Dunántúli Protestáns Lap, 1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1943-01-10 / 2. szám

8. oldal. DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP 1943. 2. Hogy miért szenvednek az ártatlanok — mert ártatlanról bibliai értelemben igenis beszélhetünk, maga Krisztus is beszélt igazakról és hamisakról, jók­ról és gonoszokról — azt feleli Bereczky, hogy azért szenvednek, mert itt élnek a földön. Ha ugyanis Isten az ő gyermekeit kivenné a szenvedésekből, igen ol­csóvá tenné az ő követését, s ezáltal kaput nyitna a hit­ványak tódulásának. : Ha a választottság olyan földi előnyöket biztosítana, aminő a szenvedésektől való mentesség, akkor a leghitványabbak sereglenének a Krisztushoz.« Az ő népe viszont éppen a szenvedések­ben rostálódik meg, s lesz valóban választott, s egy­ben válogatott néppé. A keresztyénség szenvedés­­többletet jelent, s így csak azokat, vonzza, akik maga­­sabbrendű életre vágyódnak. (Különben így van a világban is bizonyos vonatkozásban: ami érték, vagy szépség, tragikus lelki alkatból születik, azaz igazi alkotás ott sem születik meg nagy szenvedés nélkül.) Ez a szenvedéstöbblet pedig abban áll, hogy az igaz, a gonoszok közt élvén, fokozottabban éli át a szenve­dést, látva azok cselekedeteit napról-napra. (II. Pé­ter 2:7—8.) De ez esetleg csak rejtett szenvedés. Krisztus igen józanul látta hívei helyzetét, amikor felkészítette őket a várható szenvedések elviselésére, i (János 15:20, 16:2, Máté 5:11, 1. Péter 2:21.) Hogy í szenvedhetünk, ez a kiváltságunk. »Mert néktek ada­tott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak lrogy higy­­jetek őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette«. (Fii. 1:29.) S e szenvedés eszköz Isten kezében arra, hogy azokat a választottad, akikről ez még nem lett nyilvánvaló, s akik még a gonoszokkal élnek egy füst alatt, a szenvedő élet nagy bizonyságtételével hí­vogassa magához. M.ásként látja a szenvedést az, akinek magának van valami célja az Istennel, s ismét másként az, aki azt kérdi: mi a célja Istennek éndelem, tehát mit akar velem? Isten azt akarja, hogy Ő dicsőíttessék meg a mi életünkben. (II. Thess. 1:10.) S ezen a ponton a Szentírásnak oly felséges tanítása következik, ami ön­magában is páratlan a történelemben. Nem csodáljuk, hanem természetesnek vesszük azt, hogy a szenvedé­sekben való kitartás ragadta bámulatra a keresztyén­ség ellenségeit, s mutatta meg annak a hitnek az érté­két, amit a keresztyének kaptak Uruktól, a Krisz­tustól ! Annak ellenére, hogy beszélhetünk bibliai érte­lemben ártatlanokról, egyetlen igazán hívő lélek sem tartja magát ártatlannak, hanem szegény bűnösnek, akit a szenvedés bünbamatrja indít, s így annak meg­tapasztalására, hogy a hívő ember számára minden összedolgozik (azaz minden javára van). Ezek nem fglnek, nem bizonytalankodnak. .»Ha élünk, az Urnák élünk, ha meghalunk, * az Urnák halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Űréi vagyunk« — vallja a győzelmes hit. (Róm. 14:8.) ‘3. Arra a kérdésre is válaszolnia kell a lélek gon­dozójának, amelyik így hangzik: miért 'éppen éri? Miért szenvedek én, s miért nem a másik? Változzon meg előbb a világ, azután én. Én azért szenvedek, mert nekem üzen a szenvedés által Isten elsősorban, s nem másnak. Rólam van sző, mert az én megtérésemet, az én elmém es gondolko­dásom megváltozását kívánja. A ma emberét is ez hozza méregbe: ő nem akarja kezdeni, kezdje más. Azt elfeledjük, hogy Isten előbb szeretett minket, s ennek már igen sok látható jelét adta. Mi azonban más mértékkel mérjük mások bűneit, s ismét mással a ma­gunkét. Természetesen ilyen körülmények közt nem is vehetjük kitüntetésnek Istentől a szenvedést, amit ránk mért. S a legnagyobb hibánk éppen az, hogy fo­galmunk sincs a keresztyénség tanításáról, hogy a mi pillanatnyi, könnyű szenvedésünk minek a nvitánva. (II. Kor. 4:17—18.) * * * Végezetül az élet eme nehéz miértjeire olyan em­ber felelt Bereczky Albert személyében, aki nem kí­vülről nézi a betegséget, hanem saját testében hor­dozza. Ezért az ő bizonyságtétele nemcsak a mon­danivalójának bibliai megalapozottságánál, nem is a legnemesebb, mert legegyszerűbb eszközökkel élő stí­lusánál fogva, de a mindezek mögött meghúzódó élet miatt is drága értéke a mai igehirdetésünknek, s egy­ben segítő forrása a hasonló kérdésekkel vívódó lelki­gondozók számára. Három beszéd, de átfogja élet és halál mélységeit, mert minden emberi lét leggyötrőbb kérdéseire, miért-jeire válaszol. Nagy kár nélkül senki sem nélkülözheti őket. Szíj Rezső. Gyalókay László ny. nemesócsai ref. lelkipásztor kitüntetése. Meleg, családias ünnepség keretében adta át vi­téz Nagy Nándor Komárom vármegye főispánja dec. 27-én, vasárnap, a délelőtti istentiszteleten Gyaíókay László tb. esperesnek Kormányzó Úr által ajándékozott kitüntetést: a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét. Zsúfolásig megtelt ez alkalommal a templom. Harang­zúgás közepette vonult be az ősz lelkipásztor a hiva­talos küldöttség és az ünneplő gyülekezet vezetősége kíséretében. Az ünnepi istentisztelet végeztével az Ürasztalához állt a pátriárkák korát megért lelkész, s az egész gyülekezetnek könnyes tekintete pihent meg tisztelettől és szeretettől körülövezett, korát meghazud­toló délceg alakján, amikor vitéz Nagy Nándor fő­ispán, a komáromi ref. ehmegye gondnoka a kormány­zat megbízásából átadta megható beszéd kíséretében a kitüntetést. — Visszatekintett beszédében a gyászos kisebbségi sorsra, megrázó színekkel ecsetelte a ma­gyarság pusztulását, felsorakoztatta az elnyomó hata­lom őnemzetlenítő politikájának eszközeit, s rámuta­tott arra, hogy a felekezeti iskolák kapuja volt az a legerősebb érckapu, amelyet hiába döngetett a ma­gyarság torkát szorongató ellenséges vasmarok, s a kitüntetett őrálló vezetése alatt álló egyházmegye -IS egyházközsége közül egy sem adta fel iskoláját, ha­nem óriási áldozatok árán a magyar jövő biztosítása érdekében fenntartotta. Hogy ez sikerült, főként Gya­lókay László tb. esperes érdeme, aki szilárd megingat­­hatatlanságával, pásztori bölcseségével mindig át tudta hidalni azokat a nehézségeket, s a gyülekezet áldozat­­készségének igénybevételével teljesíteni tudta azokat a követelményeket, melyeket az akkori hatalom iskola­­politikája sokszor erőnk felett megkívánt. Megemléke­­kezett a főispán arról a nagyszerű anyagi fellendü­lésről, virágzásról, mely az ünnepelt esperessége alatt nem remélt arányokat öltött nemcsak saját gyüleke­zete, hanem egyházmegye szerte. így tehát érdemes embert ért a méltó kitüntetés. — Az egyházkerület, egyházmegye, lelkészi kör nevében Csekes Béla egy­házmegyei főjegyző köszöntötte a kisebbségi sors Ne­­hémiás prófétáját. Megható volt amint a község nevé­ben Zongor Gy. helybeli főjegyző üdvözölte Gyalókay Lászlót, aki nemcsak lelki vezére, hanem általános sze­retetnek és tiszteletnek örvendő vezetője s a hitelszövet­

Next

/
Oldalképek
Tartalom