Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-17 / 270. szám

12 Szombat, 1984. november 17. * Fénycsövek Vácról FOGÁSZAT... Megszokjuk lassan, hogy ahány nap az évben, annyi világnap. A naptár minden lapjára és minden napjára esik egy-egv nemzetközi je­lentőségű. széles e földkerekségünkön fontos, felemlegetendő, megünnep­lendő, a nemzetközi te.tnaptól a ta­karékossági világnapig, s egyéb je­les napokig. Azt meg már régen megszoktuk, hogy minden hónap „valamilyen hónap", szervezett kam­pánnyal, minek során (hol a fásítás­sal, hol az idős emberekkel törő­dünk. Most. novemberben éppen a fogainkkal. Mert november fogászati hónap. Vöröskereszt, sajtó, rádió, televízió hirdeti nap mint nap (né­mi túlzással), hogy „ép fog — ép ember". A propaganda néha hatá­sos. Fogorvos barátom mesélte: mi­nap a fogászati hónap lelkiismeret­ébresztő" „hadjárata" hatására be­ment rendelőjébe egv idősebb pá­ciens. A fogdoktor végigvizsgálván a harapásra, őrlésre, vicsorgásra. s egyebekre hivatott sort, elégedetle­nül jegyezte meg: — Hát. ezek a fogak bizony elég­gé megviseltek, lestrapáltak. Köz-napi — Tudom — felelte a beteg. — Már az ideggyógyászom is mondta, hogv nem kellene annyit rágódnom a problémáimon ... TOVÁBBADJUK? A hivatalokban általában sok nő dolgozik. S mitagadás, többnyire pletykálnak. Időnként saját maguk­ról is. Az újdonsült házas F.rika például arról, hogy milyen szuper ember a férje, mennyire boldog vele. Egyszer aztán kiderült, hogy a feleségéért az irodába munkaidő végeztével bejáró mintaférjnek vi­szonya támadt neje egyik kolléga­nőjével. Mert a frigyre lépett hölgy addig dicsérte munkatársnője előtt az urát. míg fel nem keltette iránta annak érdeklődését. A történetet hallván tűnődöm: igaza lehet-e Werner Mitsch-nek. aki azt állítja, hogy „A boldogságot csak akkor le­het fogva tartani, ha továbbadjuk"? INTELEM: Tizenéves lány első randevúinak egyikére készül, hosszasan pepecsel a fürdőszobában. Aggódó mamaja beszól: — Mit csinálsz? — Sminkelek. — Azt lehet. De vigyázz, ennek a fiúnak a kedvéért a szivedet ki ne készítsd! KÖZ-MOND-ASKALODÁS: Az emberek többsége hajlik arra, hogy ha hallja, „jóakarói" mószerol­ják, égetik olyan helyen, ahol nem tud védekezni a rágalmak ellen, az­zal nyugtázza a tényt, hogy ilyes­mit csak arcátlan ember tesz, mert pofa keli hozzá. S a megrágalmazott­nak többnyire, sajnos nem fér rá a pofájára, vagyis nem eléggé szem­telen ahhoz, hogy fölfújja a pofáját, azaz megharagudjék, s legyen pofá­ja ahhoz, hogy az első adandó al­kalommal „visszaüssön", lehetet­lenné tegye az áskálódó és egy­szer s mindenkorra befogja a pofá­ját. Szabó Magdolna Az idén 20 millió forint értékű fénycsövet gyártanak a Tungsram váci gyáregységében. A fényforrások negy­ven százaléka tőkés exportra kerül. MOCORGÓ Ismét megrendezi a vember 7. Művelődési No­Ház A WEINKR­ZENEKAR » SPANYOLORSZÁGBAN Kéthetes spanyolországi hangversenvkörúton járt a a Mocorgó című játékos, zeneművészeti főiskola sze- családi sportdélelőttöt ma, gedi tagozatának Weiner szombat delelőtt 10 órától az Borult idő Várható időjárás az or­szág területere szombat es­tig: tovább tart a túlnyo­móan borult idő. Sokfelé várható csapadék, főként eső, de átmenetileg ónos eső. hó. a magasabb fekvésű he­lyeken havazás. Reggel erősen párás lesz a levegő, és helyenként köd keletke­zik. A hőmérséklet délután 2 fok körül várható. Kamarazenekara. Weninger Odessza II. számú általá­Richárd vezetésével öt vá­rosban léptek föl, nagy sí- r'cs iskolában. A foglalkozá­kerrel. Vivaldi-, Mozart-, sokat Nagy Zsuzsa vezeti, s Farkas-. Weiner- és Vántus- bemutatót tart majd a tá­műveket szólaltattak meg, karateszakosztálv is »zersAHi Fw»ne hoooHömi-, Pel Karaies/.ah.osziaiy is. Szecsődi Ferenc hegertűmü vész közreműködésével. CSAI.ADVEDELMI TANÁCSADÓ A Szeged városi VÖrőske­Gyakorlott — Hogy vagy? Már visszatértél Velencéből? Hogy sikerült a nászút? — Köszönöm. Jól, mint mindig. Számítógépes utastájékoztató Megkezdték azoknak a ma- tott szerződést a Krone nvu­reszt rendszeres csaladvé- gyar berendezéseknek a ter. gat-berlini céggel, amely fő­rielmi tanácsadó szolgálatot vezését, illetve gyártását, vállalkozója az információs lart minden hétfőn délután amelyeket a Ferihegyi repü- rendszer kiépítésének. A be­14-től 17 óráig, csütörtökön lőtér új forgalmi épülete- rendezések, készülékek elő­pedig délelőtt 9 és 12 óra nek korszerű utastájékozta- állításában számos hazai és között. A Székely sor 21. tási rendszeréhez szállítanak, külföldi cég vesz részt. Így szám alatti klubhelyiségben Az információs hálózat egy- a számítógepet és annak varja és fogadja mindazo- ídejűleg Ifi induló és 12 ér- programjait a Videoton kat, akik családi és egyéni kezö járatról közli majd a Elektronikai Vállalat és a konfliktusaik általuk meg- legfontosabb adatokat az Számítástechnikai Kisüzem oldhatatlannak látszó gond- utazó- és várakozó közön- Betéti Társaság készíti. A jaiban megoldási lehetősé- seggel. Az induló, az érkező nagyméretű táblákat a Krone get keresnek. Akik a szemé- és a tranzit csarnokokban cég szállítja, a monitorokat lyes beszélgetést valamilyen úgynevezett lapozórendszerű pedig az angol Tel vállalat, oknál fogva nem vállalják, táblákat helyeznek el, a ki- A berendezések rendszerter­problémáikkal levélben for- sebb helyiségekben, igy a vezését, a szerelés és az dúlhatnak,a tanácsadó szol- poggyászváróban, az üzletek- üzembe helyezés irányítását gálathoz mélynek címe: Sze- ben és a vendéglátó egysé- a VILATI Villamos Autó­jypCl pf 102 gekben nagyképernyős mo- matika Fővállalkozó és nitorokon keresztül tájéko- Gyártó Vállalatra bízták. A zód hatnak majd az utasok és ma legkorszerűbbnek számí­a várakozók. tó utastájékoztatási rend­A Komplex Külkereske- szert jövő év nyarára sze­szekvezető egyetemi tanár, delmi Vánalat nemrég kö- relik fel Ferihegyen, a Szegedi Orvostudományi Egyetem egészségügyi szer­SS?BÍ M^TársaT Csörög a telefon... Csörög a telefon.. lomorvostani Társaság kép- # megint oentek van viseldtében Lengyelországba . '. . „ ,, .! utazott. November 16. és 18. PS átalakíthatjuk a mondást. TÁRSADALOM­ORVOSTAN! KONGRESSZUS VARSÓBAN Dr. Zalányi Sámuel tan­A lottó nyerőszámai: 4, 74, 77, 78, 89 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hőgvészen megtartott 4fi. lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 74, 77, 78, 89. ÚJ SZIGETELÉSI ELJÁRÁS Az Építőipari Tudományos Egyesület Csongrád megyei csoportja szervezésében no­vember 19-én, hétfőn 14 órakor Szegeden, a Techni­ka Házában dr. Szafner Alfréd és Márkus László tart film- és diavetítéssel, valamint gyakorlati bemuta­tóval egybekötött előadást. A téma a Hungisol vízszi­getelő rendszer építőipari felhasználásának tervezési és beépítési feltételei. Részt vésznek a bemutatón a Hun­gária Műanyagfeldolgozó Vállalat alkalmazástechnikai osztályának dolgozói is. A rendezvényre a szakembe­rek mellett az érdeklődőket is várják. TELEFON KÖZPONTOK Új automata telefonköz­pontot helyeztek üzembe pénteken Tiszakécskén, Lászlófalván és Lakiteleken, s így öt Kecskemét környé­ki község hívható már köz­vetlenül, a 76-os körzet­számmal. A megyeszékhely crossbarközpontjának bőví­tése tette lehetővé a háló­zat fejlesztését, újabb ál­lomások bekapcsolását. Jö­vőre Nyáriőri ncen és Tisza­aipáron teremtik meg a köz­vetlen telefonhívás lehető­segét. Kvarcórák a Mercedesekben November elején három nap alatt a nagylaki határ­átkelőhelyen Ausztriában dolgozó jugoszláv állampol­gárokat csíptek nyakon nagy értékű csempészáruval. No­vember 6-án osztrák rend­számú Mercedessel érkezett a határállomáshoz Novako­cic loraa. A határőröknek és vámosoknak feltűnt, hogy a gépkocsi alvázán átalakí­tást végeztek. Megérzésük beigazolódott, amikor kibon­tották a lehegesztett üreget, hisizen rongyokba csavarva 459 darab kvarcór« került elő. 688 ezer 500 forint ér­tékben. Az órákat Novako­cic Torna Romániába akar­ta csempészni. Másnap, november 7-én újabb Mercedes fékezett a nagylaki határátkelőhelyen. Stan Stevan Románián ke­resztül igyekezett haza Ju­goszláviába. Nála 1043 da­rab kvarcórát találtak, mely­nek értéke 1 millió forirlt. Ezzel azonban még nem sza­kadt meg a Mercedes-túra, hiszen november 9-én újabb két Mercedes érkezett a ha­tárátkelőhelyhez Az egyiket Merzan Lajos vezette. a má­sikat viszont csak szívesség­ből hozta Merzan ismerőse, aki nem tudott arról, hogv a gépkocsiban csempészáru van elrejtve. Ezt a tényt maga Merzan Lajos is bizo­nyította. A két gépkocsiból 1035 darab kvarcóra került elő. 1 millió forint értékben, és 7615 darab gombelem. melynek értéke 678 ezer 188 forint. A Makói Városi Bíróság gyorsított eljárással novem­ber 12—13-án tárgyalta a jugoszláv állampolgárok bűnügyét. Novakocic Tornát. 6 hónapi szabadságvesztésre, Stan Stevant 8 hónapi sza­badságvesztésre ítélte a bí­róság, melynek letöltését 3 évre felfüggesztette. Merzan Lajost 10 hónapi végrehajt­ható szabadságvesztéssel büntették. A bíróság mindhárom ju­goszláv állampolgárt — Merzan Lajost 10 hónapi börtönbüntetése letöltése után — kiutasította az or­szágból. A négy Mercedest, a 2537 kvarcórát és a 7615 gombelemet elkobozta * bí­róság. Az ítélet Novakocic Torra és Stan Stevan esetében jog­erős, Merzan Lajos és velő­je fellebbezést jelentett be, így a bíróság .elrendelte Mer­zan Lajos letartóztatását R. L, KERÁMIA­KIÁLIJTAS, CITERA MUZSIK A A TANYAKLUBBAN Üllésen, a Siposmalmi ta­nyaklubban ma, szombaton este 7 órakor kiállítás nyí­lik Fábri Judit keramikus­művész alkotásaiból, a tár­latot Katona Judit költő nyita meg. A program má­sodik felében a balotaszállá­si citerazenekar szórakoz­tatja a résztvevőket. között részt ' vesz Varsóban ha péntek, akkor nincs És. E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Regös Éva Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 16-től 13 óráig. Telefon: IÍ-847 „ - _ , _ , . Mert Becsei . Sándor megint a Lengyel Tarsadalomorvos- , ' . , , , .... nem kapott ... A posta va­tani Társaság 4 nemzette«- £ , korlátozott z. tudományos kongresszu- péklány';zámba„ jelenik meg. A posta a kiadótól HÉTFŐTŐL eredménytelenül igényelt EXTRA L/OTTÖ magasabb példányszámot, A Sportfogadási és Lottó ami a lapszúkét magyaráz­Igazgatóság november 19-én, za." A posta tehát nem te­hétfőn Extra lottó elneve- het semmiről. Az Élet és zessel rendkívüli lottószel- Irodalom egyébkent 55—«0 vényt hoz forgalomba: be- ezer közötti példányban ké­vételét a Nemzeti Színház szül. Ha csak azt néznem. ez nem okoz zavart, továb­javára ajánlják fel. Az Ext- hogy a Délmagyarország kö- bjtom. Bár nem sok re­ra lottó a decemberi előfi- rülbelül 63 ezerben — ez rnénnyel mert a levél csak zetéses szelvényeken ötödik tenvleg keves. De ezen mi hullik, takarítani folyamato­játékhétként szerepel. A változtatni nem tudunk... san kéne. Ugyanis ráesik az szelvények beérkezési határ- ... persze, a macskanyá- esd csúszós lesz, és ideje december 8„ szombat., vogáson sem. A Teleki utca, ' . . .. ' . déli 12 óra. A számsorsolást az Attila utca és a Nádor : .eicsusziK az emöer, december 11-én. délelőtt a utca környékén legalabbis. ™,nt af- aK1 ~, «Ijesen jo­televízló és a rádió is köz- Kóbor macskák tömkelegét ™ ,, ,T J,?gy nelKul vetíti- A rendkívüli tárgv- jelzik az arra lakók. Hadd felszaUn' tomegI nveremeny-húzáson decem- ne mi fogjuk őket be ... kozlekedes, eszközökre, mert ber 18-án 500 nvereményt . . mint ahogy azokban az mtr,npm á™SIt?nak sorsolnak k, Főnyeremény- ügyekben sem tudunk sze- j™ tett a soföróknéT tó" ként egy 200 ezer forjnt ér- mélyesen eljárni,. amikor ^ *g tékú faház vásárlásara jogo- egy-egy kornyék szemetes. sí tó utalvány, és egv Polski takaritatlan voltát jelentik ral. „Z . Jr ,pnl FI AT 128 típusú személy- nekünk. Sajnos, nem tudjuk "sur«os bekben, mert az gépkocsi jut a legszerencsé- a JATE TTK-epülete előtt 50 forint meg a szégyen sebbeknek. sem felsöpörni az avart, s ha mégis kellemetlenebb ... ... és kellemetlen Magyar Józsefné kézbesítő este is a táskájával. Eltűnt ugyanis, körülbelül 400 darab díjbe­szedő kartonnal együtt. Jó lenne, ha visszakapná, más­nak úgysem lehet erre szük­sége . . . . .. mint ahogy nem megy sokra, senki Judik Lajosné (Petress utca 9 B) tárcájával sem, amit a buszon felejtett. Vaksági igazolványa, kisko­rú gyermekei születési anya­könyvi kivonata volt benne. Azt hiszem, ez az az eset, amikor megint kivételt te­hetek . .. ... és kivételt teszek, bár megfogadtam, hogy fűtésről jót. vagy semmit, ebben az ügyben is. Többen jelezték, hogy mielőtt a hivatalos „hő­fokmérő" kijön, mindig me­leg van. de ez utána boro­gatás nélkül is elmúlik ... . . . mint a hétfői friss ke­nyér. ¡t KÁVÉMIX vagy a férfikalapos mesterség . .. . .de nem múla el a nap jókívánság, dicséret nélkül. Idézem Tarinét: „az a bolt olyan, mint egy álom". A mesebolt Algyőn található, Olajos ABC-nek hívják ... i Gvászközleménvek Fájdalommal tudatjuk, hogy a sraeretett rokon. OZV. TÖTH JOZSEFNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása november 20-án 14 érakor lesz a Belvárosi temető umafaJánAl. Gyásaolo rokonai. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy OZV. ROZSA ÖDÖNNÉ Kovára Ilona volt Mérey u. 13B alatti lakos 7« éves korában, türelemmel viselt, hoctséju betegség után november M-ésri elhunyt. Búcsúztatása ham­vasztás utan lesz. A gyászolo család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZEKERES ISTVÁN ületének »4. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsuztatasa november 17-én 13 órakor lesz a szóregi temető ravatalozójából. A gyészoló család, Szóreg, ÜJ­vüág u. 56. Tudatjuk, hogv ÖZV. FÉLIX JÓZSEFNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása november 26-án 15 ónékor lesz a Dugonics temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen fér], édes­apa. nagyapa, dédapa. GARGYAN SZILVESZTER lakatosmester, életének S4. evé­ben örökre itthagyott bennün­ket. Temetése november 19-en 13 órakor iesz az Üjszegech te­mető ravatalozójából. A gyászo­ló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy­mama. BALOGH KALMANNE Jak só Mária november 14-én váratlanul el­hunyt. November 16-én 14 óra­kor a Belvárosi temető ravata­lozójából kísérjük utolsó útjóra. A gyászoló család. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a szerelett édesanya, nagy­mama . dédtmtma. OZV. KOVÁCS ISTVANNE Ágoston Katalin életének 81. évében. hosszú szenvedés irtán elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása no­vemöer zn-án 12 óraikor ]esz a Belváros., temető ravatalozójából. A gyászoló család, Deszk, Al­kotmány u. 12. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának naoila.ija Főszerkesztő! Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávav István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős ktajő: Kováé* László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztár­saság útja 1«. Sajtóház. 871 (I - Telefon: 12-«;» - A lapot nvomjat Szegedi Nvomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 8720 igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézpesltóknél Előfizetési dlj egy hónapra M forint. — Index: 15 053 - ISSN e 9133—625 a

Next

/
Oldalképek
Tartalom