Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-01-01 / 1. szám

\ Jézus nevében! ÉLETÜNK INDULÁSÁNÁL elhangzott fe­lettünk, hogy a Jézus Krisztus hevében ke­reszteltek meg. Jézus nevében kezdtük éle­tünket, azaz Isten elhívott arra, hogy aka- / rata szerint járjunk. „Mert akik Krisztusba kereszteltettetek meg, Krisztust öltözzétek fel” (Gál 3,27). Ezzel Isten azt tervezte rólunk, hogy a Jézus nevében megkezdett élet, Jézus nevében fog folytatódni, egykor pedig az ő nevének segítségül hívásával fog befejeződni. ÜJÉVKOR Isten arra figyelmeztet minket, hogy amint az egész életre Jézus nevével indultunk el a keresztség által, úgy minden egyes esztendőt is ezzel a névvel kezdjük. Életünk egyesztendei időszakát is állítsuk oda újra meg újra Jézus neve alá. Üjév az ősi egyházi szokás szerint Jézus Krisztus név­adásának ünnepe. Ezen a napon Isten külö­nösen is felhívja figyelmünket Jézus nevére. ISTEN JELÖLTE KI EZT A NEVET, ami­kor az angyali üdvözletben Máriának azt üzente: „Nevezd nevét Jézusnak, mert ő sza­badítja meg az 6 népét annak bűneiből” (Mt 1,21). Isten tervezte meg Jézus nevét akkor is, amikor még csak várták eljövetelét, ami­kor forró vágyakozással nevezték őt csodá­latosan tanítónak, erős Istennek, örökkévaló­ság Atyjának, békesség fejedelmének (Ézs 9,6). Messiás, eljövendő megváltó, Isten szolgája, emberfia, Dávid fia — ezek voltak a nevei a még meg nem született, csak vágyva vá­gyott Jézusnak. Amikor pedig Isten kijelölte ezt a nevet, belehelyezte mindazt a gazdag értelmet, amit majd Jézus jelenteni fog. Aki magát alázatosan emberfiának nevezte, arra Isten a megkeresztelésekor úgy mutatott rá, mint szeretett Fiára, akiről a tanítványi bi­zonyságtétel is úgy szólt, hogy ő a Krisztus, az élő Isten Fia (Mt 16,16). Máskor „az Ür” volt a neve. Ez hatalmát fejezte ki. Ö a ki­rályok királya, az ég és föld ura. Váltság- művének kifejezésére a „Bárány”, a „Főpap” neveket használták, ezzel azt jelentették ki, hogy ő egyszerre áldozati bárány, aki oda­adja magát a világ bűneiért, s ugyanakkor áldozatot bemutató főpap is Isten színe előtt, aki mindenért eleget tesz. Egész megváltói művét összefoglalja ez az Isten által kijelölt név: Jézus, mert mindazt a szabadítást je­lenti, amit Isten általa és vele adott az em­bervilágnak. JÉZUS NEVE RAGYOG AZ ESZTENDŐ KEZDETÉN, névadása ünnepén, hogy ennek a névnek az oltalma, irányítása, ereje jegyé­ben járjunk az esztendő minden napján. Akit Isten a keresztségben elhívott ennek a név­nek követésére, az Krisztustól kap értelmet, tanácsot, irányítást az életben. Pál apostol ta­nácsa így igazít el minket erre az esztendőre is: „Mindent, amit csak cselekedtek szóval vagy tettel, az Űj Jézusnak nevében csele- kedjétek” (Kol 13,17). Ez azt jelenti, hogy a Jézus lelkületűvel, az ő megbízása szerint, az általa adott feladattal járjunk az új esz­tendőben. Ő azt kívánja, hogy hozzá tarto­zásunkat a felebaráti szeretet vonalán való­sítsuk meg. Nem önmagát állította oda cél­ként, hanem azt, hogy a tőle tanult szeretet­tel szolgáljunk embertársainknak. Öt nem le­het szeretni az emberek szeretete nélkül. Ö ma is kiküldi tanítványait, hogy enyhítse­nek minden emberi szenvedést, ott legyenek, ahol dolgozni kell az emberek javáért, ahol védelmezik az életet, a jövendőt, a békét. Jézus nevében nem lehet cselekedni semmit, ami emberellenes. Jézus nevében mindent meg kell tennünk, ami az emberi életet szol­gálja és előbbre viszi. A JÉZUS NEVÉBEN REJLŐ ERŐ indít minket mindannak cselekvésére, amit tőlünk joggal megkívánhat. Isten megadja az erőt és energiát is ahhoz, amit kíván. Jézus neve nem üres fogalom, hanem erőforrás. Jézus nevében imádkozik a gyülekezet. A Szent- háromság nevében kezdünk minden isten­tiszteletet. Az igéből és az imádságból kap­juk Isten erejét. Az újesztendőben is nyitva áll előttünk ez az erőforrás, meríthetünk be­lőle. Isten fog hívni az előttünk álló eszten­dőben is Jézushoz, hogy tőle nyerjünk újra meg újra lelkierőt, vigasztalást, bűnbocsána­tot. Induljunk az előttünk álló esztendőbe a ta- nítványok lelkületűvel, a szeretetre erőt ka­pottak örömével: Jézus nevében! Dr. Ottlyk Ernő SZÁMADÁS - SZÁMVETÉS Az Adventista Egyház országos közgyűlése Újévi püspöki pásztoriéval Egyházunk püspökei újévi körlevelet bocsátottak ki a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház minden lelkészének és gyü­lekezetének, amelyet Üjév napján a délelőtti istentiszteleter. olvasnak fel lelkészeink. A pásztorlevél így hangzik: Kedves Hittestvéreink! Az úi esztendő első napján hálás szívvel köszönjük meg Istennek azokat a testi-lelki ajándékokat, amelyeket az el­múlt esztendőben adott. Különösen is gondolunk az igehirde­tési alkalmakra, Teológiai Akadémiánk munkájára, a szeretet­szolgálatra, az egyházi sajtó szolgálatára és arra, hogy zsina­tunk megalkotta egyházunk új Törvénykönyvét. Mindezért Is­tennek legyen dicséret és dicsőség. Az 1967. esztendő első napján tekintetünk a jövendőre irá­nyul. Tudjuk, hogy a jövendőnek is ugyanaz az Isten az Ura aki az elmúlt esztendőben megáldott és segített bennünket Amikor egyfelelől bizodalmas hittel nézünk erre az Istenre, másfelől egyházunk tagjaihoz, lelkészeihez, felügyelőihez és presbitereihez fordulunk, és a gazdag Istentől gazdagon meg­áldott boldog újévet kívánunk. Jókívánságainknál Isten atyai szeretetére támaszkodunk, aki az evangélium hirdettetése által munkálja üdvösségünkéi, de törődik azzal is, hogy földi életünk is boldog legyen. A földi boldogsághoz feltételenül hozzátartozik a szívnek a békéje és a világban való béke is. Isten azt akarja, hogy béke legyen a földön úgy, amint a betlehemi angyalok karácsonyi énekükben hirdették: ”... és a földön békesség s az emberek között jóakarat* Az újesztendő első napján aggódva gondolunk arra, hogy boldogságunk külső feltételét: a világ és mindnyájunk békéjét, különösen súlyos veszély fenyegeti a vietnami háború miatt. Minden embernek, aki felelősséget érez a világ békéjéért, meg kell tennie a maga helyén mindent azért, hogy a vietnami há­ború tovább ne terjedjen, hanem annak véget vessenek, és a vietnami nép is békében és függetlenségben építhesse életét. Kérjük gyülekezeteinket és a gyülekezetek minden egyes tagját, hogy a béke Istenének követésében egész esztendőben imádsággal, szóval és tettel fáradozzanak a béke szent ügyé­ért. Isten kegyelme legyen Mindnyájunkkal! Hittestvéri szeretettel: D. Káldy Zoltán s. k. D. dr. Vető Lajos s. k. püspök püspök StnLíktzzíL ! ,,Az esztendőnek a halála Oly ünnepélyes egy halál! Ilyenkor mindéit jobb halandó Elzárkózik, magába száll. Petőfi írta le ezeket a soro­kat 1847 szilveszterén. Ő is úgy érezte, hogy ez nem egy közönséges éjszaka, amelyre majd újra reggel jő. Szilveszter-Újév. Két egymást ' követő nap, amelyeket éppen úgy éjszaka vó-laszt el egymástól, mint az esztendő bármely napjait. Es migis, — nekünk embereknek nagy határkő ez az éjfél, amelynek percében Szilveszter napja átbillen Üjév napjába. Es ez a mérföldkő a lelkűnk­ben is megvan. Az érzéseink­ben és a gondolatainkban is ott él. Nem lehetünk olyan mindenbe belefáradt, deresfe­jű vének, de olyan harmatos fiatalok sem, hogy Szilveszter estéjén el ne kapna bennünket az emlékezés. Visszanéz ezen a rövid téli napon a fütyörésző gyerkőc éppenúgy, mint a ros- kadtléptü, földhöz hajló aggas­tyán. Amaz egy pillanatig tar­tó révedezéssel és az értelemre való ráeszmélésnek talán első sejtelmes villanásával. emez egy egész élet édes-keserves rezignációjával. De mindegyik emlékezik. És ez jó. Mert emlékeznünk kell! Hisz, ha nem lenne em­lékezés, nem lenne szeretet sem. Ha nem lenne emlékezés, nem szeretné a gyermek az édesanyját, a hitvestárs a hit­vestársát, nem volna testvéri szeretet sem. És főképp emlé­keznünk kell a mai napon Is­ten szeretetéről, csodáiról és igazságairól életünkben. Elfelejtheted-e, hogy Isten veled volt születésed pillana­tától kezdve? Erről szüleid tudnának beszélni! Hányszor voltál olyan helyzetben, hogy édesanyád ereiben megfagyott a vér, a haja égnek meredt, s rohant oda, ahol te szakadék szélén, vagy nyitott ablak pár­kányán álltái? Kérdezd meg tőle, hányszor ült betegágyad szélén, és nem jött álom a sze­mére, mert tudta, ott lebegsz élet és halál között. Ö beszél­hetne neked meghallgatott imádságokról, amelyek mind a te életedet formálták. Vagy emlékezz a sok kedves barátra, játszótársakra. Há­nyán voltak közülük jobbak, tehetségesebbek náladnál. Ügy néztél fel rájuk, mint akiket nem tudsz utolérni. És nézd, hogy te kisebb talentummal, kevesebb erővel is sokszor jobban meg tudtad állni a he­lyedet. Nincs más magyaráza­ta ennek, mint az, hogy Isten kegyelmének csodája megőr­zött barátoktól, akik rossz tár­saság lettek volna számodra, távoltartott kísértésektől, ame­lyeknek nem tudtál volna el­lenállni és belehelyezett szere­tő közösségekbe, amelyek véd­tek, oltalmaztak. Hányán el­pusztultak a nagy világégés­ben, vagy földönfutókká, hon­talanokká lettek. Te pedig Is­ten kegyelméből meleg és sze­rető családi otthonodból gon­dolsz vissza a múltra, emléke­zel. Emlékezel és lehetetlen, hogy ne fakadjon hálaének az ajka­don. Hálaadó ének és boldog bizonyosság arról, hogy jó ke­zekben vagy. Mondd boldogan Szilveszter éjszakáján az Üjév felé tekintve: „Szeretlek Uram, én erősségem. Az Ür az én kő­sziklám, váram és szabadítom, őbenne bízom!” Fülöp Dezső Zsoit 101,1. Az Egyháztanács 1966. de­cember 18-ára hívta össze az országos közgyűlést, amelyen 147 gyülekezet 151 küldöttel képviseltette magát. A köz­gyűlésen hivatalból resztvet­tek az egyház lelkipásztorai és tisztségviselői, továbbá meghívott vendégként Palotay Sándor, a Szabadegyházak Ta­nácsának ügyvezető-igazgató­ja. Énekeskönyvünk 161-ik éne­ke hálaadó ének, amit épp ezért újévkor szoktunk rend­szerint énekelni. A gondviselő Isten elé hív hálaadásra, ének­mondásra, oltalmazó kezének dicséretére. Áldjuk szent kegyelmedet, Jó Atyánk, mely így vezet; Áldjuk azt a hű szívet, A mely minket nem feled. Érdekes, hogy az ének to­vábbi versszakaszaiban ke­mény színek ütköznek ki. Ger­hardt Pál, az ének költője, húszéves távlatban tekint benne vissza a harmincéves háború borzalmaira, aminek színeit a két évtizedes távlat sem tudta szívében elhalvá­nyítani. Ifjúkorának emlékei színeződnek bele az énekbe. Grimmában kisdiákként átélte a dúló Wallenstein-sereg átvo­nulását s utána egy pestist. Wittenbergben hallott és tu­dott Magdeburg elfoglalásának borzalmairól: koncolásokról, lutheránus papok elégetéséről, lófarokhoz kötött papnék és papleányok kínhaláláról, 53 fejnélküli holttestről a meg­gyalázott templomban s az El­báról, amelynek véres hullá­mai hatezer holttestet ringat­tak. Csoda-e, ha bajról, ínségről, rettegésről, számtalan veszély­ről, búról, gondról, elhagyot­takról, árvákról, özvegyekről, sírokról, betegekről, csügge- dőkről énekel? Nem csoda! Ez az ének egy háborúellenes kiáltás. És az a csoda, hogy ilyen emlékek után visszatalál az atyai szeretethez és túlára­dó bizalommal nyílik meg szí­ve Isten előtt. Azon ritka énekei közé tar­tozik, amelyekben többesben beszél, mintegy maga mellé vonva azokat, akiket hitével vezetni akar. Nemcsak döb­benetes emlékeket sugároz ez A tanácskozáson az Egyház­tanács beszámolt az egész év­ben végzett munkájáról, vala­mint külügyi kapcsolatairól és intézményei életéről. Szabó Ödön megbízott elnök és valamennyi felszólaló Isten iránti hálával emlékezett meg arról a nagyra értékelt sza­badságról, amelyben tagjaik hitéletüket élhetik és végez­hetik mindennapi munkáju­kat. amelynek egyik igen fon­az ének, hanem a régi szülői ház békességét is. Az Atya— gyermek viszony megéneklésé- ben a gyermekkori otthon üt vissza énekeiben. Az eredeti ének 15 strófás. A magyar fordítás összevoná­sokkal és kihagyásokkal rövi­dült. Első változata Crüger „Praxis pietatis melíca”-já- nak 1648-as kiadásában már megtalálható. Koren Emil AFRIKA Dél- és Délnyugat-Afriká- ban jelenleg 750 000 lutherá­nus keresztyén él. 1960-ban a lutheránusok száma ezen a területen 499 000 volt, tehát az elmúlt 6 esztendőben jelen­tősen szaporodott a lutherá­nusok száma. „JEREMIAS-ORATORIUM” ELŐADÁSA ZÜRICHBEN E. Hess zürichi zeneszerző „Jeremiás” oratóriumát de­cember 20 és 21-én mutatták be Zürichben. Az egész estét betöltő oratórium témája Je­remiás próféta élete és mun­kássága. Az első rész elhíva- tását, a második rész a prófé­ta és népe összeütközését, míg a harmadik rész az elesett vá­ros feletti panaszt tartalmaz­za. Nép és próféta együtt imádkoznak Isten irgalmáért. Ebben a pillanatban hangzik fel Isten szava, aki az új szö­vetség üdvét, az elpusztított város felépítését és az eljöven­dő békét hirdeti meg. Az utol­só kórusdarabban megköszöni a nép Istennek vigasztalását és ígéretét. Ez az oratórium nálunk is érdeklődésre tarthat számot, s ezért hívjuk fel rá karmeste­reink figyelmét. tos alapja az állam és az egy­ház között kialakult jóciszony. Az egyházvezetés és a kül­döttek ismét kinyilvánították, hogy — bár szervezetileg nem tagjai az ökumenikus Tanács­nak, de a Szabadegyházak Ta­nácsának összefogásában — készségesen vesznek részt az ökumenikus Tanács vezetése mellett azokban a munkák­ban, amelyek az egyházak szűk keretein túl, szocialista hazánk építését és az általá­nos emberi érdekeket, különö­sen a béke ügyét szolgálják. A közgyűlés határozatainak javaslatait — amelyet Oláh István egyházkerületi vezető ismertetett, — a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezek között külön figyelemre mél­tó a határozat 10. pontja, amely kimondja: „Az Egyháztanács, illetve Határozathozó Unió Konferen­cia a krisztusi szeretettől és a másokért való áldozatvállalás szellemétől vezettetve, lelkiis­mereti kötelességének tartja, hogy naponkénti imája mel­lett, amelyben a békességért imádkozik, most nyilvánosan állást foglaljon a háború és a béke kérdésében. Bennün­ket adventistákat is nagy szo­morúsággal és mély megdöb­benéssel tölt el az, ami ma Vietnamban történik. Érezzük és tudjuk, hogy amikor hálát adunk Istennek azért, hogy békében élhetünk és imádhat­juk Istenünket, ugyanakkor Vietnamban egy magát ke­reszténynek valló nagyhata­lom, az Egyesült Államok, ag­ressziót követ el egy nép el­len, amely szabadságra, jobb sorsra vágyik. Mélységes fáj­dalommal értesülünk naponta arról, hogy a bombatámadá­sok áldozatai gyermekek, anyák, iskolák és lakónegye­dek. A Határozathozó Közgyűlés örömének adott kifejezést, hogy hazánk kormánya követ­kezetesen, de a legutóbbi na­pok nyilatkozatában is, elítéli ezeket a bombatámadásokat és készségesnek mutatkozik arra, hogy minden segítséget megadjon Vietnamnak, a bom­batámadások áldozatainak megsegítésére, a szenvedések enyhítésére. Ügy is, mint ad­ventisták, úgy is, mint a Ma­gyar Népköztársaság állam­polgárai helyeseljük ezt, ep:el egyetértünk, s mögötte mi is felsorakozunk. Kérjük a mindenható Istent, nyújtson vigasztalást a szen­vedőknek és akadályozza meg a további szenvedést és vér­ontást.” P. S. Bibliai ábécé: „ Rendkívül gazdag jelentés- tartalma van a magyarban a görög „ergon, ergazomai” szó­nak. Jelenti egészen hétköz­napi értelemben a cselekedetet, de a tevékenységet, munkát, működést is. Eredeti bibliai jelentését nem ilyen közhely­ként kell megközelítenünk. Valami sokkal mélyebb és kon­krétabb jelentése ennek az, ami Isten munkája, tettei és az ember hitéből fakadó cseleke­detei. Élő és munkálkodó Istenünk van! Élő létének bizonyítékai nem könyvek érvei, hanem megtapasztalható cselekedetei, munkálkodása. Ez számunkra nyomonkövethetően a tereny- tés fenséges művében kezdő­dött el. Isten teremtette az egész világot, bennünket, s ezt a munkát dicséri az egész ter­mészet. Az egész világ a maga tökéletességében az Isten uj- jainak munkája, önmaga he­lyett beszél a teremtettség, S hirdeti Isten dicsőségét. (Zsolt. 8,4; 19,12). De Isten nem fejezte be mű­vét azzal, hogy világot terem­tett. Kezdettől, mind a mai na­pig fenntartja és munkálja ezt. Semmi el nem múlhat és semmi nem kezdődhet benne az Ö akarata és tudta nélkül. Nemcsak fenntartja, hanem gondviselésében is tartja mind­azt, amit ö alkotott (Ján, 5,17). Gondviselésének csodálatos ke­gyelmét tükrözi a választott nép története. Népet választott önmagának, történelmük élet­út ján járt velük. Bűntette, ítélete alá sodorta a tőle elsza­kadt népét, s felemelte, meg­szabadította csodálatos módon, ha visszatértek hozzá (Zsolt 66,5; 77,12; Ézs. 5,12). Prófétá­kat, lánglelkű apostolokat 'tá­masztott, akik éltető remény­séggel táplálták a csüggedés- ben levő választottakat. Mes­siást ígért nekik, ki megszaba­dítja őket. Munkájának, kegyelmének hatalmas állomása volt az ígé­ret beteljesítése: Jézus Krisz­tus elküldése. Benne szabadi- tót, megváltást ajándékozott az emberiségnek. Jézus Krisz­CSELEKEDET” tusban, a világtörténelem lég* nagyobb eseményében egészen közel hajolt hozzánk az Ür. Általa egészen emberközelben tapasztalhatjuk meg cselekede­teit. Krisztus minden mozdu­latában az Isten akaratát mun­kálta és munkálja, s minden szavában az ű gondolatait hirdette. (Ján 9,3—^4; 6,29). Krisztus földi útja végén, mi­kor az Atyához visszament, nem maradt egyedül a válasz­tott nép. Gyülekezetei, egyhá­zat támasztott az őt követők­ből. Egyházépítő munkája két­ezer éven át mindig őt dicsér­te és országának méltó repre­zentánsa volt. Munkásokat küldött és hívott el az egyház­ban, kiknek küzdelmes, de benne hivő tettei áldását vív­ták ki. (1. Kor 15,58; 16,10). Isten tettei, műve, cseleke­detei, munkája határtalan és megfizethetetlen kegyelem az emberiség életében. Létünk, reménységünk alapja, hogy teremtő Istenünk élő Űr, aki ma is munkálkodik érettünk. Ebben a kegyelemben kell nekünk, embereknek hinni és ezért kell nekünk is munkál­kodnunk. Tökéletes hit, bizo- dalom ebben az Istenben — csak ez lehet a keresztyén em­ber felelete mindarra, amit Is­tenétől kap. A Benne való hit automatikusan termi a csele­kedetet, a munkálkodást a föl­di hivatásban és a gyülekezeti életben egyaránt. Becsületes helytállás és kötelességtudás ott, ahová Isten állított ben­nünket. Így igényel bennünket a világ, így vívhatnak ki méltó helyet maguknak a mindenna­pi életben. Helytállni emellett a gyülekezetben, az Isten or­szága építésében. Nem önma­gunkért való munkálkodás ez, hanem mindenekelőtt Isten dicsőségére való. Ezért mind földi hivatalunkban, mind az egyház építésében úgy kell munkálkodnunk, hogy minden szavunknak és cselekedetünk­nek verete és karraktere le­gyen, mely egyetlen egyre, az Élő és Munkálkodó Istenre mu­tat. Solymár Péter Énekeink Jer, menjünk hálaadással.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom