Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-02 / 1. szám

A keresztyén ember és a világ

Egyetemes közgyűlés

ÍGY LÁTJ UK

A pesti utcákon a járókelő emberek melegebbre gombolták a kabátjukat, a hó lassan szitált, amikor az Üllői üli székházunk imaterme melegre fűtve várta az Egyetemes Közgyűlésre érkezőket.

Egyetemes egyházunk december hó 17-én tartotta közgyűlését

A közgyűlést megelőzően, a résztvevők istentiszteletre gyülekeztek, amelyen Fülöp Dezső egyetemes egyházi főjegyző hirdette Isten igéjét.

házra, mint az egyházban élő evangélikusokra érvényes, mert a valóság talaján kell maradni. Az egyházat és a ke- resztyénséget nem tarthatjuk valami elvont —, absztrakt eszmének! Az egyház emberekből áll, mint minden mai közösség ezen a világon, közelebbről belőlünk is, ma és itt élő evangélikus emberekből.

Jézus nem helyesli a világból való kimenekülést. Azt kéri a mennyei Atyától, hogy a keresztyének ne meneküljeDr. Vető Lajos püspök jelentését olvassa

Az Egyetemes Közgyűlés tagjai az ország minden részéből jöttek. Nyíregyházától Sopronig, Békéscsabától Nagy- geresdig sorolhatnám a városokat és falvakat, ahonnan megbízólevéllel, jegyzőkönyvi kivonattal jöttek, hogy részt vegyenek egyházunk legma- gasabbrendű testületének közgyűlésén;

A vendégek közül itt láttuk az Egyházügyi Hivatal részéről Veres Pál főosztályvezetőt és Straub István csoportvezetőt.

Az elnökségi asztalnál foglaltak helyet: D. Dr. Vető Lajos, egyetemes egyházunk püspök elnöke, Mihályfi Ernő helyetteseként Csipkay Imre egyházmegyei felügyelő, D. Káldy Zoltán, a Déli Egyház- kerület püspöke, valamint Harkányi László egyetemes főtitkár.

D. Dr. Vető Lajos püspök Ige olvasása és imádsága, majd a közgyűlés hivatalos megalakulása után került sor az egyetemes püspök két évről szóló tájékoztató jelentésére.

A nagy jelentőségű jelentést lapunk később részleteiben is ismerteti, most csak a jelentés főbb szempontjairól szólunk.

A jelentés első része, amely a „Keresztyén ember és a világ” címet viseli, idézi János evangéliuma 17. 15. verset: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól és megállapítja, hogy az ige vonatkozik a keresztyén emberre, közelebbről a magyarországi evangélikusokra. Ennek az alapvetésnek egyik rendkívül érdekes része az, amely hangsúlyozza, hogy ez az ige nem is annyira az egynek ki a világból, hanem maradjanak meg benne!

A jelentés második része: „Minden dolgunk szeretetben történjék” vezérmondattal kezdődik és az Isten és embertársaink iránti szeretet örökérvényű parancsát hozta közelebb a közgyűlés tagjaihoz és rajtuk keresztül egész egyházunk népéhez.

Majd így folytatta a püspök: Minden egyházi önvizsgálatnak és számvetésnek azzal kell kezdődnie, hogy ez elé a kérdés elé álljunk, vajon eleget teszünk-e a nagy parancsolatnak? Kérdezem tehát, visszatekintve az elmúlt két esztendőre, Isten szeretetében „egzisztáltunk”-e?

Isten szeretete az a titokzatos erő, amely egyházunk népét vonzza templomainkba, egyházi összejöveteleinkre és amely őket egyáltalában megtartja egyházunkban. Ezt mindig fel kell tételeznünk gyülekezeteinkről és hittestvéreink- ről.

A harmadik rész: „Amit a világért tenni kell” gondolatkörben azt részletezi ki. hogy könyörögjünk Istenhez, szabadítsa meg a világot az atomháború rémétől!

Tegyünk bizonyságot — hangsúlyozta a püspök — bé- keszeretetünkről, arról, hogy a háborút bűnnek tartjuk, Isten ellen való véteknek tekintjük, sőt halálos és kárhozatos bűnnek és a Sátán leggonoszabb fegyverének minősítjük, úgy, ahogy erre a Keresztyén Béke- konferencia jó, megbízható teológiai alapon példát mutatott ... Különösen mély együttérzéssel gondolunk a vietnámi nép szenvedéseire, szabadságáért vívott harcára.

Követeljük mi is, hogy az USA haladéktalanul szüntesse be az Észak és Dél-Vietnam elleni légitámadásokat. Tegye lehetővé, hogy Vietnam az 1954. évi genfi egyezmény alapján elnyerje békéjét és szabadságát.

A jelentés negyedik része: „Hazaszeretetben” címmel hazánkra és népünkre, közelebbről egyházunknak államunkhoz való viszonyára, irányítja a figyelmet.

Ez a rész kiemeli, hogy protestáns őseink öröksége, szenvedéseik és küzdelmeik emléke világosan kijelölik helyünket és feladatunkat népünk kul- turforradalmában. Mi a haladás mellett, népünk nagyobb műveltsége és jóléte mellett vagyunk. Államunkhoz való viszonyunkat pozitív vonások jellemzik. Az 1948-ban kötött egyezmény s népköztársaságunk alkotmánya biztosítja hazánkban a lelkiismereti és vallásszabadságot. A jó viszony kézzelfogható és hálára indító bizonysága, hogy államunk az egyezményben annak idején rögzített államsegélyen túlmenően, rendkívüli államsegélyben részesíti egyházunkat.

Az ötödik rész „Egyházunk szeretetben” cím alatt hangsúlyozza az egyes egyházi intézmények jó és becsületes munkáját.

A közgyűlés figyelemmel hallgatta meg a különféle intézmények jelentését és a Himnusz eléneklésével érit véget

P. ő.

„Semmi miatt ne aggódjatok...”

Olvasóink nemcsak helyeslik, de igénylik is azt a segítséget, amelyet lapunk azzal igyekszik nyújtani, hogy időről idői-e rendszeresen foglalkozik a sorsát érintő és alakító kérdésekkel.

December 19-én sugározta a Rádió és a Televízió, majd december 19-én közölték a napilapok is a Minisztertanács határozatát az 1966. évi nép- gazdasági tervről és az ugyanebben az évben bevezetésre kerülő ár- és bérpolitikai intézkedésekről. Elsősorban a népgazdasági terv az, amely népünk sorsát nemcsak 1966- ban érinti és alakítja, de döntő befolyással lehet és lesz egész harmadik ötéves tervünk megvalósítására, tehát hazánk további szocialista fejlődésére. Mégis, elsősorban az ár- és bérpolitikai intézkedések azok, amelyek a közvéleményt különösképpen foglalkoztatják. Bár a Minisztertanács határozata nem jött váratlanul — Nyers Rezső előadói beszéde a Központi Bizottság novemberi kibővített ülésén már előkészített rá —, mégis „nagy port vert fel” nyilvánosságra hozatala. Azóta is ez az egyik legfőbb beszédtéma. És ez így természetes és így van jól. Hiszen éppen azért hozták nyilvánosságra, hogy foglalkozzanak vele az emberek, beszéljék meg egymással, vitatkozzanak felette, tanulmányozzák és megB»iD*DS«>SDfi>»SP§>4D«DeWD«Q*MDSÖ#W0«D*>i08b8WC>S^

Megnyugvás

A sziklafal kopár oldalában egy törékeny fa állt egymagában.

A vihar rázta, az eső verte, leveleit a szél hordta szerte.

Fogta a sziklát gyökerével: s szíve szomorúbb lett minden évvel.

Nem értette, hogy miért született, sziklára kis fát ki s miért ültetett.

Egy nap a szikla megingott, mozgott, gyerek sikoltott, lefelé forgott; a fa felfogta. Törzse megroppant, lezúdult a szikla, földre robbant.

A fa meg remegett, meghajolt, félt: de ágai közt a kisfiú élt.

Választ így kapott kis fa a sziklán: s nem töprengett már az élet titkán.

Sziklavilágba dobott a sorsom.

Mi célból, végből: nincsen rá gondom.

Sok vihart értem, sok sziklaomlást, sok viszályt, mely hozta ránk a romlást.. fogtam a földet, tagjaim sírtak,

(el nem engedném, akárhogy hívnak.)

Naponta látom kis fát a sziklán:

Hogy töprengnék hát az élet titkán?

Gyarmathy Irén

Együtt egyházunk útján

(Részlet D. Káldy Zoltán püspök jelentéséből)

A mögöttünk levő közel 3 esztendő legnagyobb eredményét abhan látom, hogy elsősorban a lelkészeink egymásra találtak és összekovácsolódtak egyházunknak azon az útján, amelyen ma járunk. Ez az összekovácsolódás és egymásra találás mindenek előtt teológiai síkon történt meg éspedig évek óta folyó rendszeres teológiai munka gyümölcseképpen. Nem arról van tehát szó, hogy összekovácsolt bennünket valamiféle „sors” és még csak arról sincs szó, hogy az adott történelmi helyzetben nem volt más választása a lelkészeknek, mint rálépni arra az útra, _ amelyet a külső, ún. „nem-teológiai-tényezők” jelöltek ki számára, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy az adott történelmi körülményeket le nem becsülve, azokkal számolva, de semmiképpen nem azoknak kényszere alatt, teológiai felismerések éspedig a közös felismerések állították egymás mellé a lelkészeket. Így is mondhatom, maga a teológia, illetve a teológiai munka kovácsolta őket össze. De ez az összekovácsolódás nemcsak a lelkészek között történt meg, hanem az egyház vezetősége és a gyülekezetekben szolgáló lelkészek között is és ezt az utóbbit is joggal lehet ma már kijelenteni.

Ennek az összekovácsoltságnak nagyszerű bizonyítékát adták az 1964. és 1965-ben tartott országos Teológiai Konferenciák. Az egyház vezetői, de maguk a lelkészek is, évek óta kérték, hogy történjék végre valamilyen összefoglalás azokból a teológiai felismerésekből, amelyekkel teológiai munkánk közben az utolsó húszesztendőben Isten megajándékozott bennünket A lelkészek azt érezték, hogy a püspöki és esperes! megnyilatkozásokban, a Lelkipásztor című szaklapunk számos cikkében és az Evangélikus Élet című hetilapunk több írásában vannak olyan teológiai megállapítások, amelyek segítik szolgálatunk betöltését és amelyek iránymutatóak egyházunk szolgálatára nézve. De nem láttuk együtt ezeket a teológiai felismeréseket, szinte csokorba szedve és nem láttuk azokat bizonyos rendszerbe összeölelve. Ezért igényelték a püspökök és a lelkészek egyformán az összegyűjtés és rendszerbe foglalás munkáját, így jutottunk él arra a gondolatra, hogy össze kellene foglalnunk nemcsak az utolsó húsz, hanem az utolsó ötven esztendő történetét éspedig egyháztörténetá, teológiai-történeti vonatkozásban, mert meggyőződésünk szerint nem érthetjük meg az utolsó húsz esztendő teológiai döntéseit az előzmények ismerete nélkül. A teológiai professzorok és a püspökök vállalkoztak erre az összegyűjtő és rendszerező munkára. Az elkészült összefoglaló munkákat 1964. áprilisában előbb egy szőkébb körű teológiai konferencián vitattuk meg Budapesten, abból a célból, hogy itt lemérjük munkánk értékét és megvizsgáljuk a vita során annak hiányosságait. Ezen az Országos Teológiai Konferencián megbeszélt dolgozatokat vittük tovább az ország különböző helyein rendezett regionális konferenciákra. A célunk az volt, hogy valamennyi lelkészünkkel megbeszéljük egyházunk mai útjának teológiáját és az elhangzó véleményeket beledolgozzuk az előadásokba. Ilyen konferenciákat rendeztünk Pécsett, Budavárott, Celldömölkön és Miskolcon. A négy teológiai konferencián eddig mintegy 200 felszólalás hangzott el, melyek nyomán az eredeti előadások jelentős változtatásokon mentek át és nagymértékben bővültek. A konfe- reciákon elhangzott hozzászólások alapján bátran merem mondani azt, hogy lelkészeink valóban összekováosolód lak a teológiai felismerésekben és azok alapján a gyülekezeti munkában is azon az úton, amelyet egyházunk mai útjának vallunk. Természetesen vannak színeződések, hiszen a lelkészek különböző teológiai és kegyesség! irányokból érkeztek meg a mába. De a ma felvetődő teológiai kérdések túlnyomó többségében egyértelmű feleleteket adnak és ennek kapcsán különböző kérdésekben egyformán döntenek. Ez nem jelent semmiképpen uniformizálódást. De jelenti azt, hogy lelkészeink a mi egyházunkban a teológiai munkát a közegyházi szolgálat szempontjából művelik és igyekeznek legyőzni minden káros szubjektivizmust, azért, hogy a magyarországi evangélikus egyház valóban egyház legyen és a maga egészében jól tölt- hesse be szolgálatát a szocializmust építő Magyarországon. Egészen elvétve fordul elő egy-egy visszahúzó hang, vagy esetleg tartózkodó magatartás az új helyzetben lelkészeink között. Az összképet azonban ez ma már nem zavarja és ma már megengedhetjük magunknak azt is, hogy az ilyen jelenségek miatt különösebben nem nyugtalankodunk. Az ilyen negatív hangnak vagy tartózkodó magatartásnak ma már nincs jelentős befolyása lelkészeinkre, de a gyülekezeteinkre se, inkább azokra nézve káros, és azok szegényítik meg magukat, akik azt „művelik”.

értsék. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani mi is.

Az őszinteség népünk megbecsü lése

Népünk vezetői maguk is tudták, hogy nem valami népszerű szerepre vállalkozna« az ár- és bérpolitikai intézkedésekre vonatkozó döntések nyilvánosságra hozatalával. Éppen ezért tiszteletre méltó az az őszinteség és bizalom népünk iránt, amely ezt a lépésüket jellemzi. Pedig „a kérdés nagy horderejéből logikusan következik, hogy osztályellenségeink ... mindent megtesznek, hogy bekapcsolódjanak az ügybe és céljaiknak megfelelő hatást gyakoroljanak a tömegekre.

Egyik támadási irányuk szerint homályos utalásokkal próbálják arrafelé terelni a gondolatokat, hogy nemcsak a gazdasági mechanizmus vált korszerűtlenné, hanem azon túlmenően a szocialista gazdálkodás alapelvei és repdsze- re is. Ez a dolog tudatos elferdítése” — állapította meg Nyers Rezső. Mindnyájan tanúi vagyunk ezzel szemben másik megállapítása igazságának: „A magyar népgazdaság a felszabadulás óta hatalmasat fejlődött és minőségileg is alapjában megváltozott... húsz év fejlődése közben átmeneti visszaesések, gazdasági-politikai torzulások is jelentkeztek, amelyek gátolták a szocalista rendszer előnyeinek teljes érvényesítését.”

E torzulások megszüntetése és a további fejlődést gátló körülmények kiküszöbölése nem „csődje szocializmusunknak”, hanem továbbépítésének előfeltétele akkor is, ha az áldozatvállalásokkal jár.

A közösségi és az egyéni érdek

egyensúlya

A továbbfejlődést egyre gátlóbb akadály az a torzulás, amikor az egyéni és közösségi érdek egyensúlya tartósan felbillen. Volt szocializmust építésünknek olyan torzulásos időszaka, amikor a közösségi érdek alaposan háttérbe szorította az egyén érdekét. Amikor pedig ez a torzulás megszűnt, akkor az egyéni érdekek kezdtek egyre inkább előtérbe kerülni a közösségi érdekek rovására.

Az állam eddig a közösség pénzéből fizette az ebédem, a tüzelőm, a villamosjegyem árának egy részét. Az áremelés végeredményben most azt jelenti, hogy az állam ezután is hozzájárul ezekhez a kiadásaimhoz, de nem az eddigi mértékben, „csökkenti az állami ártámogatást”. Nem megszünteti tehát, hanem csökkenti.

Népünk életszínvonalának emelkedésével természetszerűen örvendetesen emelkedett népünk fogyasztása is. Viszont nem gyarapodott úgy az államnál a közösség pénze, hogy a megnövekedett igényeket ebből a pénzből az eddigi mértékben fizethesse.

Keresztyén emberhez nem méltó az önzés

Világos dolog, hogy az áremelkedés a pénztárcát érinti, csakúgy, mint az 1700 forintnál magasabb keresetűek nyugdíjjárulékának progresz- szív emelése. Viszont az elhatározott ár- és bérpolitikai, valamint szociális jellegű intézkedések kihatása összességében kiegyenlíti egymást. Az intézkedések célja nem az állami bevételek növelése volt — ezek e forrásból nem is növekszenek —, hanem a helyesebb és ösztönzőbb ár- és bérarányok kialakítása, egyes jelenlegi feszültségek csökkentése.

Társaságban beszélgettünk ezekről a kérdésekről. A társaság tagjai keresztyének voltak. Valaki helyesen jegyezte meg, hogy a szociális szempontok figyelembevétele a határozatban mély igazságérzetet juttat kifejezésre. Viszont ilyen hangok is hallatszottak: „én csak a magam zsebét nézem, amit a határozat havonta néhány százassal megköny- nyít. A kisfizetésűek, a pedagógusok stb. fizetésemelése és a nyugdíjintézkedések engem nem érdekelnek.” A Minisztertanács határozatának

igazságra törekvésével szemben az ilyen hang olyan önzés lelepleződése, amely a keresztyén emberhez nem méltót

Utasítsuk vissza a kártékony hangulatkeltést

Nagyon figyelemre méltó Nyers Rezső megállapítása: „akadhat egykét esztendő amikor az életszínvonal növelésére egyszerűen nincs gazdasági lehetőség. Ilyenkor biztosítanunk kell azt, hogy az összes dolgozókra vetítve, valamint társadalmi osztályokra vetítve ne következzék be visszaesés. Most is — mint ismeretes — ilyen időszakban vagyunk.”

Az ilyen időszakot és az ilyen időszak által szükségessé tett intézkedéseket és lépéseket — így a Minisztertanács jelen határozatát is — az ellenséges propaganda igyekszik a maga céljai érdekében kihasználni, igyekszik hangulat- keltéssel társadalmunk két alapvető osztályát, a munkás- osztályt és a parasztságot szembeállítani, mintha ezek az intézkedések egyoldalúan a parasztság javára történnének a munkásosztály rovására és terhére. Ez a megítélés hamis és tudatosan rosszindulatú. „Az irányelv ugyanis az, hogy a munkásosztály és parasztság életszínvonala úgy javuljon; hogy eközben a parasztság életszínvonala fokozatosan közeledjék a munkásosztályéhoz, ... szociális juttatása lényegileg azonossá váljon a bérből és fizetésből élőkével; vagy legalábbis jelentősen megközelítse azt... világos távlatot kell adnunk a falusi ifjúságnak, mérsékelni kell a fiatalok városba özönlését és az ebből eredő gazdasági és társadalmi problémákat.”

„Meg kell azonban mondani, hogy a felvásárlási ár emeé lésének nagyobb része —- mintegy háromnegyede — nem a parasztság életszínvor nalának közvetlen emelését szolgálja, hanem a termelő- szövetkezet tulajdonában levő gépi felszerelés saját erőből történő felújításához nyújt fedezetet. Az új felvásárlási árak valószínűleg csak a későbbi években növelik na- gyobb mértékben a parasztság életszínvonalát”.

Az elmondottak alapján mindenki előtt világossá lehet, tehát, hogy miért kellett átfogóan felülvizsgálni gazdasági irányítási rendszerünket. De az is világos, hogy ezzel együtt sort kell keríteni a munka minden területén, iparban és mezőgazdaságban és a vezetésben is, a munka javítására, a felelősségérzet növelésére, az emberi fogyatékosságból eredő hibák kiküszöbölésére is.

*

A Minisztertanács határozata ádvent 4. vasárnapján jelent meg a sajtóban. Híveink már magukkal hozták az érés bérpolitikai intézkedésekkel kapcsolatos kérdéseiket a templomba. Nemcsak ádvent 4. vasárnapjára, de az egész újesztendőre is érvényes annak a vasárnapnak alapigéjéből:

„Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt” (Fii 4, 6.)

Jó volt figyelni arra, hogy a keresztyén ember nehézségei közepette sem aggodalmaskodó, hanem hálaadó ember. Jó volt hálaadással emlékezni arra, hogyan segített meg minket eddig is Isten; arra, hogy égy háborús karácsony után hogyan tartottuk szinte elérhetetlen álomnak romjaink fölött, hogy mégegyszer villamosra szállhassunk Az természetes, hogy azon az új úton, amelyen járunk: a szocializmus országépítő útján lesznek gondjaink, átmeneti nehézségeink, sőt aggódásaink. De széttekintve ebben a hazában; felemelkedésünknek, Isten megsegítő szeretetének annyi bizonyságát látjuk, hogy ez ebben az esztendőben is reménységgel és bizakodással tölti el szívünket és szüntelen hálaadásra késztet.

*

í