Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Szíj Rezső: Beck Ö. Fülöp pápai kapcsolatairól
Ezzel indult meg köztünk a levelezés. Én ekkor Sárvárott laktam, de gyakran megfordultam a fővárosban, annak olyan haladó szellemű politikai köreiben, amelyekben szélső baltól a kisgazdapártig, a polgári radikálisokig, minden rendű-rangú ember tisztességes alapon vitázhatott az európai és magyar kérdésekről. Azt korán észrevettem, hogy a magamfajta vidéken élő ember milyen hajszálereken át biztosíthatja magának azt, hogy az ország szellemi vérkeringéséből ki ne essék. Segítséget jelentett Szombathely akkor már erősen zajló kulturális és politikai légköre is, írók, költők, építészek közelsége, ismeretsége és barátsága is; Bárdosi Németh Jánosék túlláttak a város tervezett kőrútjain. Számos tényező működött tehát közre, hogy az ember a lázas időkben, a fiatalság lendületével és mohóságával ostromolja a szellemi élet ormait s a legnagyobbakkal keresse az inspiráló összeköttetést. Lényegében ennek következtében kerültem kapcsolatba Beck ö. Fülöppel is, noha a közvetlen kiváltó okot, a pápai relief mellett, Kodály Zoltán jelentette. Kodály neve — a Schola Sabariensis, azután Kőszeg városának híres kórusa s annyi vasi falu Kodály szellemében dolgozó énekkara révén — a megújuló művelődést jelképezte szerte a megyében. Érthető, ha a Kodály-érme megszerzése végett levelet írtam a művésznek, hogyan szerezhetném meg. Erre küldte az alábbi válaszlevelezőlapot: „Budapest, 1943. február 22. A Kodály-plakett két alakjában kapható: 1. a 72 mm átmérőjű, hátlapján fiú-kórust ábrázoló bronz érem db-ja 30 P 2. a 180 mm átmérőjű terrakotta plakett, a 4 kiváló magyar zeneköltőt ábrázoló sorozat egyike. Ennek természetesen nincs hátlapja, de hátán 2 kis lyukacskába madzagot lehet befűzni és ennélfogva falra akasztható.Ezek db-ja eddig 12 pengőbe került, március 1-től fel kell emelnem árukat 15 p.-re, amihez csomagolás és szállítási költség fejében még 2 p.-t számítok. Már most melyiket küldjem? Befizetési lapom nincs, mert én művész vagyok és nem tartok csekkszámlát bankban. Az eddigi megrendelők többnyire előre beküldték a pénzt, vagy utánvéttel kérték a plaketteket. De küldhetem utólagos fizetés ellenében is. Mély tisztelettel Beck Ö. Fülöp szobrászművész VII. Damjanich u. 22.” A bronz ellenértékét nem tudtam egy összegben kifizetni s ezt meg is írtam neki. Készségesen járult hozzá a fizetési kedvezményhez, nem is várta meg az első részlet megérkezését, küldte az érmét. Sőt, meg is indokolta, milyen lelki kapcsolat következtében. Ehhez s az alábbi levélhez tudni kell a következőket: Beck Ö. Fülöp Pápán született 1873. június 23-án, s mindig bizonyos nosztalgiával gondolt vissza Pápára, amelyet szívesen látott volna el műalkotásaival. E tekintetben azonban nem járt sok szerencsével. Már a hősi emlékműnek a kollégiumban történő elhelyezése is inkább vallási kapcsolatoknak lett eredménye, mivel Beck Ö. Fülöp, mint az alábbi levelei bizonyítják, református hittestvéreiben respektálta a haladóbb szellemiséget. 139