Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Zétényi Endre: Albert Ferenc

1835. március 10-én érkezett meg, s nevezett az igazgatói állást május végén fog­lalta el. Mayer munkássága az obszervatórium életében tudományos szempontból nem sok eredménnyel járt. Nagyobbszerű csillagászati megfigyeléseket alig vég­zett, működése leginkább meteorológiai megfigyelésekre korlátozódott. Pedig ez az év a csillagászat történetében kimagasló volt, a Halley-üstökös teljes díszében ra­gyogott. Az Ofner-Pester Zeitungban Mayer csupán megemlékezik azokról a jelen­ségekről, amelyeket a Halley-üstökös átvonulása alkalmával a gellérthegyi ob­szervatóriumban figyeltek meg. Az észleléseket augusztus 30-tól szeptember 23-ig végezték, Mayer nevével csillagászati vonatkozásban az Aestronomische Nachni­chtenben 1846-ban találkozunk az akkor felfedezett Neptun bolygóval végzett né­hány megfigyelésével kapcsolatban. Annál behatóbban foglalkozott Mayer a me­teorológiával. Megfigyeléseit a Tudományos Akadémia is kiadta. Bizonyára ebben az időben szerzett gyakorlatot a meteorológia terén Albert Ferenc is, amit itt Egerben szépen gyümölcsöztetett. Mit végzett időközben Albert Ferenc? Mayer mellett, mint segéd­csillagász ügyködött. Igyekezett az obszervatórium könyvtárát is gya­rapítani. 1834. márciusában a Kilián György könyvkereskedőtől ren­delt könyvek számláját nyújtotta be. A helytartótanács a megrendelt könyvek utalványozását engedélyezte ugyan, de érvényt szereztek ez­után annak a rendelkezésnek, mely szerint a csillagvizsgáló évi könyv­beszerzési átalányát a költségvetésből törölni kell. 1834-ben megnősült, feleségül vette nemes Hollner Krisztinát, akiről Albert életrajzírói mint szellemdús, jómodorú asszonyról emlé­keznek meg. Az 1835-ben megszerzett képesítés tudatában az egyetemi tanács Albert régi kérését teljesítette, 1836-ban kinevezik az adjunktusi ál­lásra. Fizetése ekkor 600 Ft volt, melyet két év múlva 800 Ft-ra emel­tek. Albert felkészültségére, jó előadói készségére fényt vet az a kö­rülmény, hogy hazánkat számos külföldi természettudományi konfe­rencián képviselhette. 1828-ban Olaszországot utazta be. 1837-ben a német orvosok és természetvizsgálók Prágában tartott gyűlésén volt jelen. 1839-ben az osztrák császárság területét járta be. 1841-ben a magyar bányavárosokat járta sorra. Felfelé ívelő pályáján fontos mér­földkövet jelentett 1841. A pesti egyetemre a csillagászat, a „kortan" s a felsőbb földmérés rendkívüli tanárává nevezték ki a 30 éves fiatal -396

Next

/
Oldalképek
Tartalom