Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 7. szám - Weiss András: A kezdet III. rész
WEISS A N D R A S A kezdet AZ ÜLDÖZTETÉS IDEJE 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, ebből kifolyólag rögtön jöttek az egyre szigorúbb zsidóellenes rendeletek. Április közepén valamelyik osztálytársam megkérdezett, hogy most nekem is fel kell-e tennem a sárga csillagot? Fel kellett. (Ahogy mondani szoktam: kineveztek zsidónak). Azt hiszem, a bizonyítványosztáson már nem is voltam jelen, de bizonyítványt az ötödik osztályban még kaptam. A hangulatváltozás, a zsidótörvények hatása. A szüleim az otthoni gondokat igyekeztek tőlem távol tartani. Mostohaapámat ismét behívták munkaszolgálatra, ez szomorúságot és anyagi gondokat is okozott. A pénzzel nagyon takarékoskodni kellett, de engem ez nem nagyon érintett. Már addig sem voltam egy elkényeztetett gyerek. Antiszemitizmussal eddig a gimnáziumban tulajdonképpen nem találkoztam, kivéve Janzsó tanár urat, aki például szédítően buta dolgokat mondott a „zsidó fizikáról”, a zsidó Einsteinről, aki ahogy ezt Janzsó tanár mondta, arról lötyög, hogy minden relatív, noha az asztal, ami előtte van az asztal és nem relatív. Nem kétséges, hogy március 19-e után, néhány osztálytárs részéről növekvő tartózkodást észleltem. Nem az igazi baráttól, Friedsam Vilitől, aki végig tartotta a szoros barátságot. Vagy Péntek Tibi, Gyimesi Szilárd, hogy csak néhányat említsek. Essoe Imre pedig demonstratív járt velem biciklizni, - csak azért is -, apja ugyanis Országgyűlési képviselő volt egy kifejezetten antiszemita párt részéről (Magyar Élet Pártja. Egyébként ő nyújtotta be törvényjavaslatként a 3. Zsidótörvényt). Az is lehet, hogy a növekvő tartózkodást is inkább csak én magyaráztam bele. A „zsidónak való kinevezés” első következménye volt, hogy beosztottak a „zsidó leventéhez”. A vezető a Faludy gimnázium tornatanára, Csathó (a keresztnevére hálátlan módon nem emlékezem) tanár úr volt, aki ismert, mert valahol a mi környékünkön lakott. Amikor meglátott azt mondja „hát Te mit csinálsz itt?” Megmondtam. Azt mondja „Hát most mit csináljak veled? Na jó, - azt mondja -, hát legyél Te a parancsnok”. Attól kezdve, minden héten egyszer, már nem emlékezem, hogy mennyi zsidó leventét vezényeltem ki az SZSE botfalpályára, ahol aztán intenzíven semmit sem csináltunk. Az egyik ilyen „foglalkozáson” parancsot kaptunk egy pár leventéből álló csoport összeállítására, munkára a németek részére. Ezt a csoportot én vezettem, mivel köztudomású volt, hogy jól beszélek németül. Leventéimmel az Országzászló térre vonultunk, ahol a németek vettek át bennünket. Itt kiderült, hogy a némettudásomra semmi szükség nem volt, mert a németekkel jött Komorra Norbert iskolatársunk, aki tolmácsolt. Norbert egy-két osztállyal járt fölöttünk, erős német barátsága közismert volt. A németek bevonulása után rögtön német szolgálatba állt és gondolom tolmácsként működött. A feladat gödörásás volt az Országzászló téren. így két német katona felügyelete alatt, akik egyébként barátságosak voltak, a leventék ástak, én meg Norberttel ültem a pádon. Beszélgettünk, mint ahogyan iskolatársak beszélgetnek, ha találkoznak. Beszélgetés közben, mintegy mellékesen megemlítette, 78
