Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Kompolthy Zsigmond: A rejtőzködő főmű (Néhány szempont Krúdy Boldogult úrfikoromban című regényének elemzéséhez)

KOMPOLTHY ZSIGMOND A rejtőzködő főmű NÉHÁNY SZEMPONT KRÚDY BOLDOGULT ÜRFIKOROMBAN CÍMŰ REGÉNYÉNEK ELEMZÉSÉHEZ Az elemzés első kérdése irodalomtörténeti jellegű: Krúdy főműve-e a Boldogult úrfi­koromban, vagy csak egyike ;a sok kiváló Krúdy-regénynak ? Ez a kérdés természe­tesen értékmozzanatokat is tartalmaz, vagyis nem csak irodalomtörténeti, de esz­tétikai kérdés is. A kérdés ugyanakkor jellegzetesen magyar kérdés. Regényirodal­munkban ugyanis nincsenek szerves, összefoglaló nagy művek (talán az Iskola a ha­táron kivételével), viszont igenis léteznek szerves, összefüggő életművek. Négy nevet szeretnék itt említeni: Keményét, Mikszáthét, Jókaiét és Móriezét. Négyük életmű­vének értékelése tekintetében eltérőek a vélemények. (A magam részéiről például osz­tom Péterfy abszolút negatív ítéletét Jókairól.) De még Jólkai esetében sem tagad­ható, hogy nagyszabású életműveit teremtett. Roncsolt, töredékes életművek ezek. „Tü/kör által, homályosan” látunk bennük, nem pedig ,,színről-színre”. Erős sodrású, széles folyam ez, de vize tört, zavaros, csak néha bukik fel egy-agy zúzott gerincű főmű-lehetőség: a nagy történelmi regényé (Erdély), a nagy társadalmi regényé (Nosz- ty fiú, Űri muri), a tragikus sors-regényé (Zord idő). Szerves életművek — szerves nagy művek nélkül. Ügy tűnik, Krúdy életműve is hasonló képet mutat. Az elemző mintha tömegsír fölé hajolna. De az elképesztő tákolmányok, bugyutaságok vagy zseniális, modern töredékek (mindenekelőtt: Mit látott Vak Béla...; Zöld Ász) kö­zött néhány gyönyörű, eleven mű várja befogadóját és elemzőjét. E sorok írója sze­rint a Napraforgó, az Asszonyságok díja és a Boldogult űrfilcoromban áll az első sorban, de csak az utóbbi nevezhető minden ponton megoldott, teljesen szerves, átfogó víilág- látással megformált remekműnek. A Boldogult úrfikoromban főmű, Krúdy világíaTá- sának összefoglalása, de olyan mélyen be van pólyázvia a magyar epika bornírt hagyo­mányaival., annyira mozdulatlanul nyugszik bennük, hogy ki kell bugyolálni e halotti leplekből, vagyis elemezni kell. Csak akkor látszik majd „színml-színre”, hogy . nem dzsentri anekdota-halmaz, hanem egy pusztuló világ önnön anyagából megformált halotti maszkja. Krúdy már a húszas évek elején érezte, hogy életművéből hiányzik az összefog­laló jellegű nagyregény, hogy addigi teljesítménye szervetlen, töredékes, nem átfo­gó: „valami nagy-nagy regényt szeretnék írni, amelyben benne volna mindaz, ami eddig megjelent könyveimben itt-ott szétszórva benne van. Egy igen nagy regényt arról a korról, amelyet átéltem, amelyet siaját szemeimmel láttam létrejönni és el­múlni. Benne az ó-Magyarország, benne az új-Magyarország és a legújabb Magyar- országból csak annyi, amilyen lapidáris egy sírfelirat szokott lenni”.1 Ezt a regényt Krúdy szerint italán Magyarország regényének lehetne nevezni. Több száz, több ezer szereplős monumentális művet tervezett Krúdy, minden eddigi munkáját csak élőtanulmánynak érezte a műhöz. Ez a regény azonban soha sem ké­szült el. Egyetlen Krúdy-regónyben sem találjuk meg a vágyott extenzív teljességet. A Boldogult úrfikoromban másképpen főmű, nem grandiózus, több száz szereplős lát­ványosság, nem a_magyar élet „enciklopédiája”, hanem rendkívül intim, visszafo­gott kamarazene, mégis Krúdy összes „formai1’ törekvésének egyszeri diadala, a ma­gyar életről alkotott véleményének kristálytiszta, kegyetlen foglalata. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom