Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1994-03-20 / 12. szám

✓ NAPRÓL Szolgáltass nekem igazságot. Zsolt 43,1 Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgálja­nak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltsá- gul sokakért. Mt 20,28 vasárnap Világosság ragyog a sötétben is a becsületesekre attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz. Zsolt 112,4(2Kor 4,6; Mk 10,35-45; Zsid 5,7-9; Zsolt 43). A becsületesség nem mindig kifizetődő. Sőt, az ilyen ember gyakran kerülhet álnokok hálójába. Pillanatnyi előnyökért nem érdemes lemondani az Úr világosságáról. hétfő A jótékonyságról és az adakozásról pedig I el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyö­I nyörködik az Isten. Zsid 13,16 (Zsolt 146,7; IMóz 22,1-13; Jn 16,16-24). Szívesen dicsekszünk Isten oltárára tett áldoza- I tainkkal. Isten indulata ettől nem változik. Az Ő I munkája iránti hála azonban bizonyosan szívesen I adakozik és tesz jót. ; KEDD Ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem I I az Űr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg. 2Sám 12,13 (Jak 5,15-16; 4Móz 21,4-9; Jn 16,25-33). Az igazi bűnbánat első lépcsőfoka, amikor megértem, hogy emberek elleni vétkeim a szent Isten elleni bűnök. Dávid királyként sem szégyel- te bevallani a nagy igazságot. Életben is maradt. I Ne ragaszkodjunk bűneinkhez. SZERDA Ekkor angyal jelent meg neki a menny- I bői, és erősítette őt. Lk 22,43 (IMóz 32,2; Mk 14,66-72; Jn 17,1-5). Evangélikus Élet 1994. március 20. Jézus törékeny embersége rajzolódik ki előt­tünk. Egy szuperment nem kell erősíteni. Persze itt sokkal komolyabbról van szó. Egy Ember tusakodik értünk. Ezt az ügyet a mennyben is támogatják. CSOTÖRTÖK Megteremtette Isten az Embert a maga képmására, Isten képmására teremtette. IMóz 1,27 (ÍJn 4,16; Jób 19,21-27; Jn 17,6-13). Nincs két egyforma alkotás, akár falevélre, akár azonos fajhoz tartozó állatra, hát még ha az emberre gondolunk. A teremtett világ sok-sok színe, törvénye, benne az emberrel, valódi műal­kotás. De mindez ugyanarra a végtelen bölcsessé- gű és páratlan ízlésű és esztétikai érzékkel rendel­kező Teremtőre és nem a megfoghatatlan vak véletlenre utal. PÉNTEK Még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg. lPt 3,14 (Zsolt 118,6; Jer 15,10.15-20; Jn 17,20-26). Az igazság mellett való kiállás nem kényelmes földi feladat. Sok kellemetlenség kíséri. Követke­zetes gyakorlása azonban sokak által kívánt álla­potot ajándékoz: Boldogok vagytok. SZOMBAT Adjatok hálát az Úrnak; hirdessétek tetteit a népek között. Zsolt 105,1 (Zsid 13,15) Az illetlen gyermeket gyakran kell figyelmez­tetni a köszönet kötelességére. Milyen furcsa, hogy mi is megfeledkezünk erről. A hálaadás persze nem kötelesség, de az Úrral való kapcsola­tunk erre épül. Verasztó János A hit világosságában Jn 12,46 JÉZUS NÉLKÜL ELVESZETTEK VAGYUNK Jézus tanításában nagyon sok képet találunk amelyeket a min­dennapi életből vett. Ezek minden­ki számára egyértelműek voltak, és mindenki értette mit akar velük mondani. így használta saját életé­re, küldetésére és szolgálatára az elhaló búzamag képét - mely sok­szoros termést hoz, és így használ­ta a tanítványok életére vonatkozó só és világosság képét. Világosság. Milyen természetes számunkra, hogy nap mint nap igénybe vesszük a fényt. Ha nem látunk jól a szürkület vagy sötétség miatt, a legtermészetesebb, hogy felkapcsoljuk a lámpát s rögtön fény vesz körül. Sajnos lelki értelemben nem tu­dunk ilyen természetes egyszerű­séggel élni a Jézus által megnyitott lehetőségből. Pedig a világ világos­sága eljött ebbe a világba, és meg­nyitotta mindenki számára az ő világosságában való élet ajándé­kát. De az Istentől elszakadt em­ber már úgy hozzászokott ennek a világnak a sötétségéhez, hogy na­A rövidhullámú rádióadások vételi viszonyai az évszakokkal együtt vál­toznak. Ezért a Trans World Radio monte-carló-i adója a nyári időszámí­tásra való átállással egy időben, tehát március 27-től, a Kárpát-medence felé sugárzott adásainak időpontját és hul­lámhosszát is megváltoztatja. Az új adásrend szerjnt az Evangélikus Rá­diómisszió műsora szombaton és va­sárnap este 7-től negyed 8-ig, a 41 mé­teres rövidhullámon, 7385 kHz-en fog­ható. De valóban fogható? Sokan ide­genkednek manapság már a rövidhul­lámú rádiózástól. Elkényelmesedtünk, egyszerűbb az előre beprogramozható URH adók hallgatása, melyek egyetlen gombnyomásra tisztán bejönnek. Mi­ért nem állunk át mi is közép- vagy ultrarövidhullámra? Egyrészt köztu­dott, hogy hazánkban a médiahelyzet még mindig neuralgikus terület... Más­részt a rövidhullámú adásoknak is megvan a maguk előnye - nagy terüle­tet, a mi esetünkben az egész Kárpát­medencét el tudjuk érni. Számos er­délyi, kárpátaljai hallgatónk hálás le­vele bizonyítja ezt. A legegyszerűbb kisrádió is alkalmas lehet adásaink vételére, ha rendelkezik rövidhullám­sávval. Hogyan találhatunk a kere­sett programra? Rádiónk skáláján vagy a méter vagy kHz-frekvencia számai jelölve vannak (lehet, hogy mindkettő). A megadott számok kö­zelében már az adás hivatalos kezde­te előtt 1-2 perccel megszólal a TWR ismert szünetjele, majd pedig gyón nehezen viseli el Jézus Krisz­tus közelségének fényét. Már Já­nos apostol arról vall, hogy az em­berek jobban szerették a sötétsé­get. Miért menekül az ember Jézus közelségének fényéből, amikor kü­lönben szereti a rivaldafényt? Sze­ret a ráhulló reflektorok fényében, saját dicsőségében tetszelegni. Igaz, itt viseli a színpad kellékeit; a minden csúfságot eltakaró sminktől kezdve a bódító jelmeze­ken át a díszletig mindent, ami széppé és kiemelkedővé teszi. Jézus közelségében, világosságában le­hullanak a díszletek, és kiderül a valóság. Úgy ahogyan egy félho­mályban lévő szobában nem lát­szik a mennyezetet éktelenítő pók­háló, vagy a polcon lévő por, de a fényben mindez látható valóság. Egy alkalommal a parókia ud­varán évek óta ott álló farakást fűrészeltünk össze - készítve a téli tüzelőt. Amint az utolsó darabok­hoz értünk - amelyek belenyo­módtak a megsüppedt nedves föld­az „Erős vár...” dallamát idéző szig­nálunk. Ha ennek ellenére, lemaradunk egy-egy adásról, vagy vételi gondja­ink vannak, ez évtől új lehetőség­ként, örömmel megküldjük adásaink hangfelvételét megnókazettán is. Ez­(Folytatás a 3. oldalról) őrizetben, ott tartották őket túsz­ként fogságban. Angol diplomáciai közbenjárásra végül is a Habsburg- kormány 1850-ben hozzájárult ah­hoz, hogy a gyermekek édesapjuk­hoz távozhassanak. A legidősebb Kossuth-gyermek Ferenc Ákos is csupán nyolcesztendős volt ekkor. A legkisebb, Lajos Teodor hatodik évében járt. A két fiúcska között az egyetlen leány, Vilma Emília pedig hétéves. A távozási engedélyt megnyerve - mivel Kossuth felesége Mesz- lényi Terézia is 1850február­jában elmenekült Törökországba - az idős, 80. éve felé járó özvegy nagyanya Kossuth Lászlóné, Wéber Karolina a pesti egy­házhoz, Lang Mihály lelkészhez fordult segítségért. Őt kérte meg, be, - és felemeltük, apró kis fekete bogarak sokasága került elő. S amikor rájuk tűzött a fénylő nap, rettenetes menekülésbe kezdtek, hogy a világosság elől elbújjanak. Hozzászoktak a sötétséghez és a hűs nedvességhez, és elviselhetet­len volt számukra a fény és a me­legség. Bűnhöz, tisztátalansághoz, má­sok szeretetlen ítélgetéséhez és bí- rálgatásához szokott életünk me­nekül Jézus Krisztus bűnbocsána­tot, szeretetet kínáló fényétől, vilá­gosságától. Megszoktuk a lelki­szellemi sötétséget. Amint a sze­münkbe hulló élet, vakító fény fáj­dalmat okoz, ugyanígy Jézus Krisztus világossága is bántónak hat. Pedig Istentől távol került éle­tünk megoldásra, gyógyulásra csak ebben a világosságban jut. Békességünk csak vele valósulhat meg. A Jézus által használt kép ma is igaz: „Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon sötétségben.” Miért botorkálnánk szeretetlen- ségben és sötétségben, ha járha­tunk a hit világosságában? végezni gyülekezetben, családban, beteglátogatásnál. Lehet kérni kül- vagy belmissziói programot, rádiós­hittant, lelkigondozói adást és termé­szetesen áhítatokat is megfelelő éne­kanyaggal. Legyen Munkatársunk ilyen módon is a Rádiómisszióban, az örömhír továbbadásában! Várjuk kéréseiket az Evangélikus Rádió­misszió címére: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. hogy hozza el a gyermekeket Po­zsonyból. Kit is kérhetett volna mást ? Kollár Bécsben volt, Székács pedig Orosházán húzódott meg át­menetileg. Csak Lang lelkész volt az, aki az osztrák hatóságoknál mint német nyelvű s politikailag nem kompromittált személy eljár­hatott. 0 el is vállalta a feladatot és 1855. március 10-én hozta el a há­rom gyermeket Pozsonyból Pestre. Doleschall Sándor írta meg a pesti evangélikus egyház első száz évének történetét. Elődjének, Lang Mihálynak a hagyatékában még meglelte azt a hivatalos iratot, mely szerint az osztrák kormányzat „mivel a gyermekek atyjuk gondos­kodását és képviseletét nélkülözik, hiszen a gonosztévő és távollévő nem jogosult az atyai tiszt gyakor­lására” ezért Lang Mihályt bízzák meg a gyámság­in 1,46-53 Kajafásnak ügyesen kellett bán­nia a szavakkal, s megfontoltan cselekednie, hogy tizenhat éven át megőrizhesse főpapi tisztét. A megbízatás - igaz haláláig - szólt. A valóságban azonban a ró­maiak tetszésén vagy nem tetszé­sén múlt, hogy ki meddig tölthette be ezt a posztot. így érthetjük meg, hogy Kajafás kijelentése is csupán politikai megfontolásból fakadt: „jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért, és nem az egész nép pusztul el.” Féltette övéit, a függet­lenséget jelentő szent helyeket. Po­litikai indíttatású szavai mégis Is­ten akaratát fejezték ki prófétai módon. O nem ismerte fel, mi vi­szont értjük a mögöttes tartalmat. Az egy-Jézus lett áldozattá, hogy a világ el ne vesszen. Ezen a vasárnapon az ige azon­ban nem Jézus felett, hanem felet­tünk mond ki ítéletet. Jézus nélkül elveszettek vagyunk. Bűnünk mi­att ítélet alatt állunk. De Krisztus vérével fizetett értünk a keresztfán. Judica vasárnapja meg kell, hogy terhelje a szívünket. Hiszen mind­az, ami Jeruzsálemben következett be, értünk történt. Ránk szakad-e vajon Jézus szenvedésének súlya, ahogy egyik énekünkben találjuk: „Értem tetted ezt Jézusom, fájó szívvel hiszem, tudom ...”? Hittanórán Krisztus szenvedé­séről beszéltem elsős gyermekek­nek. Kicsengetéskor egy kisfiú, az ajtóban megvárt, s fejcsóválva csak ennyit mondott: Nem kellett volna így lennie! Aztán már sza­ladt is el. Nem tudhattam meg, hogy mit kell érteni megjegyzésén. Szavai és tekintete számomra őszinte bánkódást fejeztek ki. Szo­morúságot, hogy az ember a bűnt beengedte a szívébe, s annak rab­szolgája lett. A gyermeki szív fáj­dalmát amiatt, hogy a mennyei Atyának a végsőkig el kellett men­nie. Ha az ember engedetlenségére nézünk, bizony nem kellett volna, hogy így legyen. De, ha Jézus ke­resztjére tekintünk, akkor megszé- gyenülten örvendenünk kell, hogy így lett! Kajafás, a főpap tudtán kívül ÖRÖMHÍR címmel ökumenikus műsort közvetít a TV1 március 20-án, vasárnap 16.05 órai kezdettel. A mű­sorban többek között előzetest látha­tunk az Evangélium Színpad előadá­sában húsvétkor bemutatásra kerülő Tamási Áron darabból, a Vitéz lélek­ből. PÁLYÁZAT A Nagytarcsai Evangélikus Óvoda pályázatot hirdet vezető óvónői állás betöltésére. Cím: 2142 Nagytarcsa, Sztehlo u. 1. Tel: (28)370-684 HIBAIGAZÍTÁS Az Úr csodásán működik című, ja­nuár 23-i cikkünkben tévesen szerepel az ének fordítójának neve. A fordító Vargha Gyuláné volt, Maár Margit pe­dig az ének dallamát szerezte. MEGJELENIK Túrmezei Erzsébet „Ragyogjatok szép csillagok!” című elbeszéléskötete március végén. Ára 200.-Ft. Megrendel­hető Gubek Mária címén: 2141. Csö­mör, Kossuth u. 1. gal. Ez a „gyámság" azonban csak néhány hónapot jelenthetett, mert június elején már a gyermekek nagynénje, Ruttkayné Kos­suth Lujza elvitte őket nevelő­jük kíséretében a számkivetésben élő Kossuthékhoz. Június 18-án lát­hatták meg édes szüleiket Kiu ta­hid ban. Lang Mihány nemcsak ebben mutatta meg segítőkészségét. Ma­gyar lelkésztársa érdekében is ki­állt. Székács Józsefet ugyanis, ami­kor hazatért, katonai törvényszék elé állították. Lang ekkor minden befolyását latba vetve igyekezett azon, hogy az „ország papját" mi­előbb szabadlábra helyezzék. Lang Mihály aztán megérte a ki­egyezést is. Egészségében megtörve 1873. július 22-én halt meg, mielőtt még a tervezett nyugalomba vonu­lása elkövetkezhetett. Rövidke „gyámkodása" mégis emlékezetes és fontos esemény volt a Kossuth-gyermekek életében. Bencze Imre arról prófétái, akit a Zsidó levél az igazi Főpapnak nevez. Nem olyan­ról, aki tisztét emberektől kapta és retteg, hogy mikor veszíti el. Nem olyanról, akinek a politikai széljá­ráshoz kell igazodnia. Jézus, az igazi Főpap hatalma örökkévaló. Emberi akarat nem befolyásolhat­ja. Engesztelő áldozatát sem évről évre mutatja be. Ő „egyszer, s min­denkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.” Zsid. 7,27 Jézus 2000 évvel ezelőtti áldo­zatából ma is meríthet életet a bűn­bánó, Krisztushoz térő. Igaz, a ke­gyelmet el is lehet utasítani. A nagytanács azután döntött, hogy „egyesek” hírt hoztak Jézus csodájáról, Lázár feltámasztásá­ról. Ez az esemény kiáltó jel volt Krisztus halált legyőző hatalmá­ról. A farizeusok az életet azonban visszautasították. A szent helyet, melyet annyira védelmeztek hata­lomféltésből, éppen a rómaiak rombolták le 40 évvel később. Aki Jézust visszautasítja, az ma is az élet ellen dönt. Isten bűn feletti ítélete érvényben van. Felmentést csak a Krisztushoz menekülő vét­kes kap! „Ti nem tudtok semmit” - kezdi Kajafás a beszédét. Pedig ő nem tudott semmit. Nem sejtette, hogy saját maga is csupán eszköz volt egy kézben. Az emberi döntés mö­gött ott húzódott Isten szándéka, üdvözítő terve. A mennyei Atya akarata irányítottaaz eseményeket a bűnös megmenekülése érdeké­ben. Ma sincs másképp. Életünk ku­sza szövevényein nem látunk át. Isten azonban világosan tudja, mit miért tesz. Ott áll az események mögött. A mód nem mindig ismer­hető fel, de a cél ismert: „a nép el ne vesszen.” Brebovszkyné Pintér Márta IMÁDKOZZUNK! Mindenható Isten! Kérünk, add meg ne­künk azt a kegyelmet, hogy egyszülött Fiad megváltó szenvedéséért elnyerjük bűneink bpcsánatát, és új életben jár­junk, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen. EVANGÉLIKUS RÁDIÓMISZ- SZIÓ: 17.30-17.45. 49 m-es rövidhul­lám, 5885 kHz. március 19. szombat: Levelesláda — Bálint Józsefné. március 20. vasárnap: Káposzta La­jos áhítata. Levelezési cím: Evangélikus Rádió­misszió, 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. A Nyáregyházi Evangélikus Egyház- község rendezni - és amennyiben a fel­tételeket ehhez biztosítani sikerül, új­ból használatba venni - kívánja temető­jét­Ezért kéri, hogy akik fenn akarják tartani elhunyt szeretteik síremlékét, újból váltsák meg a sírhelyeket 1994. december 31-ig. Au összes sírhely váltás 1965 előtt történt: érvénye lejárt. Az újra nem váltott sírhelyekről a fenti időpontig el nem szállított síremlékek átmennek a temetőfenntartó tulajdo­nába. Egy sírhely újraváltási ára 200,- Ft (Kettőszáz forint), 25 évre szólóan, mely összeg Nánási Ferenc temetőgond­noknál fizethető be (2723 Nyáregyháza, Diófasor út 44/a). A Nyáregyházi Evangélikus Egyházközség Presbitériuma A Keresztény-Zsidó Társaság rende­zésében március 22-én, kedden 18 óra­kor előadás lesz VII. Garay u. 48. I. em. alatt. Gergely Ferenc tanár Szük­ség van-e ma a cserkészetre címen be­szélgetést folytat a cserkészet történeté­nek tanulságairól. Bővülő iskolánkba az 1994-95-ös tanévre felveszünk: magyar-történe­lem; matematika-fizika; testnevelés- földrajz szakos általános iskolai tanárt, felső- és alsótagozatos napközis neve­lőket, egy tanítót. Jelentkezés:^ Máriaremete Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola, 1028 Bu­dapest, Kossuth u. 17. Tel.: 1765-488 A Magyar Börtönpasztorációs Társa­ság március 20-iki imatémája. Imád­kozzunk azokért, elmélkedjünk azok­ról, akik emberi mulasztás miatt távo­lodtak el a hittől, vagy veszítették el az élet értelmébe vetett reményüket. HALÁLOZÁS Özv. Harmati Béláné, sz. Macsuga Margit, id. Harmati Béla volt ősagárdi lelkész felesége, március 5-én, 88 éves korában félje halála után egy hónappal elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatá­sa március 26-án, szombaton délelőtt Bálint László JL ~r L EVANGÉLIKUS RÁDIÓMISSZIÓ zel további missziói szolgálatot lehet Új adásrend - új lehetőségek Gáncs Péter A Kossuth-gyermekek „gyámja”: Lang Mihály? ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1994. március 20. I. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. német Brauckhoff Beáta, de. 11. (úrv.) Szebik Imre; du. 6. dr. Széchey Béla XII. Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Szitás Attila. Pesthidegkűt, II. Báthory u. 8. de. fél 11 Kőszeghy Tamás; Csillaghegy, III. Má­tyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbu­da, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. szuppliká- ció: Bruhács Tamás; Újpest, IV., Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cserhátiné Szabó Izabella; de. 11. (úrv.) szupplikáció: Aradi András; du. 6. Gerőfi Gyuláné. VII. Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. zenés áhítat Szirmai Zoltán. VIII. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII. Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc. VIII. Vajda Péter u. 33. de fél 10. Wiszkidenszky András. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fél 11 Wiszkidenszky András. X. Kerepesi út 69. de. 8. dr. Muntag Andor. Kelenföld, XI. Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Csepregi András; de. 11. (úrv.) Missura Tibor; du. 6. Csepregi András. XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Mis­sura Tibor. Budahegyvidék, XII. Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József; de. 11. (úrv.) Takács József; du. fél 7 Kőszeghy Ta­más. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andor. XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Muntag Andor. Pestúj­hely, XV. Templom tér de. 10. Bízik László. Újpalota, XV. Hártyán köz du. 5. ökumeni­kus. Rákospalota, Kistemplom, XV. Juhos u. 28. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI. Hősök tere de. 10. dr. Karner Ágoston. Cinkota, XVI. Batthyány I. u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII. Tessedik S. tér de. 9. Kosa László. Rákoscsa­ba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kustra Csaba Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László. Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Kustra Csaba Pestszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 3. de. 10. szupplikáció: Rác Dénes. Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. szupp­likáció: Rác Dénes. Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú. Pestszent- erzsebet, XX. Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel. Csepel, XXI. Deák tér de. fél 11 Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. de. 11. Rőzse István. BÖJT ÖTÖDIK VASÁRNAPJÁN az oltárterítő színe: lila. A délelőtti is­tentisztelet oltár előtti igéje: Zsid. 7,24-27; az igehirdetés alapigéje: Jn 11,46-53. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LET A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN. Március 27-én virágvasárnap, az ünnepi istentiszteletet 11 órai kezdettel a TV1 adásában NYÍREGYHÁZÁRÓL köz­vetíti a Magyar Televízió. Igét hirdet: Bozorády Zoltán esperes. JÓ REGGELT ADJ, ISTENEM! címmel egyházunk ifjúsági műsorát lát­hatjuk a TVl-en március 19-én, szom­baton 8.15-kor. A műsorban közremű­ködnek Csepregi András lelkész és a fasori gimnázium tanulói. ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! címmel egyházunk műsorát közvetíti a Kossuth Rádió március 21-én hétfőn 13.30-tól. 10 órakor lesz a Budapest-Kelenföldi Egyházközség templomában (Buda­pest, XI. Bocskai út 10.). Az elhunyt­ban püspökünk édesanyját gyászolja. „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59) Templomi orgonák, harmóniumok javítá­sa, hangolása és új nyugati harmóniumok forgalmazása. Sipos István, 7101 Szekszárd 1. Pf. 195. Tel.: 06/74-313-365. 1 szoba komfortos, felújításra szoruló la­kás bérleti joga térítés ellenében evangélikus család részére bérbe adó. Telefon: 12-22-806. 31 éves, 170 cm magas vízvezeték-szerelő, észak-dunántúli lakhelyű férfi megismerked­ne házasság céljából szolid, komoly, hívő gondolkodású hölggyel. Válaszokat a Szer­kesztőségbe „Ajándék” jeligére kérjük. US A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal Postafiók 500. BUDAPEST 1447. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (940034/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 680 Ft, egy évre 1360 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza I Evangélik Éle

Next

/
Oldalképek
Tartalom