Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)
1992-10-21 / 248. szám
SZERDA, 1992. OKT. 21. MELLÉKLET V. Lezárul az első Tempus-ciklus A számítógépektől az ERASMUS-programig A PHARE és Magyarország Magyarország 1993-ra az idei 100 milliós ECU PHAREtámogatásnál többet szeretne kapni. Eddig Magyarországnak összesen 314 millió ECU támogatási keretet hagyott jóvá az Európai Közösség. Ebből azonban csak mintegy 60 milliót sikerült felhasználni - tájékoztatták az MTI-t a Pénzügyminisztériumban. Az idén 100 millió, egy évvel korábban 114 millió és 1990-ben a program indulási évében szintén 100 millió ECUt szavaztak meg Magyarországnak vissza nem térítendő támogatás formájában. Habár a keretek rendelkezésre álltak, a felhasználás ettől jóval elmarad. Ennek két fő oka, hogy a program valójában az 1990-es év végén indult el, így a 90. évi tervek megvalósítása csak 1991-ben kezdődhetett meg. Ez a csúszás a következő évekre is áthúzódott. Az 1990-es tervek esetében 75 millió ECU-ra született szerződéskötés és ebből 50 milliót használtak fel eddig. Az 199l-es projektek elkötelezettségei meghaladják a 11 millió ECU-t, de a felhasználás ezt még nem éri el. 1993-ban a PHARE-program alapján mintegy 80 millió ECU-s szerződéskötésre úgynevezett elkötelezettség-vállalásra kerül majd sor és mintegy 60 millió ECU felhasználására számítanak a szakemberek. Itt a Bittegylet! Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar felsőoktatási intézmények jórészt az Európai Közösség Tempusprogramjának segítségével kezdték el európai szintűvé alakítani oktatási szerkezetüket. A Tempus immár két éves lesz, ami azt jelenti, hogy „lejár a mandátuma": 1994-tól újabb ciklus kezdődik majd, talán újabb feltételekkel. Erről rendeztek nemrég konferenciát Budapesten, erről tárgyaltak a magyar Tempus-iroda képviselői Brüsszelben, és erről beszélgettünk a József Attila Tudományegyetem két Tempus-tudorával, dr. Szőnyi György Endre adjunktussal, a Hungárián Studies vezetőjével és dr. Bárányi Attilával, az Összehasonlító Élettani Tanszék egyetemi docensével, a Természettudományi Kar Tempus-koordinátorával. Tagjai szerint nincs több ilyen az országban. Mármint számítástechnikai diákegyesület. Hogyan jött létre? Azt mondhatnánk, magától; a számítástechnika iránt érdeklődő diákok könnyen megtalálják egymást, elsősorban az iskolában. Úgy kezdődik, hogy játékprogramokat csereberélnek, s amikor otthon közlik, hogy hétvégén meglátogatják régi osztálytársukat, szülőjük biztosra veheti: vagy új gépet kapott az illető osztálytárs, vagy új programja van, netán közös „gyártmány" készül... Az idén januárban bejegyzett egyesület elnöke negyedikes gimnazista: Nagy Szabolcs, Deák Gimnázium; a titkára egyetemista, másodéves programozó matematikus: Kovács Attila. A romantika és a tudomány elegyítésével, a Pál utcai fiúk gittegyletét és a „bif'-et házasítva nyerték a nevet; kitűzték a célt: összefogni a számítástechnikával eljegyzett diákokat és pedagógusokat. A tagdíj jelképes összeg, évente 100 forint. A tagoknak járó szolgáltatások listája viszont máris tekintélyes: tehetséges diákok és ötleteik menedzselése, piacképes termékek forgalmazása; fejlesztői team-ek szervezése, segítség az üzleti életben szükséges tudományok - úgymint tárgyalás, üzletkötés, pénzügyek - elsajátításához; Regionális innovációs iroda Az Ipari Kockázati Tőke Kft. a Miskolci Egyetem közreműködésével Észak-magyarországi Regionális Irodát hozott létre a borsodi megyeszékhelyen annak érdekében, hogy növelje a Miskolci Egyetemen és a térségben keletkező tudományos kutatási eredmények, találmányok hasznosításának üzleti esélyeit. A társaságot az ipari Fejlesztési Bank (ma Corvinbank) az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal közösen alapította 1990-ben abból a célból, hogy saját tőke befektetésével és tőkeszervezéssel vegyen részt az arra érdemes innovációk piaci hasznosításában. bemutatók, tapasztalatcserék, tanfolyamok szervezése; „nyári munka", idényjellegű feladatok szerzése, nemzetközi kapcsolatok teremtése. Igyekeznek kedvezményes vásárlási lehetőségeket keresni mindenféle számítástechnikai cikkre (egyelőre a PC BoX Kft. Mérey u. 12. alatti boltja szponzorálja ilyen módon az egyesületet). Létrehoztak egy programkönyvtárat, játék- és felhasználói programokkal, karakterkészletekkel, zenefájlokkal, grafikus képekkel, stb. Bittegylet Magazin „kiadását" tervezik (lemezen), hírekkel, a tagoknak ingyenes hirdetésekkel, programismertetőkkel, toplistákkal, „mithol"-rovattal (mármint: érdemes venni), terméktesztekkel, tippekkel, trükkökkel, külföldi lapszemlével, levelezési rovattal. A diákegyesület természetesen szponzorokat keres nagyívű terveihez, amelyek között egy megyei verseny megszervezése is szerepel (a támogatások az United Way DM Alapítvány segítségével adóalapcsökkentők). Az újabb tagok és szponzorok jelentkezését a következő címen várják: „Bittegylet" Számítástechnikai Diákegyesület, 6701 Szeged, Pf.:1205. - Eltelt két év, a magyar felsőoktatás számára eredményesen. Merre halad majd a Tempus-program? Bárányi Attila: - A budapesti konferencián a merre volt a nagy kérdés. A Tempust két éve azért hozták létre, hogy a kelet-európai országok felsőoktatási programja korszerűsödjön és hasonlóvá váljon a nyugat-európaihoz. Két év után ez bizonyos problémákat is felszínre hozott. Például a mi oktatási rendszerünk szerkezete más mint a nyugati országoké. Ott három, itt pedig kétfázisú képzés folyik. Ott valaki képzettséget kaphat rövidebb idő - három-négy év után -, hosszabb öt-hat év után és posztgraduálisan, az egyetem elvégzésén túl. Hogy a két rendszer kompatibilis legyen, a mi rendszerünket át kell alakítani. Szőnyi György Endre: Azzal egészíteném ki, hogy a Tempus egyik eredeti célja volt, hogy ezeket az országokat strukturálisan olyan helyzetbe hozza, hogy részt vehessenek az ERASMUS-programban. Tehát a diákok szabad mozgása legyen biztosítva az ERASMUS-ban résztvevő felsőoktatási intézmények között. Ez a részképzések olyan rendszere, melyben a hallgatók a jegyeket, a krediteket a vendéglátó intézményből hazavihetik a küldő intézménybe, ahol beszámítják a tanulmányaikba. Ehhez viszont az oktatási rendszereknek valamiképpen kompatíbilisaknak kell lenniük. Hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy a magyar felsőoktatás tartalmilag rosszabb volna a nyugatinál, hanem a formája, a felépítése olyan, amely nem biztosítja ezt a kompatibilitást. - Milyen stratégiát sugalltak a magyar felsőoktatás képviselői a Tempus-tárgyalásokra? - Sz. Gy. E.: - A stratégia, amivel a magyar Tempus-iroda munkatársai Brüsszelbe kiutaztak, azt tartalmazta, hogy a programot folytatni kell, mert bebizonyította sikerességét. Egy biztos: a Tempus 1. '94ben megszűnik. Sok projekt már '93-ban kifut. így a sikeres JEP-eknek, melyek az első fordulót már most befejezik, lesz egy lyukas évük. Panaszkodnak, mert amíg a Tempus 2-re elkezdhetnek pályázni, a lendület megtörhet. Főleg a nyugat-európai egyetemeken küzdenek azért, hogy ami beindult, az folyamatos is legyen. Egyébként ez a JATE-nak is érdeke, mert jelenlegi 21 JEPünk közül 7-8 lefutóban van. Tehát a magyar stratégia és kívánalom az volna, hogy a fejlődés egyre inkább az ERASMUS felé mozduljon el. B. A.: - A színvonal emelkedésének több jele van. Nemrég a Biológiai Tanszékcsoport pályázatának koordinátori értekezlete volt Angliában a Bangori Egyetemen. A résztvevő 21 egyetem egy hároméves posztgarduális képzés programját fogadta el, mely Európai Diplomát ad környezettudományokból, a JATE biológus hallgatói tehát 21 nyugati egyetemen vehetnek fel elméletet és gyakorlatot. A JATE teljesen egyenrangú félként vesz részt a programban, a konkrét színvonalemelkedésre pedig jellemző: az e területen adandó diploma már bizonyosan kompatibilis lesz. - A nemzetközi programokban Magyarország jelesre vizsgázik, de megfelelő hazai finanszírozás nélkül nehéz előrejutni. Hogyan gondolják az ellentmondást feloldani? Sz. Gy. E.: - Ez elhangzott a pesti konferencián is. Szerintem egyértelmű, hogy a siker érdekében a magyar kormánynak is lépni kell. A Tempus 2. idejére magyar pénzeknek is be kell kerülni a Tempuskalapba. Eddig kizárólag EKpénzből folyt a finanszírozás, ami egy segítségnyújtási programnak jó volt, de ha ezt mi nem segítségként, hanem kooperációként akarjuk értelmezni, a magunk részét is bele kell tenni. A nemzetközi programok arra is jók, hogy nyomást gyakoroljanak. Egy teljesen földönjáró példa: a JATE nyert három darab nyelvi laboratóriumot a Tempuson keresztül. Valószínűleg soha nem lett volna ilyen nyelvi labor Szegeden, nemcsak pénzhiány, hanem tanterem, vagy különböző nehézkedési erők miatt. Most viszont itt van a berendezés s az egyetem kénytelen helyet biztosítani és üzemeltetni. Ilyen jellegű nyomásra gondolok országos szinten is. - Vissza a Tempushoz. A második ciklusban a program alighanem előnyösebben fog részesedni a PHARE-pénzekbál. Változhat-e előnyünkre a pályázatok találati aránya? Sz- Gy. E.: - Erről valóban beszélni kell, mert az utóbbi pályázati forduló találati biztonsága elég alacsony volt. 476 pályázatból mindössze 24-et fogadtak el. Ez mindössze 5 százalékos arány, ami mind a magyar, mind a külföldi jelentkezőket kiábrándította. A Tempus-konferencián ezt azzal magyarázták, hogy ugyanaz a PHARE-keret szolgál új JEPek indítására és a régiek továbbfinanszírozására: mivel harmadik évbe léptünk, az előző két év nagyon sok pályázatát is tovább kellett finanszírozni. A kötélhúzás azon ment a magyarok és Brüsszel között, hogy most hány régit szüntessenek meg és hány régit finanszírozzanak tovább. Egy ígéret mindenesetre elhangzott: jövőre több pénz lesz, márcsak az előző garnitúra kifutása miatt is. B. A.: - Az integráló, területeket átfogó projektek ideje jön majd el. Ilyen a biológus tanszékek JEP-je is, az összes tantárgyat átfogja és egységes egészként próbálja fejleszteni. A JATE Természettudományi Karán még tíz tanszék vesz részt egy-egy Tempus programban, nyugateurópai egyetemekkel szövetkezve. Azt hiszem ezek a lépések fognak a magyarországi három fázisú, tehát kompatibilis felsőoktatáshoz vezetni. PANEK JÓZSEF P Q PAM SZEGED< ÜSTÖKÖS S. U. 8/C. L/U vA/11 TEL-: 62/328 919 CZrCD M r^CJHTdX. kt'dil-péntck: l.V-18, szombat: 9-1369 900 Ft ESCOM 8286 Junior AT, 16 MHz, 1 MB RAM, 40 MB HDD, 1,2 MB FDD, 2s/lp, VGA-monitor és -kártya 102 gombos billentyűzet // Figyelem!! Csak ezen ajánlat tartalmazza az alábbi szoftvereket: MS-DOS, MS-WINDOWS, MS-WORK, CASH & STOCK ÚJ LEHETŐSÉG AZ OKTATÁSBAN MULTIMÉDIA PC EPSON LX 400 , 9 tűs 19 900 Ft FUJITSU DL 900 24 tűs 26 900 Ft Jelentós kezdvezniénnycl a közoktatási és közegészségügyi intézményeknek. Felajánljuk segítségünket: LEPORELLO. FÉNYMRS0LÖÉS OFSZETPfiPÍRJfil beszerzéséhez! Győződjön meg róla, Kereskedelmi, Szolgáltató, Szoftverfejlesztő és Tanácsadó Kft. ® MEGERI! 6724 Szeged. Klapka tér 2. Telefon: 62/356-114 Telefon és fax: 62/322-150. QUINT TELEFAX MOST OLCSÓBBAN! PANASONIC KX-F 90 B 69 000 Ft+áfa (1 év garanciával és postai engedéllyel) Telefonközpontok, főnök-titkári rendszerek, Panasonic, Canon telefaxok széles választéka, kedvező áron. TELEPROFI KFT. Tel./fax: (62) 353-772. /MicroAge egyedülálló -ajánlata! IBM PS/2 Notebook N33-E14 o 80386SX-16 CPU, 2Mb RAM o 40 Mb winchester o 1.44 Mb floppy drive (külső) o 640x480 VGA display, 16 szürkeárnyalat o külső VGA- és klaviatúracsatlakozó <=> soros és párhuzamos portok o 2 db akkumulátor IBM PS/2 Notebook N33-E15 mint N33-E14, de 80 Mb winchesterrel 139 900 Ft+áfa. 159 900 Ft+áfa. 89 900 Ft+áfa. IBM 4019-E01 lézernyomtató o 512 Kb RAM (4 Mb-ig bővíthető) o 5 lap/perces sebesség (10 lap/percre bővíthető) <=> 300x300 dpi felbontás » IBM PPDS, HP PCL4, HP GL emulációk, opcionálisan Adobe PostScript o 437, 850 és 852 (magyar) karakterkészlet » 6 betűtípus, álló és fekvő formában, 7 méretben. Minden IBM Notebook-hoz egy Lotus 1-2-3 Executive programcsomagot adunk ajándékba. /MicroAge Computer-M Technology Center 6722 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 15. Telefon/fax: (62) 322-477, 351-079.