Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-04 / 61. szám

1985. március 4., hétfő Dunántúli napló 9 A kemény rocktól a balettig Gazdag tavaszi zenei program Ismét hazalátogat Cziffra György Pécsett vendégszerepei a Goombay Dance Band ugyancsak számos országból érkeznek együttesek. A Kubai Nemzeti Balett hét előadást tart Budapesten és vidéken, a franciaországi Reccherche Ba­lett a fővárosban és Győrben mutatkozik be, az olasz Ater Baleto Székesfehérvárra láto­gat. Néhány hét múlva hazánkba érkezik és vidéki tűmén vesz részt a Berlini Fúvósötös. Első előadásukat március 25-én tartják Kaposváron. Ugyancsak vidéki vendégszereplésre vár­ják a Szovjetunióból a Prokof- jev Vonósnégyest április köze­pén. F. D. Pécsett nem várható Dél-Balaton: 1986-ig befejeződik a hálőzatkorszerűsítés Szabó Lajosné műszerész a harkányi körzet egységét méri be a pécsi Crossbar-központ­ban a bekapcsolás előtt Erb János felvétele Nápolyiak Pécsett Telefonhelyzetiink a Dél-Dunántúlon Húsz országból több mint félszáz neves előadóművész és jó néhány együttes látogat a közeli hetekben Magyarország­ra. Budapest és a nagyobb vi­déki városok — köztük például Pécs is — fogadja a művészvi­lág számos kiválóságát már­ciusban és áprilisban. A zene és a táncművészet nagyjai el­sősorban koncerteken és hang­versenyeken mutatkoznak be a hazai közönség előtt, ám néhá- nyukkal rádió- és lemezfelvé­tel is készül. A Tavaszi Fesztivál vendége­ként március 22-én és 23-án a Budapest Sportcsarnokban lép fel a Jethro Tull együttes. A világszerte népszerű angliai rockzenekar 1967 nyarán egy londoni dzsessz- és blues-fesz- tiválon tűnt fel. sikersorozatuk azóta szinte töretlen. Akárcsak a Goombay Dance Band-é. amely a hónap végén érkezik hazánkba. A miskolci, debre­ceni és a budapesti vendég- szereplésük után április 2-áh adnak hangversenyt Pécsett. Budapesten, a Vigadóban március 5-én a környező szo­cialista országok könnyűzenei együttesei és szólistái mutat­koznak be. Csehszlovákiából Gustav Brom és együttese, va­lamint Helena Vondrackova, Jiri Korn és Ladislav Fialka. Szovjetunióból a Skaz együttes, Peter Babakov, Zsano Bicsev- szkaja és Valentin Petrovic Zuev, az NDK-ból a Ges együt­tes, Lengyelországból pedig Zbigniew Wodecky. Az Országos Filharmónia és a Tavaszi Fesztivál rendezőinek meghívására ismét hazalátogat a Franciaországban élő Cziffra György. A neves zongoraművész március 20-a után, előrelátha­tólag három alkalommal lép közönség elé. Kanadából Joó Árpád karmestert a MÁV szim­fonikusok, az első karmesterver­seny győzteseként ismertté vált Kobayashi Ken-lchirot pedig a Magyar Rádió kérte fel sze­replésre. Márciusban rendezik meg az Interbalett Fesztivált, amelyre Rozéknál Lajos 37 éves sze­derkényi lakos szilveszter éjsza­káján fojtotta meg élettársát Orsós Máriát. Az igazságügyi szakértők véleménye szerint cselekménye elkövetésekor a vádlott közepes alkoholos be­folyásoltság alatt állt. A tör­ténet előzménye a szilveszter délutáni és esti italozás. Ro­zéknál Lajos a család többi tagjaival disznóvágáson voltak Szikora Márton szederkényi la­kosnál. Rozéknál napközben fél deci pálinkát, 2 liter fröcs- csöt fogyasztott. Amikor haza­mentek még másfél liter bort, éjfélkor pedig 2 pohár pezsgőt ivott. Éjfél után hívta élettár­sát, hogy feküdjenek le. Orsós Mária nem mutatott hajlandó­ságot, tovább akart szórakozni. A vitát folytatták szobájukban Mint hírül adtuk, a héten az Állami Ifjúsági Bizottság és az Olasz Köztársaság külügymi­nisztériuma közötti megállapo­dás részeként öttagú kulturális delegáció tartózkodott Pé­csett. Valamennyien Campania tartományból érkeztek, amely­nek Nápoly a székvárosa. Ket­ten a tartományi tanács, hár­man a Centro di Culture Po- polare (Népi Kulturális Köz­pont) képviselői. A gyermek- és ifjúságvédelem magyarorszá­gi szervezetét és gyakorlatát; a hátrányos helyzetű fiatalok­ról való gondoskodást; neve­lésüket, szociális és egészség- ügyi ellátottságukat tanulmá­nyozták. Giuseppe Petrocelli, a kül­döttség egyik vezetője kéré­sünkre elmondta, hogy sok ér­dekes és mélyre ható tapaszta­latuk között talán a pécsi Apá­czai Nevelési Központ megte­kintése volt legerősebb hatás­sal a küldöttség tagjaira. Campania tartományban nincs hasonló. Ámbár az 1980-as Nápoly környéki földrengésnél elpusztult falvak rekonstrukció­ja során Abellino járásban van­is. A vádlott közösülni akart, de élettársa elutasította. Ekkor elkapta a nyakát és addig szo­rította, amíg a teste nem moz­dult. .,. ezután Rozéknál Lajos buszra ült szilveszter éjszakáján és Pécsre, majd Mohácsra, on­nan pedig Szederkénybe uta­zott, ahol meglátogatta mun­katársát, Szabó Józsefet. Koc­cintottak az újesztendőre. Szabó József tanú; — Reggel negyed nyolckor kopogtattak, az Orsós Józsi jött be, halálsá­padt volt, és azt mondta; — A Lajos megölte a Húgit! — Ne hülyéskedj! — inkább BÚÉK, és igyunk egyet. — mondtam neki, de ő nem fo­gadta el az italt. — Ha idejön, fogd meg! — kért Józsi, és már fordult is ki­felé. nak elképzelések hasonló ki­sebb kulturális központok ki­alakítására. Megítélése szerint Nápoly modern negyedében, ohol a legtöbb a probléma a fiatalkorúak között, nagyon kí­vánatos lenne egy, a pécsihez hasonló nevelési központ ki­alakítása. De nagyon megra- gadónak találták a fogyatékos gyerekekkel való pedagógiai bánásmódot is. Egy kis házi ünnepségbe csöppentek bele, amelyen a szülők is részt vettek. Nincs tehát elkülönülés, és a lelkes pedagógusok munkájá­ban nyilván a megye és a város kulturális és egészségügyi irá­nyításának szemlélete is tük­röződik. Emo Gherbin, a Népi Kultu­rális Központ elnökhelyettese a nevelési központban tapasz­talt lélektani és mentálhigiénés tevékenység komplex látás­módját emelte ki. Ez nézete szerint azonos az Olaszország­ban már sikerrel alkalmazott legfejlettebb, ám eléggé elszi­getelt módszerekkel. A küldöttség vasárnap dél­után utazott el Pécsről. — Nem vagyok én fogógye­rek! — válaszoltam neki. — Nyolc óra körül megérke­zett Rozéknál Lajos. Megkí­náltam Éva vermuttal, koccin­tottunk. Megkérdeztem tőle, tényleg megölted a Húgit? Elő­ször tagadta, majd azt mond­ta : — Igaz. Komám, te tudod, hogy miért csináltam! Mert ki akar használni mindenki! Ne­vemre vettem a Húgi gyerekét, a tizenhatezer forint kölcsön­ből bevásároltam a családnak. Ezekután a Mari - hajnali három órakor — azt mondta; tovább nem kellesz, elmehetsz oda, ahonnan jöttél! — Hogyan tudtál egy ha­lott mellett felöltözni? — kér­deztem. Pécsett ma csaknem húszezer telefonállomás van. Ha még egyszer ennyi volna, akkor ez fedezné a legszükségesebb igé­nyeket. Körülbelül hat évre. Utána már ez is kevés vol­na .. . Dehát jelenleg ennyire futja. Amikor — jó másfél évtizede — megkezdődött az országos távhívó-hálózat kiépülése, Pé­csett is az új, hipermodern Crossbar-központ bekapcsolá­sával egy időre „megszűnt a nyomor". Illetékes körök azon­ban aggályoskodtak: vajon in- dokolt-e Pécsnek „ekkora" ka­pacitás? . . . Ma már nehezen hihető, hogy először — a korábbi 6000- hez képest — mindössze 3000 új előfizető kért telefont. A Posta emberei szinte úgy „tuk­málták" akkor a technika eme vívmányát: „uram, nem paran­csol a lakásába telefont? . . ." Persze nem sokáig. Mikor rá­jöttünk a távhívás „ízére", az új igénylők száma negyedéven belül tízezerre ugrott. Az igé­nyeket szelektálni kellett, egy részüket kielégítették. Néhány éven belül azonban a telefon­ra várók száma 3—4000; 1979- ben 5—6000; 1984 vége felé 8800 ... Ez év februárjában pe­dig már több, mint kilencez­ren várnak telefonra Pécsett. — Rátettem a vánkost, hogy ne lássam a szemét! — vála­szolta Lajos. — Nemsokára megérkezett a rendőrség és elvitték. A kreolbőrű, jólfésült és jólöltözött Rozéknál Lajos na­gyon csendesen viselkedett a tárgyaláson. Arcizma sem rez- dült a tanúvallomások elhang­zásakor. Bár cselekményét be­ismerte, de a körülmények tisz­tázása érdekében feltett kér­désekre válasza többnyire ab­ból állt, hogy „lehetséges". Az ügyet első fokon tárgyaló Baranya megyei Bíróság dr. Temesi Imre tanácsa a tárgya­lást, az igazságügyi szakértők betegség, illetve hivatalból va­ló távolmaradása miatt elna­polta. Marton Gyöngyi Ezzel szemben: 1981-ben 7000 (iker és „szóló”) állomás­kapacitással gyarapodott a há­lózat, s 1983-ban újabb egy­ezer állomással, a Kertváros­ban, Ami csepp a tengerben. Gazdasági okokból meglehető­sen nagyok a vállalati-közületi igények, gyakorlatilag ma Pé­csett szabad állomás-kapacitás nincs. Újabb bővülés a VII. öt­éves tervben várható, talán 1987- től. A megyében és a régióban valamivel jobb a helyzet. A Dombóvár—Pécs között folyta­tódó vasútvillamosítással szink­ronban megindulnak a telefon- kábel fektetési munkálatok is. Gyakorlatilag 1985-ben folya­matosan Sásd és Bükkösd eqy- egy 600, illetve 400-as auto­mata-központtal bekapcsolódik az országos távhívó hálózatba. Ez a vasút mentén sok kisköz­séget is érint. Ugyancsak még ez évben (az év első felében) bekapcsolják az automata-há­lózatba Harkányt, Diósviszlót és Drávaszabolcsot is. Mindez természetesen a be­kapcsolás korlátozott lehető­ségeit jelenti; hosszabb ideig a fejlesztés egyetlen lehetősé­gét, ami a Pécsi Postaigazga­tóságot igen szigorú állomás­gazdálkodósra inti. Tolnában részben megvaló­sult, részben folyamatban van bizonyos fejlesztés, Dombóvá- rott augusztus végéig elkészül két modern, ezres konténer- központ. Jegyezzük meg: gaz­dasági termelőüzemek és a vá­ros mintegy 30 milliós hozzá­járulásával, ami példának sem jelentéktelen. Új automata - központ üzembe helyezése vár­ható az idei nyáron Simontor- nyán, Gyönkön, Kurdon és Szakcson. Somogybán tervek szerint két év alatt befejeződik a Dél-Ba- laton-part hálózatának korsze­rűsítése. Siófok nemrégen két­ezer állomással bővült. Fonyó­don (és Fenyvesen) a nyáron helyeznek üzembe hasonló mé­retű állomás-kapacitást. Jövő­re Boglárlelle, Balatonmaria, Szentgyörgy és a környék be­kapcsolódása várható. Ezzel — 1986-ig — a teljes déli part el­érhető távhívással. Tabon ez év márciusában ezer állomással létesül új központ. Kaposvárott kevésbé látvá­nyos, de a legnagyobb méretű fejlesztés munkálatai folynak. A teljes hálózatrekonstrukció 1988- ra egy 12 000 állomásos új Crossbar központot jelent majd — a jelenlegi 5000 állo- móskapacitáshoz képest. W. E. Tizenkét pécsi cipész tanul Berlinben Ortopéd cipők készülnek szeptembertől Pécsett Magyororszógon a Buda­pesti Gyógyászati Segéd­eszközök Gyára, és a szin­tén budapesti ELIT Cipő­ipari Szövetkezet foglalko­zik ortopéd cipók készíté­sével, A kereslet óriási az ilyesfajta lábbelik iránt — a kínálat viszont nagyon gyér. Hogy miért? Nagyon kevés a szakember. Kiöre­gedtek a mesterek, és nincs aki folytatná a szak­mát. Emiatt még a két ez­zel foglalkozó gyár, illet­ve szövetkezet is másfél éves határidőre vállalja el a beteglábú embereknek o megfelelő cipő készítését. Gyakran még ezt a válla­lási időt sem tudják tar­tani. Az az ember már sze­rencsésnek számít, aki szert tett ilyen lábravalóra. De a tartós használat után kopni kezd a bőr, defor­málódik a sarok, rokkan a kéreg. A javítás sem meg­oldott teljes mértékben. A szövetkezetek nem mind­egyike rendelkezik olyan szakemberekkel, akik érte­nek az ortopéd cipők ja­vításához. Manapság pe­dig meggondolandó, ki vállalja azt, hogy a drágo pénzen csináltatott cipőjét a szemétre hajítsa. Ezek a kérdések foglal­koztatták a Baranya me­gyei Cipőipari Szövetke- I zet elnökét, Tasi Erzsébe- I tét is, mikor egy OKISZ J delegációt vezetve Berlin- I ben járt. Ottani látogatása I során eljutott a Berlini Ci­pőipari Szövetkezethez, örömmel tapasztalta, hogy a német cipészek különös gondot fordítanak a fá­jós, beteqlábú emberekre. Sőt, sikerült egy szerződést is kötnie, a KISZÖV, az OKISZ hozzájárulásával és a Művelődésügyi Miniszté­rium engedélyével: e sze­rint a Berlini Cipőipari Szö­vetkezet elvállalta 12 Ba­ranya megyei cipőipari szövetkezeti tanuló képzé­sét ortopéd cipőkre. Jelenleg hatan tanulnak Berlinben. Közülük hár- ' man júniusban végeznek, i és a szünidő után, szep­temberben már munkába is állnak. A szövetkezet ezért kéréssel fordult Pécs ‘ város illetékeseihez, hogy j támogassák az elképzelé- { süket: biztosítsanak Pécs • belvárosában egy olyan | helyiséget, ahol megfele- t lően be tudnának rendez- I kedni ortopéd cipők gyár- I , tására. Mert céljuk az, j I hogy gépesítéssel, szalag- I j szerűen készítsék e lábbe- | liket, mivel a kézzel való I I munka rendkívül időiqé- I nyes és dráqa, valamint I I nem kifizetődő. Feltehetően megfontol- I | ják ezt a kérést az ille- I i tékesek, hisz az utóbbi j ! években egyre emelkedik I I a lúdtalpas, bokasüllyedé- I j ses emberek, gyermekek I j száma. Másrészt nem meg- | I vetendő az sem, hogy ha- I I zánkban egyedül ez a sző- I I vetkezet képezteti a jővén- I I dő szakembereit külföldön. A. E. 1 ______________I W . E. A tárgyalóteremből Megfojtotta élettársát Hogyan tudtál egy halott ember mellett felöltözni? Rádobtam a vánkost, hogy ne lássam a szemét!

Next

/
Oldalképek
Tartalom