Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „Míg Esztergom panaszkodik és szaval, a többiek előre haladnak." (1848-1919)
kereznek, amelyet már megismertünk, de ismét előtérbe került - természetesen a megváltozott körülmények között más köntösben jelentkezik - az egyház szerepe. Városunk fokozódó visszamaradásában feltétlenül közrejátszott, hogy kiterjedt, kb. 15 ezer katasztrális holdnyi közigazgatási területén nincs olyan ásványi kincse, amelyre komolyabb ipar települhetett volna. A Strázsa- ós a Sípoló-hegyi kő- és mészkőbányák, valamint a határban levő kavics- és homokbányák csak az építkezésekhez szükséges alapanyagokat biztosíthatták. Az egyház és a város (a városgazdaság) tulajdonában viszont jelentős erdőterületek voltak, amelyek alapul szolgálhattak volna a fa- vagy a papíripari gyári termelés kibontakoztatásához, A két gazda azonban ilyenre még csak nem is gondolt: az erdők biztosították ti. az egyházi és a városi intézmények tetemes tűzi fa-szükségletének kielégítését, ellátták mezőgazdasági birtokaikat szerszámfával. A felesleget rendszerint a lakosság vásárolta meg tüzelőnek, esetleg épületfa-anyagnak. Igaz az is, s erről már szó esett az előzőekben, hogy Esztergom kívül rekedt a jelentős hazai és külkereskedelmi forgalom hálózatán, mégis joggal vetődik fel a kérdés: vajon közigazgatási, megyei székhely és országos egyházi központ voltát nem fordíthatta volna-e maga javára is? Például: nem kapcsolhatta volna magához a közvetlen szomszédságában elterülő, szénben gazdag dorogi medencét, ahol már az 1840-es években jelentős méreteket öltött a bányászat? - Miért nem válhatott irányító centrumává a medencében kibontakozó gyáripari fejlődésnek, hiszen az itteni szénvagyon jelentős része az egyházi birtokon rejtőzött? — Esztergom és a dorogi szénmedence — egyházi befolyás segítségével - nem kaphatott volna vasutat már az 186070-es években? A feltoluló kérdésekre választ kapunk, ha tudjuk, hogy a római katolikus klérus - a maga 2,4 millió katasztrális holdjával - a leggazdagabb magyar földbirtokos. 4 9 A kléruson belül a XIX. század második felének esztergomi érsekei nemcsak az egyház és az ország befolyásos politikai személyiségei, hanem tekintélyes földesurak is (kb. 95-96 ezer kat. holdat mondhatnak magukénak), s egyben az antimerkantil földesúri típus megszemélyesítői. S az érsekhez hasonló felfogásban gazdálkodtak a többi, Esztergom vármegyei és városi egyházi birtokosok is, mint pl. a főkáptalan, a vallásalap stb. 50 Ennek az antimerkantil magatartásnak a megnyilvánulása volt, hogy az esztergomi egyházi földbirtokosok a bányajogot haszonbérbe adták - elsősorban osztrák tőkéseknek. (Az érsekségé volt a bajóti, a főkáptalané a dorogi, a papneveldéé a tokodi, a vallásalapé a csolnoki és a mogyorósi szénkincs.) A bérlőket az értéktöbblet, a bérbecdókat a földjáradék (a haszonbér) nagysága érdekelte elsősorban, s e küzdelemben (gyakran pl. hosszú pereskedésekben) mit sem törőd35
