Esztergom és Vidéke, 1996

1996-12-12 / 50. szám

1996. november 14. Esztergom és Vidéke 7 ERTEKEINK SZIGET GALÉRIA GONDOLATOK Forgács Alajos prefektusnak Bangó Miklós festőművész december 3-ai kiállításának megnyitóján, a Sziget Galériában elmondott beszédéből. Ez a kiállítás sajátosan ábrázolja és mutatja be egy ember - Bangó tanár úr világ-látását, természethez való viszonyát. A képeket nézegetve úgy érzem, hogy a Biblia Teremtés könyvének sorai kívánkoznak ide. E könyv első lapjai csodálatos képet festenek az Isten és az ember, az ember és a természet kapcsolatáról. Képes teológia ez, gyermeki rácsodálkozás, ahogyan az ember szemléli Isten teremtett világát és azt a meghitt kapcsolatot, amit a bűnt még nem ismerő embert jellemzi.(...) A bűn nemcsak az Isten és ember, illetve embernek a másik emberrel való kapcsolatát teszi tönkre, hanem az ember és a természet harmonikus kapcsolatát is megrontja. Elkezdődik egyfajta rablógazdálkodás, a tennészet kizsákmányolása. Pedig az Isten az embernek adta, hogy művelje és őrizze azt, hogy gyönyörködjön benne, élvezze szépségét, éljen és ne visszaéljen vele. Levegőről, vízről, erdőről, hegyekről, egy szál virágról van szó, és házainkról, otthonainkról, parkjainkról (...) A környezetvédelem világjelszóvá lett s az erkölcsteológia új szót tanult: világfelelősség. A világért való felelősség azt jelenti, hogy a tennészet mindenkor közös javait nem használhatjuk ki az egyéni és a jelenlegi érdekek beszűkűlt szemléletétől vezetve. A világ mindannyiunk otthona és közös érdekünk, hogy valóban otthon is érezhessük magunkat benne. Ez a felelősségtudat sugárzik Bangó Miklós festőművész képeiről. A világ és ezen belül szűk hazája, Esztergom és természetesen az a kis Tisza-parti település: Mártély szeretete. Szereti az ott élő embereket, a Tiszát, a fákat, a virágokat, a naplementét. Jól érzi magát ott (Mártélyi fák, Esős idő, Csendélet). És szereti Esztergomot. Mert felelősségérzet ott van, ahol szeretet van. Aggodalom és tennivágyás árad a képekről, a maga képi eszközeivel. A geometrikus ábrázolásmód látszólag egyszerűsít, valójában így fogalmazódik meg benne a kötődés és törődés... Láttatni akar, szeretne elgondolkodtatni, megdöbbenteni és cselekvésre késztetni. Fest kockaházainkról, kényszerű otthonainkról, idegenszerű világunkról (Lakótelepi liázak). De e rideg valóság közt is megcsillan egy-egy napsugár, hogy melegséget varázsoljon a hideg betonfalakra és a benne lakó emberekre. Bangó Miklós szereti az embert, aki kényszerűen magányos, vagy maga kereste egyedüllétben él (Egyedül), az embert, akihez baráti szálak fűződtek, aki már a múlthoz tartozik és mégis nagyon is jelen van (In memóriám). Sajátos vízióban láttatja az ember sorsát, végzetét a kiszáradt fatörzs láttán (Öreg fatörzs). Az elszáradt fa fájdalmasan döbbenti rá az emberiség végzetére, önpusztító sorsára. Felteszi a kérdést (Küzdelem): Szabad-e belenyugodni mind ebbe? Hiszen minden a szépségért, a hannóniáért, a rendezettségért kiált. (...) A maga sajátos képi eszközeivel felkiáltójel szeretne lenni: a világ mindenkié. Közös tulajdonunk, otthonunk. Rajtunk múlik, hogy otthon érezzük-e magunkat benne. Esztergomi Füzetek 1. Feljegyzések az elfelejtett városból Szüret táján - október 10-ei számunkban tettük közhírré: Horváthy Péter könyvét a karácsonyfa alatt valószínűleg már felnyithatjuk. (Miként egy palack jobbfajta bort, amelyet az ünnepekre tartogattunk...) Ez a remény a múlt hét óta bizonyosság: a D-PRINT nyomda - ahol lapunk is készül - elkezdhette a megvalósítást, amelynek során 500 példányban fehér matt műnyomó papíron, barnás-fekete nyomdafestékkel ad elegáns megjelenést a 60-as évek Esztergomát megidéző 99 „feljegyzésnek" és a közel ugyanennyi egykorú fotónak. A kötet tehát karácsonyi lesz, - abban az értelemben is, hogy többszörösen ajándék. Először is a budapesti Eper Stúdiód, amely - a grafikusművész-tulajdonosok: Kacsán György és Hegyi Márta műpártoló támogatásának köszönhetően ingyenesen végezte el a számítógépes tervezést és kivitelezést, vagyis - a fényszedésen kívül - a teljes nyomdai előkészítést. Másodszor: a Karácsony előtt ismét hazalátogató szerző fogja sajátkezű aláírásával megajándékozni 350 számozott példány majdani tulajdonosát. Harmadszor: az Esztergom és Vidéke - mint a kötet kiadója - ezzel köszöni meg törzsolvasói hűségét. Az album formátumú 76 oldalas kötetet - az Esztergomi Füzetek című sorozat indító darabját - ajándékként kapják meg mindazok a magánszemélyek, akik 1995. második félévében előfizetőink voltak, ugyanígy azok is, akik idén egész évre előfizettek, vagy a jövő év február 15-éig lapunk teljes évfolyamát megrendelik. Jubileumi tárlat December 4-én délután zsúfolásig megtelt művészet-pártolókkal, érdeklődőkkel a Duna Múzeum Európai Közép Galéria mindhárom kiállítótenne. Az Esztergomi Művészek Céhe öt éves jubileumi tárlatán - amely december végéig látható — 24 művész állította ki munkáit, akik között festők, fotósok, szobrászok, textilfestők, grafikusok, ötvösök és restaurátorok vannak. A megjelenteket Kaján Imre múzeumigazgató köszöntötte, majd Rafael Balázs újságíró többek között e szavakkal ajánlotta a nagyközönség figyelmébe a kiállítást. - (...) Itt, Esztergomban sem veheti el tőlünk senki a tehetséget! Itt sem feledkezhetünk meg arról, hogy micsoda világban élünk, milyen világról kell elmondanunk a magunkét! Itt sem szabad letenni - annak aki tartani tudja! — az ecsetet, karctűt, formázókést, kamerát. Itt sem szabad elengedni a tollat. A szerszámot erősen tartó CÉH-esekkel kapcsolatban elsősorban a korábbi, hosszú évek munkájára gondolok. AndráskóIstvánra, aki igen-igen színvonalas kiállítások rendezője, résztvevője évtizedek óta. Ki ne emlékezne a Zodiákus, a Libresszó, a régi Művház gyönyörű korszakaira? Mellette két nevet hadd említsek. Egyikük itt van közöttünk, Kaposi Endre, visszanyert egészséggel és életkedvvel. Másikuk? A legszerényebb és legérzékenyebb ember, akit valaha megadatott ismernem: Mucsi András.(...) Esztergom művészeinek egyik legizgalmasabb vonása az együvé-tartozás gyakorlata. Meglepő módon nem ölik, hanem elviselik, sőt, alkalomadtán segítik egymást. Nem pusztít közöttük a féltékenység! Hadd utaljak arra, micsoda szervező és segítő erő volt a két Kollár testvérben. Hogyan segített Végvári Janó a fiatalabbaknak. Vagy, öregebbek, gondoljatok csak Marisa Lali bácsi „szalonjára"! A megmaradtak (mert az alapítók közül néhányan „kigolyózták" magukat e közösségből, mások pedig végleg egy égi kávéházba távoztak), a megmaradtak, huszonnégyen: dolgoznak. Nem tisztem őket egyenként értékelni. Tegnap végignézve a tárlatot, azt tapasztaltam, hogy igen-igen erős anyag! Azt látom, hogy az itt kiállító festők, grafikusok, fotósok, restaurátorok, keramikus- és textilművészek, a fémek, szobrok mesterei, a talált tárgyakból új világot alkotó: ők huszonnégyen mind Henriész kegyeltjei.(...) De mi köti, mi fogja őketössze? Jobban tudta ezt mindannyiunknál Mucsi Bandi, aki ezt írta: „... minden alkotó művésznek látható módon, munkájával kell bizonyítania jelenlétét és hűséget városa iránt, mely... helyet, otthont és élmányt adó teret adott a benne élő művészeknek." (...) S ha a város valahol művészeivel is bemutatkozik, Ti utazzatok el oda. Ti legyetek a protokoll, Ti reprezentáljátok Esztergomot. Mert bizony... Ki más ért a szépséghez? A huszonnégyek válogatott munkáit szíves figyelmükbe ajánljuk! (P.I.) Művészeti rendezvények a „Somogyiban" Mostanában megsűrűsödtek az iskolában az olyan kulturális események, melyek nemcsak tanulóiknak, de az egész városnak szólnak. Két héttel ezelőtt festménykiállítás, múlthéten pedig író-olvasó találkozó zajlott falai között. A kiállításon H.Katona Erzsébet tatai festőművész képeiben gyönyörködhettek az érdeklődők. Sajnos, kevesen voltak, mivel ugyanabban az időben több más tárlat is nyílt a városban. Az esztergomiak előtt még kevéssé ismert művészt Kövesdi Mónika művészettörténész mutatta be a megnyitó közönségének: 1967-ben kapott diplomát az Iparművészeti Főiskolán. Ezután jött a család és a munka. Dolgozik, fest, kiállításokon vesz részt. Nagy elődök nyomában jár. Visszatér a tatai festészet akvarellista hagyományaihoz. (...) A fény élteti, a fény, amely napszaknak és évszaknak megfelelően különbözőképp világítja meg a kiválasztott motívumot: A fát, sétányt, utcácskát. A fényt fokozza fel a víztükör: párába burkolja a tájat, vagy csillámlóan szórja a fényt..." A másik esemény december 3-án zajlott. melynek rendezésében a városi könyvtár - személyszerint annak igazgatója, Nagyfalusi Tibor - is résztvett. Ezúttal Balogh Béni: Magyar királymondák című művének bemutatására, az íróval való találkozásra került sor, aki 1922-ben egy Bükk-vidéki kis faluban született. A tartalékos tiszti iskola első évfolyamát az esztergomi József nádor laktanyában végezte el, gyakorlaton Esztergom-Táborban volt. A háború végén szovjet hadifogságba esett, 1946-ban tért haza. Könyvtárosként ment nyugdíjba. írásait 19 éves kora óta közlik az újságok és folyóiratok, főként a gyennek- és diáklapok. H. Katona Erzsébet akvarellje