Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-16 / 222. szám

O * «y VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DE L M AG YA ROK SZAG 78. évfolyam, 222. szám 1988. szeptember 16., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Sűrűbben kell találkozniuk ? A városi tanács üléséről jelentjük „Elég-e negyedévente tar­tani tanácsülést ahhoz, hogy a napirendre fölvett témá­kat érdemben tárgyalhassa a testület?" — ezzel az egyelőre szónoki kérdéssel zárult a szegedi városi ta­nács tegnapi — maratoni, mert reggel fél kilenctől fél háromig tartó — ülése. Nagy a valószínűsége, hogy Előterjesztések ezentúl sűrűbben kell tatái­kért Király Dezső, Link zsef. Oláh Miklós, Dékány Mihály, Mucsi István, Varró Géza, Csonka István, Szőcs Vince, Tényt Mária, László Lajos, Mucsi István.) A István, Müller József né, legtöbb kérdezőt az foglal. Bujdosné Lengyel Eszter, koztatta: miért épp most Dékány Géza. Cseszkó Lász_ születik tanácsrendelet a ló, Németh Ferencné, Szőcs vételár felemeléséről. Töb­Lajos és Bödöné Rózsa ben megfogalmazták lehet­Edit. kőzniük a testület tagjai­nak, hiszen tegnap is el kel­lett halasztani az egyik fő napirend megtárgyalását, il­letve a döntést néhány ki­sebb súlyú előterjesztésről. Ami belefért a hat órába, az sem szűkölködött megle­petésekben. Hiszen a tudó­sító emlékezete szerint — ha volt is valaha — régen lehetett bizalmi szavazás a tanácselnök személyét érin­tő kérdésben, vagy az is ritkán fordul elő, hogy egy korábbi végrehajtó bizottsá­gi határozat átszövegezését kérje — annak törvénysértő voltára hivatkozva — egy tanácstag. Nem is szólva ar­ról, hogy fénymásolatban kézhez kapták a tanács tag­jai egy országos napilap újságcikkét, s az arra rea­gáló tanácsi tisztségviselő válaszlevelét, szóbeli kom­mentárral kiegészítve. Az idő előrehaladtára te­kintettel levették a tanács- árért ülés napirendjéről a diák­sport helyzetéről, a fejlesz- ^Z^kély tessel kapcsolatos feladatok­séges válaszként, amit hal­lani is itt-ott a városban: hogy talán mert a „tűzhöz közel levők" már megvették bérlakásukat az alacsonyabb ról szóló elemzést. A testü­let úgy határozott, hogy — az iskolai testnevelés hely­zetének föl vázolásával ki­egészítve — a témára ké­sőbb tér vissza. S még jó, hogy így döntöttek a tanács­tagok, az Előterjesztések címmel fölvonultatott anya­gok egyikének megtárgyalá­sára maradt elég idejük. Az állami tulajdonban levő házingatlanok, lakások el­idegenítéséről szóló tanács­rendelet tervezete több ok­ból volt érdemes a tanács­tagok figyelmére, amiatt, mert e tervezet a személyi tulajdonba kerülő ingatlanok, lakások vétel­árát változtatja, másrészt, mert épp e.tárgyban sok a szóbeszéd a varosban. Lás­suk, miről is van szó. Az állami lakások meg­vételét lehetővé tevő jog­a tanács szabály<>k célja, hogy az; ál_ Tóth Károly tanácstag — meglepetésre, és igen egyenesen, nyíltan — a tanácselnöktől kérte: vegye elejét a mendemon­dáknak, ha azok nem iga­zak. Ám, ha épp az ő ese­tében is megkérdőjelezhető a lakásvétel etikussága, von­ja le a megfelelő következ­tetést. Bizalmat szavaztak Papp Gyula állt elébe a felkérésnek. Dokumentu­mokkal igazoilta, hogy ko­rábban, három éven át — Es'vrészt beosztasái'a tekintettel — kérte lakótársait, álljanak el vételi szándékuktól. Am a tízlakásos bérház lakói közül kilencen tavaly állam, polgári jogaikra hivatkozva megismételték vételi kérel­müket. A tanács elnöke ek­kor felettesei engedélyét kérte, hogy maga is megve­hesse a törvényes vételárért a maga lakását. E szándé­káról, s hogy megkapta az Bejelentések, beszámolók Hagyományosan „ , , .... legutóbbi ülésén elhangzott lamra harulo fenntartási, közérdekű bejelentésekre ^"S^JSr^t^' engedélyt. tájékoztatta a tett intézkedésekről, a vá- ** ^J™?" ^KKS vegrehajtó bizottságot is. Tegnap, amikor tanácstag­társai bizalmát megrendül­ni érezte, szavazást kért az ügyben. A városi tanács tagjai egyhangúan szavaz­tak bizalmat a tanácselnök­nek, aki arról is tájékoztat­ta a testületet, hogy lakása forgalmi értékét nem szege­di szervezet állapította meg, s hogy kilenc lakótársa kö­zül egy ugyan közvetlen hozzátartozója, annak a la­kásnak a megvétele sem sérti a törvényességet — a bizalmi szavazás ezt meg­erősítette. rosi vb, a megyei tanács és es alaprendelet többszöri végrehajtó bizottsága hatá- kovetkezteben a rozatairól szóló jelentés el- bérlakások megvetele iránti fogadásával kezdődött a ta- Ig5nyek ugrásszerűen meg­mácsülés A folytatás is a nottek, ~ 'o*™1 a ™ult ev szokott meder követesét vegetol - Szegeden is. ígérte: a tanács egészségügyi <1988- Jul,us 31"e,g 209 la­és szociális osztályának, va- kast v«ltek meg' a.korab" iamint hasonló nevű bizott- ban előterjesztett kérelmek ságának munkáját értékelte alapján 539 lakast jelöltek a testület. Az előbbi kapott nagyobb teret, hiszen a vi­tában részt vevők sem füg­getleníthették magukat át­lói az alapképlettől: az osz­tály munkája és a város ki eladásra. A felülvizsgá­lat alatt l^vő vételi kérel­mek pedig 151 épület 1622 lakását érintik.) Időszerűnek látszik tehát — hallottuk a tanácsrende­egészségügye között szoros let előterjesztésekor — sza az összefüggés, a kettő köl­csönhatása vitathatatlan. Ezért is kikerülhetetlen a bályozni, mekkora összeg legyen az, amelyért a laká_ v, , . sok megvásárolhatók. Az YOItOZaSOK, kérdés: vajon betegellátó országos jogszabály is a he- ¡nterbellácÍÓk ..!_ x. x Ivi tata fossa enk fievelembe- • A tanács szeptember 21-ei feladatainak és súlyának W sajátosságok figyelembe vételére ösztönzi a tanácsou kat — a többi megyei vá­megfelelően részesül-e a város a központi javakból. Kat a ro»01 megyei va- hatállyal — nyugdíjazása Az egyetemi klinikák és a roshoz hasonloan tehát Sze- miatt> sajat kérésére és ér­városi közkórház közti mun. ged >s változtathat az alap- demei elismerése mellett — kamegosztás ellenére novak- rendeletben meghatározott feimentette ifjúsági és sport­vő gondok mutatkoznak a mértékeken. Mégpedig dif- osZtálya vezetőjét. Borbély krónikus betegellátásban, az ferenciáltan: az országos Andrást, s e tisztség betöl­alapvető diagnosztikai prob- jogszabály alapján megálla- ^^ Horváth Andrást, az lémák megoldásában, az P'tott vetelarnak száz sza- szmt patikai munkatársát, ügyeletek szervezésében, zalékkal emelik az összegét, a szakszervezetek városi bi­Nem mai keletű a gond, ha a házingatlan egylakásos. zottságának titkárát nevez­hogy a kórház osztályai Többlakásos esetén: ha ot ki kapják meg éven f*1"1 felújították a évek óta nem azt a központi támogatást, házat, száz százalékkal, ha mely a megyei feladatok 5-10 éven belül újították fölvállalásához szükséges fel, vagy akkor épült a ház, volna. Az egészségügyi szak- 80 százalékkal, ha tíz-tizen. dolgozók és a pályakezdők, °t éven belül épült. vagy a fiatal orvosok bérezésé- felújították, akkor 40 száza­nek tarthatatlan voltáról, a lékkai emelkedik a vételár, terhesgondozás áldatlan ál- A tanács tagiai úgy hatá­lapotáról, az egészségneve- roztak, a döntés napia, az­lés, betegségmegelőzés és az szeptember 15-e után be­utógondozás intézményi fel- adott vételi kérelmekre ter­tételeiről megfogalmazott jed ki a rendelet hatálya, vélemények alapján a tes- Több hozzászóló mondott tület kiegészítette a határo- véleményt a tervezetről, il­zati javaslatot, legfontosabb letve tett fel kérdéseket az feladatként az egészségügy- elfogadás előtt. (A vitában nek, szociálpolitikának jutó részt vett Csikós Ferenc, költségvetési részarány nő- Bartha István, Halász Mik­velését ielölve meg. lós, Ozwald Imre, Mészá­E napirend vitájában szót ros Tiborné, Gyimesi Jó­(Folytatás a 2. oldalon.) Marjai József Moszkvában tárgyal Csütörtökön Moszkvába utazott Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyet­tese, kereskedelmi minisz­ter, hogy megbeszéléseket folytasson a szovjet kor­mány vezetőivel a két or­szág gazdasági és műszaki­tudományos együttműkö­désének, valamint a keres­kedelmi kapcsolatok alaku­lásának időszerű kérdései­ről és a soros teendőkről. Elutazott az iráni küldöttség A Mohammad Szadeg külpolitikai tevékenységé­Halhali hodzsatoleszlám, az ről, valamint a két ország Iráni Iszlám Köztársaság külpolitikai törekvéseiről parlamentje külügyi bizott­ságának elnöke vezette irá- Az irani parlamenti dele­ni parlamenti küldöttséget gáció csütörtökön elutazott csütörtökön az Országház- Budapestről. A küldöttséget ban fogadta Szűrös Mátyás, a vendéglátó Korom Minály, az Országgyűlés külügyi bi- az Alkotmányjogi Tanács zottságának elnöke. A két elnöke, valamint Keyvan politikus kölcsönösen tájé- Imtfni, az Iráni Iszlám Köz­koztatta egymást hazája társaság budapesti nagykő. törvényhozó testületének vete búcsúztatta. (MTI) A szegedi öntöde jövője Egyes közgazdászok sze­rint: a magyar kohászat gazdaságosan a jelenlegi nagyságrendjének az egy­harmadán üzemeltethető. De még az ágazat mellett elkö­telezett, reálisan gondolkodó szakemberek is szükséges­nek! tartanak legalább 33 százalékos leépítést. A ma. natíváiról beszélgettünk a Ezek a cikkek — kicebb nem kis vihar után is.tal- nyereségtartalommal — el­pon maradt igazgatóval, adhatók még a határokon túl. Velük bizonyíthatnánk, hogy megfelelő minőséget és pontos határidőt tudunk tar­tani. — Nem vágyálom még ez a minimum is a jelenlegi alapanyaghelyzetben? —» Kétségtelenül nagy ezen a területen a bizony­talanság. A valós árak: le­Baka Ernővel. — Számomra az év legel. gyar kohászat legnagyobb gondolkodtatóbb hire volt gondja, hogy fejlesztéseinek az öntödék világából, hogy zömével is a tömeggyártásra a magyar tömbalumínium rendezkedett be. A műit gazdaságosabban exportál­évtizedben még' eladható ható, mintha bármelyik ha­cikkeknek! ma már nincs zai továbbfeldolgozó újabb piaca. Az öntöde a kohászat munkaműveleteket végez el és a gépipar közti terület, rajta. Gépgyártásunknak pedig — Nagy gondunk volt az galis ervenvesitése hozhat fejlődnie kell a gazdasági első félévben az alumínium- majd fordulatot. Hiszen az váltás során. Ebbe az önté- tömbök beszerzése. S ennek árhivatal árainak megkeru­szet csak úgy tud bekapcso. a hiánynak a mai napig' lésére ma is számtalanul sok lódni, ha gyartmányszerke-" sincs vége. Altalános jelen- az alapanyaggyártók próbál, zeftében e minőségi ugrást ség, hogy szűkül az öntö- kozása. A MÉH-vel közös képes lesz megvalósítani. dék piaca. így van ez ná­Szeged környékének egyik lunk }?', , . . , — Mekkora nagysagu be­ruházással vonhatná ki ma­gát ebből a folyamatból ez az egység? — Mintegy 200 millió fo­rintos fejlesztéssel. is eny. legkevésbé „környezetbarát" gyára az öntöde. Pernyéje sok bosszúságot okoz a kör­nyéken lakóknak, a Il-es kórháznak, a használtautó­telepnek. A mikronnyi, in­nen származó szilárd anya­gok a város egész légteré­ben előfordulnak. A benti hullád ékf el d ol gozássa 1 igyekszünk a hiányon híteni. — Gondoltak-e arra, hogy bekapcsolódnak a hazai gépkocsigyártásba, legalább néhány elemmel? — A műszaki állapotunk — Mennyi saját pénzük miatt ezen a területen is korlátozottak a lehetősége­ink. Ez egy húzóágazat, te­hát igyekszünk — legalább kis mértékben — illeszked­ni hozzá. A MOM kbmlói gyárával a féklhengergyár­tásban régi kapcsolatunk van. Ez valamennyire bövüL a következő időszakban. — Milyen esélyei vannak a bankhitelből való fejlesz­tésnek? — Munkatársaimmal hó­napok óta dolgozunk ennek az elemzésén Nos, az egyik konstrukcióban 3 évig csak a kamatokat kellene vissza­fizetni, utána kezdődne a törlesztés. Olyan magas éri­nek a hitelnek is az adós­ságszolgálata, hogy félő: be. Külföldön varrat a Styl A Távol-Keleten is varrat A Styl megrendelésére az felsőruházati cikkeket a idén külföldön készülő kon­Styl Ruházati Vállalat A fekciótermókek és sportru­külföldi varratást három házati cikkek értéke eléri a évvel ezelőtt először Török- kétmillió dollárt A 6Zom­országban kezdte meg a bathelyi vállalat szerzi be a szombathelyi vállalat, meg- szükséges anyagot, szigorú­rendelésükre azóta már an ellenőrzi a technológiát Hongkong, Bangkok ésSzin- az áru minőségét. A küL gapúr varrodái is dolgoz- ,..,... ... , . , ,, , , . foldon varratott ruhazati nak, sot, az olimpia helyszí­nén, Szöulban is végeznek termékeket a hazai boltok­magyar bérmunkát ban értékesítik gyűlt ehhez eddig össze? — Negyvenmillió forint, munkakörülményeket sem Sajnos, ez a pénz a jelen­irigyelheti senki. Azok az 'egi, inflációs időkben egyre emberek, aki az itteni me- értéktelenedik. A tartós be­legüzemböl az országos át. tétek kamata nem tart lé­lagnál fiatalabban készül- Pést az árak emelkedésével, nek: nyugdíjba, nem lusta- — Miért nem választottak Ságból teszik. Egy-két év- más értékpapírt? vei ezelőtt vitákitól volt — Egyrészt, mert úgy hangosi a Tolbuhin sugárúti érezzük, hogy ha hirtelen gazdálkodó egység. A hang- kéli a pénz, a kötvénytől erő a gyárfalakon át is rez- vagy részjegytől a hazai gett Az indulatok erősödé- tőzsde kialakulatlansága mi­sében döntő része volt a att nem tudunk elég gyor­munkakörülmények változá- san megszabadulni. Másrészt, sa kilátástalanságának, a be kell vallani azt is, hogy nem tisztázott vállalati jő. a bankvilágban igazán jár­vőnek, s vezetői széthúzás- tas szakemberünk még nincs, nak. Most kevesebbett hal- — Milyen lehetőségeket lünk hangos szót az öntödéi- hozhat a Szegedi Öntödének ier^kannak, vállalat. . JEí^ a születőben levő társasági _ Mennyit tudnak előre­korább. feszültetekből min- törvény? lépni a kürnyezetvédelem­den nem oldodott meg. A __ Elsődleges lehetőségünk, ben-> gyár léte azon múlik: hogy ha külföldi partnert tudunk _ A mechanikai szennye­,haram-négy éven belül si- bevonni a fejlesztésbe. Eh- zést ,984 óta mintegy 60-79 kerul-e jelente beruházás- hez export kellene, aminek százalékkal tudtuk csökken­sal a regota áhított minőse- a megbízható minőségű és tenj Az idén a szennyvíz­határidőre történő telj esi té. tisztításban és az elhasznált sével magalapozhatnánk; homok hasznosításában tud­irántunk a bizalmat. Tud- tun;k előrelépni Ha lesz le­jük, ez nem megy marol hetóségünk a minőségi ug. holnapra. Mi szorgalmazzuk rasra. akkor a jelenleginek a kivitelt. Az ajtón beeső és a felére csökken a tőlünk pénzt kínalo tőkésre várni kikerülő szennyezőanyagok ma naivitás. Francia, ame. mennyisége, rikjai ess oszUrák cégekkel — Beszélgetésünk végén tárgyaltunk már. A nehéz jei keIj tennem a kérdést: elmozdulásnak a legfőbb oka lesz-e öntöde az ezredfordu. a "belső tehetetlenségünk. ¡ón Szegeden? Kérem, most lassú mozdulásunk. Pedig próbálja félretenni a „köte­a jeJlenben már a relatív iezö" S2akmai elfogultságát! gyorsasag sem elég. _ Meggyőződésem: lesz. A — Mivel tudják csalogatni nagyságrendet és az összc­a külföldi esetleges befekte- tételt, persze, most nehéz tőket? lenne megjósolni. Lehet, — Ez az, ami kevés. Leg- hogy a technológia a gömb­alább kommersz; árura kell grafitos eljárás lesz. megrendelőt szereznünk Bólé István gi ugrást elérni. Főként a jövőről ési annak az altér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom