Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)

1982-09-01 / 239. szám

2 Dunántúli napló 1982. szeptember 1., szerda S ÓRA A NAGYVILÁGBAN Pannónia *82* Harkány Modern mezőgazdaság - elavult falvakban? A népességmegtartás gazdasági érdek Romaszewski letartóztatása Zavargások lengyel városokban Lengyelországban a kora délutáni órákig nyugodtan telt az 1980-as gdanski megállapo­dások második évfordulójának napja, de délután három és négy óra között utcai zavargá­sok kezdődtek Varsóban, Wroc- lawban, a Krakkó közelében lévő Nowa Hutában és Gdansk­ban. Mint Jerzy Urban, a kormány szóvivője kedd esti sajtóértekez­letén elmondta, a rendbontá­sokban főleg a szociálistaelle- nes földalatti ellenzék által f el - hecceit fiatalok vesznek részt. A sajtóértekezlet alatt is folytak a rendbontó akciók Varsóban. Krzysztof Protakiewicz őrnagy, a belügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy a jól felké­szült rendfenntartó erők min­dent megtesznek a nyugalom helyreállítása érdekében. A saj­tóértekezlet időpontjáig nem álltak rendelkezésre adatok ar­ról, hányán vettek részt a za­vargásokban, annyi azonban bizonyos, hogy a tüntetések so­rán mindeddig senki sem vesz­tette életét. A sebesültek szá­ma egyelőre ismeretlen. Urban hangsúlyozta, hogy a hatóságok határozottan fellép­nek a tüntetőkkel szemben, nem engednek meg semmiféle na­gyobb arányú zavargást. Kije­lentette: a keddi incidensek, bármilyen méreteket öltenek is, nem téríthetik el a kormányt at­tól a szándékától, hogy folytas­sa a nemzeti megegyezés po­litikáját, szélesítse a vezetés iránti társadalmi támogatást. A belügyminisztérium szóvivő­je mindehhez hozzátette, hogy a rendzavarásokba a szocialis­taellenes csoportoknak nem si­került bevonniuk a munkáso­kat. Kivétel Nowa Huta, ahol mintegy ezer munkás is részt vett a tüntetésekben. Varsó egyes negyedeiben es­te fél nyolckor is folytatódtak a rendzavarások, a rendőrök és a karhatalmisták könnygázzal és vízágyúval lépnek fel a tün­tetőkkel szemben. ♦ BRÜSSZEL: Nagyszabású NATO-hadgyakorlatot rendez­nek szeptember 1. és október 5. között az NSZK és' Dánia területén. A ,,Bold guard ’82" fedőnevű hadgyakorlaton, ame­lyet a NATO őszi hadgyakor­lat-sorozatának keretében tar­tanak, az Egyesült Államok, Nagy-Britannio, az NSZK, Dá­nia és Hollandia fegyveres erőinek 47 000 katonája, 250 repülőgépe és 50 hadihajója vesz részt. ♦ MOSZKVA: Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden a Krimből visszatért Moszkvába. Távoznak a szír iái katonai alakulatok Képünkön: □ sziriai páncélosok kivonulását homokzsák-barikádok mögül az olasz ellenőrző egységek katonái figyelik. Kedden további ezer sziriai katona hagyta el az izraeli had­sereg által bekerített Nyugat- Bej,rútot, hogy csatlakozzék a kelet-libanoni Bekaa-völgyben állomásozó arab békefenntartó erőkhöz. A többnemzetiségű haderő olasz egységei által el­kísért, 265 járműből álló kon­voj a távozó csapatok nehéz­fegyverzetét, páncélosait is ma­gával vitte. Ezzel befejeződött az 1976 óta Bejrutban tartóz­kodó sziriai egységek kivoná­sa. A kiürítési művelettel egyide­jűleg izraeli—sziriai légicsota zajlott le Libanon légterében, amelynek során egy sziriai har­ci gépet lelőttek. A repülőgép egy lakóházra zuhant Bejrut kö­zelében. Közben váratlan feszültséget okozott Nyugat-Bejrútban az az izraeli vád, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet — a kiürítési egyezményt megsértve — nem a libanoni hadsereg­nek, hanem a libanoni baloldali milíciáknak, főként a függet­len nasszeristák mozgalmántik (Al-Murabitun) adta át nehéz­fegyverzetét. Az An-Nahar cí­mű bejrúti lap értesülése sze­rint Izrael a hét végéig adott f|aladékot arra, hogy a palesz­tin nehézfegyvereket átadják a libanoni hadseregnek Ellenkező esetben — hangzott a fenyege­tés — az izraeli hadsereg „sa­ját eszközeihez” folyamodik a nehézfegyverek összegyűjtése végett. Izrael a palesztin nehézfegy­verek összegyűjtésétől tette füg­gővé Kelet-Bejrút, a déli kül­város, a nemzetközi repülőtér környékének kiürítését. A repü­lőtér megnyitását késlelteti to­vábbá, hogy Izrael igényt tart az egyik kifutópálya folytató­lagos használatára. A libano­ni kormány elutasítja ezt a kö­vetelést és azt tervezi, hogy a palesztin kiürítés befejezése után kezdeményezi a „zöld vo­nal" kelet-bejrúti oldalán elhe­lyezkedő izraeli csapatok kivo­nását. + PÁRIZS: A francia kül­ügyminisztérium szóvivője ked­den közölte, hogy meghatáro­zatlan ideig elhalasztották azo­kat a tárgyalásokat, amelyek e héten kezdődtek* volna Új- Delhiben francia dúsitott .urá­nium szállításáról. Korábban előzetes tárgyalások folytak ar­ról, hogy Franciaország ,,mér­sékelten dúsított urániumot" szállít az indiai tarapuri atom­erőmű számára. A Cogema, a nukleáris anyagok importjával és exportjával foglalkozó fran­cia vállalat képviselői e hét közepén utaztak volna az in­diai fővárosba a megbeszélé­sek folytatására. Francia ipari körök szerint e tárgyalások bi­zonytalan ideig való elhalasz­tásának az az oka, hogy India elfogadhatatlannak tartja a francia szállítási teltételeket. Pinochet bajban A társadalmi mobilitásról, a községek népességmegtartó ké­pessége növelésének lehetősé­geiről tartottak kerekasztal-be- szélgetést tegnap Harkányban a Pannónia^’82. szövetkezeti szakember-találkozó keretében. A vitaindító előadást dr. Csiz­madia Ernő akadémikus, a Marx Károly Közgazdasági Egyetem rektora tartotta. Ven­dégként részt vett a beszélge­tésben Bőhm Antal, a Társada­lomtudományi Intézet tudomá­nyos munkatársa és dr. Kormos Sándor, a Művelődésügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője is. A legutóbbi statisztikák sze­rint hazánkban 96 város — egy főváros és 3100 község van. S míg a városok funkciója egyér­telmű, a községek minősítése meglehetősen vegyes. Az 1971 óta kialakult településhierar­chia eredményeként — a tanyá­kat nem számítva — 2037 úgy­nevezett funkció nélküli telepü­lés van, amelyek^ 20 százaléká­ban az alapellátás sem bizto­sított, holott e falvak termelő, népesség reprodukáló, rekreá­ciós funkciója vitathatatlan. Az ország lakosságának 52—53 százaléka él városon, 47—48 százaléka falun. A beruházások 80 százaléka a városokban tör- Tenik és csak 20 százaléka a községekben. Az említett 2037 funkció nélküli településre csak 10 százalék jut. A népesség el­vándorlása olyan mértékű — a 2000 lélekszám alatti telepü­léseken — amely a nyolcvanas évek gazdasági célkitűzéseinek teljesítését veszélyezteti. — A hatvanas évek agrárfej­lődése gyökeres változást ho­zott falun, amihez jól társult a hetvenes évek iparosítása, amit zömmel szintén a tsz-ek. állami gazdaságok valósítottak meg — mutatott rá bevezetőjében dr. Csizmadia Ernő akadémikus. Ez együttjárt a falusi népesség át­A lengyel állambiztonsági szervek Varsóban elfogták a 42 éves Zbigniew Romaszew- skit, a földalatti ,,Szolidari­tás" egyik jelenlegi vezetőjét. A szükségállapot kihirdetése óta illegalitásban működött, mint a mazowszei körzet ille­gális „Szolidaritás" szervezeté­nek vezetőségi tagja. Jelentős szerepe volt a konspirációs há­lózat kiépítésében, ezen kívül ő irányította az úgynevezett „Szo'idaritás” rádió működé­sét is. A szélsőséges, kalandor irányvonalat képviselő Roma­Kommentár Áprilisban nyolc, most hat új miniszter került a chilei kormányba: a Pinochet-féle diktatúra súlyos belső gon­dokkal küszködik. Egy junta gyakorlatában a kabinet át­alakítása többnyire rendha­gyó eset. A diktátorok olya­nokkal veszik körül magukat, akik gondolkodás nélkül tel­jesítik a parancsot. Augusto Pinochet tábornok csaknem kilenc esztendős „országlása” nem hagy kétséget afelől, hogy ő sem kivétel ez alól. Hogy Chilében az elmúlt öt hónap alatt mégis kétszer alakították át a kabinetet? Ennek okát elsősorban a gazdasági életben kell ke­resni. Santiagóban a világgazda­sági válság sokszorosan ér­ződik. Elsősorban a munka- nélküliség mérete aggasztó: a felnőtt lakosság 21 száza­léka állás nélkül tengődik. A ■rétegeződésével. Ma a munká­sok fele falun él, de nem biz­tos, hogy ott is dolgozik. Ez bi­zonyos fokú városiasodást ho­zott a községekben, de a csak alapellátással vagy azzal sem rendelkező falvakban az életkö­rülmények nem javultak, ha­nem gazdasági, kulturális, tár­sadalmi szempontokból egyaránt romlottak. A jól gépesített ipa­rosodott mezőgazdaság műszaki színvonala ma már lényegesen meghaladja a falun é|ő embe­rek életkörülményeinek a szín­vonalát. Ha ezen a nyolcvanas években nem változtatunk, a modern mezőgazdaság telepü­lési szempontból nem lesz meg­alapozott, hisz a megmaradó képzetlen munkaerő nem tudja működtetni a modern technikát. Ha nem akarjuk, hogy a mező- gazdaság az emberi tényező miatt lemaradjon, akkor a gaz­dasági fejlesztésnek együtt kell járnia az infrastrukturális fej­lesztéssel. A gazdaság a test. a kultúra az idegrendszer, a kereskede­lem az érrendszer. S míg a gazdaság ifjú legénykorú falun — mondotta találó hasonlat­tal az akadémikus — az ér­rendszer elmeszesedett. A szö­vetkezeti kereskedelem aránya országosan 30 százalék, addig a 2000 faluban 100 százalék. A szövetkezetek tehetnek legtöb­bet azért, hogy ez az érrend­szer ne legyen elmeszesedett. A szövetkezetek már eddig is sokat tettek és a jövőben is te­hetnek a falusi népesség meg­tartásáért. A fennálló arányta­lanságok megszüntetésére azon­ban átfogó intézkedések szüksé­gesek, amelyeket egyre nehe­zebbé váló gazdasági körülmé­nyek mellett is meg kell tenni. —Rné— szewski a hatalommal való nyílt konfrontáció irányvonalát követte, jelentős része volt az elmúlt hónapokban lezajlott zavargások szervezésében, s a gdanski megállapodás alá­írásának évfordulójára terve­zett provokatív akciók előkészí­tésében. A szükségállapot bevezetése előtt Romaszewski a „KOR” egyik alapító tagjaként műkö­dött, később pedig a „Szolida­ritás” országos bizottságának és mazowszei körzeti vezetősé­gének tagja volt. társadalmi össztermék volu­mene évek óta csökken. Az idén előreláthatóan hét szá­zalékkal alacsonyabb lesz, mint 1981-ben volt. Ha létezik a tőkés világban pangás, ez különösen Chilében érzékel­hető: szinte valamennyi beru­házás leállt, az üzletemberek az ország határain túlra san* dítanak, hogy tőkéjüket — akpr súlyos ráfizetés árán — kimenekítsék. Megrendelés híján egymás után állnak le jelentős üzemek. A peso bajban van. Az áp­rilisban átalakított kabinet előbb leértékelte az ország valutáját, majd árfolyamát a dollárral—szemben szabadon hagyta. A manőver nem sike­rült. Az infláció tovább nőtt, nemkülönben az ország ‘kül­földi adóssága, amely már meghaladja a 3J m:í liárd dollárt. Pinochet most - a hétfőn felesketett új kormányban - egy ismert bankszakembert nevezett ki az összevont pénzügyi és gazdasági tárca élére. Rolf Luders a rugalmas pénzpolitika híve. Ám cso­dára ő sem lehet képes. A nehéz helyzetbe került chilei gazdaságot aligha tudja a kátyúból kihúzni. A gazda­sági-pénzügyi bajokat ugyan­is a belső feszültség, tetézi. A junta ellenzéke a diktatúra csapásai ellenére nőttön nő. Amikor az idén januárban eltemették Eduardo Frei ke­reszténydemokrata politikust, a szertartáson megjelent Pi­nochet ellen nyíltan tüntettek. Ilyesmi 1973. szeptember 11-e óta nem történt: a táborno­kot a tömeg „gyilkos! gyil­kos!” kiáltással fogadta. Közben úgy tűnik, az ame­rikai monopóliumok által mesterségesen szított érdek­lődés Chile iránt alábbha­gyott. A nemzetközi nagytőke - Salvador Allende megbuk­tatása és a jobboldali junta kegyetlen megtorló hadjárata után — Santiagói látványosan támogatta. Ám, a dollármil­liók áramlása egy idő után elapadt. Pinochet a maga kárán tapasztalhatta, meddig tart a „leghűbb szövetsége­sek" segítőkészsége. Elvégez­tették vele a hóhérmunkát, megtömték áruval a nagyvá­rosok kirakatait, serkentés­ként még némi pénzt pum­páltak az ország gazdasági vérkeringésébe, azután ma­gára hagyták. A felélesztés nem hatott sokáig. A chilei gazdasági élet kilátástalan agóniában van, amelyből csak a demokrácia helyre- állításával lehetne feltámasz­tani. Gyapay Dénes á- BONN: A Német Szociál­demokrata Pártnak — Helmut Schmidt kancellárral együtt — eltökélt szándéka, hogy kitart a Szabad Demokrata Párttal fennálló koalíciója, a válasz­tóktól 1980-ban négy évre ka­pott kormánymegbízatása mel­lett — közölték kedden Bonn­ban az SPD elnökségének hét­fői üléséről. Ezzel egyidejűleg az FDP vezetői újabb éles tá­madásokat intéztek az SPD politikája ellen! Wolfgang Cle­ment, az SPD szóvivője a kö­vetkezőket közölte az elnökség üléséről: az SPD nem hagyja magát bevonni a most folyó taktikai, hatalmi csatározás­ba, és ha az FDP fel akarja bontani a szociálIiberáIis koa­líciót, akkor ezt az egész or­szág nyilvánossága előtt kell tennie, ami egyet jelent a felelősség vállalásával is. Hazánkba érkezik a norvég külügyminiszter Svenn Stray, a Norvég Ki­rályság külügyminisztere Púja Frigyes külügyminiszter meghí­vására szerdán hivatalos láto­gatásra hazánkba érkezik. ♦ BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Líbia nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Moamer El-Kadhafi ezredest, a líbiai forradalom vezetőjét. 11111111 A keddi zavargásokat, ame­lyek Varsóban az esti órákban még tartottak, a lengyel tele­vízió híradója úgy értékelte, hogy a földalatti politikai el­lenzék fő törekvése kudarcot vallott. Nem sikerült ugyanis bevonni a rendzavarásokba a munkásokat, és nem sikerült közvetlen összecsapásokat ki­provokálni a karhatalmi erők­kel. Varsóban a belváros volt a zavargások központja. Itt több­ezer tizen- és huszonéves fia­tal gyűlt össze. A rendörök többször is szétosztásra szólí­tották fel őket, de az ismételt felhívásokra füttykoncert és kö- zápor volt a válasz. Ekkor a karhatalmi erők könnygázzal és vízágyúkkal szétoszlatták a tömeget, mely ezután kisebb csoportokban szerterajzott a városban. A tüntetők az ország vezetését gyalázó jelszavakat kiabáltak. A város több részében rom­bolásra, garázdálkodásra is sor került. Összetört padok, kiborí­tott szemetesedények jelezték, merre haladtak el a „békés me­netek” részvevői. A város egyik főútvonalán, a Marszalkowskán suhancok padokat fektettek ke­resztbe a villamos síneken, hogy gátolják a forgalmat. A pado­kat az odaérkező villamosok Utasai távolították el az útból. A rendbontók mindenütt igye­keztek bevonni a zavargások­ba a járókelőket, ez a törekvé­sük azonban az esetek többsé­gében eredménytelen maradt. A varsóihoz hasonló esemé­nyek történtek Gdanskban, Wroclawban és a Krakkó mel­letti Nowa Hutában is. ' Gdanskban egyébként, még a zavargások előtt a Hazafias Nemzeti Újjászületési Mozga­lom szervezésében hivatalosan megemlékeztek az 1980-as meg­állapodás aláírásának második évfordulójáról. A mozgalomban képviselt szervezetek és az üzemek munkás-küldöttségei vi­rágcsokrokat helyeztek el az 1970-es véres incidensek áldo­zatainak tiszteletére emelt em­lékműnél. Ez az ünnepség, amelyen több ezer ember vett részt, teljes rendben folyt le. A Szliven Áruház ruházati leof ‘7^1 V ^ J osztályának olcsó Áruajánlata A BÁNYÁSZNAPRA! férfiszövetek jersey jugoszláv diolenek kordbársony nagykamasz dzseki bérbi-, lánykaruha 1 bébi-, iánykablúz 1 férfizakó 139 Ft-tól 188 Ft-ig 81 Ft-tól 105 Ft-ig - 144 Ft-tól 192 Ft-ig 75 Ft-tól 98 Ft-ig 320 Ft-tól 546 Ft-ig 104 Ft-tól 149 Ft-ig 84 Ft-tól 127 Ft-ig 380 Ft-os reklámáron Ebédlőszönyegek, padlószőnyegek, futószönyegek széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat! *0*]

Next

/
Oldalképek
Tartalom