Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Szántó Ágnes: Két korszak határán - Krúdy Gyula: Régi és új emberek
SZÁNTÓ ÁGNES Két korszak határán KRÚDY GYULA: RÉGI ÉS ÚJ EMBEREK „A műalkotások halhatatlansága megemészthetetlenségük.” Különösen érvényes Robert Musil aforizmája Krúdy teljes egészében még fel sem tárt életművére. Irodalomtörténészeink különböző szempontú megközelítéseikkel mind több titkát fejtik meg e századfordulónk irodalmától oly egyedien elütő világnak — sokan épp e különbözésből a másokéval rokon vonásokat kiemelve —, de átfogó monográfia megírására még egyikük sem vállalkozott. A kutatók sokszólamú kórusából unisono hangzik az a megállapítás, hogy Krúdy íi ásművészetében az 1900 és 1911 közti, tehát A víg ember bús meséitől A podolini takácsnéig terjedő korszak mikszáthi ihletésű. A hatás intenzitása azonban nem egyenletes. Néhány novellája már a kilencszázas évek elején Krúdy-hangokat, hangulatokat pedzeget, jelezve, hogy alapvető hajlama, fogékonysága merre vinné, ha nem kerülne egyelőre egy erősebb folyam — a népszerű mikszáthi művészet — sodrába. A kilencszázas évek közepe táján az egyéni hangpróbálgatás majdnem megszűnik, de hogy milyen készülődés folyik a mélyben, váratlanul felbukkanó novella jelzi: a Rocambole ifjúsága. 1910 közeledtével ismét sűrűbbé válnak a krúdys jellegzetességek. E jól kirajzolódó íven belül akad néhány elszórt apróbb motívum is, melyet viszontlátunk a későbbi, nagy Krúdy-művekben. Valamennyi tanulmányíró tesz ilyenolyan kitérőt e vidékre, ám részletes feltérképezése ugyanúgy várat magára, mint a nagymonográfia. A kevés konkrétumot mutogató általános megállapítások után, a teljesség és a végső válaszadás igénye nélkül, az eddigi megfigyeléseket hol csokorba gyűjtve, hol figyelembe véve s néhány újabb szemponttal kiegészítve a Régi és új emberek (1911) elemzésével megpróbálunk magunk is néhány színt kiemelni e Krúdy- korszak spektrumából. Furcsa keveréke ez a regény a kétféle írói világnak. Mikszáthi a téma. Hulló dzsentrisorsok, hozományvadászat, fényes esküvők és viszontagságos bújócska után beteljesült szerelmi idill. De mikszáthos a szereplők formálása és a cselekmény is. Mintha a vén Noszty sürögne-forogna előttünk! Az idősebbik Ecsedy oly tiszteletet parancsoló férfi, s úgy keveri a kártyát valóban és képletesen is, hogy majdnem elhiteti: komoly jövőt készít a fiának. A fura csak az, ahogyan! Mindenekelőtt gazdag menyet keres. Fölbukkanásakor is ilyesfajta felderítő útról hazatérőben döcögteti a vicinális. Sikerrel nem járt ugyan, de hihetetlen vitalitással folytatja a kutatást. Nevezhetnénk hajszának is, ám ő ennél elegánsabban csinálja. Egyidőben két vasat tart a tűzben. Udvarol — a fia helyett, de érte — egy vagyonos hírében álló özvegynek, Brunszviknénak, és bölcs beszélgetés közben fillérekben játszik a gazdag cseh iparmágnásokkal, hogy valami zsíros „üzletet köthessen” velük: „Elővettem, megdolgoztam, lelkesítette a Kohnokat arra, hogy mindenféle ipartelepeket létesítsenek Magyarországon. Építsenek gyárakat, vegyenek földeket, erdőket, bányákat” — meséli fiának, „mert Magyarországon minden eladó.” Így, miközben gondos atyának tűnik, Krúdy kellő távolságtartással érezteti ennek az embernek a veszedelmességét is. A hazáját is kiárusítaná, csak legyen miből fizetnie a kamatokat. Más kérdés aztán, hogy félelemre nincs ok: délibábos az üzlet és felületes az ábrázolás is. Hihetjük-e, hogy „bármi bolondot” mondot a vén Ecsedy, 'a cseh gyárosok „mindent nagyszerűnek találtak”? Ha ily könnyelműek lettek volna, nemigen gyűjtik össze milliós vagyonukat! Akárcsak a „Noszty”-ban Tóth Mihály meggazdagodása, oly villámgyors itt Ecsedy üzletkötése. Nem látunk semmit belőle, csak az indulást és a véget. A lényeg a kulisz540
