Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-12 / 112. szám

8 Csütörtök, 1988. május 12. 8 DM Röviden Crossautó hobbiból Nem győzöm dicsérni annak, az ángliusnak az eszét, akiben először fogiant meg az erőszakos filmek be­tiltásának a gondolata. Olvastak róla, nem? Az ámokfutó fegyveres vérengzése után levették az angol mozik műsoráról az agresszivitásban tobzódó filmeket. Merthogy — a döntés szerint — az efféltj élmé­nyek hatására követnek el az em­berek ilyen borzalmas tetteket. Bölcs idea! Bölcs határozat! De még bölcsebb lenne, ha a döntés­hozók nem állnának meg jtt. Egy­két filmet betiltani? Mi az? Tele az élet ámokfutó-tanfolyamokkal. Nem hiszik? Nyissák ki a tele­víziót! Mit látnak? PéldáuL azt, hogy két ország évek óta háború­zik, és valami eszelős gyermeteg­séggel mutogatnak egymásra: a má­sik kezdte!, a másik kezdte! Mi a megoldás? Be kell őket tiltani! Vagy ott van az államférfi. Sze­líd arca mögött egy diktátor vicso­rog, aki a saját népét is tönkrete­szi, csakhogy hatalmon, maradhas­son. Be kell tiltani! Aztán ott van a terrorizmus, ál­lami és magánszektoraival, amini éppen ártatlanok vérében tocsog, az igazság nevében; ott vannak a kör­nyezetszennyezők, akik ellopják Ámokfutók előlünk az utolsó korty tiszta leve­gőt és vizet, meg a lélekszennyezők, akik ép elménket veszik célba Ja­vaslom, mielőtt baltát ragadnánk, hogy széthasítsuk a tévét vagy a szomszédunkat. mindannyiójukat be kell tiltani. De vannak egyszerű, százszor megcsócsált hazai esetek is, a Ram­bónál vadítóbbak. Meséli például bölcs, idős kollé­gám, aki egyébként olyan nyugodt és kiegyensúlyozott, hogy egy vö­dörben nitroglicerint hordhatna a fején, szóval, meséli, hogy négy darab, Skoda személygépkocsiba való gyertyát szeretett volna venni. Szocialista kocsihoz szocialista gyertya szocialista boltban nem volt. Több napos kitartó és hiába­való kutatómunka után gondolt egyet, és bevitte a kocsit a szerviz­be, cseréljenek gyertyát, felárral Nem cseréltek. Ott sem volt gyer­tya. Szegény kollégám számára ez volt az utolsó Béres-csepp a pohár­ban, és már éppen előkapta a bugy­libicskáját, hogy ámokot fut, ami­kor egy szerelő megsajnálta, és — egy százasért — odasúgta neki, hogy nézze meg a?t a gyertyát a maszek kereskedőknél. Megnézte. Volt. Hát kérdem én, es joggal, nem kellene itthon is egy-két dolgot betiltani, mielőtt futkosn; kezdünk? És nem­csak a gazdasági életben! Említhet­ném — mert éppen ez jut eszem­be — a tanár urat, aki- huszonöt éve tanítja matematikára általános iskolás diákjait, és arról híres, il­letve hírhedt, hogy az általa kitű­nővel elbocsátott tanulók egytől egyig bukdácsolnak a középiskolá­ban, a tébolyult szülők dühöngő át­kozódásaitól kísérve. Mj a konklú­zió? A tanár unat is be kell tilta­ni. És aki őt a főiskolára engedte, azt is, és így tovább. mindenkit, aki lehetővé tette, hogy háború és hiánygazdaság, diktátor és a tanár úr, meg még tízezer elviselhetetlen tényező ámokfutóvá változtassa az emberiséget. Be keli tiltani min­dent és mindenkit, még az újság­írót is, aki efféle gondolatokkal riogatja a kedves olvasót. És ami­kor már mindenki a tilalmi listán lesA ki kell tenni a Földre egy táblát, amelyen majd ez áll: ,.Az élet ámokfutás miatt betiltva! Dü­höngési lehetőség a legközelebbi naprendszerben!" Nógrádi Gábor A Heves megyei Kápolnán llrbán Tibor, a Vetőmagter­meltető és Értékesítő Vállalat káli üzemének karbantartó­lakatosa nem mindennapi hobbinak hódol: crossautót, úgynevezett sárszöcskct készített. A különleges verseny­jármű 610 kilogramm súlyú, motorja pedig egy tunnlngolt 1600 as Lada-motor. A képen llrbán Tibor versenyre ké­szül a maga készítette crossautóval Magyar Rádió Szeged CC,2> Mllz —94,S MHZ Május 13., péntek 5.30-8.00: Alföldi Hírmondó — zenés hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: Hirek, útlnform 6.30: llirek, lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérek! 7.00: llirek. tudósítások — Kossuth — továbbá: információk Hács-Kiskun, ltékés és Csongiüd megyéből — programajánlat, Időjárás-jelentés, sport — szerkesztő: Polgár Gyula — műsorvezető: HagaméTy László KIÁLLÍTÁS Tegnap, szerdán nyílt meg két, Jugoszláviában élő ma­gyar alkotó, Török István palicsi és Pósa Ede zentai képzőművész alkotásaiból rendezett kiállítás a Tisza Volán Bakay Nándor utcai munkásszállójának tanács­termében. Megnyitót mon­dott Pataj Miklós, a me­gyei módszertani központ főelőadója. ELHUNYT ANDItAS LASZLÓ Antlrás László iró, műfor­dító életének 69. évében el­hunyt. Temetéséről később intézkednek. BÉKEAKTIVISTAK KITÜNTETÉSE Tegnap délelőtt Szegeden a HNF megyei bizottságán rendezett ünnepségen Szilá­gyi Júlia, a népfront me­gyei béke-barátsági bizott­ságának elnöke köszöntötte a békemozgalomban kiemel­kedően tevékenykedő akti­vistákat, akiknek Molnár Sándor, a népfronti megyei bizottságának titkára adta át az Országos Béketanács kitüntetéseit. Az OBT Kitüntető jelvé­nyét Mihalik Hajnalka, a HNF megyei bizottságának munkatársa vehette át. Emléklapot kaptak: Szán­tó Pálné személyzeti előadó (Sándorfalva), Székesi Ist­vánné nyugdíjas (Rúzsa), Vass Zoltán nyugdíjas (Zsombó), és a HNF Mind­szent nagyközségi bizottsága. A városi ünnepségen em­léklapot kapott Papp Ferenc (Szeged). OSZTALYÜLÉSEK AZ AKADÉMIÁN A Magyar Tudományos Akadémia közgyűléséhez kapcsolódó osztályülések so­rozata szerdán folytatódott az MTA székházában. VLZÜGY ÉS IRODALOM Tóth Árpád, a Széchenyi gimnázium és szakközépis­kola harmadikos, vízügyi osztályos tanulója első he­lyezést ért el azon az or­szágos irodalmi pályázaton, amelyet a barcsi Erdészeti és Vízügyi Szakközépiskola hirdetett meg. Melegebb idő Várható időjárás ma estig: már csak időnként növek­szik meg a felhőzet, s csupán néhány helyen várható gyen­ge eső, zápor. A keleti, majd a délkeleti szél időnként élénk lesz. A reggeli órákra 5—10 fokig .hűl le a levegő, kqra délutánra 18—23 fokig emelkedik a hőmérséklet. ELŐADÓÜLÉS A Magyar Földrajzi Tár­saság szegedi osztálya és a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat Csongrád Me­gyei Szervezetének Földtu­dományi Szakosztálya elő­adóülése 12-én, ma délután 5 órakor lesz az Egyetem u. 2—6. szám alatti I. emeleti TTK-előadóteremben. Horst Brunck egyetemi docens (NDK) — Pelek Róbert A földrajzoktatás, földrajz-ta­nárképzés és továbbképzés helyzete az NDK-ban, vala­mint Móga János tanársegéd (ELTE Tanárképző Kara Budapest) A Kanári-szigetek vulkánjain című előadását hallhatják. APOLÖNÖK VILÁGNAPJA A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyet'pm szakszervezeti bizottsága teg­nap, szerdán az ápolónők világnapja alkalmából ün­nepséget rendezett az I. szá­mú belklinika tantermében. Megnyitót Ormos Jenő egye­temi tanár, a SZOTE szak­szervezeti bizottságának el­nöke mondott. Ezt követően Becsei Tiborné Ápolási fel­adatok és az ápolónők egész­ségvédelme heamatológiaj osztályon címmel tartott eló­tidást, majd pedig Tápai Károlyné és Bagényi József­né az ápolás időszerű kér­déseiről beszélt. KADAR JANOS NYILATKOZATA AZ NBC-NEK Csütörtök este 20.50 óra­kor az l-es műsorban „Re­formok útján járunk" cím­mel sugározza a Magyar Te­levízió annak az interjúnak a magyar változatát, ame­lyet Kádár János, az MSZMP főtitkára a közel­múltban adott az NBC Ame­rikai Televíziós Társaság ri­porterének. Hallássérülteknek Matrica a szélvédőn m^í A sorban Amikor » sorban állsz és nem látsz túl rajta, ennek van egy előnye Is: elölről téged sem látnak. De van egy kát­ránya Is: te sem látod, mi van elöl. A salmonellafertőzés megelőzéséről Égyre gyakrabban hallunk, olvasónk mostanában a sal­monellafertöaésről. Előfor­dul, hogy kisebb-nagyobb közösségekben járványokat is okoz. Sajnos, a közel­múltban még egy halállal végződő családi tragédia oka is ez volt. A fertőzés meg­előzésének lehetőségéről kér­tünk rövid tájékoztatást Ozs­vár Zsófiától, a kórház­rendelőintézet fertőző osz­tályának adjunktusától. — A salmonella a hasme­néses megbetegedések egyik klasszikus kórokozója. Kö­rülbelül kétezer típusa kö­zül csak néhány az emberi kórokozó. Előfordulhat sú­lyos szervi elváltozásokat létrehozó fertőzés, de leg­gyakoribb a hasmenéssel já­ró forma. Tünetei általában: láz, hányás, ritkán véres székürítés is. — Mitől függ, hogy a be­tegség enyhébb lefolyású, súlyos, esetleg halállal vég­ződd? — Általában az újszülöt­teknél, csecsemőknél és az idős embereknél súlyosabb formában jelentkezik a be­tegség, ezekben az esetekben a kiszáradás veszélye foko­zottabb, ezért nagyon fontos, hogy idóben kerüljenek or­voshoz. — Milyen módon terjed a fertőzés, és hogyan védekez­hetünk ellene? — Terjedhet a salmonella­üritő ember székletével, szennyezett vízzel, élelmi­szerekkel. Salmonellát tü­netmentesen is üríthetünk, ezért fontos bizonyos szak­mákban, például konyhai dolgozóknál a székletszűres. A megelőzés fő feladata tehát: a fertőzési lánc ki­alakulásának megelőzése, ez magában foglalja a megfe­lelő biztonsággal történő ürülék, és szennyvíz-eltávo­lítást, és a személyi higiénét egyaránt. Utóbbiban különö­sen nagy a kézmosás jelen­tősége. A fertőzés terjesztésében kiemelkedő szerepet játsza­nak a konyhatechnikai hi­kák, például a nyers és az el­készített ételekhez közös esz­közök .használata — kés, da­raboiódeszka stb. A tapasz­talatok szerint a nem kel­lően hőkezelt élelmiszerek­ből — hús, tojás, csirke stb. — a kórokozó már az elké­szített ételbe kerül és ab­ban fogyasztás előtt elszapo­rodik. Ennél sokkal nagyobb je­lentőségű az állati eredetű élelmiszerek salmonellafer­tőzöttsége, ezek elsősorban sertésből, házi szárnyasból származnak. — Mi a magyarázata an­nak, hogy manapság igen sok a salmonella okozta megbetegedés? — Az állatok nagymér­tékű fertözöttsége elsősorban a már salmonellákat tartal­mazó importált tápok alkal­mazására vezethető vissza, melyek használata a civili­zált országokban a legelter­jedtebb. K. K. KONCERT A TIT és a Zeneművésze­ti Főiskola által indított bér­letsorozatban a Zeneművé­szeti Főiskola termében ma este fél 8 órakor az angliai Salford-i Rézfűvószenekar koncertjét rendezik meg. Az előadáson többek között, Richárd Wagner, Franz von Suppé, Hector Berlioz, Jo­seph Horovitz, Andrew Lloyd Webber műveiből hallhatnak. ANGOL NYELVI BEMUTATÓ A Rókusi I. számú Alta­lános Iskola rendezésében angol tagozatos osztályainak diákközösségei angol nyelvi bemutatót tartanak ma, csü­törtökön délután 5 órától a SZOTE oktatási épületében (Dóm tér 13 ). T'TIÉLMÉNY­BESZÁMOLÓ Bangkok, az aranytemplo­mok földje címmel Somogyi Károlyné tart színes diave­títéses útiélmény-beszámolót ma délután fél 5 órakor a Postás Művelődési Házban (Csanádi utca 9.). NYÍLT NAP AZ AUTÓKLUBBAN Szombaton, május 14-én reggel 7 órától délután 1 óráig az autóklub szegedi, Kossuth Lajos sugárúti mű­szaki állomásán közlekedés­biztonsági nyílt napot tarta­nak. Előzetes bejelentés és klubtagságra való tekintet nélkül kereshetik fel az autósok az állomást, ahol az érkezés sorrendjében vizsgál­ják át a gépkocsikat. Ha a műszaki előírásoknak meg­felel a jármű, akkor — klubtagoknak — a vizsgadíj és az autóklubot megillető díj kifizetése után a forgal­mi engedélyben Is rögzítik a sikeres vizsgát. A műsza­kilag nem megfelelő gépko­csik vizsgálatáért nem kell térítést fizetni. Szombaton kedvezménnyel iratkozhat­nak be azok, akik eddig nem voltak, a szervezet tagjai. A belépés után már ők is kér­hetik a gépjárművek mű­szaki vizsgáztatását. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács és a Hallás­sérültek Országos Szövetsége közös állásfoglalása alapján ezentúl a hallássérült gépkocsivezetők a kocsijuk hátsó szélvédő ablaki mögött elhelyezett kék-fehér matricával hívhatják fel az úton járók figyelmét magukra. Pontosab­ban arra, hogy biztonságos haladásukat esetleg korlátoz­hatja: a hangjelzésre nem reagálhatnak. Az emblémát a szövetségi tagok használhatják csu­pán, tehát nem kell az üvegre felragasztani. (Az autót ugyanis alkalmanként más is vezeti, nemcsak a hallássé­rült.) A jelzés egyébként nem ad felmentést egyetlen köz­lekedési szabály megtartása alól sem. A matricát a hal­lássérültek szövetségének szervezeténél vehetik át a rá­szorultak. Új telefonközpont Császártöltésen és Kecelen Császártöltésen ma, csü­törtökön reggel 7 órakor 400­as. Kecelen holnap reggel 7 órakor 1000-es kapacitású új automata telefonközpontot helyeznek üzembe. Az előfi­zetők telefonszámai öt szám­jegyűre változnak. Császár­töltés és Kecel (Imrehegy) bekapcsolódik a belföldi táv­hívó hálózatba. Körzetszá­muk: 78. A központok üzem­be helyezését követően a távhívásban részt vevő elő­fizetők közvetlen tárcsázás­sal (távhívással) hívhatják a császártöltési és a keceli (imrehegyi) előfizetőket. Új telefonszámaikról a tudako­zótól kérhető felvilágosítás. Mégsem épül gázbetongyár Meghiúsult a harmadik ha­zai gázbetongyár építésének a terve. A gyárat Oroszlány határában akarták létrehoz­ni, ám az ót ipari vállalat­ból álló gazdasági társaság a megváltozott gazdasági körülmények között nem tudta előteremteni a beruhá­zás fedezetét, az egymilli­árd forintos bankhitel mellé szükséges 500 millió forintot. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja FOszerkesztO t Sz. Simon István FflszerkesztO-helyettes: Szivay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadd Vállalat. Felelds kiadd: Kispál Antal — Szerkesztőség és kladdvállaiat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 14-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2S. C720. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra «3 forint — ISSN (133—025 x

Next

/
Oldalképek
Tartalom