Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-07-03 / 26. szám

fesztivalhíradó bácsi által vezetett, nagyon jellegzetes il­latú drogériában rendezték be a filmmú­zeumot, ahol egyebek mellett a kor leg­nagyobb kultuszfilmjeit, a Tanút, a Megáll az időt, a Jégkrémbalettet és a Csinibabát nézhették meg, de láthatók voltak a Ba­lázs Béla Stúdió betiltott filmjei a hortobá­gyi munkatáborról, koncepciós perekről és az„átkosban" megélt mindennapokról. (A mozi tovább üzemel, részletek a 28. olda­lon - a szerk.). Pénteken este a helyi Szépülő Városköz­pont zenekar koncertje után kezdődött a hétvégi underground koncertfolyam a nyolcvanas évek kultikus zenekaraival, este az 1981-ben az URH tagjaiból alakult Európa Kiadó lépett fel az elmúlt három évtizedben mit sem változott frontember, Menyhárt Jenő vezetésével. Szombaton este a Vidámpark, az underground utol­só mohikánjainak egyikét hallgathattuk Őz Zsolt vezetésével, majd Ági és a Fiúk léptek a színpadra. A múltidézés harma­dik napján, vasárnap este az Ef. Zámbó Happy Dead Band „kommandózenekar" foglalta el a színpadot, majd az 1983-ban az előző napokban fellépett zenekarok inspirálására megalakult Pál Utcai Fiúkkal zárult a piknik. Az időutazás mellett a szervezők termé­szetesen ezen a hétvégén is gondoltak a gyerekekre: szombaton a Ciróka Bábszín­ház Létramesék című előadása volt látható. Ma-holnap Július 3-án, szombaton délután 18 órakor az Esztrád Színház a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadásával indul a hét­vége programja. Miután a gyerekek haza­mennek, 21 órától nagy valószínűséggel igazi bulihangulat veszi át az uralmat a té­ren. 21 órakor az ismert, temperamentu­mos latin dallamokat játszó El Cultura ze­nekar koncertezik, majd 22 órától a svájci Rocket Wheels rockabilly együttes lép fel. A kifulladásig tartó fergeteges buli után vasárnap csak 19 órakor hívják ismét a tér­re a közönséget. A hangulat itt sem lesz kevésbé eget verő, csak a műfaj változik: a Mogyorósbányai Fúvószenekar lép fel a Visszataps című előadással, ami arra utal, hogy a „rezesbanda" nemrégiben volt már vendége a Széchenyi téri rendezvé­nyeknek, és ahogyan akkor visszatapsol­Július 3. (szombat) 18:00 A KISKAKAS GYÉMÁNTFÉLKRAJCÁRJA Az Esztrád Színház előadásában 21:00 EL CULTURA ZENEKAR Ismert dallamok, latin temperamentum... 22.00 ROCKET WHEELS (Svájc) rockabilly kifulladásig Július 4. (vasárnap) 19:00 VASÁRNAPI MUZSIKA „Visszataps": A Mogyorósbányai Fúvószenekar 21:00 SIC TRANSIT együttes koncertje Július 9., péntek 21:00 SCERLA együttes koncertje Július 10-11. (szombat-vasárnap) „ÉPTESTBEN..."TINI FESZTIVÁL Július 10. (szombat) 10:00 PINOCCIÓ Az Aranyló Színpad előadása 11:00 Judo bemutató gyermekeknek 11:20 Kick Box bemutató gyermekeknek 11:50 CARMEN tánccsoport HIP HOP Show-ja 14:00 Sárkánykard Kung-Fu bemutató 14:30 Aikido bemutató 14:50 Gyermek kempo bemutató 15:10 Gyermek birkózás bemutató 15:30 A szünetben: CARMEN táncsoport 16:00 Kick Box gála 16:30 Felnőtt Aiki-do show 17:00 Majorettek felvonulása 17:20 Felnőtt Judo bemutató 17:40 Felnőtt Birkózás bemutató 18:00 Sumo bemutató szabály ismertetéssel 18:20 SUMO SHOW! csapatverseny Az Esztergomi Vitézek Rugby csapata méri össze erejét a küzdősportolókból alakult „esztergom all-stars" sumoválogatottal 20:40 Eredményhirdetés, díjak átadása. 21:00 SUPERNEM koncert Július 11 .(vasárnap) 16:00 MOZDULAT TÁNCMŰVÉSZETI EGYESÜLET TÁNCBEMUTATÓJA 17:00 MC/DC - VERES ROBI MŰSORA 18:00 CIKLON SPORTTÁNC EGYESÜLET Akrobatikus rock and roll 19:00 VASÁRNAPI MUZSIKA Csolnoki Fúvószenekar Július 15. (csütörtök) 18:00 KING SCHOOL (Anglia) együttes koncertje ták őket, valószínűleg most sem lesz más­képp. 21 órakor a SicTransit együttes kon­certjével zárul a nap. Tánc és sport, szumósok vs. rögbisek Július 9-én, pénteken este 21 órakor a Scerla zenekar koncertezik a Széchenyi téren, 10-én „Ép testben..." elnevezés­sel tinifesztivált rendeznek, de ezt meg­előzően 10 órától egy időre még a leg­kisebbek figyelmére számít az Aranyló Színpad a Pinocchio című klasszikus me­sével egy fából faragott fabábuból lett kisfiúról. í ESZTERGOMI t sltó r R 2 01 0~ ÖSSZMŰVÉSZETI FESZTIVÁL A SZÉCHENYI TÉREN

Next

/
Oldalképek
Tartalom