Esztergom Évlapjai 1930

ÉRTEKEZÉSEK - Keményfy K. Dániel: Dr. Walter Gyula

2 Keményfy K. Dániel D R WALTER GYULA 1855-1929. Irta : Keményfy K. Dániel, esztergom-vizivárosi plébános. Megfogytunk ismét egy nagy pappal. A konzervatív stílű magyar papi nemzedék egyik hatalmas tölgye dőlt ki közülünk Walter Gyula esztergomi nagypréposttal. Nemcsak az esztergomi főkáptalan mondhatja el : „íme leesett a mi fejünk koronája, árvák lettünk atya nélkül", hanem a mi történelmi társulatunk is. Elhagyott ben­nünket, hogy betérjen Urának, Istenének országába. Meg kell hajol­nunk a Úr végzése előtt. Elcsendesülve belső lelki világunkba, az elmélyedésbe vonulunk. Emlékének hatása alatt még jobban a mienknek tartjuk. Örökségünk lett szellemi hagyatékával s útmuta­tásával. Aki több mint félszázad óta összeforrt Esztergommal, arra a feledés fátyolát nem tudjuk borítani. Szent János apostollal ismé­teljük : „Ha szintén meghal is, élni fog." (Ján. 11. 15.) Az isteni Gondviselés azért adja a nagy életpéldákat, hogy azok segítsenek bennünket rávezetni arra az útra, mely az Isten- és a hivatásszeretetet jelzi. így ásunk medret lelki és szellemi fejlődé­sünknek s készítjük elő az igazi magyar lelki feltámadást. Walter Gyula ilyen mesgyén haladt. Ezért veszi őt a jövő nemzedék tanítá­sára a történelemírás is birtokába. A földi lét polcán rangban magas ívelésre jutott, anélkül, hogy a hatalom s méltóság elszédítette volna. Olyan „szelf méd men" volt, aki saját értékének fajsúlyával lett azzá, ami. De ő maga is az egyéni s szellemi értékel megbecsülte embertársaiban. Működésé­nek s hivatalának bármely terén úri lelkületével, gondolkodásával s érintkezésével tudott imponálni, s ezzel kiegyenlíteni ott, ahol a szükség felmerült. Még súlyos betegsége idején se hagyta el fino­man ékelt, művelt lelkülete. A Szentatya áldását meghatottan fogadta s ezért a köszönő levél szövegét bíboros főpásztorunk számára, még pár nappal halála előtt, maga diktálta le Károly öccsének junius 23-án. Mint bíboros főpásztorunk általános helytartója, a főegyház­megyének is második atyja volt. A magyar történelem s társulatunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom