Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Bori Imre: Krúdy Gyula
szemle Bori Imre: Krúdy Gyula Csakis az örömé és az elismerésé lehet legelső szavunk Bori Imre monográfiájának olvastán, s oka ennek számos. A centenáriumi felbuzdulás — amint már lenni szokott — fölös bőséggel ontotta a tagadhatatlanul elegyes színvonalú publikációkat Krúdy művészetéről, ám függetlenül a téma- és fajsúlykülönbségtől, egyek voltak valamiben eme dolgozatok: ha megpróbáltak is (korántsem mindegyikük!) az oeuvre egészében tájékozódni és gondolkozni, szűkítő perspektívát választottak igazából, s csupán egy-egy részterületet vettek birtokukba. Az életmű méreteinek és bámulatos komplexitásának ismeretében egyáltalán nem meglepő ez az egy regénybe, egy kisebb korszakba, egy bizonyos szempontba kapaszkodó óvatosság, s némely elemzések — pl. a Fülöp Lászlóéi, a Sőtér Istváné stb. — így is revelációként hatottak. Mégis: bármi kitűnő előmunkálatai is ezek a tanulmányok egy majdani szintézisnek, örömmel és elismeréssel kell regisztrálnunk, hogy egy lehetséges szintézis elkészült már Bori Imre újvidéki műhelyében. Fábri Anna jószerint visszhangtalanságba vesző (s célkitűzésében eleve szerényebb) esszécsokrát, a Ciprus és jegenyét nem számítva, Bori könyve az egyetlen, amely — méltó centenáriumi tisztelgésképp — a Krúdy-oeuvre egészének átvilágítására vállalkozik. S teszi ezt tekintélyt biztosító határozottsággal az áttörés merészségével magára véve egyszersmind a tévedések kockázatát és ódiumát. Monográfiája nem az eddigi — gyérnek aligha mondható — szakirodalom vi- gyázatos összegezése kíván lenni, hanem szuggesztív és szuverén nyilatkozat Krúdy alkotói útjának korszakairól, legfőbb tendenciáiról és nagy újdonságairól, hőseiről és módszereiről, világképének alakulásáról és írói jelentőségéről, az elért és el nem ért bizonyosságokról. Modern, korszerű interpretációja ez a könyv egy téveszthetetlenül egyedi és irodalmunkban kivételes jelentőségű életműnek, meghaladja, ám aligha teszi zárójelbe az eddigi koncepciók és értelmezések jelesebbjeit. Sajátos, polémiára serkentő felfogással van dolgunk, s ha a jubileum múltán sem lapkad — mint általában szokásos — a kutatói buzgalom, bizonnyal nagy része lesz abban a Bori adta ösztönzésnek és kihívásnak. S ki más lehetne e remélt „pennacsaták” legfőbb haszonélvezője, mint a máig nem kellően ismert (olykor elismert) Krúdy Gyula? Örömünk és méltánylásunk csakúgy szól tehát a teljesítménynek, akár a szerző vitákat provokáló gesztusának. S annak is, hogy — honi kiadóink és nyomdáink okuljanak a példán! — ez a könyv épp a centenárium havában hagyta el a sajtót, köszöntvén a pontos időzítéssel is az ünnepeltet. Ritka, ám fölöttébb jóleső figyelmesség az efféle! S ha írásunkban máris a polémiára vetődik nagyobb hangsúly, történik ez korántsem az ünneprontás szándékával avagy eltökélt fanyalgásból, mindenáron gáncsoló értetlenségből netán. Bori kifejtette álláspontját, s hisszük, teljesítményét azzal becsüljük meg igazán (egyszersmind Krúdy Gyula ügyének is akkor vagyunk hű sáfárai), ha udvariasan bókoló semmitmondás helyett érvvel érvet, a koncepció egészével vagy részleteivel kételyt és ellenvéleményt szögezünk szembe. Ügy találjuk (s ez egyben 591
