Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-27 / 197. szám
Kevés meglepetés, sok A hét sportolói SPORT MAFC— SZEOL 3:2 Az 1969 évi OB II-es vfzilabla-bajnoksag utolsó mérkőzését Budapesten játszotta a szegedi csapat, a következő összeállításban: Csikós dr. — Nagy, Szepesi. Bálás. Filep, Rácz. Lippai dr. Csere: Veres. Lihóczky. H. Szabó. A részeredmények: 0:0. 0:0. 3:1. 0:1. A Császár-uszoda medencéjében végig nagy küzdelem folyt. A harmadik negyedben fi négy gólból kettő büntetőből esett. A SZEOL Róljait Rácz és Lippai dr. lőtte. A SZEOL minden bizonynyal a negyedik helyen fejezte be a bajnokságot. A szegedi vezetők egyébként óvást adtak be a MUSZ-hoz. amelyben a Vasas Izzó elleni rangadó újrajátszását kérték, mert — szerintük — szabálysértés történt a játékvezető részéről. A másik két Csongrád megyei vízilabdacsapat eredménye az utolsó fordulóban: Szentesi Vízmű—Tatabányai Bányász 4:4. Szentesen. H. MEDOSZ—Bp. VTSK 9:1. Hódmezővásárhelyen. Ojság Hódmezővásárhelyen. hogy játékvezetői műhiba címén ők is megóvják a Vasas Izzó elleni mérkőzésüket A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság az elmúlt fordulóban is adott néhány meglepetést. A legváratlanabb eredmény a Dorozsma —Szentesi Kinizsi mérkőzésen született. A listavezető és a bajnoki táblázat utolsó előtti helyén álló Kinizsi ösz6zecsapásán a szentesiek értékes pontot vittek haza Dorozsmáról. Gvuris János, a vendéglátó dorozsmaiak intézője elmondotta, hogy az eredmény csak azok számára meglepetés, akik nem látták a mérkőzést. A szentesiek jó játékkal háromesélyessé tették a biztos hazai győzelmet ígérő találkozót. A Kinizsinél ismét elővették a szegre akasztott cipőt néhányan a visszavonult labdarúgók közül és a mérkőzésen tapasztaltak szerint játékukon nem látszik meg a hoszszú kihagyás. A hírek szerint Szentesen Pethő dr. is rövidesen visszatér a labdarúgó-pályára. Ügy látszik, a Kinizsi még ideiében megkezdi a hajrát a kiesés elkerüléséért. Az őszi idény meglepetéseként beszéltek az egyesületi képviselők a Szőregi Rákóczi jól sikerült rajtjáról is. Első mérkőzésükön idegenben győztek a még mindig gyengélkedő Szegedi Postás ellen, az elmúlt fordulóban pedig biztosan szerezték meg a két pontot az élcsoporthoz tartozó Alsóváros ellen. A szőregi új szakvezetés tervszerű munkájának gyümölcse kezd beérni. Több gondot kell fordítaniuk azonban a közvetlen utánpótlást jelentő tartalékcsapatukra is. A Rákiállítás kóczi nem utazott be Szegedre a tartalékbajnoki mérkőzésre. Az egyesület illetékeseinek itt is rendet kell teremteniök, mert az ilyen sportszerűtlenségek előbbutóbb első csapatuk teljesítményének rovására mennek. A Kistelek hazai pontvesztése a H. METRIPOND ellen jelent még némi meglepetést. A községi csapat egyre jobban leszakad és mindinkább csökken a kistelekiek esélye a „megkapaszkodásra". Sok szó esett a CSLSZ intézői megbeszélésen a kiállításokról is. Már az idénynyitón feltűnően sok játékost küldtek a mérkőzés befejezése előtt öltözőbe a játékvezetők. A fegyelmi bizottság határozatai — úgy látszik — nem voltak eléggé tanulságosak, mert a második bajnoki fordulóban ismét sok labdarúgó került a kiállítás sorsára. Kétségtelen, hogy a játékvezetőknek biztosítaniuk kell a mérkőzéseken a sportszerű légkört. A szándékos durvaságokat elkövető, sportszerűtlen játékosokat le kell küldeni a pályáról. Ezen játékvezetői döntéseknek azonban nem szabad elhamarkodottaknak sem lenniök. Gát László, a csongrádiak egyesületi képviselőjének véleménye szerint például vasárnapi ellenfelük. a Makói Spartacus egyik játékosa mondhatni véletlenül került a kiállítás sorsára. Nemcsak felnőtt, de ifjúságiak is kerülnek az e heti fegyelmi bizottsági ülés elé. Az Sz. Kender ifjúsági csapatából például az elmúlt fordulóban három (!) játékost kiállított a játékvezető. A Szegedi Kinizsi—H. MEDOSZ találkozót is nem sportpályára való párviadalok tarkították. A megbeszélés befejezéseként a játékvezetők működéséről. kevés kivételtől eltekintve. elismerően nyilatkoztak mind a győztes, mind a vesztes csapatok képviselői. Pedig több játékvezető a szombaton és vasárnap lejátszott fordulóban két, sőt három mérkőzésen is közreműködött. Hernádi Gyula Első őszi képsorunkra egy kajakos, egy súlyemelő, valamint két labdarúgó fényképe került. Balról jobbra: Flórián Imre (Kender), aki a kajak-kenu Európa-bajnokságon a magyar B-válogatott négyes hajó egyik tagjaként a 10 ezer méteres futamban negyedik lett, Havrincsák József (Kender), aki a Szegedi Postás elleni labdarúgómérkőzésen mint fedezetjátékos mesterhármast ért el, Gilicze István (SZEOL), aki ezúttal is nagyszerűen védte kapuját, a Székesfehérvári MÁV csapatától sem kapott gólt, ördögh István (Spartacus), aki a szegedi Alkotmány Kupa súlyemelő-versenyen új déli területi rekorddal győzött. Atléták vidéki bajnoksága küzdelme Látogatás a járási kézilabda-szövetségben A szegedi Zsótér-házban található a járási kézilabda szövetség. — Kis szövetség vagyunk, de minden hétre akad valami fontos elintéznivalónk — fogadott Knrtyássy Ferenc, a szövetség elnöke. — Most a spartaktádok járási döntőjére készülünk. Dorozsmára tűztük ki a mérkőzéseket, mert Szegeden már sok versenyt rendeztünk, és a falvak közül a dorozsmai kézilabdapályán biztosítható leginkább a csapatok elhelyezése. Az iskolában a tantermekben kapunk öltözőket. A beszélgetésbe bekapcsolódott egy fiatal lány, aki Dorozsmát képviselte a kötetlen megbeszélésen. — Pályánk nagyon 16. környezete szép, mégis panaszkodom. éppen az öltözőkkel kapcsolatban. Ha edzés van. nem mehetünk be az Iskolába, hanem a fák között, a szabadban öltözködünk. Pedig évekkel ezelőtt már szállítottak téglákat a Pálya mellé, és úgv tudtuk, hogy öltözőt építenek. Később a téglákat elvitték, és most még mindig öltöző nélkül vagyunk. Tanács Ilona, a gyálaréti csapat fiatal intézője megjegyezte: — Nálunk két éve van női csapat, és két évvel ezelőtt készítettünk pályát a községi tanács támogatásával. jórészt társadalmi munkával. Most megkezdtük egv öltöző falainak felhúzását. Az építkezés sikere érdekében szinte az egész falu megmozdult: a KISZ-től, a tanácstól és a termelőszövetkezettől is támogatást kaptunk, s még idén el akarunk készülni a munkával... Két pályával kapcsolatban merült fel még probléma. Tiszaszigeten a létesítményre nemrégiben sódert hordtak. mert közelében kulturális otthon épül. Még szerencse. hogy az ottani fiatalokat az edzésekre és a mérkőzésekre vendégül látják a szomszédos újszentivániak. s így csapatuknak nem kellett visszalépnie a bajnokságból. A tápéi pályával kapcsolatban a szövetség elnöke megemlítette. hogy talaján javítani lehetne, mert nagyon göröngy Ö6. Erre Nyári Antal, a Tisza menti község játékos-intézője csak ennyit válaszolt: — Játszottam már a miénknél rosszabb pályán is, de majd próbálunk valamit tenni, hogy már őszre jobb legyen ... A járási kézilabda-bajnokság őszi idénye szeptember 7-én kezdődik. A férfiaknál jelenleg a deszkiek az elsők, négy csapat közül. A nőknél Mórahalom vezeti a nyolc község csapatából álló mezőnyt. A Mórahaími Gimnáziumnak a második csapata vesz részt a járási csoportban. ezért a felújítást illetően pillanatnyilag a második helyezett Kistelek áll a legjobban. Egyébként sok probléma akad. és ezeken a járási szövetség. valamint a szegedi járási TS — a lehetőségekhez képest — igyekszik segíteni. A csapatok jó része anyagi támogatásban részesül, de az olyan szerény, hogy gyakran a játékosok „beszállnak" forintjaikkal, ne kelljen rongyos cipóben, vagy foltos mezben játszaniuk. Szép példája tehát a szegedi járási kézilabda-bajnokság a fiatalok kezdeményező ereiének is. Hiszen nemcsak a játékosok fiatalok, szinte kivétel nélkül tizenévesek, hanem a vezetők is. Ezt tapasztaltam a szakszövetségben, ahol fiatal testnevelő tanárok és ifjúsági játékosok képviselték csapatukat, egyesületük színeit. Metzger Károly Szegeden a SZEOL-stadionban rendezték meg az országos vidéki ifjúsági atlétikai bajnokságot mintegy 400 indulóval. A viadalon szép küzdelmek alakultak ki, de az eredmények elsősorban a férfiaknál — az időjárás és a pálya állapota miatt — általában közepesek voltak. A nőknél több kiemelkedő eredmény született. így Wieland Ilona országos csűcsbeállítása a 100 m-es gátfutásban, Fórisek Erzsébet 100 m-es és távolugró, továbbá Séfer Rózsa és Pásztor Zsuzsa középtávfutó teljesítményei. Megyebeli atlétáink a várakozásnak megfelelően jól helytálltak. Borka Zsuzsa az ötpróbában bajnokságot nyert, Gömöri Ildikó lett a második. Csada László a 2000 m-es akadályfutásban megyei csúcsot javított, de Bajusz Edit, Dusnoki László, Berkó Péter és Rakonczai Mihály is kitettek magukért. A makói lányok az egyesületek női pontversenyében a negyedik helyre kerültek, Csongrád megye pedig az összesített megyék közötti pontversenyben ugyancsak negyedik lett. A bajnokok és helyezést elért megyebeli atlétáink eredményei: Férfiak. 100 m: 1. Pataki (Dorogi Bányász) 11.0, 200 m: 1. Hegedűs (Zalaegerszegi TE) 22.7, 400 m: 1. Hegedűs (ZTE) 50.2, 800 m: 1. Erdős (Kaposvári Dózsa) 1:59.4, 1500 m: 1. Sári (Debreceni VSC) 3:57.3, 3000 m: 1. Kocsis (Bajai Vasas) 8:55.4, 4. Berkó (SZVSE) 9:06.4. 110 m. gát: 1. Bercsényi (Salgótarjáni BTC) 15.2, 200 m. gát: 1. Landauer (Szekszárdi Dózsa) 26.8, 310 m gát: 1. Kékesi (Székesfehérvári Spartacus) 42.4, 2000 m akadály: 1. Hegedűs (Győri Dózsa) 6:04.8, 4. Csada (SZVSE) 6:19.2 megyei ifjúsági csúcs! 10 km. gyaloglás: 1. Korcsok (Békéscsabai Dózsa) 51:09.6. Csapat: 1. Békéscsabai Dózsa 2:48:42.6, magas: 1. Tatai (Diósgyőri VTK) 190, távol: 1. Kiss (Székesfehérvári Spartacus) 663, hármas: 1. Lakatos (Pécsi Dózsa) 13.60, rúd: 1. Tóth (Szolnoki MÁV) 360, súly: 1. Vinkó (Bajai Vasas) 17.78, diszkosz: 1. Dávid (Debreceni VSC) 48.36, gerely: 1. Zomborka (Váci SE) 58.40, 2. Dusnoki (Szentesi Vízmű) 57.30, 4. Miklós (SZVSE) 51.18. kalapács: 1. Kaposi (Ózdi KSE) 59.04, 3. Rakonczai (HÓDIKÖT)) 51.68, tízpróba: 1. Fabi (Bólyi MEDOSZ) 5066. Nők. 100 m: 1. Fórisek (Tatabányai Bányász) 12.0, 3. Bajusz (Makói VSE) 12.5, 200 m: 1. Séfer (Szombathelyi Haladás) 25.4, 400 m: 1. Séfer (Sz. Haladás) 57.6, 800 m: 1. Pásztor (Szolnoki MÁV) 2:16.8, 100 m gát: 1. Wieland (Komlói Bányász) 14.9 országos ifjúsági csúcsbeállítás! magas: 1. Gyurcsó (Érdi Gimn) 157, 3. Tichy (SZEOL) 148. 4. Hős (Makói VSE) 143, távol: 1. Fórisek (Tatab. Bányász) 573, 2. Bajusz (Makói VSE) 535, súly: 1. Vasvári (Zalaegerszegi TE) 13.33, 5. ördögh (SZEOL) 10.80, diszkosz: 1. Pogyor (Nyíregyházi VSC) 44.56, 6. Nagy (SZEOL) 32.28. gerely: 1. Kucserka (Fűzfői AC) 43.44. ötpróba: 1. Borka (Makói VSE) 3293. 2. Gömöri (HÓDIKÖT) 3286. Egyesületek pontversenyében. Férfiak. 1. Székesfehérvári Spartacus 30.5, 2. Ózdi KSE 24, 3. Zalaegerszegi TE 22, 4. Gy. MEDOSZ 22. 5. Debreceni VSC 20, 6. Szolnoki MÁV 22. Nők: 1. Szolnoki MÁV 35, 2. Szombathelyi Haladás 20, 3. Zalaegerszegi TE 20, 4. Makói VSE 18.5, 5. Tatabányai Bányász 14, 6. Nyíregyházi VSC 12. Megyék közötti összesített pontversenyben: 1; Borsod 70.5, 2. Szolnok 66, 3. Fejér 58, 4. Csongrád 49.5, 5. Baranya 48, 8. Zalá 42. Monostori Tibor Műugrás S=0=R=0=K=B=A*>N A debreceni nagyerdő strandfürdőjében nagy érdeklődés kísérte a vidéki műugró-bajnokságot. Az ugrások kifogástalan duraflex deszkáról történtek, s a versenyzők így kitűnően bemutathatták tudásukat. A kötelező gyakorlatok befejezésekor a szegedi válogatott Büky Kálmán, a SZEOL versenyzője vezetett. Másnap azonban a debreceni — szintén válogatott — Milbiek Kálmán, a DVSC versenyzője megelőzte. A harmadik hely szintén hazai versenyzőnek jutott, azonban Pintér Géza (SZEOL) a negyedik, Doktor János (SZEOL) pedig az ötö-i dik helyen végzett. Dicséretes eredmény még Horváth Géza teljesítménye, aki ifjúsági versenyző létére a felnőttek között jó pontszámmal szerepeit. Készülnek a súlyemelők A magvar súlyemelő-válogatott kerei tagjai szorgalmasan készülnek a Varsóban szeptember 20-án kezdődő vi!áR- és Európa-bajnokságra. Még továbbra sem tisztázódtak a kérdőjelek félnehézsúlyban. Naev Ferenc indulása még mindig nem vált véglegessé, viszont úgy látszik. hogy a kétszeres viláeós Európa-bajnok Veres Gvő7.Ó sérülése miatt kénytelen távolmaradni. így Hoizreiter. Nagy Róbert (lepkesúly). Földi Imre (légsúly). Benedek János (pehelysúly). Bagócs János (könnyűsúly). Szarvas Gábor (váltósúly). Bakos Károly (középsúly) mellet* Nagy Ferenc. Tóth Géza és esetleg Nemessánvi Árpád alkothatja a VB—EBcsapatot Az ugyancsak tartalékok közé sorolt fiatal Ambrózi Jenő csak akkor kerülhet az együttesbe, ha Nagy Ferencen kívü Tóth vagy Nemessányi sem indulhatna. DFLMAGYARORSZAG SZERDA, 1969. AUGUSZTUS 87. Ügy volt, hogy a SZEOL labdarúgó-csapata ma, szerdán a tartalékgárdájával játszik edzőmérkőzést. Mivel azonban a „kettőnek" bajnoki találkozója lesz, a vezetőség megegyezett a mindszentiekkel, s így ma SZEOL—Mindszent mérkőzést játszanak Szegeden a Tisza-parti stadionban, délután 4 órai kezdettel. * Az Ózdi Kohász SE 60 éves fennállása alkalmából jubileumi kötöttfogású birkózó-versenyt rendeztek, amelyen Dancsó Lajos (SZVSE) a 82 kg-osok csoportjában az első helyen végzett. Pontversenyben: 1. Diósgyőri VTK 19. 2. GanzMÁVAG 18, 3. SZVSE 16 pont. • Tekeeredmények. NB I fiői: Kőbányai Porcelán— SZAK 7:1, 2556:2408. Budapest. NB I férfi: Pápai Vasas—SZVSE 6:2, 2638:2550. Papa. A forduló legjobb csapatában a férfiaknál Slajchó Pál (SZVSE) szerepel a szegediek közül, 443as eredménnyel. NB II férfi: Sz. Postás—Kecskeméti MAV 5:3, 2545:2501. Kecskemét. Értékes győzelem, idegenben. Legjobb dobó: Herédi 449, Herczeg 434, Czakó 428, illetve: Balogh 451. Sz. Építők—Sz. IKV 6:2, 2584:2466. Szeged. SZAK-pálya. KISTEXT—SZAK 5:3, 2512:2468. Buudapest. A legjobb NB II-es dobók között Hajdú Sándor (Sz. Építők) neve szerepel, 460-as eredménnyel. * A héten, pénteken délután megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzés lesz Szegeden a Juta-pályán a Szegedi Postás és Apátfalva csapata között. * A Csehszlovákia—Magyarország világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés viszszavágójára különvonatot szervez az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. A csoport tagjai szeptember 12-én az esti órákban indulnak Csehszlovákiában, s 15-én este érkeznek vissza Budapestre. Az útra szeptember 6-ig lehet jelentkezni az Expressz megyei kirendeltségénél (Szeged, Kígyó u. 3). • Klagenfurtban szeptember 5—7 között rendezik a női evezős Európa-bajnokságot, amelyre már lezárultak a nevezések. Az öt versenyszámban 15 ország 45 hajója indul. A résztvevő országok: Belgium. Bulgária. NDK. NSZK. Franciaország Szovjetunió. Anglia. Jugoszlávia. Románia, Egyesült Államok. Csehszlovákia, Dánia. Hollandia. Magyarország és Ausztria. ^SAKK A levelezési sakkozásban Is megrendezik a világbajnoki versenyeket. A 15 résztvevős mester csoportok győztesei a világbajnoki középdöntőben játszhatnak. A középdöntők győztesei joget szereznek arra, hogy a világbajnoki döntőben részt vehessenek. A döntő első helyezettje megszerzi a levelezési világbajnoki címet, de a három év múlva sorra kerülő döntőben Ismét Játszania kell. ha meg akarja védeni világbajnoki elmét. Eddig öt levelezési világbajnokságot rendeztek. Az első győztese Purd.v (Ausztrália) lett. vtána a szovjet Ragozin, a belga O. Kelly és a szovjet Zagorovszklj szereztek világbajnoki címet. Jelenlegi-Berliner (USA) a levelezési viláebajnok. Bemutatjuk a legutóbbi vllágbalnokt döntőről az alábbi szép játszmáját: Világos: ES7.TRIN Sötét: BERLINER I. e4, e5. 2. Hf3, Ilffi, 3. Fc4, HIC, 4. Hg5, dg, 5. exd, bSl. fi. FII, Hdl, 7. c3, Hxd5, S. He4, Vh4!, 9. Hg3, Fgl. 10. 13. e4!l, 11. CXd, Fd6, 12. Fh5+. Kdg. 13. 0—0, exí, 14. Bxf3, Bbfil, 15. Fc2, Fxf3, 16. Fxf3, Vxd4+, 17. Khl, Fxg3, 18. iixg, Bb6, 19. d3, He3, 20. Fxe3, Vxe3, 21. Fg4, h5!, 22. Fh3, g5, 23. Hd2, g4, 24. Hc4, Vxg3, 25. HxbS, gxh, 26. Vf3, hxg-f, 27. Vxg2, Vxg2+, 28. Kxg2, cxb!!, 29. Bfl, Ke7, 30. Bel-f, Kd6, 31. Bfl. Bc8U, 32. Bxf7, Bc7, 33. BI2, KeS, 31. a4, Kdl. 35. a5, Kxd3, 36. Bf3-,' , Kc2, 37. b4, b51, 38. a6, Bc4, 3.9. Bf7, Bxb4, 40. Bb7, Bg4+, 41. Kf3, b4, 42. Bxa7, b3, világos feladta! Világos: Kb3, Vdl, Bd4, Bd8. Hb4 (5). Sötét: Kb6 (1). Világos indul s a második lépésben mattot adl (H. Andrews feladványa.) DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napllapla. - Főszerkesztői F Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10., telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadói Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index: 20 053). — Előfizetés] dl] egy hónapra 20 forint