Törvények a Pozsonyi Ágostai Hitvallásu Evang. Lyceumban theologiai tudományokat hallgató tanuló ifjak számára. Pozsony 1867.

I. SZAKASZ. Felvétel és beiratás. i- §• Azon tanuló ifjak, kik a theologiai tanintézetbe rendes hallga­tókul felvétetni kivánnak, feljogosító bizonyítványaikkal a beiratás idején az intézet igazgatójánál a végre jelentkeznek, hogy neveik a tanintézet anyakönyvébe jegyeztessenek. 2. §• Eendes hallgatóul az anyakönyvbe az jegyezhető , ki, ha pálya­kezdő, sikeresen kiállott érettségi vizsgálatról szóló bizonyítványt, ha pedig már tanult theologiai tudományokat, ezen tanulmányait igazoló bizonyítványt mutat elő. 3. §. Más testvérintézetekből tanulmányaik folytatása végett ide jövő theologusok mult félévi tanulmányaikról szóló bizonyítványaik alapján vétetnek fel a következő felsőbb tanfolyamba. Oly egyének, kik időközben tanítóságot, nevelőséget vagy más tisztes hivatalt viseltek; a tanulmányi bizonyítványon kivül azon hi­vatalviselésről szóló bizonyítványt is kötelesek előmutatni. A tan­folyamot pedig ott kezdik, hol azt előbb megszakasztották. 5. §• A felvétel ideje a tanév kezdete. Ki a tanév megnyílta után 15 nappal későbben jelentkezik, annak az utólagos felvételért külön kell folyamodni. Későbbi folyamodásokat a tanári testület és a tan­ügyi senatus a legszigorúbb vizsgálat alá vesz és csak akkor ad enge­délyt, ha a folyamodó mellett világos méltányossági .tekintetek szólnak, különösen lia a kérelmező általa nem okozott elkésésének kétségtelen 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom