Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-06 / 80. szám

Húsz év, hatvanas szorzóval 76. évfolyam, 80. szám 1986. április 6., vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Túlfoglalkoztatás Ki vitathatná: a teljes foglalkoztatottság a szocialista társadalom olyan erénye és értéke, amely egyúttal a kapitalista gazdálkodással szembeni fölényét is jelzi. Még akkor is, ha nálunk is vannak úgynevezett „várakozók", tehát munkahelyre, munkaalkalomra várók; az elmúlt év végén összesen és mindössze alig kétezren az ország 89 városában. (Például Kecskeméten 2, azaz kettő, Kalocsán 6, Székesfehérvárott 5 ember várakozott a megfelelő munkaalkalomra ...) Érdemes ismételni: a több mint 5' millió aktív kereső mellett — no és persze, a szép számmal foglalkoztatott nyugdijasok mellett is — alig kétezer „várakozó" nem okoz társadalmi feszültséget. Már azért sem, mert közben a legfontosabb ipari centrumok munkaerőéhsége változatlanul csillapíthatatlan. 1984 vége és 1985 decembere között gyakorlatilag semmit sem csökkent a munkaerő-kereslet, változás csak annyi, hogy a kínálatban némi — de nem jellemző — növekedés tapasztalható. A legfontosabb ipari, centrumokban — és főleg a fővárosban, de például Szegeden, Pécsett, Veszprémben és Székesfehérvárott is — ezrével keresik- a vállalatok az új munkavállalókat, s persze nem találják. Gyakorlatilag nincs tartalék, nincs utánpótlás, legfeljebb egyes körzetekben beszélhetünk némi — és ugyancsak nem jellemző — speciálisan egyéni okokra visszavezethető elhelyezkedési gondokról. A munkaerő-piaci helyzet tehát gyakorlatilag változatlan, s már csak ezért is aktuális a kérdés, hogy tudniillik: a teljes foglalkoztatás vajon azonositható-e a hazai gyakorlattal, amely egyértelműen a munkaerővel való pazarlást jelzi. Vagyis: teljes foglalkoztatás helyett inkább egyfajta — és meglehetősen súlyos mértékű — túlfoglalkoztatásról kell beszélnünk, s látnunk kell végre ennek összes veszélyét. Tagadhatatlan jelek bizonyítják, hogy a vállalatok most már válogatnak a munkára jelentkezők között, ám változatlanul mereven ragaszkodnak a meglevő munkavállalóikhoz. Akkor is, ha szükségük van rájuk, akkor is, ha nem. A vállalati termelőmunka — egyéb okok miatt rendre — hullámzik, a munkaerő-állomány viszont stabil. Senkinek sincs mersze, hogy lemondjon, akár csak ideiglenesen is, a felhalmozott munkaerő-tartalékról, mert — az idevágó rendelkezésekkel és állami biztatásokkal ellentétben — senki sem biztos abban, hogy például a termelési csúcsidőszak bekövetkeztével villámgyorsan hozzá is juthat a számára nélkülözhetetlen létszámhoz. Magyarán: akárcsak a termelési kooperáció eseteiben, úgy a munkaerő-piaci együttműködésben is a kölcsönös bizalmatlanság jellemzi és vezérli a vállalati magatartást. (Tegyük hozzá: nem ok nélkül...) Tehát tény, hogy pazarlóan bánunk — gazdálkodunk — a legértekesebb — és legnehezebben pótolható — termelőerővel, vagyis az emberi munkaerővel, ezt tudjuk, elismerjük, és nem vitatjuk, ám gyakorlatilag semmi nem történik az ügyben, hogy e folyamatot az ellenkezőjére fordítsuk. Pedig azt is tudjuk, hogy minden olyan gazdaság, amely a munkaerő tartalékolására, illetve túlfoglalkoztatására rendezkedik be, szinte behozhatatlan hátránnyal startol a nemzetközi versenypiacon. Mert e felesleges munkaerő „cipelése" költséghátrányokat, hatékonyságbeli problémákat jelent. Minden ilyen gazdaság rengeteg energiát pocsékol el, és növekedése azonnal lelassul, mihelyt az erőforrásai — közöttük a munkaerőforrásai — elapadnak. Az ily' módon működő gazdaság vállalatai ugyan jelentős belső tartalékokkal rendelkeznek, ám hiányoznak a szükséghelyzetben bevethető külső tartalékok. Profán hasonlattal élve: országszerte kínzó hiánycikk például az M—6-os anyacsavar. Van olyan vállalat, ahol egy darab sincs e filléres alkatrészből, s van olyan vállalat is, ahol tízezer darabos készletek halmozódtak, s vigyázzák féltékenyen, mert tudják, hogy hiánycikk. Ugyan nincs szükségük e csavarokra, de hát ki tudja ... Az egész problémakörnek — és ezt ne tagadjuk — van bizonyos ideológiai-politikai vonzata is: inkább a minden józan mértéket felülmúló túlfoglalkoztatottság, semmint az akárcsak néhány ezres — és országos eloszlásban aligha jellemző — minimális tartaléksereg. S ezt a politikai követelményt a vállalatok is érzik. Nem feladatuk, de tudjak, hogy felelősséggel tartoznak — egyenként és összességükben — a teljes foglalkoztatás fenntartásáért, jóllehet, ez nem vállalati, hanem állami feladat és garancia. A szereposztás azonban gyakorlatilag tisztázatlan, a hagyományos foglalkoztatási formák mellett nem alakultak ki például a részmunkaidős foglalkoztatás intézményesített feltételei — és főleg az ösztönzői —, mint ahogy ritka eset a vállalatok közötti munkaerő-kölcsönzés is. Persze: kezelhetők e problémák mellékesen is, csak egyet ne feledjünk: a hazai munkaerőpiacot most már végképp tarthatatlan ellentmondás jellemzi. A változatlanul stabil kapun belüli munkanélküliség, és a változatlanul csillapíthatatlan vállalati munkaerőéhség. Következésképpen, valami módon csak megoldandó, hogy a feleslegessé váló emberektől minden gond és lelkiismeret-furdalás nélkül szabaduljanak meg a vállalatok, tudván, hogy elhelyezésük semmi gondot nem jelent például az állami munkaerő-közvetítő hivatalok számára. Mindennek alapfeltétele, hogy végre eldöntsük: van-e különbség — és ha igen, akkor mi ez a különbség — a teljes és a túlfoglalkoztatás között? Vértes Csaba Tavaszköszöniő Bár a késve érkezett tavasz inkább szabadtéri szórakozásra csábított április 4-én, Szegeden mégis egy házban — az ifjúsági házban — volt a legnagyobb forgalom. Két generáció, anyák, apák és gyermekeik számára hirdették meg a családosok-fiatalok napját, s a programot összeállító rendezőket dicséri, hogy délelőtt 10 órától az este 10 órás zárásig több mint ezer vendéget fogadhatott a Tisza-parti ifjúsági központ. (A fiatalok napjáról szóló részletesebb tudósításunk lapunk 3. oldalán olvasható.) Áz Uni ve rsal-je lenség VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az 1970-ben 17 milliós termelési értéket produkáló Universai Vegyipari Szövetkezet tavaly 312 milliós termelési értéket állított elő. Közei hússzoros növekedést érlek cl másfél évtized alatt. Most azt tervezik, hogy három év múlva „feltornászszák" magukat az 1 milliárdosok közé. Háromszáz százalékos növekedést terveznek olyan időszakban, amikor a gazdaság növekedésének országos üteme évi 1-2 százalék körül mozog. Most A szegedi szövetkezet az elmúlt esztendők zátonyosabh gazdasági viszonyai között is sikeresen hajózott. A dinamikus növekedéssel párhuzamosan a nyereségérdekeltség fejlesztésének köszönhetik, hogy bérfizetésben is az országos élvonalba verekedték magukat. Az elmúlt években termelési struktúrájukat is jelentősen átformálták, ügyelve arra, hogy egy-egy termékhez minél kevesebb anyagot, energiát használjanak fel. Hagyományos termékeiket mindenütt ismerik az országban: a „Méta" család, a Bellady hajfesték, a dauervíz a legeldugottabb helyre is elviszi hírüket. Mégsem elégedtek meg ezzel... Az elmúlt öt évben 6 termék gyártását szüntették meg, de 32 újat kezdtek gyártani helyette. Három évvel ezelőtt váglak bele a fertőtlenítőszer-gyártásba. Szovjet szerződés útján jutottak a licenchez, de mára már úgy átformálták a technológiát, hogy a feltalálója sem ismerne rá. Miért jobb ez. mint az eredeti? Mert ugyanazt kevesebbért állítják elő. olcsóbb beruházás is elég hozzá, és a környezetet is jobban kímélik. A kezdet azt igazolja, érdemes jobban belevágni ebbe a fába a fejszét. Az egész kollektíva jövője függ attól, mennyire lesz sikeres ez a vállalkozás. A szövetkezet emblémája mellé, jó évtizede mindenki odagondolja Laczkó István elnök nevét is. Sikerember-* nek mondják. Merész tervek, de szerencsés üzleti elképzelések szegélyezik útját. — Szeret kockáztatni? — Nem vetem meg a pókért. — És a munkában? — Ott muszáj. De óvatosan, józan megfontolással kell elébe nézni a dolgoknak. Nem lehet hazardírozni. Aki vezetői székben ül és ném mer kockáztatni, vállalkozni, az hamar „jégre ül". — Mikor került ide? — 1964-ben. Akkor én voltam az egyetlen vegyész a szövetkezetben, most ti-: zenhárman vagyunk. Közben a mindent gyártó kisszövetkezetből vegyipari középüzem lett, de lassan ezt a jelzőt is kinőjük. — Tavaly vásároltak egy háromhektáros új területet, Sokan legszívesebben eladnak. önök viszont vásároltak! — Az volt a szerencsénk, ami másoknak a pechjükj Sikerült olyan tempót fel-l vennünk a fejlesztésben, hogy nem maradtunk le a versenyfutásban. — Mire használják majd az új telepet? — Eev hatezer tonnás fertőtlenítőszer-gyárat építünk fel rá. A meglévő irodaházba pedig kutatólaboratóriumokat, fejlesztési csoportokat telepítünk be. — Kitek lehet ennyi fertőtlenítőt eladni? — Itthon is, külföldön is keresett cikk. Ráadásul a mi technológiánkkal majdnem negyedannyiért tudjuk adni, mintha külföldről hoznák be. A piacon pedig ez a legnagyobb ütőkártya. — Újításairól, találmányairól is sokan ismerik a szövetkezetet. — Muszáj mindig törni a fejünket valamin, ha a piact igényeivel lépést akarunk, tartani. Tíz év alatt az újításokból, találmányokból befolyt összeg 483 millióval gyarapította a szövetkezet pénztárcáját. Tíz saját találmánnyal én magam is hoz-( zájárultam ehhez. — Megéri ennyi munkát befektetni? — Az évi átlagkereset 86 ezer forint, ez országos átlagban is az elsők közölt van, az idén szerelnénk • érni a 95 ezres szintet. Azt szeretnénk, hogy akik megérdemlik, a főmunkaidőben keressék meg a tisztességes megélhetésre valót. A szabályozók is a nyereségcentrikusságra ösztönöznek. — Mégis sokan bírálják a szabályozókat. — Azon lehet vitatkozni, hogy jók-e, vagy sem. De a gazdaság működését mindig, mindenhol szabályozták valahogy. Azt kell megtanulnunk, hogyan lehet együtt élni ezekkel a játékszabályokkal, nem pedig mindenáron „árral szemben" úszni. Ez, nem azt jelenti, hogy mindenben egyet is kell érteni. Az valóban nem „ideális" állapot, hogy amit a jók megtermelnek, azt a rosszak feléljék. Sokáig nem is tartósítható. — Milyen vezetői gárda veszi körül? —• Minden vezetőnek olyan a csapata, amilyet megérdemel. A közvetle'l kollégáimat magam válasz! tom meg. Egy szempont van. csak: mit tud tenni a szövetkezetért. Ha valamiben nem egyezik a véleményünk, akkor sem ijedek meg. Inkább „megrágom" a javaslatot, ha jobb, mint az én elképzelésem, miért ne csináljuk úgy? — A szövetkezet irányítása mellett mire jut még ideje? — A vegvészet nemcsak a munkám, de a hobbim is.' Igyekszem minden olyan feladatot leadni, amit nem muszáj nekem elvégezni. Az üres szócséplést értekezleteken sem szeretem. Mindenkinek megvan a maga feladata. — Vegyész létére honnan konyít a közgazdasághoz? — Rákényszerílett a munkám, hogy megtanuljam. A menedzseléshez okvetlenül érteni kell ebben a székben. Ha a szakmát is ismeri az ember, az csak érdem. — Segítség? — Sok vezető csak a pénzbeli támogatást tartja valakinek, nekem az is sokat jelent, ha elvben támogat-; jak az elképzeléseinket. Hasznosan gazdálkodni az a mi dolgunk, ezt semmiféle külső segítség nem helyettesítheti. — Vereségei? — Nem voltak. „Számító" vagyok: mindent előre mérlegre teszek. Csak ahol megvan a nyerés esélye, abfc) vágok bele. — Közérzete? — Ha a gyomromat nent számítom, kitűnő. De melyik vezető nem ideges? — Elismerés? — Két feltalálói díj. Munka Érdemrend ezüst fokozata és Eötvös Loránd-díj. Rafai Gábor éppen egy új üzemrész építésébe vágnak bele. Az öszszes növekedésük húsz év alatt tehát mintegy hatvanszoros lesz. Talán nehezen hihető, de itt százmilliók „születnek"... *