Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-18 / 193. szám
a KEDD, 1970. AUGUSZTUS 18. Aszódi János U hriíüfnalBsziiha kalandos türfénele is. Mint a fekete piac valamennyi áruját, a szeszt te méregdrágán árusították. A viszonylag kevés kockázattal járó, de ugyanakkor nagy nyereséget eredményező akciók úgy .vonzották a gyilkosokat, mint a legyet a méz. Újabb és újabb bandák alakultak tehát, s ugyanakkor életre-halálra folyó versengés tört ki az egyes bandák között. A gyilkosok falkáin belül pedig egyes, nem kevésbé pénz- és hataloméhes banditák kezdtek akcióba, hogy „félre állítsák" a főnököt, és helyébe lépjenek. Ezek egyike. Johny Torrio. úgy vélte, jiogy egyedül is vezetni tudná az üzletet. Megbeszélte a dolgot egyik kedvencével, egy sebhelyes arcú fiatal banditával, aki egyetértően bólintott, s még aznap lelőtte Oolossimót egy kávéházban. Ez a „megértő" fiatalember Alfonso Capone volt, aki később a rövidebb A1 Capone néven, félelmetes és gyászos hírnévre tett szert. A heges arcű gengszter tehát Torrio után a banda második embere lelt. Az üzlet virágzott, amikor egy napon valaki gépkocsiból rálőtt Torrióra. „Chicago császára'' — így nevezték Tarriót — bölcsebbnek bizonyult, nrnt bármelyik más „boss" a gengsztervilág történetében, összeszedte millióit, átadta az üzletet A1 Caponénak, s visszatért Szicíliába. A szeszcsempészet és az erőszak birodalmának teljhatalmú ura így A1 Capone lett, egy olasz fodrász fia. Az Egyesült Államokban a gengszterizmus első hulláma A1 Capone nevéhez fűződik, noha nem ő volt a „geng"-ek első és egyetlen nagy „boss"-a. A legelső volt viszont, aki bizonyos immunitást „szerzett", illetve vásárolt magának a törvény előtt. Ebből a szempontból még napjainkban te akadnak tanítványai. A1 Caponét sohasem érték tetten, mert soha nem tartózkodott abban a helységben, ahol parancsára bűntettet követtek el. Kevésbé értékes, tettenért embereit vagy bárkit, aki ellene vallhatott volna, még a kivizsgálás során „likvidáltatta". Akadtak ellenben hamis tanúk, jó nevű ügyvédek, s politikusok, akik mind A1 Caponét, mind pedig embereit kirántották a bajból, mert a főnök nem sajnálta a pénzt, ha hű társai megmentéséről volt szó. A szervezetben kíméletlen terror uralkodott. Ez hozzá tartozott a banda biztonsági rendszeréhez. Az elfogott bandita vigyázott, nehogy eláruljon valamit is azokról, akik a háta mögött álltak. Jól tudta, hogy ha „Csiripel", vagyis ha elárul valamit vagy valakit, az élete annyit sem ér többé, mint egy pipa dohány. A banda hosszú keze a rácsok mögött te eléri. A „geng"-ek konkurrenciaharcának kegyetlensége még a legsikerültebb rémregények szerzőinek fantáziáját is felülmúlja. 1929. február 14-én reggel Moran bandájának hét tagja egy chicagói garázsban várakozott a főnökre. A gengszterizmus e zavaros éveiben ez a banda szeszcsempészettel foglalkozott. Moran azonban késett. És ez mentette meg életét. Fél tizenegykor ugyanis a garázs előtt lefékezett egy autó, belőle a chicagói rendőrség egyenruháját viselő két férfi ugrott ki. „Fel a kezekkel! Arccal a falnak!" — utasították a garázsban várakozó banditákat Mögülük előtűnt két golyószórós civil, s pár pillanat alatt mind a hét bandita a földön hevert. A rendőség hét hullát ós nem kevesebb' mint hetven kilőtt töltényhüvelyt tálát a garázsban. Feltételezték, hogy ez a mészárlás A1 Capone műve volt: neki állott érdekében likvidálni a konkurrens bandát. A rendőrségnek azonban semmiféle bizonyítéka nem volt. hogy gyanúját váddá változtassa. Akkortájt már nem kevesebb, mint 227 gyilkosság szerepelt A1 Capone „kontóján". Ebben az 1929-es évben, amikor a gazdasági válság alapjaiban megrendítette a tőkés világot, A1 Capone több mint 100 milltó dollárra rúgó vagyonnal rendelkezett, s megszervezte az első országos gengszterkonferenciát, amelyen huszonhárom alvezére jelent meg. Ezek közül húsznak gyémántköves aranyövet ajándékozott. (Folytaljuk.) NAPI KISLEXIKON az elosztásról, kiutalásról A lakáseloeztás. kiutalás új rendje iaen jelentős változást hoz a lakásgazdálkodásban. • Változás? Az ül lakások igénvlésének, kiutalásának módját a határozat alapján a tanácsok maRuk állapítják mes. A helyi jövedelmi és lakásviszonyokhoz, valamint eRy-egy Időszak építési lehetőségeihez igazodva határozzák meg a sorolási, kiválasztási. Illetőleg kizárási tényezőket. melyeket a lakások elosztásánál alkalmaznak. 0 Fiatal házasok? A tanácsok közölni fogják az igénylőkkel, hogy előreláthatólag kinek az igénye elégíthető ki bérlakással, vagy szövetkezeti lakással 1975-ig. A gyermektelen fiatal házasok ezámára mind az építési hozzájárulás .megfizetésénél, mint az építési dotációnál két gyermekig megelőlegezhető a kedvezmény. 0 Méltányosság? Altalános igényjogosultságon azt lehet érteni. hogy egy személyt. továbbá házaspárt általában csak egy lakószoba illet meg. Méltányosság címén indokolt esetben, például betegségnél. vezetői munkakör betöltésénél stb. tanácsi mérlegelés alapján személyenként további egy vagy fél szoba engedélyezhető. 0 Szakszervezetek? A szakszervezetek szerepe a lakáselosztásban továbbra is érvényesül. A tanácsok a lakáselosztó bizottságokba bevonják a szakszervezeteket. L KERÜLET Hlzasá&g: Bagainéri Illés és Török Rozsa. Joszt Károly és Fekete Erzsebet, Becsal Sándor es Horváth Erzsebet, faztluyyl Múlton és Bunda Erzsebet, 'lakó József es Nemes Irén. Inger Józset és Bankúti Mária, TajU Mihály és Bcleznat Mária, Marothy Sándor és Gazdag Anna, Táncsa Tamás es Dorogi Éva. Szalma Sándor és Tőrük 'Hona. Perce Tibor é6 Kelsz Eva. Csinyl József és Prágai Judit. Albert Fereno és Hegedűs Maria. Ball Ezeklel éa Takács Magdolna, GiUl Sándor és Hun Piroska, Klúg József es Kántor Marianna, Domokl Ferenc és Baönyi Gabriella. Papp András es Szűcs Margit. Frank Norbert es Klímák Ete'ka, Frányó Ferenc es Csordás Ágnes, dr. Kanyó Adám és Gajdács Ágnes, Kováos Gáza éa Kelemen Márta, Kiss Miklós és Pap Magdolna házasságot kötöttek. Szuletea: Tóth Józsefnek és Bejtat Máriának Attila József. Bőrke Mihálynak és Sókl Katalinnak Péter. Sztankovlts Miklósnak <» Illés Máriának Attila, Dorogi Frigyesnek és Schultheisz Évának Ágnes. Palotás Sándornak és Vakulys Ilonának Sándor, Major Lászlónak és Herczeg Zsuzsannának László József.. Szatmári Mihálynak es Ország Ilonának Zoltán, Kerti Sándornak éa Gyémánt Juliannának Angéla Judit, dr. Balázs Ivánnak es 3r. Agai Zsuzsannának Eszter, Horváth Jánosnak és Tandari Katalinnak Csaba. Korom Lajosnak és Csányl F.rzsébetnek Ildikó Erzsébet. Tóth Imrének és Bíiresök Ilonénak Imre, Jani Istvánnak és Kozma Etelkának Zoltán Csaba. Farkas Lajosnak és Király Etelkának Róbert. Tanács Sándornak és Papp Piroskának Gabriella, Kiss .Jánosnak és Kovács Ilonának János. Péka Andrásnak és Czlnkóczl Gizellának Dezső. Virág Ferencnek és Szénásl Ilonának Tímea, Lobozár Ferencnek és Farkas Máriának Zoltán, Kothenez Jánosnak és Vőnekl Margitnak Éva. Csuzl Ferencnek és Pintér Magdolnának Márts. Ábrahám Istvánnak és Czlrok Erzsébetnek István, anyakönyvi hírek Tóth Mihálynak és Hollandi Máriának Róbert. Dinnyés Ferencnek és Kovács Piroskának Norbert, Rubiger Balazsnak és Márkus Ilonának Gertrúd, Marik Jánosnak és Nagy Máriának Erika. Kobor Tonuzóbának és Virág Eszternek Tamás Tonuzóba, Turáni Antalnak és Kenyeres Zsuzsannának Annamária, Horváth Ádámnak és Urbán Irénnek Irén, Nagy Andrásnak és Benkö Évának Odrién Edina, Szabó Mihálynak és Kllvinyl Máriának Erika Edit, Szűcs IstMáriának és Hegedűs Máriának Róbert, Hajdara Gyulának és Pintér Rozáliának Erika, Börcsök Lászlónak és Vajas Jolánnak Tünde. dr. Durszt Ferencnek és Kun Mariannának Ildikó Julianna, Bodlcsl Lászlónak és Tancsik Katalinnak Csaba László. Erdélyi Józsefnek és Ancsa-Molnár Mártának Éva. Kovács Pálnak és Kormány Annának Annamária, Dévits Józsefnek és Fenesi Zsuzsnnnának József, Néveri Bélának cs Rágyanszkl Juditnak Béla. Miklós Zoltánnak és Nagy Juliannának Zoltán, Nagy Miklósnak és Vetró Erzsébetnek Andrea. Kovács Ferencnek éa Kauezkl Juliannának Tibor, Kiss Istvánnak és Megyesi Ilonának Ildikó, Mező Jánosnak és Pintér Juditnak Judit Ilona, Horváth Zoltánnak és Pásztor Kntalinnak Tünde, Ludányl Latosnak és Rtchter Arankának Edgárd neivü gyermekük született. Halálozás: Tasehner Mária, dr. Lengyel János Károly. Naüv Ferenené Czlfra Veronika. Faragó Mihály, Tőth Imréné Nyárt Veronika. Joachlm Éva. Jobbágy Jmre, S/él József. Laudav Béla Trrre. Mlbaleczkl László Jánosné Soltzer Ágnes. Ágoston Béla, Kasza Szilveszter, Hatnal Lalos, Mtestk Tstván. Fazekas Jánosné Kurunczl Etelka, Kocsis Jánosné Lengyel Rozália, Nagy Ferencné Zalai Etteika, Kucska Mihály. Mucsl Andrásné Bozó Julianna. Nagy Józsefné Szabó Katalin Edit meghalt. II. KERÜLET Házasság: Kispéter József és Horváth Eva Margit, Kása Ferenc és Fohsz Rozália, Márkus István József és Egyekl Éva Ágnes, Márki Sándor és Krlzsán Piroska, Kesztyűs Lajos és Lakatos Katalin. Idul Józef és Isztorka Erzsébet, Joó Tibor és Bakacsl Zsuzsanna házasságot kötöttek. Halá'ozás: Lévay Imre, Kakuszl Béla, Sándor Imréne Husztu Piroska, Török Lajos, Miklós János Károly meghalt. IIL KERÜLET Házasság: Varga Pető Ferenc és Török Mária, Zatykó András es Bozsányl Jolán, Jambrik Péter Pál és Kővágó Mária házasságot kötöttek. Születés: Kocsis János Ferencnek és Kiss Juliannának Attila. Cejtel Pálnak es Kisjancsi Anninak Zoltán Pál, Jonácsik András Gézának és Bógel Irénnek András Géza, Farkas Andrásnak és Gál Rozáliának László Tibor. Iván József Gyulának és Tihanyi Tünde Katalinnak Tünde Valéria, Csonka Sándornak és Tóth Máriának Edit Mária, Jakus Péternek és Bihari Ibolyának Ibolya Andrea. Dobó Imrének és Márki Irénnek Imre István. Berényl István Zoltánnak és Mágori Éva Ilonának Zoltán Zsolt, Lovászi László Istvánnak és Komáromi Gizellának Anikó. Szeles-Juhász Imrének és Péter Juliannának Imre Gábor. Kordás Lászlónak és Mangó Eszternek László, Tompái Sándor Lászlónak és Domonkos Zsuzsannának Sándor, Papp Lajos Ferencnek és Balogh Margit Juliannának Bernadett. Puskás István Jánosnak és ördög Erzsébetnek István. Farkas Ferenc Lászlónak és Gárgyán Máriának Erika, SÜÜ Györgynek és Palovits Máriának Mária nevű gyermekük született Halálozás: Takács Józsefné Mészáros Ilona. Vlrágos-Kis Antal, Sebők István, Szúnyog Márton Ignác. Vágó János, Csillag Vince meghalt. Jubileumi rozat ellen tizenötnapos panaezbenyújtási határideje augusztus 11-én kezdődik. A rendelkezés szerint a hetekben megállapított határidő azon a napon jár le. amelv a nap elnevezésénél fogva a kezdő napnak megfelel. Például: egv határozat. amely ellen két hót a fellebbezési határidő, ha hétCukorgyári idény Szeptember 15. és október eleje között kezdik meg a dolgoznak fel a gyárak és ebből mintegy 30—32 ezer termelést az idén az ország vagon cukor lesz. A répa 11 cukorgyárában. Előrelát- termés kevesebb a szokásoshatóan 260 ezer vagon répát náL Borsos Miklós mintázta meg István király szobrát, amely először Pécsváradon volt látható A székesfehérvári .jubileumi kiállítás egy részlete. A kép az István-kori államszervezet és társadalomszervezet jelképeit mutatja. Határidő a munkajogban K. S. olvasónk azt kéri, főn kézbesítenek, akkor el- A rendelet szerint a válhogy tájékoztassuk arról, lene fellebbezéssel — mivel lalat írásbeli határozatban hogy a munkajogban a az másnap kedden kezdődik köteles a dolgozót arról is határidők számítása ho- — két hét múlva, keddig le- tájékoztatni, hogy a határogyan történik. het élni. zat ellen van-e helye oaA határidők számítását a A hónapokban vagy nasznak és azt hol, mennyi munkajogban az 5/1967. (X. években megállapított idő alatt lehet beadni, vala8.) Mü. M. számú rendelet határidő lejártának napja az mint még azt is, hogy a paszabálvozza. A rendelet töb- a nap. amely számánál fog- nasznak van-e halasztó habek között kimondja, hogy va kezdő napnak megfelel, tálya. a nap meghatározása alatt Ha ez a nap a lejárat hó- Megjegyezzük, hogy az naptári napot, kell értelmez- napjában hiányzik (például írásbeli közlés csak akkor ni. kivéve ha a jogszabály 31.). akkor a hónap utolsó hatályos, ha azt az érdekelt kifejezetten munkanapot ie- napja. A rendelkezés gva- (címzett), vagy az átvételre löl meg A napokban megál- korlatban azt jelenti, hogy jogosult személynek (hozzáUpított határidőbe nem szá- egy január 10-én jogerőre tartozónak) adják át. Pélmít be az a nap amelven emelkedett határozat ellen dául: a kézbesítés még akaz intézkedés — például a június 11-ig lehet új eljá- kor is hatályos, ha a címkézbeeítée — történt. Pél- rást kezdeményezni. mert zett. az átvételt megtagadja dául egy dolgozót, a vállalat akkor jár le a rendeletben vagy a kézbesítést szándéfegvelmi büntetésben része- meghatározott hathónapos kosán megakadályozza, sitt és a fegyelmi határoza- határidő. Dr. V. M. tot Rugusztus 10. napján kézbesítették, akkor a hatá- mmmmm^mam^mmmmmmmmmmmmmmmmmm^^mmmmma Alkotmányunk évfordulója, s államalapításunk jeles évfordulója alkalmából ünnepségsorozatot rendeznek országszerte. A megemlékezések során több kiállítás is nyílik. A történelmi emlékek bemutatóinak sorából kiemelkedik az a gyűjtemény, amely államalapítónk, István király városában, Székesfehérváron várja a vendégeket Képriportunk a hamarosan megnyíló bemutató anyagából ad ízelítőt olvasóinknak. Pekáry István hatalmas gobelinje István király emlékének áldoz. Az 1938-ban készült alkotás a Jeles évforduló ' alkalmából a székesfehérvári múzeumban látható. Remélhetőleg, Szeged is fogadja majd a nagyméretű alkotást, amelyben eddig még nem gyönyörködhettek az ittélők. Somogyi Károlyné felvételei