Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-18 / 297. szám

8 Csütörtök, 198ß. december 18. 8 DM röviden Új üstökös Üjabb érdekes fejezettel bővült az MTA Csillagászati Ku­tatóintézetében folyó munka. Az intézet tudományos mun­katársa, Lovas Miklós, a piszkéstetöi obszervatóriumban tevékenykedve, a Halak csillagképében mozgó új üstököst fedezett fel, 1974 óta immár cz az ötödik saját gyűjtemé­nyében. A felfedezésről értesítették a Nemzetközi Csilla­gászati Unióhoz tartozó, az USA-ban levő Smithsonian Intézetet. A jelzést visszaigazolták, és a nemzetközi szo­kásoknak megfelelően, az üstököst felfedezőjéről nevezték cl. A képen: Lovas Miklós az összehasonlító berendezés­sel a felfedezett üstökösről készült felvételeket értékeli A MEGYEI NEB ÜLÉSE Tegnapi, szerda délelőtti ülésén a Csongrád Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság az állami ellenőrzésre vonatko­zó előírások érvényesüléséről tájékozódott, illetve beszá­molót fogadott el a testület idei munkájáról, az ellenőr­zések tapasztalatairól. KORMORAN­KARACSONY A Kormorán együttes ad koncertet ma, csütörtökön este 7-kor a SZOTE-klub­ban (Dóm tér 13). VÉRADÓK A Vöröskereszt és a vér­adó állomás szervezte vér­adónapon 83-an adtak vért a Kisteleki Új Élet Tsz-ben, 12-en a belkereskedelmi szállítási vállalatnál, 20-an a Déltexnél, 86-an Zákányszé­ken, 113-an Üllésen, 29-en Deszken, 71-en Bakson, 47­en a cipőgyárban, 35-en a megyei tanácsnál, 50-en a rendőrségen, 41-en Dócon és 20-an a Magévnél. TÖBB SZÍNES TELEVÍZIÓ Az idei utolsó televízió­szállitmányokat inditják út­nak a héten a Székesfehér­vári Videoton Elektronikai Vállalattól. A nagyüzem az idén minden eddiginél több, mintegy 129 ezer színes tv­készüléket küld a hazai üz­letekbe. Ez a mennyiség 34 ezerrel múlja felül a tava­lyit, s a készülékek hatvan százaléka a keresett, olcsóbb típusok közül való. A vá­lasztékot az idén 25 ezer fe­kete-fehér televízióval is bő­vítették. Két újdonsággal is kirukkolt a Videoton a ka­rácsonyi vásárra: az eddigi­nél olcsóbb és korszerűbb képmagnókkal, valamint az úgynevezett CD-lemezját­szókkal A japán Akai cég­gel kooperációban készülő videomagnókból háromezret gyártottak, a lézertechniká­val működő lemejátszókból pedig ezret szállítottak a bel­kereskedelemnek. Jövőre to­vább növelik a színes televí­ziók gyártását, a belkeres­kedelemmel kötött megálla­podásuk értelmében 160 ez­ret szállítanak a hazai pi­acra. A lehetőségek keretei között több képmagnót is gyártanak, s a piaci igé­nyeknek megfelelő mennyi­ségben készítik a CD-lemez­játszókat. REHABILITÁCIÓS BIZOTTSÁG — A ROKKANTSÁG OKAIRÓL Ülést tartott tegnap, szer­dán a Csongrád Megyei Te­rületi Rehabilitációs Bizott­ság a megyei tanács épületé­ben. Zolnay Imre, az Orszá­gos Orvosszakértői Intézet területi igazgatóságának el­nöke tájékoztatót tartott a megyében élők megváltozott munkaképességének és rok­kantságának okairól, gya­koriságáról. A megyében működő főorvosi bizottságok rehabilitációs tevékenységét Bóka Ferenc, a megyei tár­sadalombiztosítási igazgató­ság főorvosa elemezte, majd Dohány Lászlóné, a rehabi­litációs bizottság titkára ter­jesztette elő a jövő évi munkaterv javaslatát. KARÁCSONYI KLUBDÉLUTAN A Csongrád Megyei SZVT és a MAE nyugdíjasklubja ma, csütörtökön délután 4 órakor, a Technika Házában rendezi meg közös zenés ka­rácsonyi klubdélutánját. A műsorban népszerű operett­részleteket és nosztalgia­blokkot hallhatnak az ér­deklődők. Közreműködik Já­ray Margó és Fekete Imre énekesek, valamint Dorogi György és Mojzes Sándor. ÉPÍTŐMŰVÉSZEK KÖZGYŰLÉSE A Magyar Építőművészek Szövetsége délkelet-magyar­országi csoportja —, mely­nek működési területe Bé­kés és Csongrád megye — közgyűlésén megválasztotta új tisztségviselőit. Elnök Novak István, elnökhelyettes Palánkai Tibor, titkár Ves­más Péter, szervezőtitkár Benedicty Gyula. BRONZKORI TEMETŐ Megkezdték a kajárpéci ásatás leleteinek tudományos feldolgozását a Mosonma­gyaróvári Hansági Múzeum szakemberei. A község haté­rában, a Pokolfadombon a nyári ásatások során az idő­számításunk előtti második évezred elejéről való kora bronzkori sírokra bukkan­tak. A feltárás azért jelen­tős, mert az ebben az idő­ben a Kárpát-medencében élt kora bronzkori népes­ség temetkezési szokásairól keveset tudtak a szakembe­rek. Felhő, köd Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén felhős, többfelé ködös idő lesz. Dél­után a Dunántúlon gyenge havazás, esetleg eső is le­het, gyenge vagy mérsékelt marad a szél. A legalacso­nyabb reggeli hőmérséklet általában —2 és —7 fok között, északon helyenként —10 fok körül, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0 fok, a ködös helyeken —3 fok körül várható. SZIKANCSI TELEFONOK Szikáncson, pénteken, de­cember 19-én a kézi kapcso­lású telefonközpontot meg­szüntetik, és az előfizetők telefonjait a hódmezővásár­helyi automata telefonköz­pontba kapcsolják át. Az előfizetők telefonszámai öt számjegyűre változnak. Szl­káncs is bekapcsolódik — 62-es körzetszámmal — a belföldi és a nemzetközi távhívó-hálózatba. Az át­kapcsolás után a szikáncsl előfizetők hívásakor a 62-es körzetbe tartozó előfizetők­nek csak az új, ötjegyű te­lefonszámot kell tárcsázniuk. (Az új számokról a tudako­zó ad tájékoztatást.) Ezeket a távhívó-beszélgetéseket a számlálóberendezés az I. díj­körzet tarifája szerint szám­lálja. A díj 7—18 óráig 40, 18—7 óráig 60 másodper­cenként 2 forint. SZLNHAZBUSZ Január 2-án, pénteken színházbusz Indul Budapest­re a Madách Színházba. Az érdeklődők Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című romantikus drámáját láthat­ják. Jelentkezés és felvilá­gosítás az ifjúsági házban. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A SZAB neveléstudomá­nyi-pszichológiai szakbizott­ságának neveléstörténeti munkabizottsága tudomá­nyos felolvasóülést rende­zett tegnap, szerdán Baján. A tanítóképző főiskolán megtartott tudományos ta­nácskozáson az előadók a fő témához, Tessedik Sámuel pedagógiai reformjavaslatai­hoz kapcsolódóan a Békés és Bács-Kiskun megyei neve­lőképzés és a szegedi peda­gógusképzés történetének fontosabb mozzanatait, jel­lemzőit foglalták össze, be­számoltak kutatásaik ered­ményeiről. SZÁMÍTÓGÉPES UTAS­TAJÉKOZTATÖ Budapesten, a Felszabadu­lás téri metróaluljáróban, kísérletképpen mikroszámí­tógépes utastájékóztató rend­szert állítottak fel a turisták eligazítására. A berendezés arról informálja az érdeklő­dőket, hogy a főváros leg­nevezetesebb épületeit, lát­nivalóit miként közelithetik meg tömegközlekedési esz­közökkel. Az utasoknak csak annak a múzeumnak, intéz­ménynek vagy más neveze­tességnek a sorszámát kell beütniük a gépbe, ahová el kívánnak jutni, a berendezés kiírja, melyik metróval, busszal, villamossal vagy trolival jutnak el oda. Védtelenül Sötét, borús decemberi éj. Keményre fagyott, frissen hullott hó teszi egyenle­tessé, egyformává a házakat, kerteket, az utcákon szabadon kóborló szél jégkristá­lyokat ragad magával céltalan útjaira. Aztán egy pillanatra előbukkan Földünk hűséges kísérőjének kerek, sárga arca, fény önti el a tájat, a hólepel könnyedén veri vissza az éjszaka ellen intézett erőt­len támadást, és a fekete hideg zavarta­lanul uralhatja tovább a terepet. A konyhakertbe félig beékelt, masszív, fából ácsolt épületből apró zajok szűrőd­nek ki. Ijedt, izgatott hangok egymást ke­resztezve, meghallgatás nélkül szálldos­nak és hullnak a földre, megértetlenül. A fő — tégla — -épületben lámpa gyullad, az udvarra kitörő világosság a hóba rajzolja az ablakkeretet, és egy ma­gas, erős férfi körvonalait. Az árnyék a hajába túr, lehajol, lavórt hús elő, vizet löttyint bele, vadul dörgöl­ni kezdi magát. Újabb árny jelenik meg, alacsony, tömzsi asszony, hosszú hajjal, fürge mozdulatokkal. Látni, ahogy összehajolnak, a nő mond valamit, a férfi az órájára pillant, bó­lint. Nyílik az ajtó, eddig ismeretlen férfi árnyéka a havon, kezet fog a háziakkal. A lámpa kigyulladásával szinte egy idő­ben a faépületben megszűnt a neszezés, suttogás, a szél megtorpant, a beálló csend félelmetessé sűrűsödött. A vendég' kezében kés villan, indulni akar, de a házigazda határozott mozdulat­tal visszatartja. Ismét nyílik az ajtó, hajlott hátú alak vetül a hóra, kézfogás. Az újonnan érke­zett mozdulatai idegesek, kapkodóak. Mielőtt elindulnának, felhajtanak egy­egy féldecit. Megborzonganak. Borzongá­sukban benne van az előttük álló feladat gondolata is, ezé a véres hagyományé. Kilépnek a verandára, valaki felkat­tintja a külső világítást, a sötétség újabb területről kényszerül visszahúzódásra, számára ez már a vég kezdete. Hajnalo­dik. Remegő testek verődnek a faház itt­ott már korhadó falához. A menekülni akarók tehetetlensége. Jövőnélküliség. Három pár csizma gyűri csikorogva a havat, ösvény keletkezik háztól házig. Az élen haladó halkan megnyitja a faház nehéz, vasalt ajtaját, bal kezében elem­lámpa, a mögötte állónál kés, hátul, ug­rásra készen, a harmadik. Kattan az elemlámpa. A padlón, féle­lemtől reszketve, megnémult torokkal, két hatalmas disznó bújik egymáshoz. Matúz Gábor SZILVESZTERI TV-LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szilveszteri tv­lottószelvényt hozott forga­lomba. A számsorsolást 1986. december 31-én a televízió szilveszteri műsorában ren­dezik meg. A tárgynyere­ménysorsolás főnyereményei egy Zastava 55 GTL és egy Polski FIAT 126 típusú sze­mélygépkocsi. KOPASZ MARTA KIÁLLÍTÁSA A József Attila Tudo­mányegyetem közművelődési bizottsága rendezésében de­cember 19-én, pénteken dél­után 3 órakor kiállítás nyí­lik Kopasz Márta festő- és grafikusművész alkotásaiból az egyetem aulájában. A ki­állítást Losonczí Miklós mű­vészettörténész nyitja meg. Mentesítő vonatok mm Szegény — A férfit holtan ta­lálták a lakásán, rend­őrfelügyelő ur! A halál oka? — Egyelőre nem tud­juk. Nincsenek feülsé­relmi nyomok. — Ml volt a foglalko­zása? — Élelmiszer-ellenőr. i A karácsonyi és az újévi ünnepeken utazóknak jó tud­niuk, hogy december 23-án, 30-án és január 3-án a hét utolsó munkanapjára; de­cember 24-én és 31-én a szabadnapra; december 25­én a munkaszüneti napra; december 26-án, január 1­jén és 4-én a hét első mun­kanapját megelőző napra; december 27-én, január 2-án és 7-én a hét első munka­napjára; december 28-án és 29-én a munkanapra meg­hirdetett rend szerint köz­lekednek a vonatok. A MÁV ismét több men­tesítő vonatot indít. Decem­ber 19-én, pénteken Szeged­ről 13 óra 30 perckor men­tesítő gyorsvonat indul Bu­dapestre. Budapestről, a Nyugatiból pedig 17 óra 45 perckor mentesítő expressz­vonat jön Szegedre. Január 4-én, vasárnap Szegedről 5 óra 30 perckor Egerbe in­adul mentesítő gyorsvonat. Ugyanazon a vasárnapon Ceglédről 18 óra 26 perckor mentesítő gyorsvonat indul Szegedre, A többi vonatot megerősített szerelvényekkel indítják. A MÁV-igazgatóságtól ka­pott tájékoztatás szerint a nagyobb állomásokon, így Szegeden és Szentesen, kü­lön információs szolgálatot szerveznek, a vasútállomáso­kon pedig a szokottnál több személypénztárt tartanak nyitva, s kérik az utazókat, hogy a sorban állások elke­rülése érdekében menetje­gyüket és helyjegyüket lehe­tőleg elővételben váltsák meg. Utazás előtt tájékozód­janak a vonatok indulásá­ról, mert december 24. és január 1. között egyes, ki­használatlan vonatok közle­kedését szüneteltetik. A vál­tozások a menetrendkönyv­höz kiadott 2. számú pótlék­ban találhatók meg. Felújítják a földalattit NYUGDÍJAS­TALÁLKOZÓ A HVDSZ területi szak­szervezeti bizottsága holnap, pénteken délután 3 órai kez­dettel nyugdíjas-találkozót rendez a Kiszöv-klubban (Arany J. u. 9.). A rendez­vényen Góg József né és H. Kovács Miklósné népszerű operettekből összeállított műsort adnak elö, zongorán kísér Ábrahám Csilla. A programban fenyőünnep is szerepel. Az eseményre sze­retettel várják a nyugdija­sokat. Gyermekház „Sződligetiek a gyerme­kekért" elnevezéssel ala­pítványt tettek a község lakosságának képviselői a Vácj Városi Bíróságon. Az alapítványra befolyó összegből gyermekházat építenek, ahol hivatásos nevelőszülők gondoskodá­sával 6-8 állami gondo­zott gyermek lel harmoni­kus családi életet nyújtó otthonra. A kezdeményezés új vo­nása, hogy nem magánsze­mély vagy társadalmi szer­vezet, hanem egy község lakossága indította útjára, miután egy falugyűlésen a résztvevők döntő többsége támogatta az ötlet megva­lósítását. Megindult az adományozás is. Elsősor­ban a környékbeli lakosok és vállalatok jóvoltából mintegy félmillió forint, a gyermekház felépítéséhez szükséges pénz egynep gyede már összegyűlt. Százezer forintot adomá­nyozott erre a célra a Duna Élelmiszer és Ve­gyiáru Kereskedelmi Vál­lalat, s ugyanilyen össze­get ajánlott fel a Magyar Úttörők Szövetsége. A he­lyi tanács ingyen telekkel járul hozzá az építkezés­hez, amely rövidesen meg­kezdődik. A sződligetiek elképze­lései szerint a gyermekház később mintául szolgálhat más településeknek, hogy társadalmi összefogással hasonló otthonokat építse­nek, s ezek az épületek a gyermekvédelem újabb bá­zisai lehetnek. Jövőre megkezdik a kon­tinens első kéreg alatti vil­lamosva&útja, az idén 90 éves budapesti kisföldalatti alagútjának felújítását. Az ipari emlék rekonstrukció­járól Fülöp Jenő, a Buda­pesti Közlekedési Vállalat építési és fenntartási igaz­gatóságának vezetője tájé­koztatta az MTI munkatár­sát. Mint elmondta: a millen­nium évében készült föld­alattival nincs komolyabb gond, mert az elődök jó munkát végeztek. Az alagút szerkezete azonban elörege­dett, s a jelentősen megnö­vekedett felszíni forgalom is közrejátszott a pálya álla­gának romlásához. További gondokat okozott, hogy mint­egy másfél métert emelke­dett a talaj vízszintje, s a szigetelésnek az sem hasz­nált, hogy telente korábban sóval szórták a Népköztár­saság útját. A földalattin legutóbbi 1973-ban — a vo­nal meghosszabbításakor — végeztek rekonstrukciós jel­legű munkát, ám akkor csak a Deák tér és a Bajcsy-Zsi­linszky út közötti szakaszon. Azóta több vizsgálat is iga­zolta a teljes felújítás el­odázhatatlanságát. A BKV meghívásos terv­pályázatot hirdetett, ame­lyet a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat, valamint a Hídépítő Vállalat nyert meg. A tervezőmunka 1989-ben fejeződik be, ám a legfon­tosabb javításokhoz heteken belül hozzákezdenek, A tel­jes felújítás részletes prog­ramja a napokban vált vég­legessé. Eszerint a munka a Bhjza utcai állomás föld alatti főtartóinak megerősí­tésével, újabb tartóoszlopok építésével kezdődik; a prog­ram a tervek szerint 1991 végére fejeződik be. Jövőre a Hősök tere és a Kodály körönd, 1989-től pedig a Ko­dály körönd és a Nagymező utca között dolgoznak az építők. A felújítás a Bajcsy­Zsilinszky utcai megállónál fejeződik be. A kilencvenes évek elején látnak hozzá a vágányok átépítéséhez. Ahol szükséges, megerősítik a fö­démet, korszerűsítik a jel­zőberendezéseket és az elekt­romos hálózatot is. A BKV szorgalmazza, hogy a földalattit vegyék fel a hazai műemlékek sorába. E (Törekvésüket jelzi, hogy az eredeti állapotnak meg­felelően végzik a helyreállí­tást. A tervek szerint 1991­ben hozzákezdenek a húszas években elbontott, pirográ­nit burkolatú, szecessziós le­járatok rekonstrukciójához is. A szerkezetmegerősítési munkákat várhatóan a for­galom zavarása nélkül vég­zik: a szigetelés, illetve a födémmegerősítés Idején azonban különböző közleke­dési változások lesznek. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24.633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 2«, 6720, Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési df| egy hónapra 41 forint — ISSN: 0133—023 g

Next

/
Oldalképek
Tartalom