Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-04 / 53. szám

2 Péntek, 1977. március -1. Magyar - laoszi j Spanyolországban együttműködési megállapodás 61 ország részvételével 0 Vientiane (MTI) Vientianeban 1977. március 3-án befejeződtek a magyar és laoszi gazdasági kormányküldöttség tárgyalásai. A magyar delegációt Borbándi János, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a laoszit pedig Nouhak Phoumsavane, a Laoszi Forradalmi Néppárt PB tagja, miniszterelnök-helyettes vezette. A most befejeződött tárgyalásokon kormányközi egyezményt írtak alá a két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműködéséről, s magyar—laoszi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottságot hoztak létre. Az együttműködési bizottság március 1—3. közö„t Vientianéban megtartotta első ülését, s megvizsgálta a két ország gazdasági kapcsolatainak eddigi fejlődését, megállapodott azokban az intézkedésekben, amelyek a két ország párt- és kormányküldöttsége által meghatározott feladatok végrehajtásához szükségesek. Ezenkívül a kél ország gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos együttműködési kapcsolatát szabályozó tobb kormányközi megállapodást írt alá. A tárgyalások befejeztével a két delegáció vezetője aláirta a bizottság első ülésének jegyzőkönyvét. Befejeződött a kommunista vezetők tanácskozása Külügyminiszteri értekezlet Kairóban 0 Madrid (MTI) Csütörtökön délben közös nyilatkozat kiadásával zárult Nyugat-, illetve Dél-Európa három legnagyobb kommunista pártja vezetőinek kétnapos madridi találkozója. A deklarációban Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt és Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt nevében támogatásáról biztosította a Spanyol Kommunista Pártot és Spanyolország összes demokratikus erőit a demokráciáért és a szabad Spanyolország felépítéséért folyó harcukban. A három kommunista vezető nyilatkozatában hangsúlyozta azt a meggyőződést, hogy a Spanyol Kommunista Párt, az összes haladó pártok legalizálása elengedhetetlen előfeltétele a spanyolországi demokrácia megteremtésének, és a valóban szabad választások megtartasának. Marchais, Berlinguer és Carrillo a nyilatkozat további részében hitet tettek „a politikai és társadalmi erők pluralitásán" alapuló új, szocialista társadalom felépítése mellett, amely tiszteletben tartja és szavatolja az öszszes kollektív és egyéni szabadságjogokat. Állásfoglalásukban hangsúlyozzák azt az óhajukat, hogy mindhárom párt teljes függetlensége alapján megvalósítják az egyes országok adottságaival összhangban levő szocialista társadalmat. A nyilatkozat aláírói hangsúlyozzák, hogy különleges jelentőséget tulajdonítanak mindennemű előrehaladásnak az enyhülés, a békés egymás mellett élés és a fegyverzetcsökkentés területén, a helsinki záróókmány megvalósításában. Végezetül az összes demokratikus erők közöti párbeszéd szükségességét hangsúlyozva, sikraszállnak a demokráciát és haladást óhajtó erők egysége mellett. B madridi csúcs # Kairó (MTI) Kairóban csütörtökön — hatvanegy ország részvételével — megnyílt Afrika és az arab világ külügyminisztereinek értekezlete. A tanácskozás célja előkészíteni a ket nagy államcsoport hétfőn — ugyancsak az egyiptomi fővárosban — kezdődő csúcsértekezletét. A megbeszélés első része volt nyilvános, a hivatalos üdvözlések után zárt ülést tartottak. Három üdvözlő beszéd hangzott el: Fahmi külügyminiszter a vendéglátó egyiptomi kormány nevében, Tunézia külügyminisztere az arab államok, Togo diplomáciájának vezetője pedig az afrikai országok nevében szólt a tanácskozás résztvevőihez. Mindhárman hangsúlyozták az afrikai és az arab államok közös érdekeltségét az imperializmus elleni harcban, annak a kölcsönös segítségnek a fontosságát, amelyet a két államcsoport tagjai egymásnak nyújtani tudnak a függetlenségi • harc teljes sikerre vivésében. A zárt ülésen Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára és William Eteki Mbovmova, az Afrikai Egységszervezet főtitkára tartott beszámolót az együttműködés szempontjából nagy jelentőségű 1976 áprilisi dakari, és az 1977 januári lusakai megbeszélésekről. Mint az Arab Liga és az Afrikai Egységszervezet szóvivői csütörtökön közölték a sajtóval, a külügyminiszterek megkezdték annak a dokumentumtervezetnek » megvitatását, amelyet a hétfőn megnyíló csúcskonferencia elé terjesztenek. A dokumentum „kairói nyilatkozat" nevet visel, és azokat a területeket tekinti át, amelyeken Afrika népeinek és az arab államoknak együttműködése megvalósulhat. Alapvető változások Kommentár Alighanem sírjában foroghat mostanában Franco generalisszimusz, Európa utolsó fasiszta államfője. Spanyolország megrögzött kommunistagyűlölő diktátorának 15 India választások előtt Indiában meglehetősen kiélezett helyzetben kerül sor a parlamenti választásokra. Indira Gandhi miniszterelnök, a kormányon levő Kongresszus Párt vezetője 19 hónappal ezelőtt meghirdette a rendkívüli állapotot. Ez különleges jogokat biztosított a kormány számára és az angol szisztémától örökölt, nyugat-európai értelemben vett polgári szabadságjogok egy részét felfüggesztette. Indira Gandhinak volt bátorsága feltenni a hatalmas ország egész életének talán legfontosabb kérdését. Azt, hogy a világ egyik legszegényebb országát, amelyben a gazdasági hatalom továbbra is a tőke kezében van, s ahol az emberi élet alapvető gondjaival kell megküzdeni — lehet-e egyáltalán a burzsoá demókráéia elvei szerint eredményesen kormányozni. A miniszterelnöknek ez a döntése óhatatlanul kiélezte kapcsolatait a hazai tőkésekkel, valamint a középpolgárság és értelmiség egy részével. Ezzel egy időben Indira Gandhi a kapitalista (mindenekelőtt az amerikai) sajtó vad támadásainak középpontjába került. A rendkívüli állapot bevezetése és a vele járó korlátozások India százmilliós tömegeit nem érintették. Hiszen a mindennapi életükön kívül eső problémákról volt szó. Ami viszont a százmilliós tömegeket elemi erővel érintette: az infláció, a helyi uzsorások és kiskirályok garázdálkodása, a korrupció. A rendkívüli állapot — éppen szigoránál fogva — jótékony eredményeket hozott. India gazdaságilag és politikailag egyaránt jobb. erőteljesebb helyzetben van ma, mint a rendkívüli állapot meghirdetése előtt. Ez már előrevetíti a választások várható eredményét is. Aligha kétséges, hogy Indira Gandhi és vele a Kongresszus Párt megnyeri a választásokat. A' legszélesebb indiai tömegek szemében továbbra is Indira Gandhi az egyetlen általánosan ismert és becsült politikai vezető. Az ő személyével és az általa képviselt politikával szemben továbbra sincs nemzeti méretű alternatíva. Nem mindegy természetesen, hogy Indira Gandhi és a Kongresszus Párt milyen arányú, milyen méretű győzelmet arat. A választásokon 542 mandátum sorsa dől el. 1971-ben, politikai tömegbefolyásának csúcspontján, Indira Gandhi és a Kongreszszus az akkori 518 mandátumból 350-et szerzett meg, de a szavaztoknak csak kevesebb mint 44 százalékát kapta meg. A mostani választáson a miniszterelnöknek és pártjának legalább 300 mandátumra van szüksége ahhoz, hogy szabad kezet kapjon elképzeléseinek megvalósításához. így voltaképpen a győzelem aránya a márciusi választás igazi politikai kérdése. Dzsagzsivan Ram, a kormány egyik veterán tagja röviddel ezelőtt hirtelen kilépett a pártból, szembefordult Indira Gandhival és „Demokratikus Kongresszus" néven ellenzéki pártot alakított. 0 — éppen mert Indira Gandhi jobbkeze volt — országosan eléggé ismert politikus ahhoz, hogy esetleg számottevő választórétegeket szakíthasson le a miniszterelnök pártjáról. Országosan a választások eredményére aligha lesz hatással, mégis káros az a vita, amely az Indiai KP és Indira Gandhi pártja között bontakozott ki. Az IKP — miközben a kormánypolitika bizonyos következetlenségeit bírálta — támogatta Indira Gandhi politikájának fővonalát a belpolitika és a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseiben. A miniszterelnöknő azonban közvetlenül a választások kiírása előtt szükségesnek tartotta, hogy elhatárolja magát az Indiai KP-től. Lépése mindkét fél helyzetét gyengíti és bonyolítja. összefoglalva: Indira Gandhi választási többségének mértéke mutatja majd meg, hogy teljes, vagy a jelenleginél korlátozottabb mozgási szabadsággal folytathatja-e az indiai kormány azt a politikát, amely eddig megfelelt a haladó erők érdekeinek. I. E. hónapja bekövetkezett halála után Madrid kommunista csúcstalálkozó színhelye lett Enrico Berlinguer az Olasz, Georges Marchais a Francia, valamint a házigazda, Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára kétnapos eszmecserét tartott. Mégpedig zavartalanul, annak ellenére, hogy a demokráciával szégyenlősen barátkozó spanyol királyi kormány eddig még nem törvényesítette a Spanyol KP működését. ' Olyan tényezővé vált ázónbán e' párt az országban, hogy már nem lehet sem figyelmen kívül hagyni, sem elrfyomni. A konferencia egyben azt is demonstrálta, hogy a kommunisták ma Nyugat-Európában ugyancsak fontos politikai tényezőként jönnek számításba. A találkozó fő célja az volt, hogy résztvevői kifejezzék az olasz és francia munkásosztály és a nép széles tömegcinek szolidaritását a spanyol dolgozókkal, Hispánia demokratikus erőivel. Madridba érkezésekor Berlinguer ezt így fogalmazta meg: „Készek vagyunk megadni a szükséges erkölcsi támogatást |jestvérpártunknak és Spanyolország demokratikus erőinek, s azon a véleményen vagyunk, hogy a Spanyol Kommunista Pártot legalizálni kell." A tőkés Európában a görögországi és a portugál fasizmus megdöntése után a spanyol fejlemények rendkívül fontos lépést jelentenek a demokrácia kiépítése felé. Am e folyamat egyik szépséghibája, hogy a madridi kormány, amely ez ideig nem tudott szabadulni jobboldali béklyóitól, húzódozik a kommunista párt tevékenységének hivatalos tijryényesítésévtŐl. Kénytélen azonban tudomásul venni, hogy a párt létezik, és aktív politikai tevékenységet folytat. Olyanynyira, hogy a Spanyol KP a közeli jövőben esedékes parlamenti választásokkal kapcsolatban — első pártként! — nyilvánosságra hozta jelöltjeinek ' listáját az ország valamennyi tartományában. Miként az olasz és a francia testvérpárt, a Spanyol KP is elfogadja a polgári demokrácia játékszabályait. Ezért igényt tarthat arra, hogy a nyugat-európai közösségekkel kacérkodó kormánya — elismervén a párt konstruktív szerepét — törvényesítse is státusát. Minden jel szerint a madridi hármas csúcstalálkozó ehhez hozzájárult. ' Pálfi Viktor Líbiában Tripoli (AP) A líbiai legfelső népi kongresszus alapvető változtatásokat fogadott el az ország politikai intézményeinek struktúrájában. A kongreszszus a dél-líbiai Sebhában tartott háromnapos ülésének záróakkordjaként kikiáltották a Líbiai Arab Népi Szocialista Köztársaságot. A közvetlen népi haötlom proklamálásának értelmében feloszlatták az országot eddig irányító testületeket — így a forradalmi parancsnókság tanácsa helyett felállították a kongresszus legfelső titkárságát, míg a kormányt a legfelső népi bizottság váltotta fel. A népi hatalom kikiáltásául szolgáló dokumentum leszögezi, hogy a törvényhozás alapja a korán, kifejti a kongresszus eltökéltségét", a szabadság, a szocializmus, a minden arab országot magába foglaló arab egység megvalósítására és minden hagyományos intézmény eluta' sítaáará. ^r;. A legfelső népi koogreszszus ülésén meghívottként részt vett. a líbiai látogatáson tartózkodó Fidel Castro kubai államfő, akit a kongresszus tagjai viharos ünneplésben részesítettek. Plenáris ülés Bécsben 0 Bécs (MTI) Csütörtökön a, bécsi Hofburg nemzetközi tanácskozótermében megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tanácskozássorozat újabb plenáris ülését. Wolfgang Behrends nagykövet, az NSZK küldöttségének vezetője elnökölt a sorrendben 128. zárt körű tárgyaláson. Ezúttal Todor Dicsev nagykövet, a Bolgár Népköztársaság delegációjának vezetője szólalt fel. Nőkérdés és történelem Hogyan keletkezett a nőkérdés? Mi hozta létre a benne összegeződő problémákat? Erre a kérdésre az emberek köznapi vélekedései és az érdekelt tudományágak kutatásai különféle tartalmú és nagyon sokféle árnyalatú választ adnak. A válaszok többsége nem szélsőséges, de majdnem mindről megállapítható, hogy az egymással kibékíthetetlenül szembenálló két sarkalatos álláspont valamelyikének a vonzáskörében fogant. Az egyik végletes álláspont szerint a nőkérdést a természet hozta létre, mégpedig azáltal, hogy az emberi faj két nemét egymástól fizikailag teljesen elkülönített egyedekben, külön a férfiban és külön a nőben alkotta meg. A természet — mondják e felfogás képviselői — megtagadott bizonyos képességeket a nőktől, amikkel a férfit felruházta, és megfordítva: olyan testi adottságok, fiziológiai tulajdonságok birtokába helyezte a nőt, amikkel a férfi sohasem rendelkezhet. Ennek következtében a fajfenntartás néhány alapvető feladata — mint a magzat kihordása, megszülése, táplálása — az idők kezdetétől a nőre hárul, és ez a tény egyszer s mindenkorra kijelölte helyét, szerepét:, kötelességét az emberek világában. E szemlélet, amély a nő sorskérdéseinek forrását és lényegét természettől kapott tulajdonságaiban és rendeltetésében keresi, nagyon régi. Változatait nemcsak vallási tanítások, erkölcsi szabályok és követelmények őrzik, hanem olyan emberek gondolati hagyatékai is, akiknek világképe sohasem állott teológiai eszmék uralma alatt. „A nő egyetlen hivatása, hogy törvényes gyermekeket szüljön és az otthon hűséges őrzője legyen" — fogalmazta meg szentenciáját az ékesszólás ókori görög mestere, Demoszthenesz. És mintha nem huszonkét évszázad, legfeljebb huszonkét év telt volna el, úgy hat a fent idézett vélemény mellé állítva a múlt században élt német filozófus, Nietzsche e tárgybei i aforizmája: ..Minden, ami a nőben van, rejtvény — és mindennek egy megfejtése van: a terhesség." S ha bárki kételkednék benne, hogy a fenti szemléletnek századunkban is vannak tekintélyes, közvéleményt alakító hirdetői, akik nem az egyházaktól, hanem a tudománytól igénylik rangjukat s megélhetésüket, azok meggyőzésére álljon itt néhány sor dr. Fritz Kahnnak, a világszerte ismert orvospszichológusnak 1968-ban hálunk is megjelent könyvéből: „Milyen nagyszerűen megértette a házasság értelmét az az amerikai újságírónő, aki miután gyermekeit megszülte, abbahagyta az újságírói tevékenységet, sőt háztartási alkalmazottját is elbocsátotta, hogy gyermekeinek példát mutasson, és abban lelte örömét, hogy mindent saját kezével végez. Később mar jobban kielégítette férje és gyermekei szolgálása, mint cikkek írása ismeretlen olvasók számára." Nyíltan, vagy burkoltan, de mindenképpen engesztelhetetlenül utasít-, ják el e szemléletet az ellenkező véglet hívei, akik azt vallják, hogy a nőkérdés kizárólag a társadalom szülöttje, s mindazoknak a társadalomtörténeti folyamatoknak a produktuma, amelyek a férfi és a nő ellentéte mellett számos más, mélyreható gazdasági, szociális és tudati ellentétet idéztek elő. A nőkre nehezedő elnyomás, az őket sújtó igazságtalanságok okait nem az anyaméhben, nem a petefészkekben kell keresni — mondják a nőemancipáció hirdetői —, hanem az adott társadalom termelési és hatalmi viszonyaiban, a vagyonok és jövedelmek aránytalan megoszlásában, a formális és tényleges jogok, a tanulási -művei ődési - pályaválasztási lehetőségek, egyszóval: a nő és a férfi érvényesülési esélyeinek egyenlőtlenségében. Érvelésük, küzdelmük sokkal fiatalabb, mint az ellentétes póluson állóké. Társadalomszemléletük fájának legmélyebbre nyúló gyökerei az európai felvilágosodás századába kapaszkodnak. „Sokszor elmondták a nőkről — írta 1870 táján Sebastien Mercier, az akkori párizsi világ valósághű képének, szinte szociografikus tablóinak megalkotója —. hogy híjával vannak az igazságérzetre, s inkább érzelmeikre. semmint eszükre hallgatnak... De hisz nem a természet, hanem neveltetésük, társadalmi helyzetük tette és