Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Fabó Kinga: Pluralitás és anekdotaforma (tanulmány)
FABÖ KINGA Pluralitás és anekdotaforma Krúdy prózapoótikájának elemzésekor elsősorban Napraforgó című regényére támaszkodom. Választhattam volna mást Is, mert Krúdy írásiad szerkesztésmódjukat tekintve teljesen egyformák: egy végtelen sorozat variációi. Ez az „egyformaság” szemléletmódjának ós az ebből következő anekdotikus szövegfonmáló elvnek szükségszerű következménye. Különböző regényei, novellái pontosan ugyanolyan módon variációk, lehetőségek, egymás mellé rendelt szerkezetek, mint ahogyan az egyes reglényeken belüli cselekvések, személyek, leírások, a legheterogénebb nyalvd-fanrwai <aljárások is teljesen .azonos státuszúak: nivelláltak. Ahogy variációk a szereplők is: mindenkiből több van, illetve mindenki valakinek, valakiknek a variánsa, példánya, lalíeregója. Más szavakkal: Krúdy regényszerkesztési eljárása anekdotikus. Az lanakdotikus szövegformáló elv Krúdynál (variációk és variánsok végtelen sorozatát eredményezi. Ez az elv lírái teobníikájániak minden elemét áthatja, illetve az összefüggést megfordítva: ebbői a kiindulópontból technikájának minden jellegzetessége levezethető. Mindezt a későbbiekben részletesen elemezni és bizonyítani próbálom. Az anekdota, illetve az anekdotikus formálóelv fogalmához kialakulásától kezdve negatív előfeltevéseik és őntékelésék tartoznak. (Tudjuk: az egyes irodalmi eljárások és műfajok általában értékeléseikkel együtt öröklődnék.) A leggyakoribb vád az anekdota ellen az, hogy lekerekített, kizárólag a történet érdekességére és a csattanóra épít (nem elég mély, nem elég modern), hazug módon megszépítő, illúziökeitő, feloldó és feloldozó műfaj. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy van, Illetve volt Ilyen anekdofafípus is. De nemcsak Ilyen. Az anekdotának ez az értelmezése ós értékelése ugyanis a műfajt kizárólag tartalomként, tartalmi elemként kezeli. Nem tesz különbséget továbbá az anekdota szinkron és diaikrán változatai között sem. Pedig már a műfaj kialakulásakor többféle lanekdotatípus létezett egymás mellett. Ezen túl az anekdota mást jelent önmagában: mint „egész”, mint szuverén prózaműfaj, és mást akikor, ha „rész”, ha e,gy nála nagyobb másik műfaj: a novella vagy a regény egyik vagy éppen meghatározó szerkezeti, szerkesztési eleme, elve. Ez utóbbi esetben már végképp nem tartalom, hanem forma, formálóelv. Az anekdota, az anekdotikus típusú novella és az anekdotikus regényszerkezet tehát nem azonos fogalmak, így az eredeti anekdota jelenléte, szerepe sem lehet azonos bennük. Különösen akkor nem, ha az már régen elszakadt eredeti alakjától .és formálóelvvé vált. Az anekdotaműfaj, illetve az anekdotikus forma időben ás változhat; változott is. Kezdetben valóban iá lekerekített, a sztori érdekességére alapozott és csattanóval lezárt műfajit jelentette. Később tartalma különböző irányokban módosult: fokozatosan átalakult, majd elmaradt la kedélyesség (mint érzelmi-hangulati velejáró), a megszépítés szándéka, a történet érdekessége, sőt maga a történet is. Ilyen módon az anekdota „kiürült”, megszűnt önálló műfajként létezni. Megmaradt viszont mint forma, illetve mint szövegszerkesztési elv. A anekdotikus szerkesztésmód és regényszerkeziet azt jelenti, hogy nincs egyívű, egyenesvonalú, teleotagikiusan kibontakozó, hierarchikusan rendezett .eseménysor, ahol minden elem egyetlen végső célnak rendelődik alá, és ettől a vonatkozástól kap értelmet. 149
