Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-28 / 100. szám
4 Csütörtök, 1988. április 28. Tények, teóriák, tudomány... Savas eső végzett a sárkánygyíkokkal Szegény dinoszauruszok bizonyára büszkék lennének rá, ha megérhették volna, mekkora szolgálatot tettek kihalásukkal a tudománynak. Ez a rejtélyes, 65 millió évvel ezelőtt lejátszódott katasztrófa valóságos kincsesbánya az elméletgyártók számára. Az új magyarázati úgy kezdődik, mint számos régebbi: 66-67 millió évvel ezelőtt, a Kréta-kor végén egy nagy meteor csapódott be a Földre. Elméletünk szerint az ütközés hatalmas hője nagy menynyiségú nitrogént égetett el az őslégkörben, amiből a felhőkben salétromsav keletkezett. A mostani savas eső főleg kénsavat tartalmaz, de hatásában nem marad el tőle a salétromsav sem. A savas eső bizonyítéka, hogy ebben az időszakban jelentősen megváltozott a tengervíz stronciumizotópösszetétele. Ez azt jelenti, hogy olyan kőzeteket is oldott a csapadék ekkor, amilyeneket egyébként nem. Az ősi tengervíz izotópösszetételére az üledékekben talált foraminiferák (szilárd vázas moszatok) analíziséből következtetnek. (Science) Biológiai tanulmányok A József Attila Tudományegyetem biológiai tanszékein dolgozó oktatók, kutatók tudományos eredményeinek egy része az Acta Biologica 33. kötetében a közelmúltban jelent meg. Ebben 21 szerző (köztük négy külföldi) 17 tanulmányát találjuk. A kötet első két cikkében a szerkesztőbizottság a hatvanadik életévüket betöltött Fehér Ottó és Zsoldos Ferenc professzorokat köszönti, munkásságukat méltatja. A növénytani tanulmányok szerzői közül Nagy Mária és Tari Irma a növények növekedésének korlátozására leggyakrabban használt klórkolin-kloridnak (CCC) a hatásmechanizmusával foglalkoznak. Megállapították, hogy a CCC kezelésére bekövetkező növekedésgátlás komplex hatás eredménye. Ugyancsak a CCC hatásmechanizmusát vizsgálták Saroop és munkatársai a peroxidázaktivitás viszonylatában, fényben és sötétben nevelt uborka csíranövényeknél. Nagy Mária önálló munkájában a magvak nyugalmi állapotának élettanával és a speciális körülmények által kiváltott csírázáskor lejátszódó hormonális változásokkal kapcsolatos vizsgálatait foglalja össze. Pálfi Gábor, Gulyás 'Sándor és Szöllősi István 86 növényfaj virágporszemében a prolin előfordulását eltérő mennyiségben találták (a fejletlenebb növényeknél nincs, vagy alig van prolin). A prolin a növény számára kedvezőbb élettani feltételt jelent, A megfigyelés új, biokémiai alapon nyugvó növényrendszerezés alapjául szolgálhat. Bagi István a szigorúan védett rezervátum (Kisapaj) vegetációtérképét készítette el 285 faj alapján' A sziki növénytársulások ismerete természetvédelmi szempontból fontos. Körmöczi László az élőlények egyedeinek egy adott élettérben való térbeli elhelyezkedését, a fajok egyedeinek egymáshoz és környezetükhöz való viszonyát statisztikai módszerrel tanulmányozta, bemutatva egy biológiai probléma számítógépes úton való hatékony megoldásának lehetőségét. Kedves Miklós négy tanulmányában kihalt növények maradványaival foglalkozik. A felsőkréta és harmadkori kevéssé vizsgált zárvatermő növénytipusok pollenjeinek vizsgálata, a zárvatermő növénytípusok megjelenése, evolúciója szempontjából érdekes. Ismerteti továbbá az úrkúti karbonátos mangánérc szerves maradványainak, a spoAdó 1988. Adóbevallás szükséges Rácz János szegedi olvasónk 1987. évben szerződéses ipari szolgáltató tevékenységet folytatott, s azt 1987. december 31. napjával megszüntette. Jelenleg szövetkezetnél dolgozik. Az 1987. évi munkája ellenértékenek egy részét a megrendelők 1988. érben fizették ki. Költségei is áthúzódtak 1987. évről, például a december havi áramszámla, amelyet 1988. évben rendezett. Kérdése: hogyan adózik az 1988. évben felvett bevétel után? Nyújtson-e be új adóbevallást az 1987. évi adóköteles jövedelméről? Olvasónknak az 1987. évi tevékenységéből származó, 1988. évben felvett bevételei miatt nem kell módosítania az 1987. évi adóbevallását. Az 1987. évi általános jövedelemadó alapjához ugyanis csak az 1987. évi forgalma számítható. Az áthúzódó bevétel vállalkozó adó alá sem vonható, mert olvasónk 1988. évben nem folytatott vállalkozói tevékenységet, márpedig a vállalkozói adóról szóló jogszabály 1988. január l-jén lépett hatályba. A szerződéses ipari tevékenységből származó, de 1988. évben felvett bevételek után a személyi jövedelemadóról szóló törvény 13. paragrafusa szerint kell adóznia. A bevételek és kiadások különbözete számít jövedelemnek, s adóelőlegként az első negyedévben elért jövedelem 20 százalékát kell befizetnie, az Adófelügyelóségen beszerezhető befizetési lapon, minél előbb. A bevételekkel, kiadásokkal kapcsolatos bizonylatokat öt évig meg kell őriznie. Ha olvasónknak esetleg más jövedelemforrásból is származott még adóelőleg fizetési kötelezettséggel járó. de nem jogi személytől, vállalkozótól felvett jövedelme (például: bérbeadásból, építmény hasznosításából, borravalóból...), akkor a negyedévi adóelőleg számításánál ezeket is figyelembe kell vennie. Az már bizonyos, hogy olvasónknak az 1988. évi össziövedel mérői adóbevallást kell benyújtania 1989. március 20. napjáig. Ebben szerepeltetnie kell mind a szövetkezeti tagsági viszonyból származó, mind az ún. „egyéb" jövedelmeit is. V. Gy. ropollenek, illetve a tiszafa virágporának molekuláris szerkezetét. Utóbbi alapján a növények eltérő kémiai összetételére utal. Végül bemutatja a tiszafa virágporfalának kristályos szerkezethez hasonló megjelenési formáit is. Az állattani dolgozatok egyikében Gábriel Róbert, Halasy Katalin és Csoknya Mária a béka bélidegrendszer-idegsejtjeinek mennyiségi mutatóit ismertetik. Fekete Éva és Csoknya Mária a csirke bélidegrendszerét fluoreszcensz technikával kutatták. Mindkét tanulmány a bél idegrendszer törzsfejlődéséhez nyújt újabb, nagyon fontos adatokat. Sípos Imre az érdekes életmódú és keveset vizsgált hangyalesők térbeli eloszlását vizsgálta a növényzet és egyéb környezeti tényezők függvényében. A nagyon ritka pusztai hangyalesőnek a homokpusztai életközösségek szabályozására vonatkozó megfigyelései különösen érdekesek. Tanács Lajos a Tisza-völgy vadméheinek elterjedését, életmódjukat írja le a különböző növénytársulásokban. Egy eddig nem ismert, valamint hazánkbán még nem talált további négy fajt is tárgyal. A munka a mezőgazdasági növények megporzása szempontjából fontos vadméhek életmódjának megismerése révén állatföldrajzi vonatkozásban hézagpótló. Az egyik humánbiológiai dolgozat a közép- és szakközépiskolások, valamint a szakmunkástanulók testi fejlettségét hasonlítja össze. A szerző (Farkas Gyula) megállapítja, hogy a szakmunkástanulók testi fejlettsége elmarad a másik iskolatípusban tanulókétól. Másik közleményében 32 ezer leány és 25 ezer fiú adata alapján a 3—19 évesek testi fejlettségének az 1980-as évekre jellemző referenciaértékeit mutatja be, míg harmadik dolgozatában a leányok serdülési idejének egy új előrejelzési módszerét ismerteti. Mindhárom tanulmány elsősorban a gyermekgyógyászatban, iskolaorvosi gyakorlatban hasznosítható. A kötetet a biológus szakterület krónikája és egy könyvismertetés zárja. Törékenynek látszó, őszbe hajló férfi áll a bíróság elötj. Kilencedszer. Az eddigi nyolc alkalommal — a mostanihoz hasonlóan — csalásért volt büntetve. 1964 óta valamivel több, mint hat évet töltött börtönben. Frank Lajosnak hívják, 55 éves, bejelentett lakcíme Szegeden az Attila utca 22., de nem lakott ott. Mórahalmon, egy ismerősénél húzta meg magát, aki tojáskeltetéssel foglalkozott, s Frank ellenőrizte a gépeket. Cserébe „kosztot, kvártélyt", s némi zsebpénzt l^apott. Amíg tartott a keltetés piac-idöszaka. Amikor ennek vége lett, laknia még volt hol, de pénze egyre kevesebb. Először ismerősöktől kért kölcsön, főként olyanoktól, akik szállásadójával voltak üzleti kapcsolatban, s így Frankot is ismerték. Az illetőket aztán messze elkerülte. A kölcsönzők köre viszont egyszer csak elfogyott, más módszerrel kellett pénzt, vagy élelmet szerezni. Frank Lajos nem volt ötletszegény ember, ezt korábbi ügyeiben bizonyította. Legutóbb például azért volt börtönben, mért Kecskeméten a Szőlőfürt fogadóban Sárdi alezredesként, a „biztonsági szolgálat" embereként Ahol a hitel nem volt „alma mutatkozott be, s munkájára hivatkozva napokig ingyen lakott, s evett-ivott, majd fizetés nélkül távozott. Szabadulása után egyébként Szegeden is csinált hasonlót: a Royal Szállodában szállt meg, s azóta is tartozik a hotelnek csaknem tízezer forinttal. Szóval, élelemre volt szüksége Franknak. Az Oskola utcai húsboltba telefonált, s egy megyei vezetőre hivatkozva téliszalámit kért, azzal: fél óra múlva küld érte valakit. Küldött is „valakit" — saját magát. A szalámi elkészítve, csak egy elismervényt kellett aláírnia. Milyen kár, hogy igazolványát épp akkor „vesztette €l", így „majd délután kifizetik" — alapon, már vitte is. A Károlyi utcai bolt következett, ugyanezzel a trükkel. Füstölt csülök és szalámi volt a zsákmány. Mielőtt a Marx téri boltot fölhívta volna, a húsüzembe telefonált, s megkérdezte az üzletvezető nevét. Ezután név szerint kérte a boltban, s tíz emberre rendelt „szendvicsnek valót": sonkát, debrecenit, szalámit. Itt is elkészítve várta az áru, sőt, Frank még némi zsebpénzt is kapott a boltvezetőtől, akinek azt mondta: a „főnökének" még zöldséget is kellene vásárolnia, de sajnos nem hozott magával pénzt. Az üzletvezető 450 forintot adott neki — tekintettel arra, hogy csak ennyi volt nála. Még aznap a központban járva elbüszkélkedett azzal, hogy öt személyesen ismeri X elvtárs, mire felvilágosították: „persze, mert tőlünk kérdezte meg a nevedet". Egy másik Marx téri húsboltban — szokásos telefonbejelentkezés után — csípős kolbászt és sonkát rendelt Frank. Mivel utóbbi nem volt, úgy egyeztek meg, majd ha lesz sonka, kifizeti az 1100 forint értékű kolbászt is. Frank pechjére az említettek közül két ihúsbolt vezetője összetalálkozott, s megbeszélték: nálatok is vásároltak „onnan"? Az igenlő válasz után az átvételi jegyzéken szereplő aláírásokat is összehasonlították, s ezek után kezdett gyanús lenni a dolog ... Telefonálni persze két szempontból is kínos volt. Egyrészt, mert nemigen mertek „magas beosztású" embereket tartozásukra figyelmeztetni. Másrészt, ha kiderül, ők is bajban vannak, szigorúan tilos ugyanis hitelbe árut kiadni, ha manapság nincs is kitéve a boltokban a „hitel alma" kiírás. A vádlott védelmében viszont el kell mondani: manapság különösen nem könnyű „priuszos" embernek pénzkereső foglalatosságot találni, főként ha alkata, kora, s betegsége miatt nehéz fizikai munkát nem végezhet. Mert az is előfordult, azért kellett egy munkahelyről távoznia, mert kiderült a múltja, s nemkívánatos lett személye. Kérdés azonban, mi változhat egy ilyen ember talpon (s szabadon) maradási esélyeit illetően, ha kijön a börtönből. A városi bíróság Bálint Gyula tanácsa Frank Lajost egy év hat hónap börtönre ítélte, s két évre eltiltotta a közügyektől. A védelem enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Balogh Tamás 1988. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: VALÉRIA A Nap kel 5 óra 33 perckor, és nyugszik 19 óra 5t perckor. A Hold kel 16 óra 15 perckor, és nyugszik 4 óra 5 perekor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 621 cm (apadó). SZÁZHETVENÖT ÉVE halt meg Mihail Kutuzov (1745— 1013) orosz hadvezér. hadsereg parancsnok. Az 1805-1 austerlltzi csatában elszenvedett vereség után az uralkodó leváltotta, s Kijev katonai kormányzójává nevezte ki. Miután az 1811—12. évi orosz—török háborúban győzött, 1812-ben, Napóleon oroszországi hadjáTata idején a cár ismét őt nevezte ki főparancsnoknak. A borogyinói ütközet után hadait kivonta az ellenség csapása alól, elzárta Napóleon elöl a délre vezető utat, s kedvező állást foglalt el az ellentámadás kibontakoztatására. A fölgyújtott Moszkvában táborozó francia csapatokat végül a nép támogatásával űzte ki az országból. ÖTVENÉVES Felföldi Anikó (sz. 1938) Jászaidíjas színész, a Fővárosi Operettszínház művésze, számos filmszerep alakítója. KISSZINIIAZ F.ste 7 órakor: Rimoeérosz (Jancsó-bérlet). MOZIK Vörös Csillag: délelőtt in, délután fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A bolygó neve: Halál (színes, m. b. amerikai sci-fi film. V. helyár! Csak 16 éven felülieknek!). Fáklya: fél 3 órakor: A kék madár (színes szovjet mesefilm). háromnegyed 5 és 7 órakor: Élni és meghalni Los Angelesben (színes, m. b. amerikai film. IV. helyár! csak 16 éven felülieknek!). Szabadság: 3 órakor: Vissza a jövőbe (szines, m. b. amerikai fantasztikus kalandfilm. III. helyáT!), negyed 6 és fél 8 órakor: Kiáltás és kiáltás (színes magyar film). Filmtéka: fél 6 és fél 8 ÓTakor: Vidéki vasárnap (szines, francia film). Éva presszó: este 8 órakor: Szökés a halál elöl (m. b. francia bűnügyi film.). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgő3 esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az I. Sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyermekeket a kórtláz baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. /-. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 óratói másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik á sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GEGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig az Újszeged! Gyermekkórház, Szeged, Odesszai krt. 37. Telefon: 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld S. u. 1—3. Telefon: 14-642. SOS LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÜSAGI DROGTELEFON: 54-773 Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. 21.25: Híradó 2. 21.40: Épp ez — Somlyó György verseiből 22.20: Képúiság BELGRÁD 1. 16.50: Híradó magyarul és szcrbhőrvátul 17.30: Gyerekműsor 18.00: ismeretterjesztő műsor 18.30: Tv-képtór 18.40: Vetélkedő 19.00: ötös stúdió 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Politikai magazin 21.05: Zene 21.50: Híradó 22.10: Éjszakai műsor BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.30: Híradó 20.00: Festett fény 22.35: Művelődési műsor ÚJVIDÉK 16.50: Hiradó magyarul és szerbhorvátul 17.30: Gyerekműsor 18.00: Újvidéki képeslapok 19.00: Ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: Panoráma 20.55: Irodalmi műsor 21.25: Hiradó szcrbhőrvátul 21.40: Zenebona Rádió S Tévé BUDAPEST 1. 0.55: Tv-toma 9.00: Képújság 9.05: Teledoktor 9.15: Harmadik határ — tvfitmsoirozat — 2. 10.10: Pódium — (ism.) 10.55: Képújság 16.40: Hírek 16.45: Hármas csatorna — 4. 17.30: Alpok-Adria magazin 18.10: Álljunk meg egy szóra! 18.20: Telesport 18.55: Tv-torna 19.00: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.30: Híradó 20.05: Fórum , 21.15: Sztyeppe — szovjet kisfilm 21.25: Vabank — lengyel film 23.15: Hiradó 3. BUDAPEST 2. Képújság Hírek szlovák nyelven Dzsesszencla — 9. Thyl Ulenspiegel — szovjet tv-fllmsorozat — 3. — (ism.) 19.00: Umser Bildschirm — német nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: Olümpia — görög rövidfilm — (Ism.) Képújság Főnök, gyere vissza! — csehszlovák tv-komédia KOSSUTH 8.20: Tiz perc turizmus 8.30: Varázsos hangok — varázsos dallamok 8.50: Verbunkosok, nóták 9.30: A változások ével 10.05: Diákfélóra 10.35: Arany János és a népdal 11.34: A Balogh család — Veres Péter regénye — 15. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Kísértet — Kopányi György kishang játélka 14.29: Nóták 15.00: Szóról — szóra 16.05: Zeneiskolásoknak zeneiskolások muzsikálnak 16.20: Neked szól! 17.00: Olvastam valahol 17.30: Hamarosan halljuk őket 17.50: Mese — zene gyerekeknek 19.35: Együtt vagy külön 20.01: Három szólamban 21.00: Együtt vagy külön 22.30: A Berlini Rádió énekkara énekel 22.48: Mindennapi dogmáink 22.58: Haydn: Napszak szimfóniák 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI 8.05: Citeramuzsika 8.20: A Szabó család 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben 12.10: Fuvóslndulók 12.30: A népművészet mesterei 13.05: Nosztalgiahullám 14.00: Tizenöt éves slágerek 14.45: Törvénykönyv 15.10: Pihenőidő 17.30: Ha én lennék . .. 18.30: Slágerlista 19.05: Operettkedvelőkneik 20.05: A poptarisznya dalaiból 21.04: Herkules és Augiász istállója — Friedrich Dürrenmatt komédiája 22.36: Barangolás régi hanglomezek között 23.10: Rockpanoráma BARTÓK 9.08: Kamarazene 10.00: Montezuma — részletek Graun operájából 10.40: Magyar zeneszerzők kamaraműveiből 11.10: Magyarán szólva 11.25: Évszázadok mesterművel 12.39: A Drezdai Kreuzchor Bruckner motettákat énekel 13.05: Mi fán tenem az erdő? 14.05: Francia muzsika 15.00: Bemd Weikl operaáriákat énekel 15.37: Mahler IX. szimfónia 17.00: Nyítnikék 1.7.30: Az 1987. évi varsói nemzetközi dzscsszfesztivál műsorából 17.48: Szendrey Karper László (gitár) hangversenye — 1. 18.30: In limtxa materna — román nyelvű nemzetiségi műsor 19.05: Iskolarádió 19.35: Zenekari muzsika 21.11: Roy Harper összes felvétele 22.01: Napjaink zenéje 17.10 17.15 17.20 17.40 19.55 20.00 1988. április 15-én elveszett a Szegedi Sütőtpari Vállalat Szeged, Tavasz u. 12—14. MNB 280—16 630 23. feliratú bélyegzője. A bélyegző használata 1988. április 15-étól ÉRVÉNYTELEN.