Esztergom és Vidéke, 2002

2002-05-16 / 19-20. szám

2002. május 16. Esztergom és Vidéke 5 Megemlékezés a Győzelem Napján (Sz.B.) Május 9-ét Európa-szer­te megünneplik - nyugaton és kele­ten egyaránt. 1945-ben ezen a na­pon ért véget a II. világháború, az a több éves öldöklés, amely hazánk­ban is rengeteg áldozatot követelt. Több ezren maradtak ott vérbe fagyva az orosz hómezőkön, mások a többéves szibériai fogságban, ez­rek vesztették életüket a bombázá­sok során vagy a haláltáborokban. Rájuk emlékezett, és helyezett el virágokat e nap délutánján a Tech­nika Háza előtti emlékműnél az a mintegy tizenöt fős csoport, akik előtt Láposi Elza önkormányzati képviselő mondott beszédet. A képviselőasszony hangsú­lyozta, hogy bár ez az ünnep vala­mennyi országban pártsemleges, nálunk a jelek szerint mégis csu­pán a baloldal tartja kötelességé­nek, hogy lerójja kegyeletét a há­ború áldozatainak emléke előtt. A résztvevők azt is nehezményez­ték, hogy a Polgármesteri Hivatal illetékesei többszöri kérés után sem intézkedtek az emlékmű kör­nyezetének rendbetétele érdeké­ben, így az emlékezők térdig érő gazban voltak kénytelenek virág­jaikat a szobor talpazatánál elhe­lyezni. Ez a jeles nap, az európai béke kezdetének emléknapja több odafigyelést, gondosabb szerve­zést, nagyobb arányú résztvételt és talán színesebb műsort is érde­melt volna. Dr. Tittmann János átvette képviselői megbízólevelét Milliós rongálási károk az Esztergomi Vár díszvilágításában 0Gulya) A Széchenyi terv kere­tében a Duna-parti királyváros ta­valy a Vár teljes körű díszvilágítá­sára 29 millió forint támogatást kapott (a teljes beruházás összege 44 millió forint volt). A helyi polgárok és a turisták nagy örömére 2001. augusztus 20-tól félig kiépített, majd 2001. október 11-étől - a Mária Valéria híd újjáavatásától - teljes egészé­ben telepített világítási rendszert azonban vandál kezek súlyosan megrongálták. Tavaly augusztus 20-tól idén március végéig - vagyis hét hónap alatt - 415.000 forint kár keletke­zett, míg az idei parlamenti vá­lasztások két fordulója között az újabb rongálások kára ezen felül 750.000 forintra rúgott. Azaz két hét alatt közel kétszer annyi kár keletkezett, mint hét hónap során. Meggyes Tamás polgármester elmondta, hogy az ügyben isme­retlen tettesek ellen feljelentést tesz, miközben a város - saját költ­ségén - megkezdi a megrongált vi­lágítótestek helyreállítását, hogy a turista szezonban az Esztergomi Várat teljes díszfény-pompájában láthassák az esztergomi polgárok és az ide látogató vendégek. Meggyes Tamás a maga részé­ről biztos abban, hogy barbár poli­tikai indulat húzódik meg a hát­térben, mint ahogy a Széchenyi -terves termálfürdő megrongált plakátja esetében is. Vannak elva­kult szocialista szimpatizánsok, akiknek jobban kell az MSZP-kor­mány, mint a polgári kormány be­ruházásai - mondta az esztergomi polgármester. HIRDETMÉNY Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet az 17350/A/16 helyrajzi számú ingatlan, természetben Esztergom, Kossuth Lajos utca 3. szám alatti I. emeleten lévő 169 m 2 alapterületű helyiségcsoport értékesítésére. Az ingatlan­ban található irodahelyiségekben a Körzeti Földhivatal helyezkedett el. Induló érték: 15.930.000 forint (+ 25% áfa: 3.982.500 forint), összesen 19.912.500 forint. A versenytárgyaláson a licitlépcső: 100.000 forint. Pályázati alapdíj: 199.125 forint. A pályázónak vállalnia kell, hogy az épületben az övezeti és területi besorolásnak megfelelő funkciót valósít meg. Az ingatlan adatai: az ingatlan Esztergom belterületén központi és minden szempontból frekventált területen helyezkedik el; az iroda az épület I. emeleti részén, 3 külön bejárattal közelíthető meg; állapotát te­kintve felújításra, korszerűsítésre szorul. Az ingatlan megtekinthető: 2002. május 15-én és május 22-én 10-12 óráig. A részletes pályázati anyagok átvételének és a regisztrációs lapok beadásának ha­tárideje: 2002. május 27., 16 óra. A pályázati alapdíj fizetési ha­tárideje: 2002. május 30., 8-9.30 óra. A versenytárgyalás ideje: 2002. május 30., 10 óra. A részletes pályázati anyagok és regisztrációs lapok 2002. május 15-től május 27-én 16 óráig vehetők át Esztergom Vá­ros Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Építési és Városfejlesztési Irodáján (Esztergom, Széchenyi tér 1. I. emelet 114/3.). A versenytár­gyalásokon kizárólag az vehet részt, aki a regisztrációs lapot határidő­ben leadta és a pályázati alapdíjat határidőben befizette. Érdeklődni lehet: Polgármesteri Hivatal Építési és Városfejlesztési Iroda; Eszter­gom, Széchenyi tér 1.1. emelet 114/3., telefon: 33/542-052. (-thó) Május 10-én koradélután az esztergomi Polgármesteri Hiva­tal nagytermében egy rövid ün­nepségre gyűltek össze a komárom-esztergom megyei 5. számú választókerület települése­inek polgármesterei, önkormány­zati képviselői, a politikai pártok és civil szervezetek képviselői. Sinkó Gyula, a választási bizott­ság elnöke üdvözölte a megjelente­ket, majd sikeres munkát kívánva átadta dr. Tittmann Jánosnak, a választókerület új országgyűlési képviselőjének a megbízólevet. Ezzel dr. Tittmann János hivata­losan is átvette dr. Latorcai János örökét. Székfoglaló beszédében mindenekelőtt megköszönte sza­vazóinak bizalmát, majd az előtte álló feladatokról szólva az összefo­gás szükségességét hangsúlyozta. Összefogást egyrészt a körzet két városa és a hozzájuk kapcsolódó kisebb települések, másrészt a szemben álló politikai erők között. Többek között az alábbiakat mondta: - Remélem, sokan va­gyunk, akik egyformán úgy te­kintjük e századot, mint a békes­séget és a jólétet elhozó időszakot, melyben az egyéneknek és a kö­zösségeknek mind intenzívebben, mind magasabb szinten kell együttmunkálkodniuk. Sokféle­képpen nevezik ma ezt a folyama­tot, térségi gondolkodásnak, re­gionalizmusnak, globalizációnak is, mely mind arról szól, hogy új minőségggel, új szinteken kell a megbékélés és együttgondolkodás lehetőségeit megteremtenünk a magunk számára. Az ünnepség végén a résztve­vők erre az összefogásra és a re­mélt eljövendő sikerekre koccin­tottak. Városunkat az ünnepségen dr. Takáts Attila jegyző - egyben mint a választási iroda vezetője ­és két önkormányzati képviselő, Láposi Elza és dr. Kovács László képviselte. Utóbbi ugyancsak ezen a napon Tatabányán, a megyei pártlisták­ról bejutott többi képviselővel együtt vette át megbízólevelét a megyei választási bizottság veze­tőjétől. Esztergom Város Jegyzője felvételt hirdet adóellenőrzési feladatok ellátására, két fő számára, megbízási szerződés alapján. A megbízási szerződés 2002. június 1-től 2002. októ­ber 31-ig szól. A két fő egyikének gépkocsi szükséges. A jelentkezéseket Dr. Takáts Attila jegyző részére lehet benyújtani: 2500 Esztergom, Szé­chenyi tér 1. Érdeklődni telefonon a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Iro­dájának vezetőjénél lehet: 33/542-029 HIRDETMÉNY Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pá­lyázatot ír ki az alábbi ingatlan értékesítésére: 19484 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Irinyi János utca 24. és Babits Mihály utca 8. szám alatti 2935 m 2 nagyságú ingatlanból a kór­ház és rendelőintézet füll-orr-gégészet és szemészet épülete, va­lamint a véradóállomás-épület és a hozzá tartozó földterület. Az épületnek az alábbi egyéb fontos jellemzői vannak, valamint a pá­lyázónak vállalnia kell: (1.) az épület szerkezeti állapota közepes, az 1980-as években épült bővítmény - nyaktag és a volt vérellátó épülete ­elbontható; (2.) az épületben a lakóövezeti és területi besorolásnak meg­felelő funkció (lakóépület, a lakosság alapfokú ellátását szolgáló intéz­mények, ellátó, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátóépület, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület, sportépítmény, a terület rendel­tetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület) valósít­ható meg. A pályázat feltételei: (1.) a pályázónak vállalnia kell 9.500.000 forint bánatpénz megfizetését;, melynek a pályázat benyújtásának határidejé­ig meg kell jelennie az Önkormányzat számláján; (2.) nyertes pályázat esetén a bánatpénz a vételárba beszámít, amennyiben nem lesz nyertes a pályázó, a bánatpénz összegét az Önkormányzat átutalással az ered­ményhirdetést követő 3 munkanapon belül visszafizeti; (3.) amennyi­ben a nyertes pályázó önhibájából adódóan az értesítést követő 15 na­pon belül nem köt adásvételi szerződést, vagy a vételár megfizetésével késedelembe esik, az Önkormányzat a szerződéstől jogosult elállni. A részletes pályázati kiírás 2002. június 12-én 12.00 óráig vehető át a Polgármesteri Hivatal Építési és Városfejlesztési Irodáján (Széchenyi tér 1.1. emelet 114/3. szoba). A pályázatot zárt borítékban „Pályázat a 19484 helyrajzi számú ingatlan hasznosítására" megjelöléssel kérjük benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2002. június 14-e, 12 óráig. Helye: Polgármesteri Hivatal Építési és Városfejlesztési Iroda; Esztergom, Széchenyi tér 1., I. emelet 114/3. Érdeklődni lehet: Polgár­mesteri Hivatal Építési és Városfejlesztési Irodáján (Esztergom, Szé­chenyi tér 1., I. emelet 114/3. szoba), telefonon: 33/542-076-os számon. Testvérvárosi kapcsolatok Április 18-21. között Eszter­gomba látogatott Maintalból (Hessen tartomány) az ottani testvérvárosi baráti társaság há­rom fős küldöttsége Rolf Lanio alelnök vezetésével. A személyes, baráti látogatá­son kívül a Simor János úti szo­ciális otthon lakóinak hoztak nagy értékű adományt, melyet Rolf Lanio, Udo Meyrbauer, Karl-Heinz Franz és Sabine Tégen kis háziünnepség kereté­ben adott át az intézmény veze­tőinek és lakóinak. A praktikus használati eszközökből álló ado­mányt - hosszú előkészítést kö­vetően - az otthon lakóinak szükségletei szerint állították össze, melynek ottani beszerzési ára jóval meghaladja az egymil­lió forintot. - Mindez a maintali polgárok adománya az esztergomiaknak. Elsősorban azoknak szeretnénk segíteni, életüket könnyebbé ten­ni, akiknek a Város csak a leg­szükségesebb ellátást képes bizto­sítani. Ezeknek az eszközöknek adományozásával ugyanakkor a Városnak is segítünk, mert ezek­re már nem kell pénzt fordítania — indokolta az adomány célját Rolf Lanio. Az otthon mozgásukban kor­látozott lakói részére egy elek­tromos és hat darab hagyomá­nyos tolókocsit, egy fürdőkádba helyezhető vízimasszás-beren­dezést, a konyhának egy tálaló­kocsit ajándékoztak mainlali ba­rátaink. Ezen kívül - a vámok­mányok szerint - 1050 kg válo­gatott ruhaneművel lepték meg az otthon lakóit, az intézmény­nek pedig törölközőket és ágynemű-garnitúrákat is hoz­tak. Szívességükből még arra is „futotta", hogy az ilyenkor elen­gedhetetlen vámilletéket is ők fi­zessék. Esti beszélgetéseinken el­mondták, hogy Esztergom szá­mára több további „meglepetés" áll szervezés, előkészítés alatt, melyet még ez évben szeretné­nek teljesíteni. Azt viszont már most örömmel újságolták, hogy a Szent István Napokra nem hi­vatalos vendégként Esztergom­ba látogat Dorothe Diehl polgár­mester asszony is, aki a maintali sátorban - mint a baráti társa­ság tagja - szeretné népszerűsí­teni a hesseni almabort és étel­különlegességeiket. (No és per­sze - mint azt teszik már évek óta - minél több adományt gyűj­teni a Mindszenty iskola diákjai­nak.) Tisztelt Esztergomi Polgárok! Esztergom Város Polgármes­teri Hivatala ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei Dunakanyar és Ráckevei Duna-ág térségben történő szú­nyoggyérítésre kiírt közbeszer­zési pályázatot a CORAX Kft. és az RSZ-COOP Kft. közösen nyerte el. Az első légi-kémiai ke­zeléseket az alábbi időpontokra tervezik: 2002. május 16., má­jus 17., május 18. (tartalékna­pok: május 21., május 22., május 23.). A szúnyogirtásokat polgári napkeltétől polgári napnyugtá­ig, reggel 9 órától este 18 óráig végzik. A felhasználásra kerülő irtószer: K-Ohtrin 10 ULV; 0,6 li­ter/hektár dózisban. Az irtószer a méhekre veszé­lyes, az emberekre ártalmatlan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom