Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)

1977-02-01 / 1. szám

2. oldal ERŐS VÁR BUDAPESTI SZILVESZTER AMERIKÁBAN — Nem emlékszel, mennyi volt a telefonszámunk odahaza? Azt hi­szem 130-307, de nem vagyok benne biztos. A feleség egy pillanatig gondolko­zik. — Én már nem tudom, 20 év alatt nem csoda, hogy elfelejti az ember . . . Várjál csak, nem inkább 130-304 volt? — Lehet, hogy igazad van. Ho­gyan is lehet vonalat kapni Magyar­­országgal? . . . Majd az operator megmondja. — Halló, szeretnék hívni egy szá­mot Budapesten . . . Igen, Magyar­­ország. — Kapcsolom a tengerentúli köz­pontot New Yorkban. — Köszönöm. Hosszú szünet. Végre egy másik hang jelentkezik: — Mikor óhajt beszélni Budapest­tel? — Holnap délután 2 óra körül. — Sajnálom, de a holnapi vona­lak mind foglaltak, a Karácsony es­téjén való telefonálásra napokkal előbb kell jelentkezni. — Mikor van a legközelebbi lehe­tőség megkapni Budapestet? — Utána kell néznem. — Megvárhatom? . . . Köszönöm. Újabb hosszú szünet után végre: — December 26-án délután van a legkorábbi szabad vonal. — Köszönöm, akkor inkább ké­rem törölni az egészet. — Sajnálom, uram. — Én is, köszönöm a fáradozását. Boldog Karácsonyt! Lehangoló, hogy nem lehetett az idős szülőkkel beszélni Szenteste. Im­már 10 esztendeje, hogy utoljára volt alkalom a hangjukat hallani; ez a karácsonyesti hívás hosszú aggódó várakozás beteljesedése lett volna... Régi-régi gyermekkori ünnepi esték boldog emlékei elevenednek fel a gondolatokban ... A két öreg sze­gényes magányosságának a képe kísért . . . Milyen váratlan meglepe­tést jelenthetett volna számukra ez a Karácsonyest . . . . . . Elmúltak az ünnepek. A hét­köznapok megszokott órái őrlődnek megint a maguk egyhangúságában. De valami mégsem olyan, mint volt azelőtt. Az évek hosszú sora után hir­telen fellobbant vágy újra előtör. Egy este a telefon újra kézben van. — Halló, van még lehetőség arra, hogy Szilveszterkor szabad vonalat kapjak Budapesttel? — Azonnal leellenőrzöm. — Köszönöm. Megint csak várni kell. — Halló, milyen időben kíván be­szélni? — Itteni idő szerint délután kö­rülbelül 4 és 5 óra között. — Egy pillanatig várjon kérem. — Igen, köszönöm. — Délután 4 óra körül van szabad vonal. — Oh, hála Istennek, kérem le­foglalni a részemre. A hátralévő napok furcsa zsibor­­gással kábítják az embert. Vájjon mit fognak szólni otthon, amikor a szomszéd, aki a két évtizede elha­gyott telefont örökölte, rákopog a két szülőre, hogy: “tessék átjönni gyorsan, telefonhívásuk van Ameri­kából!” . . . * * * 1976 Szilvesztere az Északamerikai Egyesült Államokban. Délután még el kell rohanni az üzletbe szódáért, meg miegymásért, hogy a gyerekek­nek legyen mit nassolni ezen a hosszú estén . . . Kell-e új gyertya a kará­csonyfára? Eh, elég az, ami van. Még maradt két csillagszóró is . . . Az emberek úgy sürögnek-forognak az árúházakban, nyüzsögnek kocsi­jukkal, mint Karácsony előtt. Hol a csudában van itt gazdasági pan­gás! . . .Jaj, benzint is kell venni! A benzinkútnál várni kell. Mozogjatok már egy kicsit gyorsabban, mindjárt 3 óra van! Fél négykor újra otthon. A tekin­tetek a telefonkészüléken függnek. Hirtelen ötlet a magnetofon elké­rését sugallja: Kislányom, hogyan is kell ke­zelni ezt a kazettedet? — Édesapám, ez igen egyszerű. Látod? Igaza van, tényleg az. — Rendben van, akkor kezeld. Amikor szólok, kapcsold be. Szeret­nék valamit felvenni a beszélgetés­ből, ha lehet. — Jó . . .Jaj, édesapám, én olyan ideges vagyok! Csönd támad. A várakozás haliga - tagsága . . . A mindenit ennek az amerikai te­­lefoncsöngetési rendszernek! Sose lehet tudni a hangjából, hogy távol­sági, vagy helyi hívást jelez-e! . . . Amikor megszólal a telefon, még csak 3 óra 40 perc van; jellemző, hogy éppen most hív valaki! — Halló? A tengerentúli központ? (Jaj Istenem) Igen, Budapesttel aka­rok beszélni . . . Várok . . . Igen, kö­szönöm. — Két telefonkezelőnő beszél egy­mással angolul, az egyik biztosan amerikai, a másik, lehet a tengeren­túlról szól. Egyszerre két magyar női beszédet is lehet hallani, igen lehe­tetlen a helyzet, négy telefonkezelő­nő beszél majdnem egyidőben . . . Egy férfihang félreismerhetetlen magyar kiejtéssel beleszól: — Halló! — Te vagy az, Pötyi? Szevasz!... Igen, én vagyok. Boldog új évet! Ne haragudj, hogy zavarlak Bennete­ket, de . . . Igen, szeretnék . . . Kö­szönöm . . . Várok . . . Jó . . . Az egykori szomszéd felesége veszi át a kagylót, amíg a szülőket áthív­ják. — Kezitcsókolom ... Jó estét? (Itt ragyogóan süt a Nap, szamárság, otthon most csak 3/4 10 van.) Óh, boldog új évet kívánok! ... Az em­berek kimennek az utcára Szilveszter éjjelén? (Sokat fordult az élet Ma­gyarországon is.) . . . Halló? Halló? Te vagy az Anyám? . . . (Hogyan tud egy láthatatlan erő ilyen hirtelen­séggel fojtogatni? . . . Nem képte­lenség ilyen korban könnyekkel küz­­ködni?) . . . Igen, én vagyok . . . Hogy vagytok? . . . Mi is meg va­gyunk. Ott is olyan hidegek van­nak? . . . Jól vannak, igen. Itt van­nak . . . Kislányom, gyere csak ide, köszönj Nagymamának! A tizennyolcadik évében járó ha­­jadont kislánykora óta nem lehetett ilyen legörbült szájjal látni . . . Hát valóban van még szívbeli érzés az ifjúságban? — Csókolom, Mama, hogy tetszik lenni? Mi jól vagyunk, a gyerekek is . . . Igen, visszaadom neki . . . Csókolom. — Anyám, milyen jó hallani a hangodat, semmit nem változott az évek alatt! . . . Mit csinálsz? ... A Colombo-1 nézitek? Szilveszterkor? Te sosem szeretted a bűnügyi filme­ket azelőtt . . . Igen, tudom, hogy ő szereti — majd beszélhetnék vele?... Igen? Köszönöm . . . Apám? Csóko­lom . . . Köszönöm jól. . . Igen, hal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom