Esztergom és Vidéke, 1997

1997-01-09 / 1-2. szám

1997. január 9. Szilvesztergom '97 December 30-án este négy órán át adott szórakoztató műsort az Esztergomi Városi Televízió. A Híradó 50 percben elvenítette fel az elmúlt év legfontosabb városi ese­ményeit, a gázvezeték-fektetés, a telefon­kábelezés, a rendőrségi és tűzeseteket, bombariadókat. A nagy ábrándok között emlegették a Mária-Valéria híd újjáépíté­sét, a Sándor Palota felújítását, de az olyan hangulatos, kedves események sem ma­radtak ki az összeállításból, mint az Anyák Napi köszöntés, vagy az amerikai veterán autók felvonulása. A televíziós játék most is sok nézőt vonzott a képernyő elé. Az első kérdésre, hogy hány helyes válaszadó volt az év során, két telefonvonalon 138 megfejtő adott helyes választ. A következő játék­ban, aholis négy önkormányzati képviselő hangját kellett felismerni 73 helyes meg­fejtés érkezett. A sorsolás után a díjakéit a nagy hideg ellenére is bejöttek a Szabadi­dőközpontba a szerencsés nyertesek. Jó ötlet volt a varia-játék felelevenítése, ám meglátszott a hosszú kihagyás, mert a hat játékos közül csupán egy jutott el a meg­fejtésig. Az éves jutalom-gála során az összes korábbi helyes megfejtőből most 11 szerencsés játékos kapott ajándékot a mű­sor támogatóinak jóvoltából. A humor sem hiányzott a műsorból. A képviselő-testületi üléseken felveti mókás képeket jól sikerült összekötő szöveggel fűszerezték. Előkerült a Vidi-dili is egy­egy percre, sokan vannak akik kedvelik ezt a különös fa-humort. E blokkban élvezhet­tük a stúdió munkatársainak zenekari imi­tációját is. Ezután a Kereskedelmi és Vendéglátói­pari Szakiskola tanulói mutatták be étel­készítési és felszolgálói tudományukat. Forró Pcter 3. évfolyamos tanuló pedig oly finom italokat kevert, melyeket a mű­sorvezetők is igen ízletesnek találtak. Jól megválasztott korábbi felvételek és kapott filmanyagok egészítették ki műsort: St. Martin és Benkó felvételei, a divatbemu­tató képei, valamint a Koltai-féle Szamba film werkjei. Dr. Könözsy László polgármester éwé­gi számvetését s dr. Etter Ódon vele készí­tett riportját lapunkban is olvashatják. Az évbúcsúztató műsorért dicséret illeti valamennyi közreműködőt! Pálos A műsor után Megalakult a KET Esztergomi Klubja A KET a Keresztény Értelmiségi Társaság rövidítése, amely 1993-ban jött létre Budapesten. Országos kiterjedésű szervezet, de az Intemet-en keresztül kapcsolatot tartunk németországi tagokkal, sőt kanadai támogatónk is van. Célunk: értelmiségi, keresztény fiatalok számára rendszeres, igényes programú találkozások szervezése, az általános emberi, de különösen a nemzeti és keresztény értékek ápolása és terjesztése. Olyan ifjúsági kulturális szervezet ez, melynek alapelvei: a nemzeti elkötelezettség, a keresztény értékrend, az emberközeliség. Sokan azonosítják a KET-et a KESZ-szel (Keresztény Értelmiségiek Szövetségével), az azonban egy másik szervezet, mely elsősorban az idősebb korosztály számára főként előadások szervezésével foglalkozik. A KET Esztergomi Klub az elmúlt év decemberében jött létre. Rendezvényeinkre elsősorban a 18 és 35 év közötti fiatalokat várjuk, olyanokat, akik ,,szeretik használni a fejüket", de szívesen látjuk az idősebbeket is. Január első felében a következő programokra várjuk az érdeklődőket: - 15-én, 19 órakor: beszélgetés és játék angolul (helyszín: a vízivárosi templom oratóriuma), vezeti: Wild Erzsébet - 18-án, 18 órakor: beszélgetés és játék németül (helyszín ugyanott), vezeti: Németh Andrea és Balogh Boglárka. Foglalkozásainkra mindenkit szeretettel várunk, aki céljainkkal és alapelveinkkel egyetért! Tóth Katalin klubvezető A „REALERTELMISE/^RT ALAPITVANY" FELHIVASA A „Reálértelmiségért Alapítvány" gondozásában ingyenes karrier-vizsgálat a regisztrált munkanélküliek részére. Feltétel: műszaki felsőfokú iskolai végzettség, tnax. 45 éves kor. Jelentkezni lehet minden kedden 9-13 óra között Esztergomban, a Szabadidőközpont 110-es szobájában. UFÓ-ZÁRÓ(RA) Tisztelt Főszerkesztő Úr! Mint amatőr égnéző és UFÓ-várományos szeretnék három bekezdésben megszólalni e jelentős, hazánk sorsára komoly hatással lévő földönkívüli-problematikában. 1. Abban az esetben, ha az UFÓ-k megközelítik a Földet, helyet keresnek rajta, nem kérdés, hol landolnak. Mint tudjuk, a Föld Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta, ez a követke­zőket jelenti. Minthogy az ufonauták ki tudja m ilyen régen röpködnek a világűrben, talán ezer és ezer évek is elteltek indulásuk óta, világos, a legkiemelkedőbb ponton - ez pedig kétség­telenül a bokréta - szállnak le, keresnek egy vendégszerető földi — azaz magyar, azaz Esztergom megyei, azaz esztergomi, azaz Besze utcai - embert. (Műszereik szerint Esztergom levegője tartalmaz annyi ként, szenmonoxidot, kormot és egyéb mérgező anyagot, amely leginkább emlékeztet az ő túlcivilizált bolygójukra.) 2. A fenti megállapítás a mai viszonyokra is vonatkozik-tennészetesen-, megfejelve azzal az egyszerű, ám a korántsem mellékes körülménnyel, hogy a mai város oly mértékben feltúrva jobbról és balról, ha a választott város mégsem volna annyira vendégszerető, mint azt feltételezik, ezeken az utakon a rendőrség nem üldözheti őket, vagy ha mégis teszi, nem érné utol a menekülő ufonautát, minthogy egy méternyivel a gödrök és az árkok fölött haladhatnak, ha akarnak, szemben a föjdi emberrel, aki akkor is a sarat tiporja, ha nem akarja. (Ez is azt bizonyítja, hajönnek UFÓ-k, akkor idejönnek, hozzánk.) 3. UFÖ-ügyben - meglátásom szerint-az Önök megközelítése jár legközelebb a valóság­hoz - ha van valóság adott tárgykörben. Kevésbé bosszantó és kevésbé földhözragadt azon morfondírozni liideg téli estéken, hogy jön-e UFÓ, s ha igen, erre kanyarodik-e, bemutatko­zik-e. köszön-e, az anyja szemit (!), bejelentkezik-e a Regioniontanus Csillagászati Klub vezetőségében vagy modortalanul elsuhan, mint azon tépelődni, mi vár ránk a választások előtti utolsó esztendőben, a lazítás évé-ben, 1997-ben. Esszük-e az egyébként igen ízletes köröm pörköltet hat napon át. az egyébként igen ízletes, bőrből készült kocsonyát, a far-hát pörkölteket rendületlenül, és közben nem felejtjük el. mi választottuk fejünk fölé ezeket az urakat, tőlünk kaptak annyi jogot, hogy nem is tudjuk mennyit, azt pedig alig, miképpen élnek (vissza) ezekkel a jogokkal, és miközben kanalazzuk a far-hát (egyébiránt igen ízletes) szaftját, azon gondolkodunk, mennyi van még hátra nekik. Mondom: én magam is. aki amatőr égnéző vagyok & UFÓ-várományos esztergomi, szívesebben gondolok a helyeske. titokzatos, dülledt szemű, lapát fülű égi vándorokra, mint Mártánkra, a Tocsikra. pedig úgy tartják a helyi diszkontban, hat kandlis kisfröccs után minden nő egyforma. De ez nem igaz, mint a példa mutatja. Üdvözlettel: (név és cím a szerkesztőségben) Ezek után lássuk a korabeli HIVATALOS állásfoglalást! Szakvélemény Közérdekű bejelentés alapján az Esztergom Városi Rendőrkapitányság, Polgárvédelmi Parancsnokság. MHSZ Repülőtéri Parancsnokság, továbbá az Esztergom Városi Köz­egészségügyi-járványügyi Szolgálat tudomására jutott, hogy Halász Zoltánné, Esztergom Besze János u. 15. sz. alatti lakos lakóházának tetejére 1979. szeptember 9-én (vasárnap) kb. 17.40 órakor ismeretlen test esett, ami ott robbanásszerű zaj kíséretében széttört, több tetőcserepet összetört és kb. 20-30 méteres körzetben „zöld színű jégszerű anyaggal" szennyezte az udvart és környezetet. Nevezett telefonon értesítette a rendőrséget és fenti szervek részéről 1979. szeptember 10-én délelőtt helyszíni szemle történt Ennek során az Esztergom Városi KJSZ jelenlevő szakközege átvette az előző nap összegyűjtött jégszerű anyagból keletkezett folyadékot, továbbá a széttört cserepekből, a szennyezett földből, továbbá növényzetből m intákat vett. Az esetet jegyzőkönyvezték. A vett mintákat megfelezték és szeptember 10-én 15.30 óra körül vizsgálatra a minták egyik felét beszállította a rendőrség a Megyei KÖJÁL, Laboratóriumába és átadta B.P. vegyésznek. Mivel a munkaidő már ekkor véget ért a, KÖJAL-ban, B.P. a behozott mintákat átvette és hűtőszekrénybe tette másnap reggelig. (Állítása szerint a mintákat mindeddig szintén hűtve tárolták.) Dr. K.I. elvtárs - a Komárom Megyei Tanács elnöke - 1979. szeptember 11-én (kedden) kb. 7.30 órakor telefonon értesítette a történtekről dr. Cs. L. KÖJÁL igazgató-főorvost és elrendelte az ismeretlen anyag bevizsgálását, meghatározását. A rendelkezésre álló minták mennyisége igen kevés volt, de a KÖJÁL Laboratórium mégis megkísérelte a sokirányú meghatározást. Á vizsgálatok megtörténte után 1979. szeptember 11-én (kedden) a déli órákban előzetes eredményt közöltünk a Megyei Rendőrfőkapitányságra M. őrnagy elvtárs részére. Ugyanak­kor az előzetes eredményről tájékoztattuk Sz.B. elvtársat a Polgárvédelmi Parancsnokságon, és telefonüzenetet hagytunk dr. K. I. elnök elvtárs részére is. A vizsgálatok lezártával a mai napon a mellékletek szerint alábbi szakvéleményt tudjuk adni: Az ismeretlen anyag, mely a becsapódáskor a jegyzőkönyv tanúsága szerint szilárd halmazállapotú, jégszerű anyag volt, mely kékes-zöld színben elszíneződött, a vizsgálatkor felolvadt és kb. egyszer 223 ml (befőttes üvegben) továbbá kb. 129 ml (műanyag flakonban) folyadékot kaptunk vizsgálatra. Vizsgálatainkat ezen anyag meghatározásával kezdtük. Az elvégzett fizikális vizsgálatok után az anyag egy része bepárlásra került, melynek során kifejezett vizeletszag érződött. Ezt követően elvégzett laboratóriumi vizsgálatok nagy mennyiségben mutattak ki az ismeretlen anyagból ammóniát, karbamidot, kreatinint, továbbá húgysavat. Ebből - első megközelítésben - nyilvánvalóvá vált, hogy emberi vizelettel erősen szennyezett anyaggal állunk szemben. Ezt a feltételezést megerősítte a később elvégzett illetve eredményt hozó bakteriológiai vizsgálatok is, melyek nagy számban mutattak ki az emberi vizelet flórájaként is szereplő (fellelhető) olyan baktériumokat, amelyek gyakran szerepelnek vizeletben és székletben egyaránt. Ugyancsak ezt látszott igazolni az elvégzett mikroelem vizsgálatok eredményei is, mely során valószínűvé vált, hogy az ismeretlen anyag mindkét mintájából nagyobb mennyiségű biológiai eredetű anyag került meghatározásra. Problémát jelentett a vizsgálandó anyag kékes-zöld elszíneződése. Ezt azzal magyaráztuk, hogy az egyébként sárgás színű vizeletet valamilyen anyaggal kapcsolatba hozták, mely kék színű anyag hozzáadásával vette fel a nálunk is tapasztalt kékes-zöld színt. Ezt később spektrofo­tométer vizsgálatokkal is igazoltuk, aholis a sárga szín és a kék szín jól el differenciálható. Feltételeztük, hogy ezt az elszíneződést valamilyen konzerváló, szagtalanító, esetleg dezinfi­ciens anyag hozzákeverése okozta. Végső megállapításként tehát arra a meggyőződésre jutottunk, hogy mind fizikális, mind kémiai, mind bakteriológiai vizsgálatok alapján emberi vizelettel masszívan szennyezett és ismeretlen anyag hozzáadásával kékes-zöldre színeződött, továbbá szilárd halmazállapotú jég formájában megjelenő anyaggal állunk szemben. A rendőrség utasítására pontosabb bevizsgálásokat megszüntettük, illetve nem is tudtunk végezni a vizsgálandó anyag kevés volta miatt. Utasítást kérünk arra, hogy a feldolgozott anyag maradékát hogyan kezeljük tovább, azzal mit tegyünk (kidobható, vagy tárolásra szükséges, vagy más szerv részére hová juttassuk el). Tatabánya, 1979. szeptember 13. Elvtársi üdvözlettel: dr. F.A. laboratóriumi főorvos dr. Cs.L. igazgató-főorvos Szerk. megj.: Az ismeretlen anyag további sorsáról nincs információnk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom