ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-07-02 / 65. szám

XXXIV. évfolyam, 65. szám. Ám 03 fillér. Kedd, 1929. július 2. GOM KERESZTÉNY POLITIKAI ES TÁRSADALMI NAPILAP. Megjelenik hétfő- és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési ára egy hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre négy- pengő. Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Dr. Walter Vasárnap reggel fél 7 órakor megkondult a bazilika nagyharangja s bús, zokogó hangja, mely végigszállt Esztergom felhős-napsugaras tájain, egy vezérül termett értékes, nagyvonalú papi élet végét hirdette : Meghalt Walter Gyula ! Közel ötven esztendő előtt kezdte meg Esztergomban papi és társadalmi működését s folytatta szakadatlanul fél évszázadon át kitartással és lelkesedéssel. Az Esztergomot szeretők, a város kulturális emelkedését óhajtók táborában mindenkor az elsők közt harcolt mint fiatal pap s később, amint korban, rangban, tekintélyben emelkedett, a vezetők közé került, de itt sem díszleni, hanem használni kívánt minden alkalommal. Az utóbbi évtizedekben alig volt közhasznú társadalmi megmozdulás, amelyben részt ne vett volna. Elhangzott beszédei, amelyeket nagy műgoiddal készített, csaknem mindenütt felhangzottak, ahol a lelkek felemelésére, ünnepi érzés felkeltésére volt szükség. S ahogy ezeket a beszédeket nyomtatásban újra olvashattuk, bámulnunk kellett azt a szorgalmat, gondot, önfegyelmezettséget, amellyel minden egyes felszólalására elkészült éppen úgy, mint a nagy római orátorok. Utolsó Ilynemű beszéde, amellyel a trónját elfoglaló új hercegprímást üdvözölte, s amely utolsó nyomtatott munkája is volt, éppen klasszikus Jatinságával kelti fel a méltó érdeklődést. S aki úgyszólván az utolsó hetekig megrokkant testben is friss szellemi erővel rendelkezett s utolérhetetlen udvariassággal — amely mindig jelemezte — viseltetett mindenki iránt, aki csak megfordult nála, a közelgő Halállal is következetes nyugodtsággal állott szemben. Mindennap magához vette az Élet Kenyerét, s amikor a lélek gyarló hajléka már-már felmondta a szolgálatot, az Egyház kenetével megerősítve lezárt szemekkel nyugodtan nézett vissza a múltba. Látta a fiatal, törekvő börzsönyi, majd komáromi káplánt, akiben ég, buzog a hivatásszeretet. A tanítóképző, majd a szeminárium tanárát, majd képezdei igazgatót, aki komoly rátermettséget fedezett fel magában a nevelésre, s élete végéig szorgalmasan képezte magát elsőrangú pedagógussá. Majd a primási palota hivatali szobájában, mint főpásztora minden gondolatát ismerő vezetőférfíút, aki a legnehezebb időkben áll Yaszary bíboros oldala mellett s az egyházmegye gondjait hűségesen megosztja az agg egyházfővel. Látja magát fején püspöki infulával a magyar papnevelés egyik legfőbb vezetőjének s látja magát a vészes világégés legmagasabbra csapó lángjai közt — kezében az apostoli kereszttel — ott áll IV. Károly király esküre tartott kezű alakja előtt . . . Látja mint fiatal főpásztora bizalmának birtokosát, aki tapasztalásokkal teli, szorgalmas életutat megfutott, atyai barátját tekintette benne. Mindezeket végiggondolva szeme felcsillan s a feszületről rámosolyog a Megváltó nyugodt arca: „Jó harcot harcoltál ..." S a Halál csendben eljött érte, hogy lelke az Ur színe elé is nyugodtan állhasson. Requiem aetermam dona ei, Domine ! Dr. Walter Gyula c. püspök káptalani helynök 1855-ben született Selmecbányán. Az esztergomi érseki szeminárium elvégzése után 1877-ben szentelte pappá Simor János hercegprímás, akinek később kedves udvari papja lett. 1881-ben Érsekújvárra nevezték ki káplánnak, de még ugyanebben az évben Esztergomba hivták hitoktatónak. Ebben az időben kezdte meg jelentős egyházi irodalmi munkásságát is, úgy hogy hamarosan tanitóképzőintézeti tanár, majd az esztergomi szeminárium tanára lett a pedagógiai és ágazatos hittani tanszéken. 1890-ben nevezte ki a hercegprímás a tanítóképző igazgatójává, 1893 ban primási titkár, l896-ban esztergomi kanonok s mint ilyen, hercegprimási irodaigazgató, egyszersmind az egyházmegye központi tanfelügyelője lett. Működésének legértékesebb része arra az időre esik, amikor 1907-ben a budapesti központi szeminárium igazgatója lett. Kiváló érdemei nagy szerénysége mellett is mindenkor elismerésre találtak. 1908 ban nyertejel az oseroi választott püspöki cimet. A szókeskáptalannak 1921-ben nagy prépostja lett. Mint az esztergomi főkáptalan fatalabb c. püspökének történelmi szerepe jutott IV. Károly király koronázásánál, amikor ő vitte az apostoli kettős keresztet. Istenben boldogult Csernoch János dr. bíboros hercegprímás halála után, 1927. július 30-án a főkáptalan bizalma dr. Walter Gyulát tette meg káptalani helynökké s azóta nagy körültekintéssel, fáradhatatlan buzgalommal vezette a főegyházmegye egyházkormányzati ügyeit. Dr. Walter Gyula c. püspök már május elején két hétig tartó szívrohamokat kapott, amikor minden órában várható volt a vég. Ezeket azonban szerencsésen túlélte a magas lázzal járó tüdőgyuladással együtt- Ezek a bajok teljesen összetörték az agg főpapot, aki különben bízott felgyógyulásában ós a balatonfüredi szanatóriumba akart menni. Állapota azután hosszabb ideig változatlan maradt, táplálékot alig vett magához. A konzíliumon itt volt Rosenfeld professzor és kezelőorvosa dr. Berónyi Zsigmond ekkor már tudták, hogy a nagybeteg főpapnak már csak rövid idő van hátra az életből. Június 16-án ismét szívfájdalmakról panaszkodott, amelyhez teljes étvágytalanság ós álmatlanság járult. Kezelőorvosának fáradozása hiába valóvolt, hogy csak egy órai nyugodt alvást is tudjon számára biztosítani. Június 25-ón eszméletét vesztette a nagybeteg főpap és ebben az állapontban marad 30-án reggel 6 órakor bekövetkezett haláláig, amely életének 75. évében, áldozópapságának 52. óvóben érte. Szombaton délután a nagybeteg mellett imádkozott egészen este 11 óráig dr. Meszlényi Zoltán hercegprimási titkár ós megáldotta a haldoklót. A beteg püspök mellett tartózkodott az utolsó hetekben öccse Walter Károly főigazgató is. Az esztergomi székesfőkáptalan gyászlevelet bocsátott ki nagynevű kartársa elhunyta alkalmából. Temetése f. hó 2-án délelőtt 9 órakor lesz a fószékesegyházban tartandó szentmise után. A püspök halálát városunk kézépületein gyászlobogó jelzi. Az esztergomi dalosok nagy ere Debrecenben Debrecen, 1929. június 29. Az Esztergomi Turista Dalárda és a Kath. Legényegylet Dalárdája pénteken hajnalban indult el Esztergomból Debrecenbe az országos dalosversenyre. A turista dalárdisták tetszetős zöldszinű turistaruhájukban, a legényegyletiek zöldszinű dalossapkák ban egyforma sötét ruhában voltak. Debrecenbe hosszú vonattal mentek, amelynek kocsijait legnagyobbrészt dalosok töltötték meg. Az útbaeső állomásokon is mindenütt dalárdák szállottak fel. akik az ország minden részéről özönlöttek e napon a „Kálvinista" Rómába," amely méltó diszszel fogadta az érkezőket. Az állomáson az egyes dalárdákhoz beosztott tútorok, a dalárdák koszorúsleányai, továbbá cserkészek és egyegy kocsi várták a dalos csapatokat. A kocsi a podgyászok elszállítására kellett. A turista dalárda tútora Teleki Pál, koszorúsleánya Balogh Gizella, mig a legényegyleti dalárdáé Kalmár Béla, koszorúsleánya Orosz Margitka volt. A meleg fogadtatás a tútorokat és a koszorúsleányokat mintegy a dalárdák tagjaivá avatta, a három napon át jóformán állandóan együtt voltak dalárdáikkal. A szállásokon való elhelyezkedés után a dalárdistáknak azonnal gyülekező helyükre kellett menniök, hogy résztvegyenek azon a nagyszabású díszfelvonuláson, amelyhez hasonló magyar vidéki városban még sohasem volt. . Megismétlődött a két óv előtti szegedi felejthetetlen jelenet, de sokkal nagyobb arányokban, mert itt tízezernól jóval több dalos vonult fel a vasútállomás előtti Petőfi-térről megindulva a Deák Ferenc-utcán, a Ferenc József-úton át a ref. nagytemplomig zenekarok hangjai mellett. Kétoldalt a százezer lakost meghaladó Debrecen városának aprajanagyja és az e napra e városba jött rengeteg idegen nézte a felvonulásokat, hol néma csendben, hol pedig zajos tetszését nyilvánította egy-egy tetszetősebb dalárda felvonulásán. Miként Szegeden történt, Debrecen népe is el volt ragadtatva az esztergomi turista dalárda turistaruhás és katonás rendben felvonuló kis csapatától. Az ut szélén álló ezernyi- meg ezernyi tömeg, a paloták ablakain, erkélyein, sőt a padláslyukakból és a háztetőkön bámészkodók az egész útvonalon végig tapssal, éljenzés sei kisérték a „turistákat." A debreceni kis diákok egészen oda voltak, hogy turistákat látnak, még a Nemzeti Zenedében elhelyezett szállásukat is felkeresték és élénken érdeklődtek a „eiker" iránt. Növelte a hatást >a csapat élén, a zászló mellett koszorúval haladó Balogh Gizike koszorúsleány kedves, megnyerő alakja ós gyönyörű ízléses hófehér ruhája is. Mint mondotta, életének legboldogabb napja volt, hogy ezen a felvonuláson az ő turistái igy tetszettek s a város összes szép leányai irigyelték érte. A legény egyesület dalárdájának bazilikás jelzőtáblája nem annyira a debreceni nép, mint inkább az ország minden részéből összegyűlt karnagyok érdeklődésének tárgya volt. Köztudomásúvá vált ugyanis, hogy az esztergomi legényegyesület karnagya, Ammer József, akinek „Nem, 1885. óta jó árú, olcsó ár fogalma Balog László divatarűháza!