Délmagyarország, 1960. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-16 / 245. szám

9 Vasárnap, 1990. október 19. Közérdekű kérdések Miért nehéz a telefonálás Szegeden? Mostanában nehéz délelőttönként tele­fonvonalat kapni Szegeden. Ha hallható is a búgóhang, a tárcsahang a készülék­ben, tárcsázás után a csengetés nehezen "megy ki*. Ebben az ügyben megkérdeztük Ozsváth Istvánt, a szegedi postaigazgatóság táv­közlési osztályának csoportvezetőjét, aki « következő felvilágosítást adta: A szegedi automata telefonközpontot az elmúlt évek fejlődése következtében ala­posan megterheltük. 3200 előfizetőnk van már, de az igények mind a közületek, mind pedig a magánosok részéről tovább növekedtek. Sürgetővé vált tehát a városi központ bővítése. E célból idén a buda­pesti Beloiannisz Híradástechnikai Gyár megkezdte Szeged automata központjának, berendezéseinek bővítését. Növelik a számkapacitást, továbbá szaporítják a meglévő áramkörök kapcsolószámát. Bő­víteni kell a kapcsológép-berendezést is, mert ez a nagyszabású munka újabb ál­lomások beszerelését teszi lehetővé. A műszakiak természetesen e munkála­tokat úgy bonyolítják le, hogy e közben a lehető legzavartalanabb legyen a közönség távbeszélgetése. A bővítés során azonban kisebb zökkenők elkerülhetetlenek. A régi központ különböző áramköreibe is bele­dolgoznak, s így időnként egyik-másik városrész telefonállomásait hosszabb, rö­videbb ideig nem lehet megkapni, vagy csak nehezen. A tárcsázáshoz szükséges búgóhang hiányának, illetve hosszadal­mas jelentkezésének az említett túlter­heltség az oka. A délelőtti órákban az át­lagnál jóval többen beszélgetnek, s a be­rendezés nem győzi a kapcsolást. Átme­netileg az segítene, ha a forgalmas idő­ben a közönség valóban csak a legszük­ségesebb telefonálásra szorítkozna. Egyéb­ként az ilyen panaszok már nem sokáig tartanak. A bővítés előreláthatóan de­cember végére befejeződik, s jövő év ja­nuárjától a több ezer szegedi előfizető zavartalanabbul beszélgethet telefonon. Milliárdos profitok Az Egyesült Államok mo­nopóliumai 1959-ben 3,3 mil­liárd dollár profitot sajtol­tak ki azokból a népekből, amelyek országában tőkét ruháztak be. Ennek a ha­szonnak a fele, az amerikai kereskedelemügyi miniszté­rium közlése szerint, a kő­olajorszagokból származik. A kőolajtelepek gátlástalan ki­zsákmányolása az' Egyesült Allamok-beli monopóliumok által, egész Latin-Ameriká­ban a lakosság széles réte­geit mozgósította. A perui munkások például azt köve­telik, hozzanak létre Peru­ban egy -nemzeti frontot a kőolajtelepek védelmére- és vegyék nemzeti tulajdonba a la-breai meg parinasl kő­olajtelepeket Hasonló köve­teléseket intéztek a venezue­lai munkások is kormá­nyukhoz. Kivándorlók Angliából Angliából évről évre emel­kedik a kivándorlók száma, akik főleg Ausztráliába és Kanadába menek jobb meg­élhetést keresni. Az elmúlt évben 140 ezer ember ván­dorolt ki Angliából. *** LOTTÓ A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat kerea műszaki el­lenőr beosztásba hosszabb gyakorlattal rendelkező építész­technikusokat Keresünk pésre ács. azonnali beié­vasbetonszerelő szak­munkásokat Munkásszállás biztosítva. Vízműépitő Vállalat Sze­ged, Dorozsmai út 35. Sikkasztó bűnszövetkezetet lepleztek le a társadalmi ellenőrök Furcsa dolgot észleltek Szegeden a társadalmi el­lenőrök, amikor ellenőrzés céljából betértek vásárolni a Szegedi Kiskereskedelmi Vállalatnak a Marx téri 15-ös számú árudájába. Az ellenőr 59 forint 25 fillér ér­tékű árut vásárolt, viszont blokkolni csak 9 forint 25 fillért blokkoltak. jövedelemre szert tenni. Ek­kor beszélték meg közösen, hogy a számolócédulán az elvitt áruk rendes értékét tüntetik fel, azonban a pénz­tárgépbe a blokkra kevesebb összeget ütnek be. A vevő­nek a számolócédula alapján a teljes vételárat közlik, s miután a pénztáros egészen közel ül az eladópulthoz, ők Mégis a pénztáros 59 forint esetenként a tényleges vétel­25 fillért vett át a társadal- árat hangosan bemondják, 6 mi ellenőrtől, ugyanakkor látta, hogy könyvelni is csak 9 forint 25-öt könyvelt el. Ugyanígy járt a másik tár­az így fennmaradó összegen hárman közösen osztoznak, így is történt egészen két éven keresztül, amíg a tár­sadalmi ellenőr is. Mivel lát- sadalmi ellenőrök le nem ták, hogy nemcsak véletlen­ről van szó, jelentették az esetet az őket követő rend­őrnek. így a bolt három al­kalmazottját, Mag Györgyné pénztárost, Nagy Emil és Tokaji Sándor elárusítókat a leplezték a sikkasztókat. Az ügy a szegedi járásbíróság elé került tárgyalásra, ahol a napokban a sikkasztok ügyében ítéletet hirdettek. Mag Györgyné, Szeged, Bat­thyány utca 3. szám alatti helyszínen leleplezték. Sőt a lakost, Tokaji Sándor, £ze­pénztárost nyomhan őrizetbe is vették. A nyomozás során aztán kiderült, hogy ged. Zákány utca 25. szám alatti lakost, Nagy Emil, Sze­ged, Csongrádi sugárút 40. jól megszervezett, két éven ^ Pópsai keresztül működő sik- István. Szeged, Pozsonyi Ig­kasztó bűnszövetkezet ke- "áe '2 8zám a]a«i la rült rendőrkézre. A festékes üzletben a sik­kasztások nyomán rendsze­resen leltárhiány volt. így 1958-ban több mint 18 ezer forint, 1959-ben csaknem 10 ezer forint és 1960 január­kost bűnösnek mondták ki. Mag Györgynét összbüntaté­sül 1 évi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, háromévi egyes jogoktól eltiltásra, mint mellékbüntetésre. To­kaji Sándort egyévi és hat­hónapi börtönbüntetésre, jában ismét csaknem 10 ezer ezer forint vagyonelkobzásra forint hiány volt A kihall­gatás során a vádlottak el­mondták, hogy amikor 1957 áprilisában Mag Györgyné került új pénztárosnak eb­be az árudába, akkor ke­rült oda új vezetőnek Pocsai István is. A boltban a kiszolgálás úgy történt, hogy a vevő által vásárolt árukat az eladó összeg sze­rint egy számolócédulára fel­írta, és azon összegezte, majd a számolócédula végösszegét az eladópultra épített pénz­tárgépbe beütötte és a szá­molócédulát, valamint a blokkot a vevőnek átadta, aki ezzel a pénztároshoz ment és ott fizetett Amikor Magné az árudé­ba került, pár hét múlva To­kaji Sándor és Nagy Emil felvetette azt a gondolatot, mint főbüntetésre és ötévi egyes jogoktól eltiltásra, mint mellékbüntetésre, Nagy Emilt összbüntetésül egyévi és háromhónapi börtönre, ezer forint vagyonelkobzás­ra, mint főbüntetésre, vala­mint háromévi egyes jogok­tól való eltiltásra, mint mel­lékbüntetésre, és Pócsai Ist­ván vádlottat 8 hónapi bör­tönbüntetésre és 1500 forint vagyonelkobzásra ítélték. SZÜRET i r-s-7­b |b 7~ mm 11 a 12 s: 13 14 15 • •16 17 !!• 18 19 • •|20 •• • • 2, | 22 iaa23 19 &s 24 , | •• 25 26 • •>27 •• 28 ;•• 29 30 | aUB.ll 32 •• 33 | 34 15 1 •! • •{36 tar 38 ,39 a 40 issr i • •142 43 • •[44 I •• 1 • •45 IMW 46 47 • • 48 49 |H iw5" • •51 52 53 • • >1 55 56 | a 57 58 59 •• 60 1 ISS r sr 1 -L elég. 55. Ilyen -eszközi- is van. 56. Fontos fém. 57. Anyag ós Energia Gazdál­kodás. 59. Kettósbetű. 61. Igekötő. A versidézet szombatig (október 22-ig) küldhető be. A címzésnél kérjük ráf mi: Rejtvény. Somlyó Zoltán kedves, han- nyáj. 26. A gyárban, üzem- nich gulatos szüreti verséből idé züttic. Szeged, Lengyel u. 9, h'agy­mihály Antal Sándorfalva, Felszabadulás u. 7, Tótka Károly Szeged, Szövetkezeti u. 29. (Vidékre postán küld­tük el a jutalmat, a szege­diek szerkesztőségünkben vehetik át 8 és 12 óra kö­zött.) MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK: A két héttel ezelőtt kö­zölt rejtvény megfejtése: Sohasem láttam még szülét, ald felháborodott volna raj­ta, ha menyecskének mond­ták. — A beküldők közül egy-egy könyvet kapott sor­solás útján: Apró Julianna Szeged. Bécsi körút 21, Du­dás Pál Újszeged, Pillich Kálmán u. 31, Hajdú Béla Mai keresztrejtvényünkben pás is van. 25. Táplálkozik a Szeged .Write: u. 15i Kotó­nyáj. 26. A gyárban, üzem- tuch Szilveszterne MUW ben feldolgozásra kerül. 28. telek, Gorkij u. 4, Hoczka Nem vigyáz a ruhájára. 30. Kálmán Újszeged. Közepki­Aranka becézve. 31. Egyfor- kikötő sor 7, Kutasi Katalin VÍZSZINTES SOROK ma betűk. 32. Község Pest I. Az idézet kezdete. (A ^ében. 34 Nem -elő-, zárt betűk: A. A.). 11. Betű- »• Állami Jövedelem 41. szomszédok a nagy ábécéből. Folyó a ^ovjetuniób«l43. 12. indiai eredetű különle- £ fjeinek van. 45 Jtanu ges torna neve. 13 Enélkul K^ nincs zene. 15 CaiSatájta. P 51. Ugyanaz, mint « A fontoS te 7 a vízszintes U-es. 53. Nem 18. A trombita szava. 19. A gőzben van. 20. Ez is a hő­mérő része. 21. Vadnövény. 23. Régi -cs- betű. 24. Egy, németül. 25. Éneklő hang. 27. Igekötó. 29. Dunántúli megye. 31. A levegőben vál­toztatja helyzetét 33. Házi­szárnyas. 35. Északi pénz­egység. 36. Az egyik Szeged környéki községbe való 37. Sportfelszerelés. 38. Ilyen az alföld. 40. Alacsonyabb hely­re továbbít 41. Ilyen -háza­Békés megyében van. 42. Er­re a helyre. 44. Lakatos Gé­za. 4S. Téli sport, régies ne­vén. 46. Számjegy. 48. Idő­beosztás. 50. Kornélia rövi­den. 51. Magyar János. 52. Tiltakozás. 54. Élő. 57, -A­férfl sorsa. 58. Kémiai élem. (Az első kockába felkiáltó­jelet tegyünk ). 60. Hegység Miskolc mellett. 61. A mély­ben. 62. Az idézet negyedik része. (A zárt betűk: L M). FÜGGŐLEGES SOROK 1. Iskolai megróvás. 2. Megfordított fehérnemű. 3. Egyforma betűk. 4. Folyto­nossági hiány, tájszólással. 5. Csomó, ugyancsak tájszó­lással. 6. Régi török rang. 7. Az előző meghatározás vége. 8. A szabó dolgozik vele. 9. Azon a helyen. 10. Az idézet harmadik része. 11. Az idézet második része. (A zárt betűk: E. Z.). 14. Az idézet befejezése. (A zárt betűk: I. Z.) 16. Haza. 17. Gyümölcsíz 20. Gyermeke. 22. A német ábécé utolsó betűje. 24. Ilyen hiba és csa­Posfarablás Franciaországban Franciaországban, szág nyugati részében fekvő jó lenne valahonnan külön postaautót és elrabolt körül­or- belül két és fél millió új frankot A postaautó szokásos út­Nantes közelében négy ján haladt Haric és CHateau­gengszter feltartóztatott egy brtent marosok között, ami­kor vele szemben feltűnt 99 Szab adíér i" televízió-szolgálat Nálunk még nem köz­szükségleti cikk a televí­zió, de kétségtelenül a lakosság szórakoztatásá­nak és tájékoztatásának egyik legnépszerűbb esz­köze. Szegeden is egyre sűrűsödnek a háztetőkön a jellegzetes antennák. Mind több embert vonza­nak a TV-közvetítések a klubokba és egyéb szóra­kozóhelyekre. Székesfe­hérváron a Munkácsy, Benczúr és a Tavasz TV­készülékek szülővárosában elismerésre méltó kezde­ményezéssel igyekeznek kielégíteni az emberek ér­deklődését. A város köz­ponti parkjában egy üvcfalú pavilonban he­lyezték el a Villamossági-, Televízió- és Rádiókészü­lékek Gyára készítmé­nyeit, köztük két televí­ziós készüléket is. A bu­dapesti televízió közvetí­téseit még most a hűvös, őszi estéken is több szá­zan nézik itt. ötletes a székesfehér­váriak kezdeményezése. Jó lenne, ha hamarabb nem is, de tavasszal Sze­geden is követnénk a pél­dát. Bizonyára találnánk helyet tereken, a város középpontjában is, vagy a külső kerületek forgalma­sabb helyein, ahol beren­dezhetnénk a szabadtéri televíziós-szolgálatot. Első lépésként helyes lenne mielőbb létrehozni Budapesthez hasonlóan a televízió bemutató termet, amelyhez a székesfehér­vári gyár. már a szegedi ipari vásár alkalmával se­gítséget ígért a Kiskeres­kedelmi Vállalatnak. Fo­gadjuk el a felénk nyúj­tott baráti kezeit. egy másik autó és megcsúsz­va keresztbeállt az úton. A postaautó beleütközött So­főrje kiugrott, hogy segítsé­get nyújtson a másik kocsi­ban ülő négy személynek, de azok rátámadták. A sofőr el­menekült és a gengszterek a postaautóval együtt elhajtot­tak. Később megtalálták az el­rabolt kocsit, de a benne lé­vő postazsákok már üresek voltak. RITKA MOríT Szvjatoszlav Fjodorov .Irt tudós szemműtétet haj­tott régre Len* Petrova diáklányon. Szemlencséjét plexiüvegből készült szem­lencsével helyet.tesfte.tte. A műtétet követé hetedik na­pon a leány már 54 száza­lékban, további 12 nap múl­va pedig 79 százalékban visszanyerte látását. Petrova a klinikát akkor hagyta el, midén mindkét szemével egyformán jól látott. Q^BTÖO^RAM ÖCSTM £>EUORAJP]>­(Szolcsanyi rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom