Esztergom és Vidéke, 1993

1993-09-30 / 39. szám

249 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Áipádházi Margit szentté avatását halála után testvére, V. István király kezdeményezte Rómában. A szentté avatás ügye évszázadokon keresztül húzódott, míg 1937ben Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás Esztergomban kelt levelében hivatalosan is elindította a szentté avatás hivatalos jogi eljárását. Különösen a világháború éveiben foglalkozott sokat a szentté avatás bonyolult és szövevényes római ügyeivel, amelyben a domonkos rend római központja nyújtott nagy segítséget. Az évente kétszer tartott püspökkari konferenciákon Serédi számolt be a szentté avatásról. Az október 6-i Budapesten tartott püspökkari konferencia jegyzőkönyve szerint: „Értesítést kapott, hogy Salotti bíboros a rítus-kongregáció vótuma alapján a szentatya elé terjesztette B. Margit kanonizációs dekrétumát. A Szent- foglalkozó püspökkari jegyző- hercegprímás, azért volt oly fontos atya ezt kegyesen megerősítette. A könyv utolsó mondata: „Leveleire számára a kérdés, döntést a magyar püspöki kar, a a postaforgalom teljes megszaka- Ortutay András világi és szerzetes papság és a ma- dása miatt választ eddig nem kagyar nemzet nevében megköszön- pott." Olaszország már egy hónapte a Szentatyának, továbbá köszö- ja szembefordult Hitlerrel, s DélBoldog Margit szentté avatásáról nő sorokat küldött Salotti bíborosnak és R Lenzetti postulátornak. ... Salotti bíborostól fölvilágosítást kért, hogy a nyilvános köszönet kifejezését függővé kell-e tenni a bulla megérkezésétől vagy sem, továbbá megülhetjük-e nyilvánosan és ünnepélyesen 1944. január 19-én a szent ünnepét, ha az ünnepélyes kanonizáció nem is történik meg addig Rómában." A bíboros hercegprímás gondjai reálisak voltak, erre utalt, az üggyel Olaszországban harcoltak az angol-amerikai csapatok, míg Róma a német hadsereg megszállása alatt volt. A bulla másolata is magánúton jutott el Esztergomba, de ennek körülményeiről, a szentté avatási bulláról és Szent Margit ünnepének 1944. januári megüléséről a későbbiekben részletesen beszámolunk. Századok óta ez volt az egyetlen magyar szentté avatás, erkölcsi erőt és égi támaszt várt tőle Serédi A szentgyörgymezői temető Az 1848-as Honvédtemetőről már több alkalommal jelent meg írás az Esztergom és Vidékében, elsősorban a március 15-i megemlékezések kapcsán. Szentgyörgy mezőnek másik temetőjét naponta keresik fel az emberek. A temető földjét a szentgyörgymezői határ földesura, az esztergomi érsek adta a vízivárosi és szentgyörgymezői híveknek. Scitovszky János az eredeti mellé még egy hold földet ajándékozott. Ez az újabb terület 1883-ban lett a régi temetővel összekapcsolva. Korábban csak a vízivárosi, majd 1800-tól a szentgyörgymezői plébánia illetőségéhez tartozó temetőben - az 1970-es években az Esztergomi belvárosi temető időszakos lezárása miatt - a belvárosi és Szent Anna plébánia területéről is sokan temették el halottaikat Szentgyörgymezőn. A volt szentgyörgymezői plébánosok közül itt lett eltemetve: Neymajer Mihály, Molnár János, Perger Lajos és Molnár Kálmán. Schwarz-Eggenhoffer Artúr, aki teológiai tanulmányait a bécsi egyetemen végezte és ott szentelték pappá, 1959-ben lett apostoli ko/mányzó. 1968-ban - 75 éves korára való tekintettel - apostoli kormányzóságáról lemondott. Kívánsága szerint halála után a szentgyörgymezei temetőben helyezték örök nyugalomra. A szentgyörgymezői temetőben található az Oltóssy-féle síremlék. Oltóssy Pál 1848-49-ben honvédtiszt volt. Az 1850-es évektől nagyonjói menő meggyfa-, szipka- és borgyára működött Szentgyörgymezőn. Termékeivel több nemzetközi kiállításon díjat nyert. Könözsy Szabina A Majer István évfordulóra készülve Ez év őszén kettős évfordulóra emlékezünk Esztergomban. Majer Istvánnak a 19. század kiemelkedő polihisztorának évfordulójára. 180 éve született és 100 éve halt meg. Az országos jelentőségű főpap, tanár, népnevelő, műgyűjtő és mecénás 1400 kötetben hagyta az utókorra azt az aprónyomtatványgyűjteményt, amely jelenlegi kultúrtörténetünknek is becses kincse. Az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött gyűjtemény, feldolgozása 1988 óta folyik, s az évfordulóra (novemberre) befejeződik. A gyűjtemény igen sokrétű. Közel száz féle témakört ölel fel. Sokszínűségét, jelentőségét kiemeli, hogy nemcsak megyei és esztergomi források találhatók benne, de az egész történelmi Magyarországra, sőt Európára is kiterjednek. A sok tízezer forrásból csak néhány témakört emelünk ki, s az elkövetkező hónapokban egy-egy forrást is bemutatunk a lapban. A gyűjtemény fő gerincét az egyházi ügyek, családi vonatkozású nyomtatványok, irodalom, ipar, jog, jótékonyság, közigazgatás, közélet, kereskedelem, katonaügyek, mezőgazdaság, pedagógia, országos és helyi politika, pénzügyek, szórakozás, egyesületi élet, sajtó, színház teszik ki. Miután e felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény katalogizálása befejeződik, lehetőség nyílik, hogy a forrásokat témakörök szerint rendezve publikáljuk. S hogy e publikálást megkezdjük, egy érdekes helyi kultúrtörténeti adalékot mutatnánk be. A közelmúltban jelent meg Kaposi Endre Esztergomi fotográfusok című könyve. Ebben az első fotótörténeti források egy 1846-os daugerrotipia készítőiről szólnak. Majer István gyűjtő és rendszerető szenvedélyének köszönhető, hogy még ilyen témákhoz is tud nemzetközi és helyi újdonsággal szolgálni. Az elmúlt hetekben került elő Beimel József helyi nyomdász gyönyörűen tipografált német hirdetése, amelyből megtudjuk, hogy 3 évvel a daugerrotipia feltalálása után, s 4 évvel az esztergomi említésnél korábban már járt daugerrotipiás Esztergomban a Palkovics házban. (Ma: Kossuth Lajos u. 13.) (Lásd a 4. oldal cikkét! A hirdetés magyar szövegét Kövecses Varga Etelka fordította.) Pifkó - Zachar Dr. Brückner Józsefről (1894-1973) Az „Új Misszió" című katolikus folyóirat 1992. áprilisi számában Prokopp Mária dr. Brückner József életéről és papi, emberi szolgálatáról rajzolt képet. Az Esztergomba 1939-ben került pap 1946-tól lett a káptalan tagja. 1950-ben rektorsága mellett a Hittudományi Főiskola prodirektora is. „1952. február l-jével eltávolították a szemináriumból. A prímási palota II. emeletén kap egy raktárból nyíló kis szobát. Minden lépését, minden postáját ellenőrzik. A kispapokkal nem érintkezhet, lelkigyakorlatokat nem tarthat. S ekkor elkezdi járni az országot. Volt tanítványaival a kapcsolata mindig eleven volt. Most Ö megy hozzájuk: öregekhez, betegekhez, kétségbeesettekhez. Összegyűjti minden terhüket és felviszi az esztergomi bazilikába, a Bakócz-kápolnai Szűzanyának". Prokopp Mária írása adataiban nem ad többet, mint Beke Margit példamutatóan szikár „Esztergomi kanonok (1900-1985)" életrajza, de a személyes ismeretség hitele hatja át az írást. yIDOLAPOZO szerkesztésében