Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-07 / 44. szám
kultúra Évről évre megújuló rajzpályázat Az általános iskolásoknak szóló Ister-Granum Eurorégiós Rajzverseny 2004-ben indult. A megmérettetést az esztergom-kertvárosi ötletgazda, a Féja Géza Közösségi Ház rendezi, immáron hatodik alkalommal. Az idei pályázat témája a Gorilla-évéből kiindulóan a védett állatokról szól. Cikkünkben Tóth Tamás, a kertvárosi intézmény vezetője mesél az évek óta jó hangulatú versenyről. A z Ister-Granum Eurorégiós Rajzverseny - a Duna mindkét oldalán található településeken működő általános iskolák közül - huszonöt oktatási intézményt érint minden évben. Tóth Tamás, a versenynek otthont adó Féja Géza Közösségi Ház igazgatója arról számolt be, hogy a megmérettetés azon túl, hogy megmutatta, milyen kreatívak a régióban élő általános iskolások, számos más aspektus alapján is összekovácsolta az ifjabb generációt. Az intézményvezető külön kiemelte, hogy az eddig megrendezett rajzversenyek sikerét az egyértelmű cél mellett az is garantálta, hogy a pályázaton szereplő gyerekek a verseny során integrálódtak a közművelődésbe. A kicsik közül sokan ekkor próbálhatták ki magukat egy nagyobb közönség előtt, illetve közművelődési szakemberektől kaphattak nevelést, oktatást, fgy megismerhették, hogy miként működik az esztergom-kertvárosi közösségi ház, ahol számítógépes szoba, projektoros mozi, képzőművészeti szakkör, irodalmi zsebszínpad, sportklubok, civil szervezetek foglalkozásai és több könnyűzenei együttes bázisa is található. A pezsgő kulturális élettel teli intézmény így egyfajta keresztmetszetét adja a felnövekvő generációnak, akik a megmérettetés tapasztalatai alapján már tudják, hogy miként lehet hasznosan eltölteni a szabadidejüket. A rajzverseny számos, közérdeklődésre számot tartó témát adott már a kis alkotóknak, akik akkor sem szeppentek meg, amikor a környezetvédelemről vagy szűkebb pátriájukról kellett rajzban kifejezni gondolataikat. Az idei Ister-Granum Eurorégiós Rajzversenyre november harmadikáig lehetett pályázatokat beadni. A beadott anyagokból a közösségi ház kiállítást rendez, a díjátadó ünnepség november 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz. > Az Aquasziget ideális hely a kikapcsolódásra, a teljes felfrissülésre. Az élményrészlegben tizenegy medence, az infraszauna és a négy csúszda egész ^ napos szórakozást kínál a vizes élményekre vágyóknak. A Wellness Világ pompás lehetőségeket kínál a test és a lélek megfiatalítására, a regenerálódásra. Különböző szaunák, pihenőterek, fitneszterem, szolárium, Kneipp-kúrák, élményzuhanyok és pezsgőfürdő várja a vendégeket. Az Egészség Központ terápiás foglalkozásai, a salaktalanító és fogyasztó, valamint a stresszoldó kúrái egyedülállóak. Oldja meg az oldal sarkéban található Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesztőség címére november 11-ig! A helyes megfejtők között az Aquasziget által felajánlott belépőjegyeket sorsolunk ki! Előző heti feladványunk megfejtői közül Dénes Magdolna (Esztergom-kertváros) olvasónknak kedvezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. Ír* GO 7 3 7 _ 6 6 3 7 2 9 4 1 7 5 7 8 6 5 8 2 4 9 1 3 5 7 8 4 3 z 5 ___ Legutóbbi feladványunk megfejtése: 5 6 8 9 1 3 7 2 4 7 4 9 5 2 8 6 3 1 2 1 3 6 4 7 5 9 8 3 7 1 8 6 4 9 5 2 4 9 6 2 5 1 8 7 3 8 5 2 7 3 9 1 4 6 6 8 5 3 7 2 4 1 9 9 3 4 1 8 5 2 6 7 1 2 7 4 9 6 3 8 5 könyvrébusz nyerjen könyvet jó válaszokkal! A legutóbbi feladványainkra helyesen válaszolók közül Szopkó Sára lett a szerencsés. Nyereménye egy, a Babits könyvesbolttól kapott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal dél-amerikai filmekkel kapcsolatban teszteljük a könyvrajongók tudását. 1. Melyik ünnepen játszódik a Fekete Orpheusz című mozi? 2. Ki rendezte az Isten városa című filmet? 3. Melyik énekesnő alakított az Evitában? A válaszokat november 11-éig kérjük elküldeni a hidlap@freemail.hu e-mailre vagy a szerkesztőség postacímére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Csigusz 2. három 3. Dargay Attila A Hídlap nyereményeit a szerencsések két héten belül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsoljuk! 30 hídlap