Dunántúli Napló, 1963. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-08 / 287. szám

ms. DECEMBER 8. NAPI A 9 Feszült a légkör Bruneiben Hírügynökségi jelentésekből kitűnik, hogy az utóbbi napik­ban rendkívül feszültté v.llt a helyzet a Borneo szigeten fek­vő, olajban gazdag brunei ezi’ltánságban. Szombaton sürgősen rádió- késrültségbe helyezték a te­rületen szolgálatot telje itj brit gyarmati katonaságot és a rendőrséget, mivel decem­ber 8-án van az első évfordu­lója a brunei szabadságharc kitörésének. S a szabadcsapa­tok az utóbbi időben nagy­mezekben fokozták tevékeny­ségüket. Az Antara indonéz hírszol­gálati iroda arról tudósít, hogy Martadinata indonéz el­lentengernagy az indonéz flot ta napja alkalmából kiadott napiparanc'á'oan utasította a haditengerészetet, fokozza éber ségét az ellenséggel szemben. j Az ellentengernagy napiparan csában utalt arra, hogy brit katonai egységeket irányítot­tak az indonéz határra, s ez veszélyezteti az ország politi­kai. gazdasági és katonai hely­zetét. Nyilatkoznak a moszkvai „kerekasztal“ értekezlet részvevői Ki a felelős Kennedy meggyilkolásáért?! ■ Rendkívüli óvintézkedések Johnson elnök New York-i látogatásának idejére George Gallup, a híres köz- yéléménykutató intézet igaz­gatója a New York Herald Tribune szombati számában közli az intézet Kennedy meg nvilkolásával kapcsolatban végzett vélemény-kutatásának eredményét. E szerint a megkérdezett amerikaiak 52 százaléka úgy véli: Kennedy elnök meggyil­kolásáért valamilyen érdekcso­port felelős. Huszonkilenc szá­zalék szerint a gyilkos saját kezdeményezésére cselekedett. 19 százaléknak pedig nem volt határozott véleménye. A Reuter washingtoni je­lentése szerint W. Carr, Texas állam főügyésze, aki az ame­rikai fővárosban a szövetségi kormány tagjaival tárgyalt, közölte: a Kennedy elnök meggyilkolásának ügyében nyomozó Texas állam vizsgáló bizottsága nem folytatja mun­káját. Mint mondotta, az eiTe vonatkozó utasítást Eari Wa- rennel, az amerikai Legfelső Bíróság elnökével, az elnök által kinevezett vizsgálóbizott ság.. vezetőjével egyetértésben adta ki. Carr elfogadta az el nöki vizsgálóbizottság meghí vását, s a továbbiakban részi vész annak munkájában. Carr végül bejelentette, hogy a texasi vizsgálóbizot'ság a hetes bizottság munkájának befejezése után esetleg foly­tatja tevékenységét, ha erre szükség lesz. A New York-i rendőrség és titkosszolgálat a város törté­netének eddigi legszigorúbb biztonsági intézkedéseit lépteti A TASZSZ tudósítója inter­jút készített a Moszkvában folyó nemzetközi „kerékasz­tal’’-értekezlet néhány részve­vői éveL Healey angol munkáspárt képviselő kijelentette, hogy az ilyen találkozók kitűnő lehe­tőséget biztosítanak a külön­böző nézeteket valló, de egy­aránt békeszerető embereknek politikai kapcsolatok létesíté­séhez. Roger Mayer, egy francia tudományos kutató intézet munkatársa, aki először vett részt ehhez hasonló értekez­leten, hangoztatta: „az érte­kezlet munkája nagy befo­lyást gyakorol a közvéle­ményre.” A találkozó jelentő­ségét méltatva rámutatott, hogy annak minden részvevő­je alkalmat talál a másik or­szág és az ottani problémák behatóbb megismerésére. Noel-Baker ismert angol munkáspárti politikus ugyan­csak gyümölcsözőnek tartja a „kerekasztal”-vitákat I „A kelet és nyugat parla­menti képviselői számára je­lenleg a legfontosabb, meg­vizsgálni, melyek a leszerelés és a békés együttélés prob­lémái a Kennedy elnök tra­gikus halála után kialakult új feltételek között.” i A képen: Moszkvában a ke- rekasztal-értekezlet résztvevői. A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának elnöksége szombaton ratifikálta az 1943 december 12-én húsz évre kötött szovjet —csehszlovák barátsági, köl- csös segélynyújtási és háború utáni együttműködési egyez­mény újabb húszéves meg­hosszabbításáról szóló jegyző­könyvet. Ezt a jegyzőkönyvet a felek 1963 november 27-én írták alá Moszkvában. A szerződés húszéves meg­hosszabbításával foglalkozó ü’ést Leonyid Rrezsnyev az Elnökség elnöke nyitotta meg. Grom'iko külügyminiszter a kormány és az SZKP Közpon­ti Bizottsága nevében hangsú­lyozta, hogy a jegyzőkönyv aláírását világszerte kedvezően fogadták. Az okmányban tük­röződnek a háború után vég­bement fontos változások. A szovjet külügyminiszter a jegv zőkönyvet olyan nagyjelentő­ségű lépésként értékelte, amely megfelel a két ország testvéri barátságának és együttműködéséinek. Miután a Legfelső Tanács elnökségének tagjai egyhangú­lag törvényerőre emelték a szerződés meghosszabbítását. Rrezsnyev aláírta az errő" szóló rendeletet és a ratifiká­ciós okmányt SzoMa'on lüe’lnlo'ti e!ső Ilését Moro kabneüe Róma. Szombaton megtar­totta első ülését Moro kabi­netje, amely jövő csütörtökön áll egyébként a parlament, il­letve a szenátus elé, hogy bi­zalmat kérjen. A keresztény­demokratákból, szociá'ldemok­Tömeges á’állás a dél-vietnami szabadságharcosok oldalára Letartóztatták a sikkasztó vadászati felügyelőt A Fejér megyei tanács v. b. mezőgazdasági osztályánál tar­tott ellenőrzés során a Pénz üigyminisztérium illetékesei visszaélést fedeztek fel. Meg­állapították, hogy Hankó Pál erdészeti és vadászati felügye­lő a hozzá befolyt vadászterü­leti bérleti díjakat csak rész­ben vagy egyáltalán nem fi­zette be a tanács költségvetési szám'ájára. A továbbiak során az a gya­nú is felmerült, hoey Hankó beosztásával visszaélve pénz­ügyileg meg nem engedhető módon rendezett vadászatokat, s ezekből jelentős bevételekre tett szert. A beszedett pénzek­ké’ „zsebből” gazdálkodott, a vadértékesítés hasznát pedig reprezentációra költötte vagy inasán céljaira használta fel. Hankó Pál a felügyeleti szervek folyamatos ellenőrzé­sének hiányát úgy is kihasz­nálta, hogy a hozzá különböző il'etékek címén befizetett ösz- szeaek egy részét is elsikkasz­tó1‘a. A Pénzügyminisztérium a V’zs^á'at a'aoián — arra is te- k;n*-ette’, ho°v még szélesebb körű bűncselekmény gyanúja merüH fel — az ügyet átadta a legfőbb ügyészségnek. Az üCTy^cz^égi v;4sigá!lat során be­igazolódott Hankó Pál bűnös­sége, kiderült az is, hogy a bűnösei elemén veket nem egye­dül követte el. A bűnösök már letartóztatásban van­nak. s hamarosan bíróság elé áJflátják őket. A dél-vietnami „Felszaba­dítás” sajtóügynökség jelenté­se szerint a saigoni rendszer- változás óta több mint 3000 dél-vietnami katona állt át a szabadságharcosok oldalára. A kormánycsapatok sok katoná­ja fegyverét is magával vitte. A tömeges átállás egyik érde­kes eseménye november hó­nap végén történt. A dél-viet­nami kormánycsapatok úgy­nevezett különleges egységei­nek Cho Lón tartománybeli kiképző központjában, Hiep Hoa helységben három katona átállása előtt, segítséget nyúj­tott a hazafias erőknek ah­hoz, hogy meglepjék az őrsé­get, megsemmisítsék a kikép­ző központot és zsákmányul ejtsék a telep egész fegyver­raktárát rátáikból, köztársaságiakból és szocialjaiékból álló kormány — matematikailag — többséget élvez a törvényhozás mindkét házában. Bár a szélső jobboldali pár­tok nem támogatják a kor­mányt, a jobboldali sajtó szin­te egyöntetűen üdvözli az új minisztertanács összetételét. A Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának most vé­get ért üléséről kiadott közle­mény szerint Moro középbal kormánya — amelyben a kü­lönböző árnyalati dorottyások és a Sarasat - ti pusú „vasatlan- tisták” uralkodnak — vissza­lépés Fanfani középbal kabi­netjével szemben is. Paímiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a párt hetilapjának, a Rinasci- tánaJk szombaton megjelent számában főleg az Olasz Szo­cialista Párt helyzetével fog­lalkozik. „Ezennel merénylet általi halálra ítélem../1 London. (MTI.) Köves Ti­bor, az MTI londoni tudósító­ja jelenti: A Scotland Yard különleges védőőrizetet rendelt Harold Wilson, az angol munkáspárt vezetője mellé, mert az e’.Cen- zók vezérét névtelen levélben megfenyegették, hogy meggyil­kolják. A rendőrségnek küldött le­vél szerint Wilsont szombaton este fái. 9-ig megölik. A Scot­land Yard nyomozást indított a feladó kiderítésére. Tekintet­tel a Kennedy elnök életét ki­oltó merényletre, a rendőrség komolyan veszi a fenyegetést. Pénteken a késő esti óráik­ban a Scotland Yard szóvivője közölte, hogy Harold Wilson kedden a parlamentben kapta kézhez a fenyegető levelet. amelyet azonnal továbbított a rendőrség illetékes osztályára. A Scotland Yard írásszakértői megvizsgálták a levelet, s úgy találták, hogy egy „kiegyen­súlyozatlan” egyén kezeírása. Feltételezik, hogy csupán egy „hóbortos alak” rossz tréfájá­ról van szó, de — mint a Scotland Yard szóvivője mon­dotta — „nem kezelhetik köny nyedén az ügyet, mert elkép­zelhető, hogy egy potenciális merénylő bátorítást merített Kennedy elnök meggyilkolásá­ból”. A fenyegető levélben ez áll: „ezennel merénylet általi ha­lálra ítélem Harold Wilson képviselőt... Nem óhajtjuk azt a pártot az ország élén látni, amelyet Wilson képvisel — sem most, sem bármikor a jövőben..** Áíadiáli az ü^yrszsépnek az erőszakoskodó dr. Vörös Ernőt Befejeződött a rendőrségi nyomozás dr. Vörös Ernő iba- fai lakos ügyében. Vörös Ernő még novemberben, az éiszaikai órákban felvett a személygép­kocsijára egy tizenhétéves szekszárdi leányt. Az áldoza­tát elvitte Szekszáxdtól egy bizonyos távolságra és ott erő­szakot akart elkövetni a lá­nyon. A szerencsétlen leány ellenállt dr. Vörös Ernő erő­szakoskodásainak, aminek az lett a következménye, hogy a neki vadult személygépkocsi tu­lajdonos súlyosan bántalmazta áldozatát, majd kilökte a ko­csiból és az országút mellett hagyta az éjszakában. A tizen­hétéves leány súlyos testi sé­rüléseket szenvedett. Dr. Vörös Ernő ibafai lakos ügyében a rendőrség már be­fejezte a nyomozást és az ügyet áttette az ügyészséghez — vádemelés végett. Tejjegy-osztás Pécs város I. kér. tanácsa v. b ipari és kereskedelmi Csoportja értesíti a kerület lakosságát, hogy az 1964. évi tejjegy-kiosztást de­cember 9-én, hétfőn reggel 8 óra­kor megkezdi, az I. kér. tanács földszint 7-es szobájában. December 9—11-ig Budai TI. te­rület lakói, 12—14-ig Gyárváros, Újhegy, 16—18-ig Meszes terület lakói, 19—22-ig Szabolcsfalu. Felső telep, István-akna lakói részére kerülnek kiosztásra a tejjegyek. A tej jegyeket a fenti napokon reggel 8 órától 12 óráig vehetik át a jogosultak. A tejjegyre jo­gosultak hozzák magukkal az 1963 évi tejjegy-tőpéldányt (ellenőrző szelvényt) a lakóbizott>iági elnök által valamint hozzák ma­gukkal személyi igazolványukat. „ROBBANÁS” A VILÁGŰRBEN A legkülönösebb látvány of világegyetemben, a csillagok ködfolijának robbanása. Ezt első ízben fényképezte le dr, Allan R. Sandage, a Mont Palomar ötméteres teleszkóp­ján keresztül. A göncölszekér M—82-es galaktikája, amely tőlünk, tízmillió fényévre fekszik, már többször magára vonta a csillagászok figyel­mét, csillagmiriádjai között kavargó óriási homokfelhői­vel. A csillagászok már régóta valamilyen készülőben levő óriási katasztrófára gyanakod­tak. A most lefényképezett robbanás tízezer fényévnyi területre terjed ki; az M—82 galaktika magjának robbaná­sa egymillió csillag robbaná­sával egyenértékű. A MILLIÓNAK NEM AKADT GAZDAJA Az olaszországi Viareggio» ban egy vidám műsor során 'a konferanszié kijelentette, a rendezőség azonnal kifizet egymillió lírát a jelenlevők közül annak a férfinak, aki magánál hordja anyósa fény­képét. A milliónak nem akadt gazdája. RAKÉTAPOSTA Francia és olasz techniku­sok rakétát szerkesztettek a posta továbbítására. Az első kísérletre februárban kerül sor Párizs és Róma között. A tervek szerint a „Repülő pos­takocsi” naponta 12 utat lesz meg. A posta-rakéták húsz perc alatt jutnak el Rómából Párizsba. A 30 kilogramm te­herrel közlekedő „Repülő pos­takocsik" 22 000 méter ma­gasságban közlekednek, a re­pülőgépekkel történő összeüt­közések elkerülésére. ELŐRE JELZIK A FÖLDRENGÉST? A Szovjet Tudományos Akadémia fizikai intézetének munkatársai szerint elvileg naponta előre lehet tudni, hogy földrengés lesz. A bá­nyaomlást két-három héttel előbb jellegzetes földalatti moraj előzi meg. A földren­gést a földkérek reccsenései jelzik; ezek tanulmányozása lehetővé teszi majd, hogy biz­tos előrejelzést adjanak. KÖNYV KÉSZÜL KENNEDY MEGGYILKOLÁSÁRÓL Az UPl és az American Heritage kiadóvállalat beje­lentette, hogy könyvet adnak ki Kennedy elnök meggyil­kolásáról. A könyv felöleli a gyilkosság négy drámai nap­ját, tehát a néhai elnök Dal­lasba érkezésével indul és az arlingtoni temető szertartásai­val végződik. Az illusztrált könyv januárban jelenik meg. SÜLLYED VELENCE Silvio Polli a Triesti ten­gerészeti kutatóintézet pro­fesszora megállapította, hogy Velence az elmúlt ötven év­ben 15 centimétert süllyedt és a következő ötven évben a víz már az épületek kapu­ját fogja nyaldosni. Polli sze­rint a város süllyedésének két oka van; egyrészt a talaj süly- lyedt, másrészt a sarki jégpán. cél olvadása következtében/ a lenger szintje emelkedett. KOSSUTH LEVELE GARIBALDIHOZ A szovjet archívumokban Garibaldi néhány eddig is­meretlen leveleire bukkantak. E levelek fényt vetnek a nagy olasz hazafi életének egyes mozzanataira. A most megta­lált levelek közöft van egy érdekes dokumentum: Kos­suth Lajos Garibaldihoz in­tézett levele. Ebben a levél­ben Kossuth arról ír, hogy a magyar ifjúságot fellelkesí­tette az olaszországi népi harc. Kossuth Garibaldi fi­gyelmébe ajánl egy fiatal­embert, aki Magyarországról fogja felkeresni, hogy együtt harcoljon az olasz forradal­márokkal. „BESZÉLŐ” RAKOK Szovjet tudósok a Távol-Ke­leten ún. „beszélő” rákokat találtak. A tudósok azt remé­lik, hogy a sajátos hangokat kibocsátó rákokról készült hanglemez felvételek új mód­szert tesznek lehetővé ilyen tengeri állatok halászatánál. életbe Johnson elnök vasár­napi New York-i látogatási­nak idejére. Az elnök Herbert Lehman volt New York-i kormányzó temetésére érkezik a városba, i A rendőrség titokban tartja, j hogy az elnök az idlewildi re­pülőtérről a gyászszertartás színhelyéül szolgáló egyik manhattani templomba milyen úton kíván eljutni. Johnson elnök az útat nem abban a nyitott kocsiban teszi meg, amelyben Kennedyt Dallasban meggyilkolták, hanem „külön­leges Limousáne-t” bocsátanak rendelkezésére. A 12 autóból álló gépkocsi oszlopot 35 mo­toros rendőr kíséri. A Legfelső Tanács ülése Mint már tegnapi számunk­ban jelentettük a Profumo er­kölcsbotrányban hírhedtté vált „modellt”, a 21 éves Christine Ííeelert pénteken a londoni központi büntető törvényszék kilenc hónapi börtönbüntetés­re ítélte. A képen: Christine, a botrány főszereplője, aki megbuktatott egy minisztert, sőt majdnem egy kormányt is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom