Rákos Vidéke, 1936 (36. évfolyam, 1-51. szám)

1936-06-07 / 23. szám

XXXUl. évfolyam. Rákosszentmihály, 1936. június 7. vasárnap. 23. szám — Társadalmi, közigazgatási ós közgazdasági hetilap, Rákosszentmihálynagyközség és^száaaos egyesület hivatalos lapja- — Szerkesztőséi* és kiadóhivatal: RÁKOSSZENTMIHÁLY, Szentkorona-utca 103. Telefon : Ráko**zenhnihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN Előfizetési ár : Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes sasain ára 24 fillér. Postatakarékpénztár, csekkszámla : 647. sz. —■gjg—n■mii ■mii iiiiiiiiiEaM-Mi Megjöttek a színészek. Kedden megérkezett Rákosszentmihilyra a Szalay Károly színtársulata, szerdián ríeglglel pedig kiderült az ég!, az áldott, meleg1,, kalájsz- lérlelő napsugarak ragyogó fényözönt hintet­tek a hosszú esőzés után fis gyorsan felszik- kadó utcákra. A jó Isten, úgy látszik, ^szet­tet! a derék színészeket, azért is mér rájuk annyi csapást és nyújt mindannyiszor nekik bőséges vigasztalást. A Szalay színtársulat tavalyi műsorát cso­dálatos szerencse kísérte. Csaknem pillandóian szép ;idŐ kedvezett az alapvető munkának, hogy az uj [igazgató és szintáirsulata megkedi- veltesse magát nem könnyen he'vüjő közöns-é- giinkkel. Szalayék törekvése teljes sikerrel ijlájft, s most már a szó teljes {értelmében haza érkezett a társulat Rákosszentmihályra, ahol élénk érdeklődés szeretet és együttérzés fo­gadja. A közönség m,á|r együtt aggódik a tár­sulattal a szép .időért, amely elengedhetetlen feltétele annak, hogy a dohányos kerti színhez ten de 11 e té s éne k me gfelel hies se n. Gon do s k odá s történt ugyan arról, hogy kedvezőtlen időt e- setén a Nagykaszinó terme a színtársulat ren­delkezésére álljon, de annak a befogadóké­pessége nem áll arányban a társulat költségéi­vel és O’lcsó helyáraiiva] s igy legfeljebb csak a mutatkozó hiány csökkentésére alkalmas.— Azt a tervet, hogy a nézőteret befödjék, a {túl­ságosan nagy költség mfatt nem leheteti m'eg- valós;i'tam sí igy bizony a társulat sorsa nem kjis mértékben függ az időjárás szeszélyétől . A kezdet — bár az esti hideg nem csök­kent — mindenesetre biztató és ha Medárdus a kritikus junius 8-ika jól viseli magát, akkor minden jő lesz. Komoly meteorológusok igen szép júniust és júliust jósolnak. Érdekes, hogy legnyugodtabb an várja a jövőt Szalay Károly Igazgató. Ez az istenfélő és filozófus férfiú az előtte elhangzott agjgiodálmakra igy felelt: — Istenem, esőnek is kell esni. — Majd csak lesz szép (idői is! Aki ilyen nyugodtan és ilyen Istenbe ve­tett hittel tűri a sorsát jés bízik a boldogulás­ban, azt csalódás nem érheti. Kívánatos, hogy a közönség is bizalommal és szeretettel fogad­jon. minden eshetőséget és ha úgy adódik, tölt­se' meg a Kaszinó termét isi A zsúfolt hiá{z ott is számottevő és lényegesen enyhíti a mostoha lijdiőjlálijájs. csapását. Azt, hogy a tálrsUlat és műsora kitűnő, a Rákos Vidéke sok tudósításából már! előre tud­ja közönségünk. Csaknem valamennyi, állomás­helyéről közvetlen értesüléseket kaptunk és fi­gyelemmel kisértük a helyi lapok Megnyilat­kozásait; valamennyi a legteljesebb elismerés hangján szólt. A rákosszentmihályi bárletg'yüj- tés {biztatóan indult, de érdi Szabó László titkár kénytelen Volt ezitányu munkálkodását a színház luj berendezésének feladata miatt megszakítani, majd pedig elutazott, mért fegy­vergyakorlatra hívták be és igy huszonnyolc napiig nélkülözi őt a színtársulat.. E hét fo­lyamán fogják a bérletgyüjtést folytatni, remél­hetőleg jó sikerrel, hiszen az uj bérletrendszer annyira előnyös, a színházlátogató közönség! számlára, hogy saját érdekében áll a szel- Vényfüzet megváltása. Most miég csak egyet: Ne feledkezzünk meg arról a sz'gíoru szabályról, hogy a színhá­zi évad alatt minden más előadás szünetel­jen Az annyi csapástól vérző magyar színészet nemcsak megérdemli, hanem joggal meg is követelheti ezt mindenkor, a mai viszonyok között pedig még fokozottabb mértékben. Ez alól nem lehet helye semmi kivételnek, annál kevésbbé, mert színigazgatónk sohasem zár­kózik el valami nemes, helybeli közcél támoga- tásjától és maga is szívesen ajánlja fel ilyen irányban a közreműködését. Ilyen körülmé­Helyi szerzők, tehetséges, helyi műked­velő-szereplők ... A nézőtéren mindenki an­nak tudatában várja az előadást, hogy igaz s, nagyerejü szeretet, művészi törekvés meg­nyilatkozásának, sok szépnek lesz tanúja. Föl­csendül a nyitány, majd egymást követik az első felvonás belépői, kettősei: az eleven, csil­logó, be hízelgő finomság ü áriák. Vonz és le­köt a darab mese-stílusa. Mesterkedés nem hozhat ilyet: elhisszük a várkisasszony bána­tát, az álomlovag érkezését, a mesebeli bol­dog szerelmet. Valaminek igazságát, titkát érezzük mindig a költői játékban. A fantázia, a szivjóság, a szivbeli humor varázslata jellem­zi, egészében s minden jelenetében Balázsío- vich Zoltán darabját, aminthogy Csattogányi István zenéjének is mindig nemes, művészi a karaktere1, gazdag /és tiszta a dallamos® ágiá, »Szív küldi szívnek szívesen«, — ily népi rig­muskeresésre nincs szüksége »Az járva vár- kisasszony« írójának, aki érti a mesék lelkét, könnyedén, eredetien tud mesehangulatot te­remteni. De Szlavkovszky Sándór, a rendező j,s mestere a hangulatkeltésnek, a stílusos szí­nezésnek. Amellett — ezt sokszor tapasztaltuk1, — ezermestere a színpadi lőtteteknek. Mint szí­nész rendkívül mulatságos, pompásan meg­formált alakításával ért el nagy sikert az elő­adásban. Jelenségben, játékban a mesék vár­kisasszonya Micbeller Jolán fénylő; csengő, meleg énekhangjában sok örömünk lelt. Ked­ves Ígéret a fiatal Paróczy Erzsébet az, udvar- hölgy szerepében. Bámulatosan tehetséges Erdész Erzsébet, az elragadó' kis kómika. — Temperamentumlosak, bájosak a várkisasz- szony barátnői: Beness Erzsébet, Donner E- d'JthL Szöllősy Miéi, Hailer Magda, László Magda, Tóby Mária. A közönség szívósén, sokat tapsolt táncszámaiknak, amiknek betaní­tása Oravecz Ferencné gondos és kitűnő mun­kájának iéirdeme. A szerelmes lovag szerepében Bánfy Zoltán szárnyaló, szép hangját és illú­ziót keltő alakítását ismertük meg. A darab szerint vetélytársa Kovács József volt, aki­nek egészséges, erős színészi ösztöne, öblös, lérces baritonja ezúttal is igen meleg1 sikert biz­tosított. Poross Géza dr. komikus szerepet játszott és tett mindenben természetessé és hatásossá. Nemes színezetű, iskolázott hang­ja (nagyszerűen érvényesült. Széky -.Bandi ü- gyes, mulatságos és mértéktartó mackó volt. Kisebb szerepekben Ridiá.cs János, Pozenkie- vic Imre, Buradnik Károly, Túrosányi János, Faragó Andor, Kön ez öl László, Budai Fisz­nyék között a legkevesebb, amit meg1 kell ten­nünk, hogy a színházi évad alatt külön Utakon ne járjunk és a színészek ellenére és Kárára semmit se rendezzünk. Ugyanez áll Sashalomi­ra |is, ahol a törekvő és tisztalelkü Tóváry Páll színtársulata harcol a tSpsObért és mindennapi kenyérért és szántén méltó rá, hogy ha valami közcélt akarnak előmozdítani, azt legfeljebb vele |és ne ellenéire cselekedjék. A magyar színészet sorsa komoly nemi zeti, ügy, a színvonala pedig1, hála Istennek, immár olyan, hogy köteles támogatása nem ál­dozat és nem teher senkii számáfa. ló és Borra Ottó buzgólkodótt a sikerért.— A darab mesehangulatát előkészítő jeleneiben Szabó Klára (az anya) kedves finomsága és Szlavkovszky Laci (a kisfiú) temperamentu­mos, eleven játéka tetszett. A lelkesen ünnepelt zeneszerző, Csattogányi István vezényelte ki­váló tudással, erővel a zenekart, amelynek min den tagja dicséretes, értékes müvészmunkát teljesített. Az előadás Végén hatalmas arányú, bensőséges ünneplésben volt részük a szerzők­nek és szereplőknek. Az előadás bevétele a kathl templom kibővitésének céljára szolgált- Említsük fel még Auerswald Istváln szakava­tott buzgóságiát a súgó feladatában, Erdész Ottó szép díszletét, a Magyar Lájnyok fi­gyelmes odaadását a rendezés munkájában.— Igen szép, úri társaság töltötte meg a Nagyka- szinci színházt er miét. A sikeres maszkok elkészítésében Szlav­kovszky Sándornak Szanyi Ernő, (a gondos ügyelő és világosi tó), Fischer Ferenc ás Ta­kács Márton ügyesen segédkezett. (L. fcX HÍREK A rákosszentmihályi Krédó egyesü­let évadzáró gyűléséi tartja 7-én, vasárnap d. e- fél 12 órakor a kaszinóban. Agyülésen Bíró Bertalan dr. tart előadást római út­járól. Közreműködik a Krédó énekkar, vendégszerepei Magyar Tamás a külföldön is nagy sikerrel szerepelt és a rádióból ismert kiváló hegedűművész. Zongorán kiséri Zoltán Magda zongoraművész. A gyű­lés előtt a 10 órai nagymisén végzi Ved­res Béla apát plébános a tagfelvételt. Zászlószentelést ünnepel a Jézus Szive Szövetség 7-én d. u. 4 órakor. A művészi kidolgozású és tufestéssel díszített zászlót a szövetség tagjai adakozásából szerezték. Az Eucharisztikus gyermekszövetség tagfelvétele ugyancsak vasárnap lesz a dél­utáni litánia alatt. Úrnapján az ünnepélyes nagymíse reggel 9 órakor lesz. A szentmisén a ki­váló budapesti „Lóczy" cserkész csapat fúvós zenekara játszik Vasváry Károly ta­nár vezényletével. Ez az elismerten leg­jobb budapesti cserkész fúvós zenekar ját­Az „Árva várkisasszony“ előadása. Egy liter Szekszárd-vidéki asztali fehér- vagy sillerbor 48 fillér Kerner Emilnél, Rákosiut.

Next

/
Oldalképek
Tartalom