Esztergom és Vidéke, 1892

1892-10-13 / 83.szám

Az Igazgatók egyike másika teljesen szemel ől -téveszti a közönség, irányában vállalt kötelezettséget s nemcsak a fci•JzaloiüEial él vissza, hanem tisztesség dolgában -sokszor súlyos vétség is i-óható reá- Az igazgató &'társulat tagjai s ezek az igazgató irátiyábau szerződés szegest halmoznak; különböző, — a közöHség elé vitt s nyilvánosan, íirigy alt sadódások s kö l csö uös sórtégeíé sek napi renden vannak s midőn az illetők e miatt felelőségre vonatnak, midőn e miatt megtérlásrói van szó, még a színész egyesület igazgató tanácsával szemben is teljesen szem elől: tévesztik az engedelmességets a tekintély^ elvének tiszteletben tarfását.. Az egyesület igazgató tanácsa ezt többé nem fogja tűrni s az alapszabályokon alapuló rendelkezéseinek és meghagyásainak minden körülmények közt érvényt fog szerezni E tekintetben különösen kiemeljük, ihogy már a folyó évben szigoritattuk a concessiók körüli eljárást; az alapszabályok egeszén szigorú értelmezését és alkalmazását azonban — az előbbi, sokat elnéző s nagyon patriachalis természetű — r-endsze!- kellő átmenetének j indokából akkor még mellőztük. De nem fogjuk ezt tenni, midőn a jövő esztendő elején ismét elaőaz ideje .annak, bogy a coucessiót kérő folyamodványok sorsa felett határozzunk. Ezúttal igenis a legszigorúbb kritika tárgyává fogjuk tenui a színigazgatók működését és kérlelhetetlenek leszünk minden visszaéléssel és kötelesség mulasztással szemben. Hasonló eljárás fog kö.vettetni a többi egyesületi tagok ká-[ nyában s ba az egyesület kormánya egyik másiknál arról győződik meg, hogy a kötelesség teijesitóséuek még becsületes igyekezete sincs meg az illetőben, nem fog késni odahal ni, hogy az ilyen tag ki legyen zárva az egyesület köréből- Csakis így, a rendnek teljes meghonsitásával az egyesületi alapszabályok feltétlen tiszteletben tartásának biztosításával és a jelen körlevélben liangsulyozott egyéb kellékek betartásával készithető elő ama nagy átalakulás, melyet a vidéki színészet immár annyira igényel. S midőn a fentebbieket az egyesület igazgató tanácsa t. igazgató ur és társulata tagjainak figyelmébe ajánlja, -egyszersmiud kifejezést ad azon várakozásának, hogy valamint igazgató urat, ugy társulatának tagjait is (egyenkint es összesen) ezen körirat szelleme es inteutiója fogja ezután müködésükbeu vezérelni. '•• ^Igazgató ur lesz szives ezen körlevelet az igazgatása alatt álló társulat minden tagjával, egész terjedőimében közölni, jsm. . Budapesten, 1892. ovi október 8-án. Az országos vidéki színész egyesület ktözp. igazgató tanácsa nevében: Steuer József elnök, Benyel Istváu iroda igazgató. A szabad akarat. — Bojamoí. — Valahol itt a városban fényes társaság volt, együtt. Ettek finom baraezkós ananász-fagylaltot ós szellemesen diskuráltak- Szop leányok, szép asszonyok, továbbá fiatal urak és öreg urak voltak jelen, tiszta gallérban ós kifogástalan tiszta kezekkel. Egyik fiatal ur nagyon élóuken filozofált. Szellemeskedő megjegyzéseket Jprovokált mindenféle thétnájával, a miket az ember igen alaposan megtárgyalva talál bizonyos Schopenhauer uevü tehetség filozófus munkáiban, — És ón azt állítom — dapJikázott, egy egész evőkanálnyi ananászt elnyelve — a doktor — azt állítom — hangsúlyozta újra — hogy u i ueseu e g y ó n i a k a r a t. — Ah, óh, óh, -— pattant föl a jórayaló filozófius, ottan, a székek közt — mind a tiz ujját a levegőben mozgatván, — micsoda beszéd? Ah nó ! — Igenis, nincsen — mérgesítette a doktor, a ki ehhez kétségbeejtően elborult arezot vágott. A megbotránkozott filozófus egész ágyúval ment neki, össze lövöldözte argumentum-bombákkal de mit sem használt. A szép leányok, szép asszonyok, a fiatal urak ós öreg urak mosolyogva néztek, nevettek és komolyau is beleszóltak a filozófiai vitába. — Beszélhet öu és az összes német, angol, meg minden egyéb filozófia, éu mondom, a szerény tudatlan doktor, hogy nincsen és nincsen egyéni akarat, oszt punktum* A doktor ezt még elborultabb képpel moudta és vele szem ben ülő kedves arczu kicsi asszonykára nézett folyvást, a ki viszont igeu finoman és jelentősen mosolygott. A filozófus dühbe jott. Kezdett megfeledkezni magáról. A keze az asztalt értő. Pólóráig fejtegette ezfc a tneoríát, izzadt a szegény, érveinek, ékesszólásának minden erejével meggyőzni iparkodván a doktorig de ez fölpattant végül 'ingerülten/. — Ab, hallgasson, \ égre ön nem imponál nekem, öu nem kompetens. A szép kisasszonyok, a szép asszonyok, a fiatal urak és az öreg urak megijedtek, uti lesz most. A megbántott filozófus odaállt az ellenfél elé provokálólag s hidegen kérdezte: — Mi kifogása van önnek ellenem ? Mért nem vagyok én kompetens ? . . . Éu a filozófia tanára vagyok. — Igen — kiált föl a kisdoktor — de még sem volt — felesége. S a kis doktor az elszalajtott szó után áttekintett jelentősen arra a kiesi asszonyra, a ki •ott szembeu ült vele. A társaság rögtön két pártra szakadt. S csodálatos : a férjek.mind a kis doktor na k adtak igazat, hogy nincsen szabad akarat. N—d. MIliEK. — A herczegprimás teljes visszavonultságban él budavári palotájában s csak kivételes esetekben fogad. A herczegprimás az idei tél nagy részét a fővárosban tölti, előbb azonban még visszatér — ha csak rövid időre is — Esztergomba. Az, bogy most meddig marad még a fővárosban, leginkább a foutosabb egyházpolitikai kérdések állásától függ. Az utóbbi napokban ez ügyekben a herczegprimás a miniszterekkel nem -érintkezett." A fővárosban maradásra is inkább azért határozta magát, hogy a király esetleges hívására nála azonnal megjelenhessen. — A herczegprimás és az iskolaügy. Vaszary Kolos herczegprimás abból az alkalomból, hogy az esztergomi főegyházmegye népiskolai ügyét külön szervezte s élére Komióssy Ferencz drt állította fel tanfelügyelőnek, külön leiratot intézett az összes kerületi tanfelügyelőkhöz és plébáuosokhoz, szeretetükbe ajánlván a főíaufelügyelőt. J Miudeu népiskolai és kisdedóvási ügynek a főtan felügyelő lesz az előadója ső lesz a primás inténezióinak. a végrehajtója is. A prímáshoz intézett felterjesztések is a főtanfelügyelői hivatalhoz Esztergomba cz.imzendők, hol a tanfelügyelő hétfőn ós csütörtökön tart hivatalos napot. Köriratában kijelenti egyben a herczegprimás, hogy az uj tanfelügyelő külön utasításokat nyervén, abban a helyzetben lesz, hogy méltó ©lismerésben és jutalomban részesítheti majd mindazokat, kik az isk^laigy terén buzgőságot fejtenek ki. — Gróf Majláth Gyürgy, megyénk főispánja, hétfőn este érkezett székhelyére. Eedden délután a közigazgatási bizottsági ülésen elnökölt, melyről térszűke miatt lapunk jövő számában fogunk referálni. — Gróf Majláth György főispán tegnap délben Kruplanicz alispán ós Andrássy főjegyző kiséretóbeu meglátogatta a kolera-kórházat s a városi közkórházat.. A város részéről Helcz polgármester s Bártfay gondnok fogadták, kik előtt a főispán legteljesebb megelégedésének adott kifejezést. A katonaság számára berendezett helyiség külön elismerés tárgyát képezte. — Általános vizsgálatokat tariott megyénk főispánja, ugy a megyei, mint a városi hivatalokban. Kedden a "megyei központnál, szerdán a városnál folytak a vizsgálatok, mig ma a inuzsíai járás] kerül revízió alá. ~ Özvegy Majláth Györgyné jótékonysága. A jótékonyságról ismeretes özvegy Majláth György né szül. Prandau Stefánia bárónő áldozatkészségének ujabb tanúbizonyságát adta. Bakóezán, hol családi kastélya van saját költségóu népiskolát ós nevelőintézetet emelt, melyet az irgalmas apáezák vezetésére bizott. E/.t a nagy és diszes iskolaépületet f. hó 8-áu dr. Duíáuszky Nándor pécsi püspök szentelte fel, ki a néphez szép beszédet intézett. A bakóczai lakosság fényes fogadtatásban részesítette, a Mnjláth család nevébeu pedig gróf Majláth László mondott a püspöknek köszönetet fáradságáért, hogy az iskolát személyeseit szeatelte fel. — Pór Antal kanonokot, városunk volt országgyűlési képviselőjét a magvar tud. akadémia utóbb rendes tagjaivá választotta meg. A tudós főpap a tegnap előtt tartott ülésen foglalta el székét. Köszönetében hangsúlyozta, hogy 20 év előtt választotta meg az akadémia levelező tagjának s mostani megválasztása azt bizonyítja, hogy akkori megválasztását az akadémia nem báni a meg. Meleg szavakban emlékezett meg néhai Ipolyi Arnold püspökről és Thaly Kálmánról, a leik 20 év előtt az akadémia figyelmébe ajánlták. Élénk éljen©r-állomásra értünk, ahol előfogatot váltottunk. A félreeső, eldugott kis stáczión azonban ezúttal szokatlan, elevenség uralkodott. Borotvált arczu, sötétkék egyenruhás angol lovászok és inasok futkostak fel s alá roppantul fontoskodó képpel. Az utat ökölayi iovászfiuk világították meg kis kézi lámpákkal. A konduktor felszakította az ajtót és szörnyű mély hajlongással segített fel két hölgyet a kocsiba. Az omnibusz tetejére meg temérdek ezüsfc-monogrammos, sárga bőrrel bevoat bőrládát pakoltak fel. A két uj útitárs maga is inkább postacsomagnak nézett ki, mint élőlénynek, anynyira be volt göngyölve prémbe, pokróézba, gyapjukendökbe. De azért az idősebb nöhen mégis azonnal felismertem Villiers de Grand-Luc grófnőt, akivel a Faubourg St. Germain szalonjaiban többször találkoztam. De azért ugy üdvözöltem, ahogy az ismeretlen útitársakat szokás. Ezeknél a főrangú ismerősöknél soha sem tudjuk, mikor engedik meg, hogy visszaemlékezzünk az ismeretségükre. Tudtam, hogy ezen a vidéken rengeteg uradalmai vannak. Bizonyosan azokból tér most vissza Párizsba a téli saisonra. A közbiztonság nem a legjobb hirbea állott ezen a vidéken, velünk meg hivatalosan két marezona-képü zsandár utazott. Talán ezért, talán mert sajnálta tönkretenni kocsiját és lovait a nehéz hegyi utakon, választotta az omnibusz-összeköttetést. Ez annál valószínűbbnek tetszett nekem, mert a grófnő meglehetősen takarékoskodó asszony hírében állott, bár Francziaország egyik legrégibb, mesés gazdagságú családjából származott Egy major-domus Ősük tette hatalmassá a de Grand-Lue dynasztiát, amelyről családi hagyomány képen beszélték, hogy a család minden no tagja halálakor a kifogyhattál! családi kincstár egy csomó gyémántját pusztítják el.'Férje korán, s amint mondják, meglehetős enerváltan pusztult el, azóta az özvegy egészen az ájtatoskodásra adta magát. Pietista lett, a nap bizonyos óráiban feltétlenül a Madelaine-egyházban lehetett találni s a társaságban a fiatal arisztokrata gavallérok félve szöktek meg előle, mert tudták, hogy telhetetlen zsebe mindig elnyeli egy-két Louisjukat péteríillér czimén. Valami. kellemetlen | hűvösség áradt egész lényéből, akárcsak a vén gót templomok hajójából. Olyan volt maga is, mint a szürke, hatalmas arányú,] núudig zárt ablakú Grand-Luc palota. A fiatalabbat a leányának néztem. Szépen fejlett, nyúlánk termete és büszke, önérzetes tartása legalább határozottan az anyjára vallott. Mindösze esak annyit hallottan eddig felőle, hogy tizenhatodik évében van s most töltötte ki az utolsó évét a Sacre Coeur apáezák intézetében. A szőke idegen meg sem mocezant belépésükkor, a borkereskedő gentlemanek az arezukat fintorgatták, nekünk kellett hát átengednünk helyünket a hátulsó ülésben. A grófnő automatikus fejbiczozentéssel vette tudomásul udvariasságunkat, amelyet bizonyára egészen természetesnek talált. Még jobban belepakolództak a százrétü plaidekbe. és épen olyan teljes hallgatagságba merültek, mint fáradhatlanul olvasó szomszédjuk. El is aludtak bizonyosan. A kocsis — nyilván a busás borravaló reményében — gyorsabban kezdett hajtani, aminek nagyon megörültem, mert havazni kezdett. A szennyessárga lompos fellegek megnyíltak s hihetetlen mennyiségben ontották a kemény, nagy szemű hópihét. Még a kocsi, belseje is megtelt azzal a titokteljes, rejtelmes neszszel, amelyet a hóesés okoz. Az elhagyott, borzalmas vidékre minden oldalról ráborult az esthomály végtelensége. Igazán ugy éreztem magamat, mintha valahol végbelen messzeségben a czivilizált világtól, a szibériai puszták szomorú síkságán haladnánk előre. A hideg — daczára a hóesésnek — egyre erősbödött. Mi is megkívántuk a melegítőt és jókat húzogattunk, a cognacos butykosból. Az egész nap folyamán annyit hallgattunk, hogy jól esett most egy kis fecsegés. Egymás mellé húzódva, félhangosan kezdtünk beszélgetni régi időkről, átélt szerelmeinkről, ópugy mint ma, mintha ezekkel a rózsaszínű emlékek melegével akarnánk védekezni a kívülről beható hideg ellen, Telhetetlenül halmoztuk egymásra a mindenféle bohó, mosolygó történetkékefc, mintha csak izzó szénhasábok volnának, amelyeket kandallónkra dobunk. Az éjjeli utazás kísértetiessége, a szokatlan, ismeretlen környezet, a múltról felidézett halavány emlékek lágy, érzelgős hangulatba ringattak. Emlékezem, jól emlékezem, hogy hoszszabb hallgatás után egyszerre — egészen elfeledkezve arról, hogy nem vagyunk magunkban —• valami hóbortos gondolatnak engedve, hevesen, ünnepélyes hangon felszólaltam 1 — Sok nőt szerettem, sok nő szeretett. De igazi boldogságot egy viszonyomban sem találtam. A mythologikus kort sóvárgom vissza az olympusi istenek legendás szeleimével. Azt a kort, mikor a százszorszép istennők toprongyos, viharedzett pásztorfiukat szerettek. Az a Dumbar Fanuy kell nekem, aki kitépve magát szülei karjából, odahagyva biztos fedelét, istenét, mindenét, egy szál szoknyában, véresre sebzett lábbal, viharos, gonosz éjjeleu akármilyen sivatag, pusztaságba elfutna velem, csakhogy az enyém lehessen. A viharos éjszaka mysticzizmusa különben cynikus természetű barátomra is erősen hathatott, mert csak annyit jegyzett meg fellengős beszédemre : — Csakhogy a mythologiai kor örökre elmúlt, barátom. Ma már nincsenek százszorszép istennők, de olyan leányok sincsenek, amilyenekről te álmodol. Azután elhallgattunk mind a ketten s egész addig hallgattunk, mig a szőke német nagy csodálkozásunkra meg nem szóialt, becsapva a könyvét : — Avignon ! Avignonban voltunk csakugyan. A homályos ablakokon is átszűrődött a gázlámpák sárga, egyenletes fénye. Egyszerre felélénkültünk valamennyien és czihelödni kezdtünk. Dimitri egy állatbőrökkel kereskedő földijénél szállt meg, mi többiek a Hotel de Postban maradtunk, ahova az omnibusz vitt. A szőke német szétfeszítve éles könyökeit, megint legelsőnek szállt ki. (Vége kőv.)