Városi reáliskola, Esztergom, 1935

Berencz György 25 éves tanári jubileuma 1910—1935. Intézetünk érdemes tanára, Berencz György oklev. középisko­lai tanár, a tanév elején töltötte be tanári szolgálata huszonötödik évét. Berencz György, a világháború előtt, az intézet főreáliskolává fejlesztésének utolsó évében jött ide s a lefolyt 25 év alatt egyik erőssége volt a tanári karnak. Négy évi itteni működése után kitört a világháború s mint tartalékos hadnagy ő is bevonult a hadsereg­hez. Először a déli fronton, Albániában, majd északon, a Kárpátok­ban, később Romániában, végül az olasz fronton szolgálta fegyver­rel a hazát. Háborús szolgálati érdemeiért a III. oszt. katonai érdem­keresztet a kardokkal, az ezüst és bronz Signum Laudist a kardok­kal nyerte. Mint főhadnagy szerelt le 1918. nov. 5.-én s azonnal jelentkezett tanári szolgálatra. Azóta megszakítás nélkül iskolánk­nál szolgálta buzgón és lelkesen a magyar nevelés-oktatás ügyét. A szorosan vett tanító-mukán kívül az iskola szociális munká­jából is kivette részét. A fontos feladatot betöltő Segélykönyvtár nagyra fejlesztésében sokat tevékenykedett s ezen buzgóságáért a nm. Vall. és Közoktatásügyi Minisztériumtól elismerésben része­sült. Az ifjúsági könyvtáraknak másfél évtizede egyik őre és buz­gó kezelője. Az iskola nyilvános szerepléseinek előkészítésében min • dig lelkesen buzgólkodott és a nálunk hagyományos családias ka­rácsonyi szeretetünnepélyeinknek szinte már nélkülözhetetlen ruti­nos rendezője. De nemcsak az iskolában vette ki mindig derekasan részét a munkából, hanem társadalmi tevékenysége is számottevő. Az esz­tergomi levente-egyesületek vezetö-főoktatója s ebben a munkakör­ben végzett érdemes tevékenységeért az Országos Testnevelési Ta­nács ezüst éremmel tüntette ki. Sokat dolgozik a tűzrendészet te­rén is: az esztergomi járás tűzrendészeti felügyelője, a vármegyei tűzoltószövetség pénztárosa és az Orsz. Tűzoltó szövetség választ­mányi tagja, és Esztergom város Testnevelési Bizottságának ren­des, az Esztergomi Széchenyi Kaszinó és a helybeli Kath. Kör vá­lasztmányi tagja. Előadásokat tartott Komárom—Esztergom vár­megye tűzoltótiszti és altiszti tanfolyamán. Az Esztergomi MÖVERO Sportrepülő Egylet fegyelmi bizottságának elnöke. Tanított azonkívül a helybeli közs. tanonciskolában. Külön említésre méltó az ő lelkes és áldozatkész muzsikus vol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom