Ellenzék, 1943. június (64. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-08 / 128. szám

KOI.O'/S, junius S. Kulo/svármegye Isko Uukivuh Népművelő Bizottsága 5/.»/. erdei) i Gmtó részvételével népmüvelóképző tani’o* iy-irnot rendezeti Kolozs-fürdőn. 1'/ az első hasonló népmüvelőképző tanfolyam Rrdóly Kn. Száz magyar tanító gyűlt <o»ze ezen a helyen, hogy munkával kezdje a n vári sza­bad '•igot s ezzel a tanfolyammal bizonyságot tegyen a mai nlök kívánságainak hű magyar teljesítéséről. Illőbb felkészülnek a jövőévi ívhez, munkára s csak aztán szakítanak ma- púknak egy ke vés időt a pihenésre. Nem min­dennapi jelentőségű ez. a tanfolyam. famisa- got tesz Érdék lankadhatail.in munkakedvé­ről, a magyar életakarat és az erdélvt ma­gvar szellem minél teljesebb érvényesüléséről. A fürdőtelep igv hát benépesedett. Vendé­gei. a taivitók és tanítónők hétfőn reggel cso­portokban beszélgetve várják Hankiss János dr. egyetemi tanár, kultuszállamtitkár érke­zését. Az államtitkár erdélyi körútja során Kolozson és Csíkszeredán nyitja meg a taní­tok nyári népmüvelőkép/.ő tanfolyamat. Nincs diadalkapu és nem mondanak ünnepi beszédet, amikor az államtitkár megérkezik. Csak éppen megáll egy autó és háront u asa egykettőre csatlakozik a beszélgetők csoport­jához. Az. államtitkár és kísérete úgy bcs/éiget a tanítókkal, mintha maga is vaiami kis fa­lusi iskolában ábécére tanította volna a csil­logó szemű kis gyermekeket. Igazi országos gond, nehéz hivatás mindkettő, az. államtitká­ré is, a tanítóé is. , Délelőtt tiz. órakor nyitják meg ünnepélye­sen a tanfolyamot. ‘Kiss Karoly királyi tan- felügyelő, tanügyi főtanácsos köszönti Han- kks államtitkárt és a kíséretében megjeTenr Antalfia Antal dr. ny. miniszteri tanácsost, valamint Bisztray Gyula dr. miniszteri osz­tálytanácsost. Az üdvözlés után az államtit­kár nyitja meg a tanfolyamot. Beszédében elmondja, hogy minden magyar pedagógus számára a leg­szentebb ügy, a legméltóbb feladat a fel­nőtt magyarok nevelése, gondozása, a nép­nevelő munka. Népművelés, ez a kellemetlen iskolás szó ál­talában valami idegenkedést vált ki az embe­rekből. Mindenki akaratlanul is iskolás okta­tásra gondol, pedig valójában arról van szó, hogy munkakö­zösséget akarunk kialakítani a néppel. Eb­ben a munkaközösségben mindkét fél telje­sen egyenrangú, ami azt jelenti, hogy aki tanít, az tanul is. Nem a városi értelmiségii kultúrát erőszakolják rá a falu népére, de nem is kívánják a falu elmaradott viszo­nyait megrögziteni. hanem az a cél, hogy a nemzet nevelje önmagát, minden réteg vegye át a másik értékeit. Az államtitkár a legnagyobb elismreéssel szólt az erdélyi népművelési munkáról. Erdélyben több a kulturális lendület és a kulturális ta­pasztalat, mint az ország bármelyik részében. Éppen ezért teljes bizalommal tekint a nem- ’ zetnevelő, népművelő munka jövő eredményei j elé. • Az államtitkár a legnagyobb elismeréssel szólt • ,CNZ£I \ • 4 i I u o I i< « • ^ dr., nv. miniszteri tanácsos a „Népművelőit társadalmi Szervezete" címmel mondott elő­adást, majd Bisztray Gyula dr. miniszteri osz- táÍvtanácsos a népművelés szervezetéről és c-v/közeiről. Szabó Attila egyetemi tanár nép- lugyomunyainkról, Sólyom Sándor dr., ko- lozsvarmegyei tiszti lőorvos az egészségvé­delmi intézkedésekről beszélt. A hallgatóság odaadó figyelemmel követte az előadó érdé kés és értékes gondolatait. A tanfolyam numkaterve szerint junius 7-től i2-ig a következő kiváló előadók be­szélnek a tanítósághoz: I arago Béla népnui- velődési titkár. Vidacs Aladár dr., Gúhos Dé- ne dr. gimnáziumi tanárok. Sz Veress Jolán, Dávid László római katolikus teológiai tanár, László Dezső református lelkész, országgyűlé­si képviselő, Sípos Sándor drz miniszteri tit­kár. áfakkay Endre népművelődéin titkár, Kiss Károly tanügyi főtanácsos, királyi tan­felügyelő, Novágb Gyula ranligyu főtanácsos, Szatbmáry Lajos dr., a/. LM KE Úgy vezető alclnökc, Bíró Sándor dr. ‘gimnáziumi tanár, Lhlyarik János dr. főszolgabíró, Almay Béla vezérkari alezredes. Nagy Díván zenetanár, / oth Gabor népinii velő Jói titkár, Mezei Mi­hály dr. tanügyi tanácsos, dr. Pataki Mária tanügyi titkár, Báljfy Károly országgyűlési képviselő. Bethlen László grój, a Szövetség elnöke, Bónjss György dr. egyetemi tanár, Kováésy Bal népművelődé* titkár. Kelemen Béla gimnáziumi tanár, Ágra Barnás tanügyi tanácsos, i orda Balázs dr. kereskedelmi és iparkamarai előadó, Morvát Dénes és Kele­men I a jós levéltári főigazgató. A tanfolyamon Kolozsvár városiból ;8, Kolozsvármegycből zz. Szilágymegyéből 20, S/olnokdoboka megyéből 20, Bcsztercenaszód- mcgyéből 20 taniró vett részt. Az ünnepélyes megnyitás után Hankiss János dr. kultuszál­lamtitkár a tanfolyam hallgatóival ebédelt, majd megtekintette a fürdőtelepet és a köz­ség iskoláját, azután pedig továbbutazott Marossá sáriiéi vre. A tanfolyam résztvevői .szerdára várják Inczédy-Joksman Ödön fő­ispán látogatását. Apróhirdetések ÁLLÁST KERES CTPl S7.Sb.Gl D, jómunkás, kt úgy a férfi, mint a női varrott, ragasztott és parafa mun­kát érti, zicere munkát vállalna. Címeket kérem a Mátyás-tér 2. szám alá Madarász focirászü/.letbe leadni. 018)4 SOK évi gyakorlattal biró svabónő házhoz ajánlkozik napi 6 pengőért. „Pontos munka“ jeligére. 01858 HAROMFIÓKOS kas7tcnt megvételre ke­resek. Címeket ,,Kasztén“ jeligére kiadóba. G NÉMET—magyar levelező, némer gyors és gépirástudással sürgősen elhelyezkedne. „Érett­ségizett“ jeligére. 02893 ADÁS-VÉTEL KÉT gyászkalap fátyollal eladó. Zápolva- utca 30. G. 134 1LADÓ egy darab Singer viillyesztős var­rógép uj állapotban és több antik bútor. Ér­deklődni Tordai-ut 15. 02810 ZONGORÁT, pianinót, esetleg harmóniu- mot veszek. Címeket kérem a kiadóhivatalba ..Pianínó“ jeligére. * Gy. MAGAS ÁRÉRT veszek használt ruhákat. „Dorotheum“, Deák Ferenc-utca 32. F HASZNÁLT szőnyeget, képet veszünk él eladunk. „Unikum“ művészi képkeretezé?, Kossuth Lajos-utca 34. " KOMBINÁLT szoba, diófurniros eladó. — Asztalosmühely, Pap-utca 41. F ELADÓ szépkivitelü, olcsó, zománcozott ’konyhaberendezések, egy festett háló, diófur­niros kombinált szekrények. Török István asztalosnál, Teleki Pál-utca 3. szám, Óvár­ban. F. ELADÓ egy faragott ágy éjjeli szekrénnyel, eev név' ró ágvnemutartóvah egy különálló éjjelt szekrény és egy márvan,lapos rézmosdó. Mátyás k tálv-tér 23., 1Î. emelet 1619 SZÍNHÁZ - MOZI a RÁDIÓ A nap kel 4 óra 04 perckor, nyugszik 19 óra 55 perckor. A hold kel 8 óra 59 perckor, nyugszik 23 óra 41 perckor. A protestáns-naptár szerint' Medárd, a róm. kát. naptár szerint Medárd pk., az ujgörög naptár szerint Teodor erek. napja van. EMLÉKEZTETŐ 1781 junius 8-ikán született. Stephenson György, a mozdony feltalálója. 1867 junius 8-án koronáznák meg Ferenc József királyt e6 Erzsébet királynét. Szolgálatos gyógyszertárok Egyszarvú, Mátyás-tér 10. sz. Telefon: 32— -23. Kérész, Mussoíini-ut 2. sz. Telefon: 13—49 .Hargita, Horthy-ut 1. sz. Telefon: 21—55. Pa- , duai Sz. Antal, Hitler-tér 13. Telefon: 31—10 Múzeumok Egyelem! Általános Növénytani Intézet (Far* kas-utca t., Közp. Egyetem, I udvar felől be­járat) múzeumai: A'fö'.di múzeum. Erdélyi szoba, Tanszer- és Amerikai-Alaszkai muzeuni, •nyitva minden hónap első vasárnapján d. e • 10—12 (dijmen’esen). MÚZEUMOK: Erdélyt Muzeum őskori, a tó. mat, népvándorlást, iparművészeti és művészeit tárai. Renaissance kőemlékfan. Bástya-utca 2. Nyitva 9—13 óráig. Állattani Muzeum: Mikó-utca 5. sz. Nyitva 9—12 óráig. Megtekintése bejelentendő az OMIH kirendeltségben. Botanikus Muzeum. A Botanikua-kertben, Maiáll$-ntca 42. Nyitva: 8—13. 15—18 óráig. EGYETEMI KÖN Y VT ÁR. Nyitva hétközna­pokon délelőtt 8—1-ig és délután 3—8 óráig. A népkönyvtár nvitva (vasárnap tol délután 3—9 óráig. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZOT* HÁZ HETI MŰSORA Junius 8-án, Kedden fél 7 órakor: A SAS­FIÓK. Kiss Ferenc, a budapesti Nemzeti Színház örökös tagjának vendégfe‘lépé6é- vel. Bérletsziinet. Bemutató helyárak Junius 9-én, szerdán fél 7 órakor: A SAS­FIÓK. Kiss Ferenc, a budapesti Nemze'i Színház örökös tagjának vendégfellépésé- ve'. Bérletszünet. Bemutató helyárak. Junius 10-én, csütörtökön fél 7 órakor: A SAS­FIÓK. Kiss Ferenc, a budapesti Nemzeti Szimház örökös tagjainak bucsufelléptöé- vel. Bérletszünet, Bemutató helyárak. Junius 11-én, pénteken fél 7 órakor: PÁRISI EXPRESS. Bérletszünet. Rendes he'yárak. Junius 12-én, szombation fél 7 órakor: CSA­LÓDÁSOK. A Tizes Szervezet előadása Be­vezetőt mond Szabó Dezső tanár, f&Üze- des. Jegyeket a pénztár nem áruéit. Junius 13-án, vasárnap fél 3 órakor: HÁROM A KISLÁNY. Olcsó helyárak. Junius 13-án, vasárnap lét 7 órakor: PÁRISI EXPRESS. Bérletsziinet. Rendes helyáiak. Junius 14-én, hétfő d. u. fél 3 órakor: A BO­LOND ÁSVÁYNÉ. Bajon Gizi, a buda­pesti Nemzeti Színház . örökös tagjának vendégfellépésével. Rendes helyárak. Junius 14-én, hétfőn fél 7 órakor: A BOLOND ÁSVÁYNÉ. Bajor Gizi, a budapesti Nem­zeti Szinház örökös tagjának vendégfel.é- pésével. Bemutató helyárak. MOZIK MŰSORA ÁRPÁD: Vissza az utón. Főszerepben: Csór- tos. Mszey, Tolnay. Vasárnap d e. fél 12 órakor Matiné. Csak felnőtteknek! CORVIN; ÉJFÉLI GYORS. Vasárnap és ELADÓ szépkivitelíi, olcsó, zománcozott konyhaberendezések, egy festett háló, dió- furmros. kombinált szekrények. Török István asztalosnál, Teleki Pál-utca 3. sz. óvirban. KOMBINÁLT szekrény, rökamié, diófur­niros és festett konyhabútorok, használt ru­ha.c/ekrény és konyhakredenc eladó. Kossuth Lajos-utca 32., asztalosnál. F. MODERN, kétszemélyes rökamié és kony­habútor, alig használt, sürgősen eladó. Fo- goiy-utca 7., ajtó 1. 1629 AXMINST! R ebédlőszőnyeg, sürgősen el­adó. Mátyás király-tér 14., i. emelet, ajtó 23- ' 1627 ELADÓ 500 kc.-s, oldalkocsis Triumph motorkerékpár kifogástalan állapotban jó gu­mikkal. Mussolini-ut 45., házmesternél. 1627 ELADÓ ebédlőszekrény, 1 asztal, 6 kár­pitozott szék, cilinder cipész varrógép, besz- arábiai szőnyeg, más szőnyeg, lószor matrác. sezlon. ágybetét, 2 faágy, 2 éjjeli szekrény, 2 sodrony, mosdó, kis asztal. Petőfi-utca 36. F.' PÉNZSZEKRÉNY, 2-es számú, eladó. Ta­más, Szenregyház-ucca 12. szám. 01859 ELADÓ ülő fürdőkád, 6 méteres erős létra, i nagy fedeles uj szemetesláda, 1 mosóteknő, üvegek. Sáindor László-utca 3. 01855 EKÖLTÖZÉS MIATT eladó futó kókusz- szónveg, hallba való székek nagy a.-/.- diai, húzható nag» garderobszcK«- v.y Schütz Já- nos-'.tca 15., II. ajtó 6. C1852 JÓKARBAN levő női kerékpárt megvétel- J re keresek. Banhegyesy cukrászda, Egyetem- I utca 3. 01868 j ELADÓ komplett uj bejárati dupla tölgy­ajtó diszvasalással. Lieblich, Boldog, utca 14.-Ó94 hétfőn délelőtt 11 órakor matiné. Ma- ’ gyár és Luce híradók, színjáték. EGYETEM: Tábori szinház. (Az évad legcso­dásabb filmalkotása. Káprázato« revü, melynek főattrakciói: Heddy é& Margót Höpfner, a táncművészet királynői). Va­sárnap d. e. 11-kor: Tábori szinház. ERDÉLY: ÍGY SZERET EGY FÉRFI. Elő­adások kezdete 3, 5, 7 órakor. MÁTYÁS; ÁLOMKE RINGÓ. Előadások kezdete 3, 5, 7 és vasárnap délelőtt 11 órakor. RÁKÓCZI; AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK- % RÁDIÓ SZERDA, JUNIUS 9. 5.40 Üzen az otthon. 6.40 Ébresztő. Torna. 7.00 Hírek. Közlemények. Reggeli zene. 10.00 Hírek. 10.15 Szórakozható zene. 10.40 Az or- szágépitő váróé. 11.10 Nemzetközi vizjelző- szolgálat. 11.15 A magyar teniszsport biiezke- fiége. 11.25 A ezombathelyi Mátyás király 5. honvéd gyalogezred fuvószenekara. 12.00 Déli harangszó a szom ha.'helyi székesegyház­ból. Fohá6z. Himnusz. 12.10 Az ezerkilenc- 6zázéves Szombathely köszönti a rádió hallga­tóit. 12.20 A ©zombathe’.yi MÁV Haladás Éneikr kar. 12.40 Hírek. 12.50 Ahol Horlhy István re­pülni tanult. 13.20 időjelzés, vízállásjelentés. 13.30 Honvédeink üzennek. 14 00 A szombat­helyi Városi Zeneiskola tanárainak hangver­senye. 14.30 Hírek. Műsorismertetés. 15.00 Az ősi Savaria romjai és kincsei közölt. 15 50 Fimdalok. 16.10 Szülővárosom. 16.20 llirek né­met, román, szlovák és ruszin nye'ven. 16.45 Időjelzés, hírek. 17,00 Schola Cantorum Saba- riensis hangversenye. 17 20 A szombathelyi Faludi Ferenc Irodalmi Társaság délutánja. 17.50 Szabadtéri hangverseny Savaria romjai­nál. 18.50 Hirek, 19.00 Grősz József elő­adása. 19.10 Vas vármegye és Szombathe'y vá­ros közművelődési Egyesü'etének hangverse­nye. 20.05 Az olasz rádió műsorából, 20.45 Vi­dám hétköznapok 2100 Felvinczi-Takács Ab- ce hegedül. 21 15 Legkedvesebb verseim 21.30 Chabrier: Esoana — rapszódia. 21.40 Hirek, lóversenyeredmények 22.15 Horváth Dudás József cigányzenekara muzsikál a Debrecen- "tteiembßi ^TOO Tánezene. 23 45 Hirek. ElkSItözés miatt eladó sok niíirkós (Kmetty, Kor- Mtíiidy. Ács, .Ifuidi, Diene;, Dójieft Najfy Imre, MuIor- Is1- ván, PácAny Kroon Ernő, Hays Nyerges, 'l ijz.'iri és Ma pori) festmény, pas7>1eljeK, nquarelle.k, rév.- és farneiv/^.. vulíiimiul álló- és felű- <l iw/darnjui k. Megtel, int h elő l'.K.veieni-nua 1. sz. II. ejn. 4. ajtó, d. e. H—10-ig és d. 11. •Híg- oi»r>o INGATLAN, LAKÁS INÍ/AÍI.AN VEVŐK! Jurnu» 25-én árve­résre kerül a Me/ci-íéic Muvsolini-utí telek: i n - icte ház, garázs, négy lakás, óriási tc- bk Árverésen rész vétói ót c h:;dtem<«i enge­dély tziikége*, c(8,3 KÜ1 ÜNBEJÁR.ATU, csinosan bútorozott szobát keres állandó lakó. Cim a kiadóban. 1626 BUDAPESTIVEL ftlrse/élném Kolozsvár, Mú- tyé-s-téri kétszobás, össz komfortos lakásomat. Válaszokat „Pünkösdre döntés“ jeligére ki­adóba. 01802 ESSELÉNYI-utca 4. szám alatti bérnáz felerészben eladó. Kizárólagos megbízott Pillfy miniszterileg engedélyezett ingatlan- iroda, Horthy-ut 9. «zám. F. KöLCSEY-utca 6 és 8. szám alatt villák eladók. Kizárólagos megbízott Pilffy. minisz- terileg engedélyezett ingatlaniroda, Horthy-ut 9. ^zam. F. lORDAI-ut 36. és 38. szám alatti villa egynegycdholdas kerttel eladó. Kizárólagos megbízott Pálffy ingatlaniroda. Horthy-ut 9. szám. \ F. EGYHOLDAS gyümölcsös a Kányafőn el­adó. Pálffy ingatlaniroda, Horthy-ut 9. sz. F. BÁRMINŐ INGATLAN ELADÁS! MEG­BÍZÁSAIT vállaljuk, fizettség csakis siker eseicn. Pálffy ingatlaniroda, Horthy-ut 9. sz. F. KÜLÖNBÉ IÁRATU szoba, kertes házban, komoly úriembernek kiadó. „Kertes lakás“ jeligére a kiadóban. 16ír ELÜT ÁZÁS miatt sürgősen eladó koz- • pontban, villasorban 2 villahely és 3 szoba, konyha 130.0^0 pengőért. Ingatlanközvetítő. Mátyás király-tér 19. F. 470 ^ ELADÓ a Wesselényi Miklós-utca 4. szám alatti bérház egyketted részben, a KölcSey- utca 6. és 8. szám alatti 3 cs 5 szobás válla, a Tordai-ut 36—38. szám alatti 4 szobás, emeletes villa garázzsal és külön telekkel, a Szécheny^-tér 19. szám alatati bérház és a Tordai-ut 67. szám alatti emeletes villa (pirosban).' Megbízva Török ingatlanforgalmi iroda. Kolozsvár, Kornis-utca 1. Telefon; 17—96. F.. ELADÓ K.ínyafoi-ut 24. számú telek, gyü­mölcsössel. Dónát-ut feié, P2807 TELKET vennék 5000-ig. Ajánlatokat „Parcella“ jeligére a kiadóba. 01865 KOSSUTH Lajos-utcában üres nagy szo­bámat fáskamrával elcserélném Mussolini, Mikó, Trefort, Petőfi, Király, vagy más bel­városi utcában hasonlóval. Címeket „Lakás­csere“ jeligére kiadóba. 1618 ELADÓ Kányafő-ut 24. számú telek, nagy gyümölcsössel. Donáth-ut felé. 01846- PERFEKT manikűrös és egy borbélysegéd felvétetik. Mátis Géza fodrász, Berde Mózes 2. szám. 0x856 BELVÁROSI 8x1 szobás, konyhás, jól jö­vedelmező házunkat eladjuk. Megbizva Ka- milli és Mázsa, Kossuth ’ Lajos-utca 3. szám. 1617 LAKÁSCSERE. Elcserélném Kolozsvárt ~ levő, 2 szoba. összkomfortos, külön telken levő villalakásomat, Nagyváradon 3 szobás lakással. „Csere" jeligére a kiadóban. 1621 ELADÓ 7 hold szántóföld 2S.000 pengőért, 7000 pengő banktehcrrel átvehető. Istók iro­da. Deák Ferenc-utca 11. szám. Telefon: 43—16. .F­ELADÓ 2 szoba, konyhás uj ház, sziirerm- ben még egy szoba, konyha. Istállóval, gyü­mölcsös kerttel, viz, villany bent. 5^,000 pengőért. Istók iroda, Deák Ferenc-utca n. szám. Telefon: 43—16. < F­ELCSÉRÉLNÉM kétszobás, összkomfortos, belvárosi!, olpsóbérü lakájomat egy három- szobás. helyes beosztású lakással LaczkoczJsv, Szentegyház-utca 11. . ot86o Kf LCNBEJÁRATü bútorozott szobát ke­res kom- iiphazsnálattal tisz.tvtse’.őnŐ két sze­mélv részéit. Cim a kiadóban. Vn EGY NAGY, vagy két egymásba nyíló szép szobát keresünk irodahelyiség cél­jára julius 1-re központban, vagy a Ma­jális-utca eleje környékén, leTiet villa is. Ajánlatokat d. e. 37—98 telefonszámon, vagy ..Csendes iroda“ jeligére a kiadóba kérünk, VEGYES ELVESZETT több levelezőlap nagvcágu fénykép. Kéretik a megtaláló, juttassa el Jó- kai-utca 15., ajtó 1., ahol jutalomban ré­szesül. ci 862 ♦ Sráz magyar tanító vesz részt a frolozsí népművelési tanfolyamon

Next

/
Oldalképek
Tartalom