Városi reáliskola, Esztergom, 1911

I. Kaán János. 1829-1911. A régi tanárvilágnak egyik tipikus képviselőjét, városszerte közbecsülésben és tiszteletben álló agg kollégánkat veszítettük el ez évben, ki az átlagos emberi kort messze túlhaladó életével és fáradhatlan munkakedvével felülemelkedett a megszokott szín­vonalon. Ha nem tekintenők is az életéhez fú'zó'dó' eredményeket, a t3 éven át odaadással teljesített kötelesség magában elegendő enne, hogy emlékének szerény néhány sort szenteljünk s tisz­elettel mondjuk az utolsó istenhozzádot annak, ki a tanári rögös >ályát oly hosszú ideig járta. Elhunyt kollégánk azonban több volt, mint az ifjúság önzet­en vezetője és mestere, vezette és tanította polgártársait is. Mig iz iskolában a hosszú gyakorlatból leszürődött helyes módszeré­vel oktatta a gondjaira bízottakat, kint az életben a gyakorlati >oldogulás útját egyengette. Kevés emberben található fel azon önzetlenség, mellyel Kaán )olgártársainak javát munkálta; nemcsak iskolai munkájáért nem 'árt más jutalmat, mint a jól végezett kötelesség tudatát, hanem közéleti tevékenységében is megelégedett azzal. Már mint fiatal­:mber — amikor még egészen más czélok után küzdött, mint a íová eljutott — önkényt felajánlotta tudását és több egyesületben

Next

/
Oldalképek
Tartalom