Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-24 / 303. szám

Vasárnap, 1978. december 24. BT DM l MAGAZIN A korszakváltás kérdései N

apjainkban a közgazdászok „világgazdasági korszaKváltásról" beszélnek. A kölcsönös függőség az országok között tovább erősödik. De nem feltétlenül kell szakembernek lenni, a laikus is érzi az új helyzetet. Ugyan kivel nem fordul elő, hogy egyszer-egyszer ösztönösen beletemetkezik az emberiség gondjaiba, s a politikai é3 gazdasági jelenségek összevisszaságából a jövőt firtatja? Ezt tette idén megjelent könyvében Símai Mihály akadémikus is. A „Kölcsönös függőség és konfliktusok a világgazdaságban", a közgazdász elemzésén túl humán szempontok alapján is méri az emberiség életre valóságát, körvonalazza az oly sokszor misztifikált „korszakváltás" ránk háruló feladatait. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Simái Mihály akadémikussal. — Annak ellenére, hogy az emberiség veszélyérzete ma már sokkal nagyobb, mint mondjuk egy évszázada volt, szükségesnek éreztem az ún. globális problémák vizsgálatát, amelyek a XX. század hátralévő részében és azután is megszaporítják gondjainkat Természetesen, könyvem elsősorbán közgazdász szemmel készült, de nem kerülhettem el a választ arra a kérdésre sem: mennyire képes, illetve lesz képes az emberiség az új helyzethez igazodni, a belőle fakadó problémákon felülkerekedni? — Ennyire új lenne a helyzet, hogy már ez a kérdés is jelmerül? — Minden túlzás, dramatizálás nélkül: számunkra szokatlanul új. Ha kinyitjuk a szemünket, és higgadtan körülnézünk, látjuk: viszonylag számottevő, mélyreható változások zajlanak a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokban, azokban az országokban, illetve országcsoportokban, amelyek meghatározó szerepet játszanak a világban. A fejlett tőkés országok fejlődése lassúbbá, ellentmondásosabbá vált. Szabadkereskedelmi politikájukat protekcionizmusra cserélik, az együttműködési törekvések helyett vagy azok mellett gyakoribbak a konfliktusok közöttük. Változások mennek vógoe a szocialista országokban is. A szocialista világrendszer sokkal heterogénebb, mint koráboan, ráadásul a közepes fejlettségi szint legfelső lépcsőfokát is több állam már átlépte. A most kezdődött fejlődési szakasz hoszszú és nehéz lesz, 20—25 évet is igénybe vehet, amíg magasan fejlett államokká válnak. Üj helyzet alakult ki a fejlődő országok körében is. Az emberiség történetében még soha nem fordult elő, hogy a létező államok .öbbsége — a mintegy 160 országból legalább száz — a gazdasági elmaradottság felszámolását tűzte ki maga és a világ elé alapvető célként. De új a helyzet abból a szempontból is, hogv az embe-iség történelme során először olyan problémákkal néz szembe, amelyek vagy az egész világot, vagy annak egv részét átfogiák, és megoHásuk C'ak nemzetközi együttműködés révén lehetséges. — Ha jól értettük, ez az a bizonyos kritikus pont jövőnk szempontjából? — így igaz Olyan gondokról van szó, amelyeket egyedül már nem lehet, kellő felismerés híján közösen pedig még nem tudunk felszámolni. Legkézenfekvőbb probléma a környezetvédelem, amely a világ valamennyi országát ténylegesen érinti. Az államok e tekintetben egyáltalán nem szigetelhetők el a nemzeti határokkal egymástól. Más jellegű, de általános gond a fegyverkezési verseny is. Jelenleg az emberiség mintegy 400 milliárd dollárt fecsérel pusztító eszközökre — a Föld 36 legszegényebb országának egyévi jövedelmét Ez az összeg akkora, amit a világ ma már nem engedhetne meg magának! Globális probléma az éhség is, jóllehet, „csak" néhány országban okoz komoly nehézségeket és tragédiákat. Napjainkban mintegy ezermillió emocr rosszul táplált vagy éhezik a világon. — A most felnövekvő nemzedék — legalábbis hazánkban — nem ismeri az éhezés borzalmait, a fegyverek veszélyeit. A problémák megoldásából viszont — ha jól számoljuk —, ennek a nemzedéknek kell igazán kivennie a részét. — Én bízom a fiatalokban. Szerencsére, Magyarországon nem ismerik az éhezést, de sokan szenvednek tőle szerte a világon. A világ lakossága jelenleg 4,3 milliárd, ebből több mint két és fél milliárd ember elmaradott országokban él, s közülük csaknem 1,7 milliárd fiatal. Vagyis világméretekben gondolkodva, a most felnövekvő nemzedék sajnos ismeri az éhezés szörnyűségeit. Ami a leszerelésért vívott harcot illeti, az minket, magyarokat is közvetlenül érint, hiszen anyagi eszközeink egy részét honvédelemre kell fordítanunk. Mindenki tudja, ma már nincsenek sebezhetetlen pontok a világon. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán hallottam: a Szovjetunió és az Egyesült Államok a mai nukleáris felkészültség szintjén képes arra, hogy az atomháború első húsz percében elpusztítsanak mintegy százmillió embert, lerombolják egymás területén a legnagyobb városokat. A veszélyt tehát ismerjük, meggyőződésem, hogy a történelemben az emberiség számára most először van meg a lehetőség mindenfajta háborús veszély elhárítására. Ez a lehetőség nagymértékben azon múlik, mennyire találnak követőkre a szocialista országok békekezdeményezései. A nemzetközi erőegyensúlyon alapuló béke helyébe egy szervezett biztonsági rendszer léphetne, amely nemzetközi megállapodások sorozatára épülne — az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányához hasonlóan. Ez a békerendszer aztán idővel elvezethetne a fegyverek nélküli világ megteremtéséhez... — Az álom gyönyörű, ön szerint az emberiség már képes ezt megtenni? — Nehéz erre egyértelműen válaszolni. Alaptermészetemnél fogva, optimista vagyok. Az azonban tény. hogv az emberiség egésze társadalmi fejlettségét tekintve még nem jutott el erre a szintre, a leszereléshez, s általában a világoroblémák megoldásához csupán a technikai feltételek biztosítottak. További jelentős változásokra van szükség. Azután hatékonyabb együttműködésre. összhangra, közös tenni akarás-a az ember és ember, állam és állam között. És ez még nem az igazi. A világhelyzet változásai sokkal több erő'eszítést követelnek tőlünk, mint amennyit korábban hittünk — és tettünk. De ha mindez megvalósul, lesz gyógyír mindenre. Katona 'udit Adalék életrajzomhoz Minden erdőm kipusztult, minden hidam leégett. Lehetnék sokkal bátrabb, tisztább, erősebb ének. Két torokból szakadtam, vértitkuktól virágzóm. Két halott, felelőtlen, elsiratott és drága megátkozott hiánynak vagyok hol árnyban, hol fényben nyíló virágtalan virága. Weöres Sándor Öszi séta Hullt lomb illatával esti szellő játszik. Fenyőág-iveken egy csillag átlátszik. Föntebb a hegykúpok párát eregetnek, földig ereszkedő ködöt teregetnek. A csillag eltűnik fehér lepedőben, tán ki se villan már az óesztendőben. A nagy nyirkosságot holdsarló hasítja, majd a viharfelhő azt is beborítja. Erdő sűrűiében vaksötétben állunk, elindulunk lassan, tán utat találunk. Fázunk, a közelgő mennydörgésbe veszve — itt az ismert ösvény, nem megyünk már messze. Iliyis Gyúrj Hegyi-utjain az idősödésnek Igen, elmaradt a szem. Jöttünk tovább. Elmaradt a fül. Megint egy fog. Egy ujj el-elmaradozott, majd elmaradt az orr. Zihált, meg-megállva a tüdő: elmaradt! Akadt máris siránkozó közöttünk; hazugul túlsajnáltatva magát, hiszen ezután maradt csak el az agy. És jelzett leállást a szív. Kitört most már a jajveszék, a nagy, de egyre színészies túlzással, mert hiszen jöttünk, csak jöttünk, ámulva tovább. Elmaradt bár a kezJstén a láb. Zelk Zo tán Kassák Lajos anyja Kassák Lajos anyja: Istenes Erzsébet — olyan, mint egy verssor, úgy szól. mint az ének. Másfél évig voltam ágyrajáró ná'.a, szobájában hárman háltunk. 6 kint a konyhában. Söprű, dézsa, teknő sürgették az álmát, várták mikor ébred Szalmazsákon alvó, teknő fölé hailó Istenes Erzsébet. Boldog karácsonyt mindenkinek, aki családja körében tölti a szeretet, a békesség ünnepét. De még boldogabb karácsonyt és nyugodalmas pihenőnapokat kívánunk azoknak, akik értünk, családi körben ünneplőkért föláldozzák saját, méghitt óráikat. Mert az élet nem áll meg: gyerekek utaznak a szülőkhöz, unokák a nagymamához és nagypapához, jóllehet, csak a város egyik részéből a másikba, de van. akit órákig visz a vonat Szegedről Szatmár megye kis eldugott falujába, vagy az ország nyugati csücskébe. Keressük és elérjük szeretteinket villamoson, vonaton, vagy akár egy meleg hangú köszöntéssel a kábeleken át. Villamosvezetők, vasutasok, a telefonközpontos kisasszonyok ünnepélyesen megterített családi asztalánál üresen marad egy szék — az ő székük. Szolgálatukat teljesítik most is, álcár a kazánfűtő, aki sok ezer ember meleg otthoniért hagyta el a magáét, s az orvos, az ápolónő, aki meleget is hivatott sugározni ezekben a napokban, nemcsak a gyógyulás reményét. Nekik mondunk hát köszönetet, és kívánunk sok-sok boldog ünnepnapot. SOMOGYI KAUOLYÍÍR FEJ VÉTF.I.FH