Egység, 2011 (70-71. szám)
2011-04-01 / 70. szám
Nem csak nekünk kell elhagynunk Egyiptomot... olyan spirituális tevékenységekre marad, mint amilyen a Tóra-tanulás, az imádkozás és a micuák teljesítése, csak nagyon korlátozott. Ennek ellenére peszáchnak az az üzenete számunkra, hogy tőlünk mint zsidóktól az Örökkévaló elvárja - és ezért képessé is tesz rá! -, hogy ״ugorjunk át” minden fizikai és testi korlátot annak érdekében, hogy egész évben a valódi spirituális szabadság állapotában élhessünk. Ki kell űznünk Egyiptomot magunkból Peszách éjjelén az Örökkévaló egyetlen nagy szökkenéssel egyenesen a Szináj hegyéhez vihette volna népét. Azonban az isteni terv az volt, hogy a zsidók erőfeszítésének is az eredménye legyen a további szökellés és ugrás ami hét hét alatt eljuttatta őket arra a spirituális szintre, hogy átvehessék Isten Tóráját. Peszách előestéjén, pontban éjfélkor, egyszeriben rés támadt számkivetettségük felhős égboltozatján, és ők megpillantották Teremtőjük arcát. Ezen az éjjelen ״a Szent, Áldott Ő, feltárta Magát előttük, és megszabadította őket.” A zsidók már kint voltak Egyiptomból, Egyiptom azonban még mindig mélyen be volt ágyazódva a zsidók leikébe. Hét héten át keményen azon dolgoztak, hogy lelkűk hét vonását kifinomítsák, hogy megtisztítsák azt Egyiptom profanitásától, önmagukat pedig az isteni választás méltó jelöltjeivé tegyék. Ez olyasvalami volt, amit önállóan kellett elérniük hiányosságaik sötétjében és elidegenedettségük hidegében. De ott volt az isteni fény, amelyet megpillantottak azon az éjjelen, és ez inspirálta, bátorította és vezette őket megkezdett útjukon. A kivonulásra emlékező széder utáni napon kezdjük el negyvenkilenc napos vándorlásunkat a Szinájra, és ezt évről évre újra megtesszük az ״omerszámlálással”. Peszách második estétől kezdődően kezdjük el számlálni a Kivonulás óta megtett napokat, ily módon rögzítve önmagunk tökéletesítésének mérföldköveit és állomásait. Az ötvenedik nap sávuot ünnepe, a Tóra-adás évenkénti újbóli átélése, amikor újfent ott állunk a Szináj lábánál, hogy átvegyük az isteni bölcsesség és akarat tanítását, és kiválasztassunk Általa mint olyan ״papok királysága és szent nép”, amely egyesegyedül az Övé. Forrás: Likkutei Sichos XII. kötet, 160-164. oldal pedig az, hogy ״Ne kívánj meg... semmit, ami a te felebarátodé”. Ezek a motívumok: az Örökkévaló abszolút egyetlen mivolta, valamint a legmagasabb fokú etika és erkölcsiség az ember és embertársai közötti viszonyban, éles ellentétet mutatott az egyiptomi ״kultúra” és ״civilizáció” romlottságával. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy a zsidó nép útra keljen egy ilyen lealjasodott országból és olyan valódi belső szabadságra tegyen szert, melynek csúcspontjaként elfogadták a Tórát és a micuákat- ráadásul még azt megelőzően, hogy azokat módjukban lett volna a maguk teljességében megérteni! nos ehhez elengedhetetlen volt a peszách hatalmás és bátor ugrása. Mindez már akkor elkezdődött, amikor a zsidók még Egyiptomban voltak- az Örökkévaló ekkor ismertette meg velük a peszáchi szolgálatot és azt is, hogy ezt a szolgálatot ״ugorva és szőkellve” kell elvégezni. A szolgálat szökkenő jellege a peszách első éjjelén kulminált, amikor az Örökkévaló Maga ugrotta át a fogság béklyóit és bilincseit, feltárta Magát a zsidó nép előtt még ott, Egyiptomban, kiszabadította őket a rabságból, és gondoskodott arról, hogy ettől fogva lelkiállapotukat a spirituális szabadság jellemézzé. Ugrás a hétköznapokból A szökkenésnek és ugrásnak ez a peszáchi motívuma alapvető fontossággal bír a zsidók és a zsidó vallás számára minden időben és minden helyen - az év teljes hátralévő részét ennek jegyében kell élni. Mi egy fizikai világ számkivetettségében élünk, amelyet az olyan fizikai aktusok túlsúlya jellemez, mint amilyen az evés, az ivás, az alvás, a pénzkeresés, és hasonlók. így az az idő, amely az Ugrás a romlott Egyiptomból Peszách ünnepének neve ״[az Örökkévaló] át fogja ugrani” jelentésű héber szavakból ered. A Tóra egyik legjelentősebb zsidó kommentátora, Rási így folytatja a magyarázatot: ״Az ünnepet [az Örökkévaló] ugrása miatt nevezik peszáchnak... Ezért [az ünnep] minden aspektusát ugorva, szökellve végezzük el!” Milyen sajátos viszonyban áll egymással a Kivonulásról megemlékező ünnep és az ugrás illetve szökkenés aktusa? A zsidó nép több nemzedéken át élt Egyiptomban, és ezalatt szabad népből rabszolgává süllyedt. Egyesek közülük annyira belemerültek és hozzászoktak a rabszolgasorhoz, hogy amikor végre elérkezett kiszabadulásuk ideje, egyszerűen nem akarták elhagyni Egyiptomot! Amikor a zsidók Egyiptomban éltek, ez az ország büszkélkedhetett az akkori világ legfejlettebb kultúrájával, már ami a tudományokat, a művészeteket, a műszaki ismereteket és a filozófiát illeti - vagyis mindazon dolgokat, amelyekre az emberek utalni szoktak, amikor kultúráról illetve civilizációról beszélnek. Ámde az erkölcs és etika tekintetében Egyiptom volt a legromlottabb, a legelfajzottabb és a legerkölcstelenebb a föld összes országa közül, olyannyira, hogy az ország a ״világ utálatossága” néven volt ismeretes. Ilyen volt az az ország, ahonnét a zsidó népnek mind fizikai mind pedig spirituális értelemben ki kellett szabadulniuk, hogy nem sokkal ezt követően képessé váljanak olyan lelki és szellemi magasságok elérésére, amelyek nélkülözhetetlenek voltak az Örökkévaló Tórájának átvételéhez. A Kivonulás legfőbb célja ugyanis a Tóra átvétele volt, amint azt az Örökkévaló is megfogalmazta Mózesnek: ״mikor már kihoztad a népet Egyiptomból, ezen a [Szináj] hegyen fogjátok szolgálni Istent” (2Mózes 3:12). Rási külön ki is emeli, hogy az, hogy az Örökkévaló megszabadította a zsidó népet az egyiptomi szolgaságból, mintegy megelőlegezett jutalom volt azért, hogy ezt követően szolgálták Őt a Szinájnál. A Tóra átvétele az Örökkévalótól együtt járt az abban foglalt összes rendeíet, köztük a Tízparancsolat elfogadósával, melyek közül az első az, hogy ״Én vagy az Örökkévaló, a te Istened; ne legyenek neked más isteneid”, az utolsó A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson
