Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

95 fcgó terpeszkedését. Az árvácskák, dáliák, őszirózsák panasza alkalmasint eljuthatott a magaslat nagy magányosához, mert azóta még hidegebben és sötétebben néz szerteszét névtelen sírok emelkedő kilátóhelyéről ! A virágok ? Dércsípte, hervadt, rozsdabarna színre mosott testükkel könnyezik napsugárban tündöklő, színes nyári boldogságukat. A part lejtőjén apró koszorús fakeresztek fátlan, árnyéktalan sorai, csapásai mentén kanyarog tovább a multak ködén áthatoló zarándoklás. A völgyteknő vége felé egyenesállású sírőr közelébe érünk. Betűk sűrű serege tanyázik a márványlapnak sima mellén. Eső, szél, idő nem tépázta-verte szét hadsorait. Érintetlen épségben sorakoznak a halott emlékének védelmére. Egyben, békét, áldást kérnek „Éliás Márton volt esztergomi elemi igazgató tanár és képzőművészeti zeneigazgató" poraira, aki 1815-ben lépett az életbe a születés kapuján át, s 1854-ben merült sírja éjjelébe. Hálás szívek zárócsapatában menetelnek az utolsó sorok : örök emlékül hálás tanítványaitól, a Feigler-családtól. Nemcsak az élet és hivatás hozza sokszor egymás szomszédságába a vér tekintetében egymástól távol állókat, néha a halál is segít az életükben egy sorsúton járók egymás mellé takarításában. Ilyen módon került Kerényi Rezső elemi iskolai tanító régebben eltávozott pályatársának közelébe. Életének 56 esztendejéből 36 évet töltött a tanítás, nevelés