Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)

1969-11-18 / 267. szám

Vívás: Kitünően szerepellek a PEAC-vívók A hét végén Budapesten rendezték meg a férfi tőr­csapatok országos II. osztá­lyú csapatbajnokságának ver­senyeit. A pécsi vívósportot a PEAC versenyzői képvi­selték, akik a nyolc tagú mezőnyben az előkelő máso­dik helyet szerezték meg. A csapatbajnokság első helye­zettje, a Veszprémi Vegyész az NB I-be jutott, a két utol­só helyezett viszont kiesett az NB II-ből, ezek a Szege­di Postás és Bp. Petőfi vol­tak. A bajnokság végered­ménye: 1. Veszprémi Ve­gyész, 2. PEAC, 3. Szombat- helyi Haladás, 4. SZEOL, 5—6. Kecskeméti Dózsa és a Diósgyőr, 7. Szegedi Postás, 8. Bp. Petőfi. Ökölvívás: Kecskeméten is nyerni tudott a PVSK Az NB I. B. csapatbajnok­ságok hét végi fordulójában csak a PVSK lépett szorító- ba, mert a Steinmetz SE szabadnapos volt. A vasutas csapat Kecskeméten vendég­szerepeit, ahol továbbra is megőrizte veretlenségét és megszerezte a találkozó mindkét pontját. Érdekes­ségként említjük meg, hogy a Katona SE, mely a múlt héten lemondta a PVSK el­leni mérkőzését, ebben a fordulóban otthonában tel­jes csapattal állt ki a Kun Béla SE ellen. PVSK—Kecskeméti Fém­munkás 12:8, NB I. B. csb. mérkőzés, Kecskemét, ve­zették: Katona és Lechner. (Elől a pécsi versenyzők.) Papírsúly: Gard ellen Or­bán I.-et sorozatos szabály­talanságok miatt már az első menetben leléptették, 2:0. Légsúly: Tatai a 2. menet­Hétvégi pillanatok A PVSK labdarúgói Izgalmas küzdelmet vívtak a Nagykanizsai Olajbányásszal. PVSK—Olajbányász 1:8 Népes mezdny állt rajthoz a Dózsa cselgáncs versenyén. A pécsiek mellett a siklósi cselgáncsozók is elindultak, de ott voltak Eszter­gom, Baja és Nagykanizsa cselgáncsozói is ben döntő fölénnyel nyert Orbán II. ellen, 4:0. Harmat­súly: Gombkötő pontozással nyert Völgyi ellen, 6:0. Pe­helysúly: Jávor ellen Fehér edzője már az első menet­ben feladta, 8:0. Könnyű- súly: Németh ellen Flórán adta fel az első menetben, 10:0. Kisváltósúly: Sóvárot a 3. menetben sorozatos sza­bálytalanságok miatt lelép­tették Vigh I. ellen, 10:2. — Váltósúly: Vigh II. ellen a pécsiek nem állítottak ver­senyzőt, 10:4. Nagy váltósúly: Kovács I. pontozásos veresé­get szenvedett Lovásztól, 10:6. Középsúly: Kovács II. ismét mérkőzés nélkül nyert, mert nem volt vállalkozó, aki szorítóba lépett volna a bajnok ellen, 12:6. Félnehéz­súly: Szentgyörgyvári edző­je az első menetben feladta Csőkével szemben, 12:8. Ne­hézsúly: Pakut. szabályta­lanság miatt a második me­netben leléptették Szabari- val szemben, 12:10. Katona SE—Kun Béla SE 11:11, Zalaegerszeg. ökölvivó NB L B. állása: 1. PVSK 11 10 1 — 173: 69 21 2. Steinmetz 10 6 — 4 133: 85 12 3. Bors. B. 10 4 1 5 102:118 9 4. Kecsk. F. 10 4 — 6 103:113 8 5. Szl.-vár 10 4 — 6 93:127 8 6. Kun B. SE 11 3 1 7 96:144 7 7. Katona SE 10 2 3 5 88:132 7 Kosárlabda: Jó játékkal fölényesen győztek a szigetváriak Az NB I. soronlévő bajnoki fordulójában a szigetvári lányok Pécsett, a PVSK férfiak Sop­ronban játszottak. A PVSK- csarnokban lejátszott női mér­kőzés pompás szigetvári győ­zelmet hozott, a baranyai együt­tes kitűnő játékkal biztosan nyert fővárosi ellenfelével szem­ben. Ezzel a győzelemmel is­mét megcsillant bentmaradási lehetőségük. Mint várható volt. a PVSK Sopronban, a Honvéd- verő hazai csapattal szemben alul maradt. Az NB II-ben a PVSK csaknem eltaktikázta a Szekszárd elleni mérkőzését, a félidőben a vendégcsapat már 13 kosárral vezetett. a vasutas lányoknak csak a hajrában si­Cselgáncs: Sok induío a Pécsi Dózsa versenyén Eredmények: Üttörők: 32 kg: 1. Locskai, 2. Fekete, 3. Bihan­ka, mindhárom Pécsi Dózsa. 35 kg: 1. Szabó Z.. 2. Szabó J., 3. Pataki, mindhárom Pécsi Dó­zsa. Serdülők: 40 kg: 1. Müller, Pécsi Dózsa. 56 kg: 1. Szilágyi, Pécsi Dózsa. 2. Török, Siklós, 3. Baksa és Szabó S. mindket­ten Pécsi Dózsa. 60 kg: 1. Pál, Siklós, 2. Salamon. 3. Kreitzer és Vágó, utóbbiak Pécsi Dózsa. Ifjúságiak: 58 kg: 3. Kovács és Reichenbach, mindekken Pécsi Dózsa. 65 kg: ... 2. Fekete. Pécsi Dózsa, 3. Ujj, Siklós. 75 kg: 1. Szabó Z., 2. Edelényi. 3. Budai, mindhárman Pécsi Dó­zsa és Orsós. Siklós. 85 kg: 2. Bőgner, Pécsi Dózsa. Felnőttek: 63 kg: 3. Vass és Grozdics, mindketten Pécsi Dózsa. 80 kg: 2. Rochner, Siklós. DUNÁNTÚLI MUNKAVÁLLALÓK JELENTKEZÉSÉT SZERETETTEL VARJUK Szövetkezeti tagként felveszünk kizárólag Budapesten változó munkahelyre segédmunkásokat KAZAN- ÉS FŰTÉSSZERELŐKET, LAKATOSOKAT, KŐMŰVESEKET Magas órabér + 10 százalék egészségügyi pótlék, igen magas nyereségrészesedés. Otthonos szállást, munka- és védőruhát utazási bérletet adunk. Minden szombat szabad! UNIVERSAL KTSZ. Budapest, VII., Hernád u. 45. szám. (Keletitől 5 percre) került egy kosárkülönbséggel a maguk javára fordítani a vég­eredményt. A férfi találkozón a Táncsics SE nagy fölénnyel győzött a PEAC ellen. Szigetvári Vörös Meteor—Bp. Petőfi 79:52 (43:25), NB I. női mérkőzés, PVSK-csarnok. Leg­jobb szigetvári dobók: Jusics 17, Hegedűs 16, Varga 13. Soproni MAFC—PVSK 116:84 (53:38), NB I. férfi mérkőzés, Sopron Legjobb pécsi dobók: Pálvölgyi 26. Rab 18. NB II. mérkőzések: PVSK— Szekszárd 54:53, nők, PVSK- csarnok. Táncsics SE—PEAC 132:99, férfiak, PVSK-csarnok. Pécsi Postás—Tanárképző Fő­iskola 58:52, női csapatok, Pécs, Tanárképző Főiskola—Pécsi Pos­tás 91:85, férfi csapatok, Pécs. kosárlabda nb i. Állasa Férfi csapatok: Bp. Honv. MAFC Sopron Csepel VTSK Baja Oroszlány G.-MAVAG PVSK Veszprém Kecskemét Szf.-vár BKV Előre Diósgyőr Női MTK VTSK Videoton Bp. V. M. Kecskemét TFSE BKV Előre Bp. Ped. BEAC Eger Szf.-vár Szigetvár Bp. Petőfi N.-kanizsa 20 19 21 16 21 15 21 15 21 15 21 14 21 12 21 9 1 1863 5 1739 6 1774 6 1830 6 1647 7 1896 9 1560 12 1522 13 1516 15 1480 13 1381 15 1472 19 1388 19 1533 :1267 39 :1489 37 :1562 36 :1545 36 :1502 36 1601 35 :1545 33 :1551 30 :1741 29 :1834 27 :1513 27 :1732 27 :1991 23 :1798 23 Sporthírek csapatok: 23 21 2 1725 23 19 4 1493 22 18 4 1497 22 18 4 1297 23 13 10 1219 22 13 9 1363 22 12 10 1383 23 9 14 1193 8 15 1266 8 15 1206 7 16 1222 6 17 1198 i> 18 1135 2 21 1265 23 23 23 23 23 23 :1214 44 :1260 42 :1229 40 :1145 40 :1186 36 :1257 35 :1352 34 :1344 32 :1382 31 :1403 31 :1330 30 :1295 29 :1413 28 :1643 25 Cselgáncs. Budapesten zetközi verseny volt. Lukácsi, a Pécsi Dózsa cselgáncsozója Jól szerepelt, súlycsoportjában, a pehelysúlyban 2. helyen vég­zett. Hat ponttal 27:21 arányban győzött a magyar sakkcsapat az OSZSZK ellen. A magyar vá­logatottban eredményesen sze­repelt a pécsi Ribli. Labdarúgás Elutasította a Nemzetközi Labdarúgószövetség Dél-Korea óvását, amelyet Auszt­rália ellen azért nyújtott be, mert a világbajnoki selejtező mérkőzésen angol nemzetiségű játékosokat szerepeltetett. — A FIFA szóvivője kijelentette, hogy a kilenc angliai születésű játé­kos az utolsó egy évben Auszt­ráliában élt, következésképpen ausztrál állampolgárok. A madridi Santiago Bernabeau stadionban 110 ezer néző előtt játszották a spanyol főváros rangadóját. A Real és az Atle- tico Madrid találkozója 1:1 (0:0) arányban végződött. Vízilabda. Varsóban a len­gyel-svéd mérkőzés 5:5 arány­ban végződött Genovában az Európa Kupa középdöntőjének visszavágóján az OSC 10:6 arányban vereséget szenvedett a Pro Reccótól és így az olasz csa­pat került be a döntőbe, ahol a Barcelona ellen győztes Zágrábi Mladost lesz az ellenfele. Kézilabda. Nemcsak a Játék- csarnokl/an rendeztek világbaj­noki selejtező mérkőzést (Ma­gyarország—Bulgária 29:11), kül­földön is több találkozóra ke­rült sor. Eredmények: Xzland— Ausztria 23:10, NDK—Izrael 35:2, Svájc—Luxemburg 11:10. Kana­da—Egyesült Államok 21:17, Ju­goszlávia—Spanyolország 28:14, Szovjetunió—Finnország 22:10. Sakk. Portimaoban befej ezŐ­dött a világbajnoki zó na ver­seny, amelynek utolsó forduló­jában Bilek döntetlenül játszott a francia Huduer ellen és a nyolcadik helyet szerezte meg. Továbbjutott a zónaközi döntő­be a jugoszláv Minies, a cseh­szlovák Filipp és az ugyancsak jugoszláv Gligorics. Izgalmas mérkőzést vívtak a csapatok Pécsi Bányász—Miskolci Vasutas 2:2 (1:0) Miskolc, 1500 néző. Vezet­te: Nagy S. Pécs: Bogyai — Györkő, Tallósi, Köves, Már­ton, Halasi, Appelshoffer (Palkovics II.), Palkovics I., Bartal, Bencsik, Makiári. Edző: Kovács József. — MVSC: Serf ózó — Temesvá- I rí II., Tordai (Takács), Her­nádi, Krompaszy, Temes­vári I., Oláh, Kiss (Sár­mány), Jónás, Marosi, Bá­lint. Edző: Nagy György. A két csapat játékosait | dicséri, hogy bár nem volt tétje a mérkőzésnek, a mis­kolciak már kiestek, a pé­csiek pedig már lemondtak a feljebbjutásról, mégis jó- I iramú, izgalmas, változatos, I heves harcot vívtak. A ha- i zaiak lendületes támadásait sikeresen verte vissza az el­ső félidőben a jól működő pécsi védelem. A Bányász, bár kevesebbet támadott, mégis vezetéshez jutott. A 17. percben Márton 25 mé­terről küldött szabadrúgása vágódott a miskolciak ka­pujába. A hazaiaknak az 50. percben sikerült egyenlíte­niük Krompaszky révén. — Nem sokkal később ismét vezetéshez jutott a Pécsi Bá­nyász. Bartal lövése jutott a miskolciak hálójába, egy perc múlva egyenlítettek a hazaiak. Sármány 10 méter­ről lőtt a pécsiek kapujába, 2:2. Jók: Bogyai, Tallósi, Pal­kovics I., ill. Sármány, Bá­lint. Színház Kosárlabda NB I. női mérkőzés a PVSK-csarnokban. Szigetvári Vörös Meteor—Bp. Petőfi 79:52. A szigetváriak jó játékkal biztosan nyertek Nemzeti Színház: Oidipusz ki­rály és Lüszisztraté (este 7 óra­kor). Hangverseny Liszt-terem: Középiskolai bérle­ti hangversenyek (negyed 12 és fél 1 órakor). — Kircsi László (oboa) és Szkladányi Péter (fu­vola) hangversenye (fél 8 óra­kor). Mozi Park: Sikerül-e hőseinknek meg­találni Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (f5, hn7, 9). Petőfi: Szemüvegesek (4, 6, 8). Kossuth Szemüvegesek (10, 12). Sikerül-e hőseinknek megtalálni Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (2, n5). Ha hallod a harangokat (7, 9). Gyárváros: 451 fok Fahrenheit (6). Mecsekalja; Belfagor a po­kolból (5, 7). 16 éven felül! — Pécsszabolcs: Az idő ablakai (5, 7). Vasas I.: A holtak nem vé­nülnek (6). Vasas II.: Casanova utolsó rózsája (6). 16 éven felül! Boly: Hosszú az út Gibraltárig (5, 7). Harkány: Sarokba szorít­va (7). Mohács: Traianus oszlo­pa I—n. (6, dupla helyárral). — Sellye: Majd a Leontin! (7). 16 éven felül! Siklós: A bűntény majdnem sikerült (7). Szigetvár: Galileo Galilei (6). Csillagosok, katonák (8). 16 éven felül! muzsika. 10.50: Édes anyanyel­vűnk. 11.00: Iskolarádió. — 11.35: Tánczene. 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Me- | lódiakoktél. 13.45: Üj georgikon. j Az információ szerepe a mező­R éldió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40. Rádióreklám. Kb. 7.20: November — fogászati hónap — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05. Mű­sorismertetés. 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.09: Harsan a kürt­szó. — 9.28: Janine Micheau és Libero de Luca énekel. — 10.00: Hírek, időjárás. 10.16: Zenekari gazdaságban. Sárközi Péter írá- , sa. — 14.00: Elveszett a varázs­gyűrű. Mesejáték (ism.). 15.00: Hírek, időjárás. — 15.10: Rádió­iskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Hatan a brigádból, II. rész. 16.15: Az élő népdal. 16.25: Két országgyűlés között. í 16.45: Haydn: G-dúr szonáta. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe. — 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Réz­sisak és csekkfüzet. Serény Pé­ter írása. 17.20: Gulyás László: Békési esték. 17.35: Gyurkovics Mária operafelvételeiből. 17.58: Könnyűzenei híradó — 18.28: A Szabó család. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.25: Szép magyar vers. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Szvjatoszlav Richter zongoraestje. Közben kb. 20.20— 20.40: Visszhang. — Kb. 21.25: Könnyűzene. 22.00: Hírek, sport, időjárás. 22.15: A viszontlátott Korea, n. rész. — 22.25: Zenélő Magyarország. Vita a zenekriti­káról, II. rész. 23.30: Abszolút fegyver. Robert Shackley ame­rikai író fantasztikus elbeszélé­sének rádióváltozata. 24.00: Hí­rek, időjárás. 0.10—0.25: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Barokk versenyművek. — 8.45: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Az Innsbrucki Vogelweide kórus műsorából. — 9.20: Mezei Gogó József népi zenekara játszik, Pataki Mária és Lukács Bálint i énekel. 10.00: A zene hullám­hosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00—11.03: Hí­rek. 11.45: Bambuszhajtás. Klasz- szikus indonéz költők versei. — 12.00: Kamarazene. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. 13.20: Nép­szerű zenekari muzsika. 13.45: j Időjárás- és vízállásjelentés. — 1 14.00—18.00: Kettőtől hatig. — A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14.00: Strauss-művek. — 14.15: Mascagni operáiból. 14.30: Hí­rek, körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: • Saint- Saéns: Bevezetés és rondo cap- riccioso. 15.30: Hírek. — 15.33: Geiger György trombitál. 15.48: Fábián Mária és Zsákai János cimbalmozik. 16.01: Jack Gruns- ky énekel. 16.10: Magyar mu­zsika. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcs- forgalom. — Közben 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Zenekari muzsika. 18.35: A tudományos közélet fóruma, III. rész. — 19.05: Bartók Béla zongorázik, Szigeti József hege­dül. — 19.25: Török Erzsébet és Palló Imre népdalokat énekel, Burka Sándor tárogatón játszik. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Üj köny­vek. 20.28: Rádió, televízió, nép­művelés. 20.58: Házasodj, Auszt­ria. Zenés játék, Mikszáth Kál­mán: Akii Miklós című regé­nyéből (ism.). 22.34: Népdalok. 23.00: Hírek, időjárás. 23.10: Ko­vács István táncdalaiból. 23.20: Ifjú szerelmesek elégiája. Rész­letek Henze operájából. 24.00— 0.10: Hírek, időjárás. URH-RÁDIC 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Magnósok, figyelem! 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek — 10/b lecke. 19.10: Kapcsoljuk a 22-és stúdiót. Hangverseny szá­zadunk zenéjéből. Közben 19.50— 20.10: Láttuk, hallottuk. — Kb. 20.45: Hírek. Kb. 20.43: Rossini operáiból. 21.26: Asszony öli itt a férfit. Rádiójáték. 22.01: Mo- zart-versenyművek. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap 17.55: A szerkesztőség postájából 18.00: Operettrészletek 18.25: A Földrajzi Társaság elő­adása. — Dr. Erdősi Ferenc: Barcs és a drávai hajózás 18.35: Addinsei; Varsói koncert 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Fiatalok félórája. — összeállítás. Tánczenei ritmusban 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek, tudósítások. — Kívánság- hangverseny (Erzsébet-nap). 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.05: Számtan-mértan (ált. isk. 5. oszt.) 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) 9.55: Történelem (ált. isk. 5. o.) 11.05: Történelem (ált. isk. 6. o.) 11.55: Filmesztétika (középisk. I, oszt.) 13.10: Számtan-mértan (ism.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.55: Történelem (ált. Isk. 5. o. — ism.) 15.50: Történelem (ált. isk. 6. ©. — ism.) 16.30: A fiatalkorú bűnözésről. — A középiskolák osztályfőnökei­nek (II. oszt.) 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: Szerkesztik a nézők 18.35: Reklámműsor 18.40: Bolgár művelődés. Kisülni 18.55: Esti mese 19.10: Játék a gyilkossággal. — Magyarul beszélő angol bűnügyi film, I. rész 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: Fórum. — Kb. 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.45: Arthur király udvarában. 18.00: Bábjáték. — 18.20: Tele­sport. 19.00: Régi városi dalok. 19.15: Fiatalok a képernyőn. — 20.35: Amikor katona voltam. — 21.00: Vádolok — amerikai film. 22.35: Komoly zene. TIT Szabadegyetem Bartók Klub: Gazdasági tovább­képző A-tagozat első előadása (18 órakor). — Előadó: Zeller Gyula. Az előadás címe: A kor­szerű vezetés alapkérdései. U *

Next

/
Oldalképek
Tartalom