Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-02 / 40. szám
<341 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP G42 Felhívás. Az emberi gonoszság és elvetemültség hideg cinismussal keresztül döfte azt a szivet, a mely egy nemzetért oly forróan érzett, s az emberiség jóléte eló'mozditása mellett oly melegen dobogott s megfosztá a magyar nemzetet szeretett dicsó' királynéjától: Erzsébettől. Most, midőn még nem száradtak fel a milliók könnyei, a mik ontattak annak emlékéért, kinek élethivatása, boldogsága egyesek és egy nemzet könnyeinek törlése volt; midőn még előttünk annak képe, a kit, — ha szabad emberre alkalmazni — leborulva imádni hivatásunk : kétségbe kellene esnünk a végzet és az emberi nem romlottsága felett, ha vigaszunkra nem jönne a hit és nem emelne fel bánatunk és kétségbeesésünkből Üdvözítőnk megváltó Ígérete, hogy feltámadunk. Igen! feltámadunk, — ez hitünk, ez meggyőződésünk ! Támasszuk fel mi is azt, a kit meghalva tudni nem akarunk; s a ki nem is halt meg, inig e földön egy magyar szív dobog. Támasszuk fel, tegyük halhatatlanná emlékezetét; örökitsük meg egyéniségét oly intézmények létesítésével, a melyek lelki életével egyezők ; s ez intézményeket fűzzük össze nevével. Létesítsünk oly intézményeket, a melyeknek hivatása az legyen, a mit nagy királynénk egész életében követett: a fájdalom enyhítése, a hulló könnyek törlése. Mivel Örökíthetnék meg jobban azt, ki testileg elhagyott bennünket, mintha lelkét, szellemét tartjuk meg magunknak. Egész élete jótékonyság volt. Örökitsük emlékét mi is meg jótékonysággal s törölni igyekezzünk az árvák hulló könynyeit. Ez elvnek hódol a Dunántúli ev. ref. Egyházkerület ma tartott közgyűlésének azon határozata , a mikor megemlékezve boldogult emlékű királynénkról, sajgó fájdalmát azzal igyekszik enyhíteni, hogy emlékére gyűjtést rendez, a melynek czélja egy «Erzsébet királyné alapítvány» megteremtése; hivatása, hogy ez alapítvány évi kamataiból a dunántúli kerületből egy vagy több vagyontalan árva leány — felekezeti külömbség nélkül — a pápai ev. ref. nőnövelde, illetve internátusbán eltartassék és kiképeztessék. Ezen alapítvány megteremtése — miután tőkékkel nem rendelkezünk — czélja jelen gyűjtésnek. Felhívjuk ennélfogva egyházunk tagjait és a nagy közönséget: üdvös czélunk elérésében működjenek közre, adakozzanak, hogy nagy királynénkhoz méltó emléket állíthassunk. Az adományokat kérjük az Ev. ref. Egyházkerületi pénztárba, Vápán a gyüjtőivekkel együtt legkésőbb ez évi november 1-ig beszolgáltatni. A begyült adományok és adakozók névjegyzéke az alapítványról kiállítandó okiratban fog megörökittetni. Kelt Pápán, 1898. évi szeptember hó 22-én. Körmend y Sándor Antal Gábor főjegyző. püsnök. Molnár Béla Tisza Kálmán főjegyző. főg.ndnok. Nyilt levél. Nagytiszteletű Szerkesztő Ur ! Mélyen tisztelt Uram! A „Dunántúli Protestáns Lap“ 38. számában „Az ev. ref. tanítok özvegyei és árváinak gyámolitásáról“ szóló czikkemet szerkesztői jegyzetekkel szíveskedett közölni. A jegyzetekből látom, hogy czikkemmel nem voltam szerencsés, nem győzhettem meg Nagy tiszteletű Szerkesztő urat álláspontom helyességéről; de viszont Nagytiszt. Szerkesztő ur sem győzött meg álláspontom helytelenségéről. Nem is fog meggyőzni mindaddig, mig az egyh. törv. 438. §-ának magyarázatát nem adja becses lapjában, mert a 438. §. magyarázatának ez a szerkesztői megjegyzés: „A 438. §. nem a kegyelemév kedvezményére szól; erről kizárólag a 433. §. intézkedik“ nem tekinthető. Lehet, hogy sötétben tapogatódzom, de hogy világosan lássak, kérem Nagytiszt. Szerkesztő urat, miszerint kegyeskedjék becses lapjában az egyh. törv. 438. §-ának magyarázatát adni; mert ha az egyh. törv. 438. §-a nem a kegyelemévre vonatkozik, akkor nem tudom, hogy miért foglalja a helyet egyházi törvénykönyvünkben ? Ok és czél nélkül bizonyára nincs ott; de igy én sem okát, sem czélját nem tudom. Hátha mégis valami jó lesz a 438. §-ban a szegény özvegyek- és árvákra nézve ? Alázatos kérésem megújítása után, kiváló tisztelettel vagyok Patán Nagy tiszteletű Szerkesztő Urnák alázatos szolgája * Fekete Károly, tanító. A fentebbi nyilt levél tisztelt írója egyenesen arra hiv fel engem, hogy adjam kellő magyarázatát a 438. §-nak, a mely igy szól: „A tanítók nyugdíjazásáról (F. K. ur nem tudom miért, kihagyta e §. idézé
