ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-03-17 / 12. szám

tosa által: a) az állami és törvényhatóságok, továbbá községi elöljáróknál és kir. közjegyzőknél; b) a rendes bíróságoknál, a kisebb polgári peres ügyekben eljáró közegeknél, valamint a budapesti áru- és értéktőzsde és a vidéki termény- és gabonacsarnokok választott bíróságainál; c) közjegyzői-, ügyvédi-, kereskedelmi- és iparkamaráknál; d) társaságok, intézetek, egyesületek és iparvállalatoknál és ezek ügynökeinél, végre e) kereskedők és iparüzőknél (bélyegköteles könyveikre' nézve) időről-időre (legalább minden két évben egyszer) szemlét tarthat." Ezen törvényben taxatíve felsoroltak között sem az egyházi pénztárak, sem a plébániai hivatalok vagy levéltárak elö nem fordulván, ezeknél bélyegszemle és bélyegleletezés soha sem eszközölhető. Kommentár gyanánt még hozzáteszem, hogy midőn az 1881. évi 26. t.-c.-ben foglalt uj bélyegilletéktörvény az országgyűlésen tárgyaltatott, a pénzügyminiszter törvényjavaslatába azt is beigtatá, hogy az ö közege jogosítva legyen hivatalos szemléket és kutatásokat tarthatni minden üzleti, irodai, s egyéb helyiségekben is, melyekben hiteles értesülés szerint bélyegrövidités tárgyai léteznek; ámde a honatyák ezen, nemcsak az üzleti forgalmat megzavaró, hanem a lak szentségét, a család békéjét, titkait sértő, és mellette sok visszaélésre, magán boszú gyakorlására alkalmul szolgáló javaslatot nem fogadták el, söt még azt sem engedték meg, mit a pénzügyi bizottság az elvetett javaslat pótlásául elfogadhatónak vélt, hogy a minisztérium kivételesen egyes esetekben eszközöltethessen, ha nem is kutatásokat, legalább szemléket. Ezekkel be van bizonyítva az, hogy a kincstárnak nincs joga az egyházi kincstáraknál, plébániai hivataloknál s levéltáraknál bárminemű bélyegszemlét és vizsgálatot tartani és esetleg leletezni, és — facta loquuntur — ilyesmi nem történt még sehol; ennélfogva az érdekelt külvilágnak (vulgo finánc) nem levén illetékességi és beavatkozási joga a templomszámadási nyugtákra, ezek a hivatalos belkezelés keretében maradnak, nemcsak addig, mig az egyházi fórumok retortáin mennek keresztül, hanem akkor is és még inkább, midőn a plébániai levéltárban (templomláda) örökre eltemettetnek. Qusd erat demonstrandum ! Kapcsolatosan szabadjon még (O)-nak hozzászólására két rövid megjegyzést tennem. 1. A nyugtabélyeg helyettesítésére fölajánlott számlabélyeg csekély ugyan (50 írtig 1 kr., 50 frton felül 5 kr. ivenként): de nem mentené meg a templomot a nyugtabélyegtöl (ha az dato non concesso kötelező lenne a templomszámadásnál); mert a számla nem = a nyugtával, miként azt szabatosan bizonyítja az 1881. évi 26. t.-c. 6. § c. pontjának azon rendelkezése, hogy »midőn számlák nyugtatvány gyanánt nyújtatnak be, azoktól — mint nyugtatványoktól — a II. fokozat szerint járó bélyegilleték, a már fölhasznált 1 illetőleg 5 kros számlabélyeg beszámítása mellett, bélyegjegyek felragasztalása által rovandó le.« 2. A bevételi nyugtákat a panacea gyanánt felhozott ellennyugták sem teszik nélkülözhetőkké, söt azok létezését egyenesen föltételezik; mert hisz azokat tulaj donkép ellenőrzik, úgy hogy a használt példában »ha a bérlő fizet a templomnak 200 koronát és erről ad a plébánosnak ellennyugtat« ezt kell hogy megelőzze a plébánosnak bevételi nyugtája, mely — ha (O)-nak lényeges álláspontjára állunk — 64 fill, bélyeggel lesz ellátandó, még pedig — mivel a nyugtabélyegért a bélyegtörvény a kiállítót teszi felelőssé — a nyugtató plébános által. Kivéve tehát azon rendkívüli eseteket — melyeket az »Esztergom« márc. 3-ki számában felsoroltam — bátran ismételhetem a templomszámadási nyugtabélyegről, hogy »Carthaginem esse delendam,« a bélyegleletezésröl — egyházi pénztárak, plébániai hivataloknak pedig Kálmán királylyal hangoztatom, hogy »de strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat.« Régi plébános. Vasárnapi levél. — Adók. — A népnek kötelessége, ha államot alkot, az államcél eléréséhez szükséges anyagiakat is szolgáltatni. Államforma van többféle, s ezek között lényeges különbözetek, de az adózás oka mindenütt egy és ugyanaz. Olyan államforma nem létezik, mely anélkül, hogy megkövetelné az anyagi támogatást polgáraitól, avagy alattvalóitól, azokat anyagi javadalmazás és erkölcsi jótéteményekben részesítené. A modern államforma kétségtelen ellentétben van a monarchialis rendszerrel, mert a hatalmat mint egység gyakorolja s nem egyesek meggyőződése vezeti erejét. Kétségtelenül ez azután az államháztartás költségeit is a legszükségesebbekre szorítva, maga szabja magára a hozzájárulási arányt, mig előző esetben kivettetik az, ami bármennyire igazságos is, mégis ellenhatást szül az adózók körében. Az államvezetők rangszerinti fentartásának költségei minden esetben megvannak, az államháztartás anyagi fedezetet követel mindenütt, tehát az adózás vagy hozzájárulás intézménye mindig okszerű és jogos. Mindegy nekem akármily államformát tartok is fent. adóznom kell, de nem közömbös, söt roppant fontos az adóknak mikénti kivetése, vagyis az adó-rendszer, s az adók kezelése. Az adózásból, az anyagi hozzájárulásból fejlődvén az állam hatalmi ereje, kétségtelen óriási súlyt kell fektetni arra. Roppant ellenőrzés, határtalan szigor, és kérlelhetlenséggel kell kezelni az államvagyont, s igy roppant személyzetet foglalkoztatni, amelynek alkalmazása természetesen emeli ismét a hozzájárulás arányát. Mostanában a közigazgatás egyszerűsítéséről lévén szó, legelsőbben is az állami szervezet legnagyobb gépezetét, az adózás rendszerét, és az állami vagyon kezelését, kellene egyszerűsíteni. Az állami vagyon a

/

i részét az állandó hadsereg emészti fel, de ezt a mai felfogás nem engedi elejteni, de sőt lehetetlennek tartja annak megszüntetését, mert ha bár a modern technika segítségével ma is, csak a nyers erő állhat szemben ugyanazzal. Tehát az okot nem lehet megszüntetni, a miért az adókezelés nagy apparátusa mozog, de ezt kell egyszerűsíteni, mert az állam fejlődését célzó más intézmények egyszerűsítésétől tartózkodni kell, a mennyiben azok nálunk ugy is igen primitívek. A mai jövedelmi adó kezelése rettenetes ellenőrzést követel, a mi hiján megint kockáztatva van a cél, tehát inkább az adózás reformját, vagyis az adórendszert kellene reformálni. Egész irodalma van ennek az eszmének, és azt hiszem, ennek tanulmányozásával lehetne olyan tervet készíteni, mely a szervezet egyszerűsítésével egyúttal ' a hozzájárulás arányát csökkentené. Az adók mostani mindenféle neme bénítóan hat az állam fejlődésére s lassan visszafejlődésnek lesz kitéve. Az ipar, kereskedelem és egyátalában a termelés ma pangásnak indult, s ezt jórészt az adóteher teszi. A jövedelmi adózás rendszere ilyen állapotban meg nem alhat s inkább megfelel a fejlesztés követelményeinek a vagyoni adó. Mert a jövedelmi adó igazságtalan is némely esetben. Jövedelmének minden embernek kell lenni, anélkül nem létezhet, de minél kisebb a jövedelem, annál többet von el abból a jövedelmi adó. Mert egyformán adózunk, de a kevésből sokkal többet követel. A kisebb sokkal többet vészit ugyanannyival, mint a nagy, s hozzá számítva még a kiváltságokat, mit a nagyobb adózók, tehát nagyobb jövedelemmel birok élveznek,' igazságtalannak mondható. Mindenesetre a reform keresztülvitele roppant nehéz, de későbbi üdvösségért meg lehetne tenni e gépezet átalakítását. Van sokféle terv. Például dr. Hollóssy István: »Az egyenes adók fokozatos megszüntetése* cimü munkája, mely az államháztartáshoz megkívántató 198 millió korona egyenes adót könyebbben, egyszerűbb eljárással és igazságosabb alapon célozza behajtani. A földet terhelő jelzálogok állami konvertálása, továbbá a biztosítási ügyletek állami kezelése, vagyis a jelzálog hitelügyletek és biztositások állami monopóliummá tétele, végül pedig a pénz és értékpapírok használatának megadóztatása, illetve azoknak évenkénti beváltása, vagy az utóbbiak szelvényeinek lebélyegzése képezi a munka alap gondolatát. Az állami és községi közigazgatást és költségvetéseket mindenesetre praktikusabb módra kell reformálni. Olyan dolgokra vetnek ki nálunk adókat, ami életszükséglet, mig figyelmen kivül hagynak oly dolgokat, melyeknek megadóztatásával nagy, jogos jövedelemhez jutna az állam, és nem járna oly nagy ellenőrzéssel. Nem kellene komikussá váló precizitással ezerféle rubrikán átvezetni az adót, és mindenekfölött azok adóznának, akik az állam és társadalom adta kiváltságokban és anyagiakban jobban részesülnek. Csak egyet említek. Minden gondolkozás nélkül jut eszembe, hogy olvastam, miszerint az orosz kormányzat jótékonysági adót vetett ki alattvaló polgáraira. Ez a legszebb adó, a miről valaha hallottam. A kivetés nem a létezhetést, a haladást sújtja, hanem megadóztatja azt az osztályt, mely fel akarja venni az adózás terhét. Aki ma Oroszországból külföldre akar utazni, az tartozik az útlevél kiadásáért 5—10 rubelt fizetni. Azon utas pedig, aki 2 rubelnél drágább vasúti menetjegyet vált, 5 kopeket fizet a jótékonyság alapjára, mely összegeket a pénztárnok egyenesen az orosz vöröskereszt társulat javára ir és oda szolgáltat be. Ezen. kettős adó az eddigi számitások szerint tekintélyes összegeket juttat jótékony célokra. Az utlevél-adó évenkint 100,000 rubelt, és a vasúti menetjegy-adó 125,00 rubelt fog jövedelmezni. E két összeg együttvéve a mi értékünk szerint 720,000 koronának felel meg. Mit szóljak még a francia monopoliumos gyújtókról ? Szinte hihetetlen, hogy erre az iparcikkre is rányomja az állam a maga pecsétjét, mint akár a kártyára. Adózás alá esik ott, de gyárthatja akárki. És ki mondja, hogy ennél van még méltányosabb adó is? Sehol oly féktelen pazarlás nem tapasztalható gyújtókban, mint nálunk. Hisz a legegyszerűbb paraszt ember 5 — 6 szálat rángat egyszerre végig a tomporáján, hogy rápipázzék; a kávéházi vendég is unalmát azzal üzi, hogy elgyujtogatja az előtte álló gyójtókészletet. Még mikor a mi jó Zrínyink találta fel a gyújtót, egy egész kis örökkévalóság volt megvárni, mig a kén lepotyogott róla kékesbűzös csöppekben. S ma már egy skatulya tändstikor egy pillanat alatt lobbot vet, ha a vegytanilag alaktalan, villóval bevont laphoz érintjük — és mégis mily rettenetes olcsó. Mennél jobban tökéletesittetik, annál olcsóbb, s annál őrültebben pazaroljuk. Ez méltányos adó, és hol van még a jövőben az a boldog idő, mikor a lovagias ügyeket tárgyaló jegyzőkönyvekre 50 koronás bélyeg fog kelleni és ebből legtöbb jövedelme lesz a magyar államnak ? — Remélhetőleg addig még sok vasárnapi levél fog megíródni. Ipse. HIREK. * A 900 éves jubileumi bizottságok összes működésükről véglegesen leszámoltak és most O Eminenciája Boltizár József püspök, általános érseki helynök által minden egyes tagnak elismerő köszönetét nyilvánította és a fölmentést megadta. * Főegyházmegyei hirek. Orbán Konstantin nemcsényi káplán ideiglenesen Bohunicra subsidariusnak küldetett. — Csambál Ferenc Velsicre administratornak, Sassinek Linus Bars-Thaszárra káplánnak küldettek. — Hofbauer György a budapesti III. ker. tanonc-otthon igazgatója lett. * Gróf Csáky Károly váci püspök e hét folyamán néhány napig városunkban tartózkodott és Boltizár József püspök vendége volt. E hó 10-én, az oltáregyesületi vasárnapon adta híveire a pápai áldást megható ünnepélyességgel és a hivek nagy részvétele mellett. * Adományok. A fögymnáziumunkban létesítendő katholikus tápintézet céljaira ismét megnyíltak a jó szivek és bőségesen adóztak e jótékony intézménynek. Ujabban Boltizár József, püspök, általános érseki helynök 400 koronát, Császka György

1 kalocsai érsek 200 koronát, Hetyey Sámuel pécsi püspök 100 koronát adományoztak. * Uj énekes. A főszékesegyházi kórus üresedésben levő tenoristai állására a fökáptalan legutóbbi konzisztoriumán Eitler József bécsi templomi énekest szerződtette. * Március 15. A nemzet ujjáébredésének hajnalát Esztergom város lelkes közönsége ismét a szokásos fénynyel és hazafiassággal ünnepelte meg. Délután 2 órakor volt a gyülekezés a Széchenyi-téren, mire a város polgármestere nemzetiszínű kerettel díszített falragaszokon hivta fel a polgárokat. Hosszú hatalmas menetben vonult a város közönsége a hazáért elvérzett hősök közös sirja felé, útközben hazafias nemzeti dalokat énekelve. Elöl a gymnasiumi ifjúság ment, utána az egyesületek, majd a város tanácsa. Mindegyike hatalmas nemzeti szinü szallaggal díszített koszorút vitt. Odakint a honvédtemetöben az ifjúság szónokai után Csernoch János dr. praelatus-kanonok letérdelt és fenhangon egy Miatyánkot mondott el, mit az ezrekre menő közönség kalaplevéve, letérdelve utána rebegett. Ezután Dombay Nárcisz mondott lelkesült hangon