Délmagyarország, 1966. május (56. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-11 / 110. szám
Műszaki könyvszemle Műszaki-tudományos kutatás Magyarországon A magyarországi műszaki kutatóintézetek által dr. .4 ívj Iván rendelkezésére bocsátolt anyag felhasználósával készült könyv jó képet ad n n)ü szaki-tudományos kutatás hazai helyzetéről. a kutatóintézetek felkészilltségéról, témakialakitásaikról, s általában ama törekvésekről, melyek során a tudomány ogvre inkább közvetlen termelőerőié válik. Az 50-es években Indult meg Magyarországon a később kormányrendeletekkel is biztosított folyamat.. amel.v kutatóintézeti hálózatunkat a jelenlegi fejlettségig eljuttatta. Hagyományaink o területen nem voltak, de hiányoztak a megfelelő épületek, berendezések. a műszerek, valamint a napjainkban már jól kialakult kutatógárda i.s. A Műszaki Könyvkiadónál megjelent mű nyolc felügyeleti szerv alá tartozó intézetet mutat be. Az első részben a Magyar Tudom inyos Akadémia intézetei között az Atommagkutató Intézetet, az Automatizálási Kutatóintézetet, a Központi Fizikai Kutatóintézetet, a Központi Kémiai Kutatóintézetet. a Műszaki-Kémiai Kutatóintézetet és a Számítástechnikai Központot isméjük meg. A Nehézipari Minisztérium intézetei után mintegy 70 oldalon ismerjük meg a Kohó- és Gépipari Minisztérium intézeteit, majd a könyv kb. 30 oldalt szentel a Könnyűipari Minisztérium intézeteinek. Az Élelmezésügyi Minisztérium Intézeteinek bemutatását köi etően elég szerényen méltatja az Építésügyi Minisztérium ket intézetét: az Építéstudományi Intézetet és az Épitőanyagipari Központi Kutatóintézetet. Jó betekintést nyerhetünk viszont a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium intézeteinek munkájába. A könyv végül a Szakszervezetek Országos Tanácsának Intézetével, a Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézettel foglalkozik. A szerző igen nagy munkára. szinte egyedülálló feladatra vállalkozott, amikor e művét megírta Távolról sem öleli fel az ipari kutatásban elért összes eredményt. hiszen a könyvben található 42 intézettel önmagában nem merül kj minden kutatói tevékenység. Ma már igen sok gyárban, a tudományos kutatóintézetekhez nem tartozó egyéb intézményekben i.s folynak olyan jelentős kutatások, amelyek szintén hivatottak szolgálni a termelést, s előbb-utóbb a népgazdaság közkincsévé válnak. Hiányzik a könyvből az egyetemi tanszékeken folyó kutatások ismertetése is. de ennek szerepeltetése nem is lehetett cél. Hiányosságként említhetjük meg. hogy az egyes intézetekről írottak nem minden esetben ai-ányosak. Ez abból eredhet, hogy az intézetek teriedelemben nem egyenlő volumenű anyagot l>ocsátottak publikálásra. A könyvben bemutatott intézetek tevékenységét 1064. májusával záródó anyagösszeállítás alapján ismerjük meg. Mindent egybevetve: dr. Aba Iván munkája igen jó szolgálatot tesz abban a nagyszerű törekvésben, amelyek a kutatómunkát egyre inkább az ipari fejlődés segítőjévé állítják egy-egy tudományterülethez, illetve iparághoz tartozó intézet tevékenységének megismertetésében. B. .1. I. ÜÜÜnÜ^ Nyolcezerből a legjobbak •MII cn •F an íJ whpSS mm mm mi Csongrádra vándorolt a lövéssserleg Két új kézikönyv A CEMENTIPARI KÉZIKÖNYV szerkesztésével dr. Talabér József, a kémiai tudományok kandidátusa valóban hézagpótló munkát végzett és a cementipari szakembei-eknek. mérnököknek. technikusoknak, valamint az. építőiparban dolgozó szakembereknek, a tervező- és kutatóintézeteknek. az oktatói intézmények dolgozóinak hasznos, az elméleti és gyakorlati kérdésekben útmutató művet adott, a kezükbe. Régóta hiányzott már effajta mű. hiszen a cementipar — mint ismeretes — az építőipar fejlődésével párhuzamosan jelentős fejlődésen ment. át az utóbbi évek során. Ugyanakkor nem állott rendelkezésre megfelelő korszerű összefogás a cementipar elméleti és gyakorlati kérdéseiről. A Műszaki Könyvkiadónál megjelent vaskos kézikönyv Igen széles területről gyűjtötte egy könyvbe a szükséges ismereteket. Az egyes fejezeteket a cementipari kérdéseket kiválóan ismerő szakemberek irták, természetesen nem a teljességre törekvéssel, de minden lényeges ismeret közreadásával. A tizenegy fejezetből álló munka igen sok ábrával és táblázattal nyújt átfogó képet témájáról. A GAZIPARI .KÉZIKÖNYV — Szilágyi László munkája — a rohamléptekkel fejlődő magvar gáz.ipar előtt álló feladatok jó minőségű végrehajtásához kíván segítséget nyújtani. Ismeretes Szegeden is, hogy főként a földgáz bekapcsolásával, menynyire megnövekedett a gázszolgáltatási lehetőség és igen nagy a lakosság jelentkező igénye is. Mindez jelentős feladatot ró a gázszolgáltató. csövezetéképítő, gázkészülékgyártó. gázfelhasználó ipari vállalatok szakembereire és az illetékes szaklervezőintézetekre. A Műszaki Könyvkiadónál most megjelent kézikönyv elsősorban számukra nyújt hasznos útmutatást. Mindenekelőtt a könyv gyakorlatiasságát kell kiemelnünk, amellyel az elméleti kérdések elé helyezte — a mű rendeltetésének megfelelöeji — a kivitelezéssel kapcsolatos műszaki és technológiai tudnivalókat. Mindezt számos ábrával is szolgálja. Igazi tömegverseny volt idén ls a középfokú tanintézetek hallgatóinak kispuska lövészete. A KISZ és az MHS álltai tavaly, a felszabadulási évfordulóra alapított vándorser légért nyolcezren vették célba a táblát Csongrád megyében. A megyei döntő küzdelmeit Szegeden bonyolították le. összesen háromszáztizen indultak a legjobb eredményekért Amint ismeretes, tavaly a szegedi Tisza-parti gimnázium lövészei nyerték meg a serleget Idén a Csongrádi Bacsányi János Gimnázium hallgatói csapatversenyben elért első helyezésükkel átvették a bajnoki címet. Csapatversenyben n. lett a makói József Attila gimnázium, III. a szegedi Móra Ferenc ipari tanintézet. A nők egyéni versenyében I. Hajdú Mária, a mórahalmi gimnázium, II. Pesti Julianna, az üllési gimnázium. III. Erdei Ágnes a makói József Attila gimnázium tanulója. A fiúk egyéni versenyében I. Baróczal András, a csongrádi Bacsányi gimnázium, II. Kardos István, a makói József Attila gimnázium, III. Aszalai István, a vásárhelyi Kossuth Zsuzsanna gimnázium tanulója. MTK <9.i—Csen-l Í8.) Dorog (12.)—Pecs (? ) NB I B Nyíregyház* (11.)— Pontversenyben első Orosháza A Szegedi ITSK a Vasutas-stadion tornatermében jól sikerült serdülő szabadfogású birkózóversenyt rendezett. Nyolcvan fiatal lépett a szőnyegre. Meglepetés, hogy az ITSK verseny- _ zői a pontversenyben másra- A SZEAC területi jellegű SOROKRA N dikok lettek. Az egyesületek úszóversenyén a szegediek a WN/iiViXWX^n között: 1. Orosházi Sparta- következő jobb eredménye- .... cus 19 pont, 2. Szegedi 624. ket érték el. Fiúk. 100 m "°ksag het tizenegye: Vada- SZEAC sz. ITSK 15 pont 3. Ferenc- serdülő mellúszás: 1. Kár- ?Yi (Sz Epitok) - Hegyes Komló <4.)-Eger (3.) városi TC 15 pont Páti (SZVSE) 1:24.2. 2. Gye- IIL. Tanacs F (MoA győztesek és a szegedi «« A. (SZEAC) 1:24.3. 100 ravaros) Pető (SZAK) - Debrecen „ helyezettek. 48 kg: 1. Reich ™ ifjúsági pillangó: 1. Ba- t-swnaöi Iis-ak) szilagyi (K. Sz MAV <liWászbprény (5 ) (Kiskörös) 3 Kuczora lázs (SZEAC) 1:14. 100 m MEDOSZ) — Tóth (Sz. Epi- Borsod (16.I-SZMTE (14.) (ITSK). SÓ kg: 1. Baksdcs gyors: 1. Ferwagner (SZEAC) tők) Balogh (Sz^ Dózsa). Bo- Székletén** (13.)(H. MEDOSZ), 3. Pál 1:02.1. 2. Lehóczki (SZEAC) ™ <H MEDOSZ). Kovács pécs: (SZVSE). 53 kg: 1. Miklós ' :04. Lányok. 100 m serdülő LpitOk), "szlacs (H. Hon- Sdb1 n4.)^-Fioremina ,4., hátúszás: 1. Hámori (SZEAC) ved)- Liuierossi <4.)-Milan (7.) 1:33. 100 m ifjúsági gyors: 1. Var„. „., ,,, Horváth (SZEAC) 1:16.8. A megvei férfi kézilabda- Varese * bajnokság eredményei. Ta- Pótmérkőzések v^.sJ! „„ x. Ma két lebdarűgó-mérkö- "árképző Főiskola—Kistelek ZTE rM-Autóbusz (2.) (Orosháza). 70 kg: 1. Szabó zés lesz a Tisza-parti stadi- 27:15- H- Textiles—Dorozsma Dombóvár (i4.)-izzo (15.) (Kiskunfélegyháza). 74 kg: ónban. A SZEAC I.-SZVSE 17:14- Síf?8di0 Honved— 1. Csiszár (Orosháza), 2. B. I. barátságos találkozó a tri- Szentes27Szegedi SparSzabó (ITSK). Nehézsúly: 1. bűnös pályán fél 5-kor. a tfeus—H. MEDOSZ 22:15. A Sós (Orosháza). SZEAC—Szegedi Építők if- Textilművek—Makó merkojúsági kupamérkőzés a kül- zes fi:4-ps szegerii vezetesnél ső pályán 5 órakor kezdő- felbeszakadt, mert a makói csapatba egy jogosulatlan * játékos állt be. UTC—Szegedi EAC 22:19. A Szeeedi Dózsa NB l-es * soortlövöcsapata Nyíregyhá- Megyei női kézilabdázás a Szabolcs megyei MHS- oredménvek: Szegedi Vörös sel vívta meg idei második Meteor—SZEAC 3:3. Tanárbajnoki versenyét A szege- képző Főiskola—Kistelek diek megszerezték a győzel- 23:5. Textilművek—H. Heszaeediek győztek met Sportpisztoly: Dózsa— ivijpar i6:2. Mindszent—MóNfo Tőr I Jamniczkv Nyíregyháza 2033:1838. Egyé- ravórosi Kinizsi 1:7. Szentesi ttfi) 7 firé nileír L Buti (D ) 520 S,an' Fáklya-Szentesi MTE 9:5. ' ** dard-pisztoly: Dózsa—Nyír- A H Textiles—Dorozsma a textiles nem 1 x 1 X (SZVSE). 56 kg: 1. Horváth (ITSK), 3. Nagy I. (ITSK). 59 kg: 1. Izmán (FTC). 62 kg: 1. Bcnkó (ITSK), 2. Tóth (SZVSE). 66 kg: 1. Seben X 2 X 1 1 Szegedi vívógyőzelmek Szegeden rendezték meg a serdülő vívók kiválasztó versenyének területi döntőjét közel száz résztvevővel. Mind a három számban a Éva (Szegedi Postás) zelem, veretlenül, 2. gyoGaál ir^ a rrfi 3 Polánri egvháza 2144:2094- Egyénl- mérkőzésen bz. W»tas)6gy\, i Roianyl , j Fekete (Ny.) 557. z11+ki (Sz Postás) 5 gy., 4. Bor- Wvíro4rvhá__ am ki. bély (Sz. Postás) 3 gy., 5. Sportpuska: Nyíregyháza- „„_„.„ . . „ ... Dózsa 4197:4145. Egyénileg: HOGYAN Gila (Békéscsabai Sportisko- , 6 ^ j 10G4. 2. KARIKÓ NB . la) 3 gy., 6. Takacs (Kecs- (D^ 1056 J r.vth re.i-Vnsas (i.) TIPPELJÜNK? üdüljön a napfényes X 1 A megyei Dunaújváros (19.)— . . . , Honvéd fí.) labdarúgo-baj- Diósgyőr <13.1— ÜJpest (4.1 X X 2 Nyolcadszor a Real és először a Partizán . SAKK keméti Sportiskola) 2 gy. Fiú tőr: 1. Bárdóczky András (Sz. Postás) 6 gy„ 2. Motika (Sz. Postás) 5 gy., 3. Rákóczi (Csongrádi Petőfi) 4 gy. Kard: 1. Motika Dezső (Sz. Postás) 6 gy., 2. Bárrlóczky (Sz. Postás) 6 gy., 3. Csapó (B. Sportiskola) 4 gy., 4. Nyűl-Tóth (K. Sport- Szerdán este a brüsszeli csapatok Európa Kupajanak i?kola) 3 gy., 5. Tamási (K. Heysel-stadionban kerül sor rióntőjére. Annak ellenére, Sportiskola) 3 gy., 6. Gye- a Real Madrid és a Partizán hogy a finálé két, esélytenet (CVSE) 3 győzelem. között a labdarúgó Bajnok- lenebbnek elkönyvelt csapat között zajlik le (mindenki Inter—Manchester United döntőt várt) nagv az érdeklődés, s a tv-n keresztül (a ^ | -L A. .L ^ JL | | Magyar Televízió 19.25-kor közvetíti a játékot), nemcsak Tóth László emlékére rende- zés 19. látszmáiában Petroszián az európai labdarűgó-rajonzett kecskeméti nemzetközi valóban világbajnokhoz méltó .. w,nelr swmlasakkversenyen a maRyar mester- játszmában győzött. W>* m,.H'?„l '™zneK Szenna gárda legíobblai merik össze világos: PF.TROSZ.TAN nui a jateknak, hanem legerciüket a külföldi mestereké- süléi: SZPASSZKi.) alább 60 ezer néző szeméVlíi,-rx ~ „ — „w 1. Hf.1. Hf6. 2. gs. gs, 3- c4. Fg7,4. Ívesen Brüsszelben is figyeTotb László a magyar sakk- Fc2, o-o, 5. 9-9, Hc«,«. H.-3. dc, 7. H „„ta _ játékot élet kimagaslü egyeniseae Kecs- ri4 afi 8 d Ha- „ Hd2 'c5> n maja a jaJOKOt. kernéten élt. de szervezői es , Vc2 e5- n. bs; 1Ig4, 12\ c4. Nagy becsvággyal készült sakktroi munkássága réven az „ „, exf r 14. Hdl7. b». mind a két együttes s anegész magyar sakkélet irányíts- ,, p4, „v( .. Fvf1 mi na .1 ötr tgyuiies, s an sában tevékeny szerepet töltött Fib2' vxb! HeS 19 FeV ™k ellenére, hogy a .szakbe. ö rendezte meg az 1927 évi f4, 2„ xf Fhjj 21. Hel!,' rxfí,' értők és a szurkolók többséxrrs. A 'pr^ ^"áx^srAeVi r^ az RK-döatóben nyoivei ezelőtti Asztalos Lajos em- hp4' vh4 27 Hxds Vg3+ 29 CadszOT játszó Roal Madrid lékverseny, valamint a világbai- Khli'BafS. ' 24.' Fxf7+. Bxf7' 39.' biztos győzelmét várja, igen noki zónaverseny megrendezése- vh.,, fplad,a, ben is nagv munkásságot fejtett ÍOt« fe'ad<aki. Kecskeméten tehát már három nemzetközi versenyt rendeztek, o mostani a negyedik. Szegeden még nem volt nemzetközi sakkverseny. pedig emlékversenyt itt is lehetne rendezni, meri Maróezv Céza. minden idők legnagyobb magyar sakkozója Szegeden született . .. A vllágbalnoki náro* mérk.V .1 6 i o v .1 ó Jó jövedelem! Jó jövedelem! Jó jövedelemItt a kamilla (székfü) virág gyűjtésének ideje a i e m Igényeljen szedófe»űt a helyi földművesszövetkezettöl, ahol minden mennyiseget nyersen átvesznek. „L" 21 « v c d c 1 e m Jó jövedelem! Jó jövedelem! Jó jövedelem • nagy számban vannak olyanok, akik az EK-fináléban először játszó Partizánt újabb nagy meglepetésre is képesnek tartják. A két csapat közül az ötszörös EK-győztes Real Madrid lényegesen több nemzetközi mérkőzést játszott jugoszláv ellenfelénél. Az Európa Kupában a Reál eddig minden alkalommal részt vett és 11 év alatt 74 EK-mérkőzést játszott, amelyből 49-et megnyert, 9 döntetlen volt. 16-ot elveszített, gólaránya 211:90. | adriai tengerparton Vegyen részt IBUSZ társasutazásainkon! Otoanos sutóbtiezkirándűlaE ABBÁZIÁBA iúnins 14-tfll 19-tg. Bése.vételi díj: 1*05.— Pt. Jelentkezni lehet: május 13-ig. • Htnapos autóbuszklrándulás SARAJEVÓBA és IiUBROVNIKBA július 3-től 9-ig. Reszvételi iMJ: 1599.— Pt. Hstnapos autóbus7Jrirártdtilás JUGOSZl.AVI AB A és ROMÁNT AB A Hiltus ,3-t.ől 8 ig, Részvételi díj: 1893.— Pt. Hatnapos autóbuszktrándulás ERDÉLYBE augusztus 1—í-ig. Részvételi dii: 1609.— Pt. Keresse fel irodánkat részletes felvilágosítást sdunk. Jelentkezni lehet: IBUSZ Szeged, Takaréktár u. 8. Hódmezővásárhely, Makó. Szentes, valamint az IBUSZ —FMSZ és IBTTSZ—Takarékszövetkezet társasutazási kirendeltségeken. XS. 94 526 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megvei éa Szeged városi blzottsáea és a tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Világos: Ka4. Vh6. Bd8. HfS. gvalog: b3. (5). Sötét: Ke5 HeS. Fh3 Fgl («) Ugyanakkor a Partizán csak szerkeszti a szerkesztő bizottság. Világos indul S a második lé- ötödször szerepelt oz EK "" Jnésben mattot ad! ÍR. Albrecht résztvevői között, eddigi íeAdmu"tahe« feladvány megöl- EK"mérle8e: 24- 10- 3. dása: 1. Vhll 46:40. A Szegedi Konzervgyár megkezdi az előjegyzést férfi és noi munkaerőre Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán reggel fél 8 órától 15 óráig, Rókusi ff. 6., telefon: 24-55/130. xS. 64 588 Főszerkesztő: dr. LőkSs Zoltán. Szerkesztőség: Szeged, Magvar Tanácsköztársaság őtla 10. Telefon: 33-35. 30-93 El szakai telefon: 35-99 Kiadia a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállaiat Felelős kiadó: Kovács LászlA Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útla 10. Telefon: 35-00. 31-10 (Beküldött kéziratokat a-m őrzünk meg és nem adunk vlsszaj A lapot nyomla a Szegedi Nyomda. Szeged. Balesy-ZslUnszky u. 2* sz INDEX 25 -53 leriesztlk a Cisongrao megvei postahivatalok Előfizet és: díj egy hónapra 12 Ft. Kőíizethetd bármely postahivatalnál éa aéabeaitdnéL 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Ssertte, 1966. maim n.