Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - SZEMLE - Falussy Béla: Urbán Ernő: A láthatatlan barikád
csempész, s az ottani élményeiről a következő stílusban számol be pedagóguspárt- titkár édesanyjának, példának okáért a szenteltvíz-hintés ceremóniájáról: „Na össze is balhéztam én ott a Nagyival, össze én. ... Mit vizezi össze a legszebb nájlonruhámat? És különben is: láthatta, mosakodtam én reggel. Derékig. Szappannal, mosdókesztyűvel...” — Hát itt még nem tartunk! Az írások nyelve többnyire a tipizálásnak és egyénítésnek alávetve alakul, változik — egyszerű, őszinte hang. Gyakran találkozunk nyugat-dunántúli fordulatokkal, kifejezésekkel, mindazonáltal érződik a XX. század levegőjének betörése fal- vaink évszázadokon át megszokott nyugalmába, a „nyugtalan emberek” nyugtalanabbá váló környezetébe, gondolatvilágába, szóhasználatába. A természet örök nyugalmú háttere előtt egyre élesebb kontraszttal rajzolódik ki a barikádok világa, a forrongó falu. — A titkári irodában „a kislány ceruzája úgy kopog számolás közben, mintha széncinke kapkodna a papirosról szemet”... A spiné, a dekkol, az összevihog szokatlan jövevényei mellett olyan eredeti kifejezések ízesítik a dialógusokat, rövid leírásokat, mint például a következő: „a hetes esők idején a sár csak úgy csicsog a csizma alatt”, vagy mint az ólmos eső népies megfelelője, a „fagyóka”. A párbeszédek spontán jellege mindvégig megmarad. Természetes szituációk biztosítják ennek folyamatosságát. A mű egészét Urbán Ernő találó sorainál aligha lehet jobban, tömörebben jellemezni: „És folyik tovább a történet, szaggatottan, . .. de valahogy mégis természetesen. Mintha nem is egy darab élet, csak mese nem is húszegynéhány év, de egész világ lenne, s mintha a nyugodt, bőséges jelent választaná el a múlttól.” Falussy Béla SZABÓ ALBERT: MÜZSÁK KERTJE 160
