Délmagyarország, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Szerda, 1958. január l. beszállt az est. Ünneplő mhát öltünk, hogy vigasság gal búcsúztassuk az ó-évet. A Hungáriában már alig ta­lálunk üres asztalt: elfoglal­ták a szórakozni vágyó sze­gedi emberek. Simon Mihálí a fizető pincér mosolyogva hozza a szilveszteri buteliá' Ezt teszi már több mint ké évtizede, — mások mulatsá gára. Mi ropjuk a táncot, — a pincérek, s a konyhában < szakácsok pedig dolgoznak hogy a vendégek jól érezze magukat. Nincs ebben semrr, különös, igy történik egés:. esztendőben, de most — igyunk az ő egészségükre is. jót kívánunk. Le­gyen kevesebb ki­hágás 1958-ban — és több megbecsü­lése karhaialmistá­Aki majdnem negyven évet dalgszntt i Belváros kéményei között Irta és fényképezte: MARKOVITS TIBOR Megyünk az ut­cán, — valahová. Jó kedvünk van. Egyenruhás férfi köszönt reánk: •>Boldog új évet". Egy rendőr, — Ce­pella Sándor sza­kaszvezető. »Vi­szont kívánjuk« —< válaszolunk és ta­lán még oda is megyünk a rend »szigorú« őrzőjé­hez, — néhány kedves szót válta­ni. Mert amilyen az »adjonisten«, olyan a »fogadj­isten« és gondolat­ban a többi rend­őrnek is minden ondoltunk-e egész évben arra, hogy amíg mi = este, éjjel szórakozunk, pihenünk, alusszuk az =g á igazak álmát, az idő alatt sokan mások dolgoznak? g f Több ezer szegedi embernek olyan munkaköre van, | amely éjszakai ügyelettel jár, s bizony még Szilvcsz- = I térkor is számos dolgozónak vállalnia kell a nehéz, fe- U 1 lelősséggel járó szolgálatot. A vendéglőkben elénk tá- e f 'alják a párolgó ételt — azt is elkészítette valaki! Az g ~ újságot is Szilveszter éjszakáján nyomják, az egész I1 esztendőben mindig éjjel dolgozó nyomdász elvtársak g\ és a posta gépkocsivezetői, miközben mi szórakozunk, g =" szedik, nyomják az újságot és hordják a lapot a járás is j községeibe. Nagy jókedvünkben hangosan köszöntünk jl s; boldog új évet az utcán, s közben villamos csilingel: a ü kalauzok, kocsivezetők hazaszállítanak bennünket. A gj Ü katona is őrt áll a laktanyában, s ha telefonálni, vagy jgj j| ntazni akarunk, megtehetjük: szolgálatban vannak a| gj postások, a vasutasok. Bármikor felgyújthatjuk a lám- §| g pát, fény gyúl: az áramot is munkával termelik. Ha s g valaki rosszul lesz, készenlétben áll az orvos az SZTK- gj g ban, a klinikákon, a kórházakban, s a mentők is min- gj g denkor segítségül sietnek. Számos szegedi dolgozó munkája miatt a család- g g jától külön töltötte a Szilvesztert, de azért bizonyára 1 g nem búsultak. Embertársaikért végzett munkájuk köz- 1 1 ben családjukra is gondoltak, s amikor éjfél elmúlt. | = őket is megkapta az izgalmas érzés: átléptünk az új jj esztendőbe, egy évvel öregebbek lettünk. Mi pedig ne § gj feledkezzünk meg róluk: kívánunk nekik derűs, békés, s jj boldog és eredményes, sikerekben gazdag új esztendőt! M Éjfél elmúlott, — a függöny legördült. Vége a színház­ban az előadásnak. Décsi Györgyi már délután 6 óra óla szórakoztatta a szegedi közönséget a Víg özvegyben és a kabaré-műsorban. Elfáradtak a művészek, — tapssal kö­szöntjük őket a kellemes órákért. Décsi Györgyi is az öltö­zőbe tér. A tükör előtt leveti maszkját, aztán a többi szí­nésszel, műszaki dolgozóval együtt vidáman ünnepli az-, új esztendő beköszöntését. Mert optimisták, derülátók vagyunk-, az 1958-as év minden bizonnyal új sikereket hoz színpadon, munkapadok mellett egyaránt. inknak. Boldog újévei kivón minden szegedinek->­a kéményseprő! A kultúrtermek fényességében, a meleg családi ottho­nokban, vendéglőkben, tetőfokára hág a hangulat. Égnek a lámpák, belevilágítanak a szilveszteri éjszakába. Ha sötét lenne, — elrontaná kedvünket, de az áramszolgáltatásban sincs fennakadás. A Szegedi Erőműben Mészáros Márton kazángépész a tüzelő nyíláson kémleli: jól ég-e a tűz? Majd az órájára tekint: éjfél felé jár az idő. Gondolatai ott­hon kalandoznak szüleinél, akik bizonyára szintén várják azt a pillanatot, amikor búcsút intenek az ó-évnek, és már 1958-ban csókolják meg egymást. De Mészáros Márton, s az Erőmű többi szolgálatban lévő dolgozója most feladatukat látják el: Biztosítják a város áramszolgáltatását. Köszönjük nekik. A klinikákon, a korházak­ban a betegek már rég nyu­govóra tértek. Álmukban ók is a családi otthonban van­nak, de előfordul, hogy va­lamelyikük rosszul lesz. Za­lán egy vajúdó asszonyt visz­nek éppen a kórházba men­tők, s Szilveszter éjszakáján ügyeletes orvosok segítik vi­lágra az újszülöttet. A Köz­kórház sebészeti osztályán Török Gabriella doktornő is ébren van. Sorra járja a be­tegszobákat és egy kicsit le­ül Császár Ferenc ágya szélé­re. A beteg öt műtéten ment keresztül, — most már gyó­gyulófélben van. Egymásnak kívánnak boldog új évet, — jólesik mindkettőjüknek. Szá­mos szegedi orvos és ápoló ?c őrzi a betegek nyugalmát ezen a forró hangulatú éj­szakán, — róluk se feledkez­zünk meg múlatás közben. — Nehéz a kéményseprő mes­terség — így kezdődött a be­szélgetésünk Somogyi Aladár nyugdíjas kéményseprővel. Mert ugye. nem is újévi lap az, amelyben nem nyilatkoznak a vezetők az új év terveiről és nem beszél magáról, munkájá­tól a kéményseprő. Ezért keres­tem fel Somogyi Aladárt. Miért egy nyugdíjas kéményseprőt kérdeznek meg, — kérdezheti bárki joggal, llt elöljárójában ei kell mondanom, bogy Somogyi Aladár ugyan nyugdíjba vo­nult. de erről még közeli isme­rősei sem tudnak. Többel lál­ják kéményseprő egyenruhában, mint civilben. Otthon meg alig tartózkodik, fia valaki keresi, csak a Széchenyi tér 8. szám alá, a kéményseprők irodájába menjen. S miért dolgozik még mindig? A rendeletek megen­gedik. hogy a nyugdíjasok egy hónapban 48 órát dolgozhassa­nak. Hát ezért. A NEHÉZ MÜLT De térjünk vissza a beszélge­tésre. Mindjárt az elején meg­tudtam. bogy Somogyi bácsi 62 éves, 15 éves kora óta dolgo­zik a szakmában. A 47 éves szolgálati időből 27-et. Szegeden, a Belváros kéményeiben "éli"" le. Jól ismerik az alacsony, ke­r ' arcú, -szivaros- kémény­seprőt a város lakói. Mert aki névszerint nem ismeri, az csak így titulálja. Nem valami jó vé­leménnyel van szakmája múlt­beli uzéséről. — Nehéz volt a kéményseprő mesterség. A múltban különösen rossz körülmények között dol­goztunk mi segédek. Mert ugye mindenki — üveges, asztalos, koporsós — lehetett mester, csak a kéményseprő segédek közül nem emelkedhetett e magas, igen jövedelmező posztig senki sem. — TJgv féltünk az öregségtől, mint kecske a késtől — folytat­ja múltbeli élményeiről az idős kéményseprő. — A nyugdíj is­meretlen fogalom volt a mi szakmánkban. Ha valaki meg­öregedett, mehetett epret szed­ni. Sok megaláztatás ért ben­nünket a mur.ka közben. A ké­ményseprő csak a cselédlépcsőn közlekedhetett. Bohócnak öltöz­tettek fel. Fehér köpenyben léDhettünk be a fényűző úri lakásokba. ÉS A FÉNYLÖBB JELFN Keserű száiízzel besz >' a múlt­tól. Munka után etv rfóznábnn hárman, négyen fürödlek. F.z volt a jobbik eset. De legtöbb­ször esak otthon szabadultak meg a koromtól, a piszoktól. — Nagyol fordult azóta a vi­lág. Ürülök nagyon, hogy élt­ben az új világban öregedtem meg, 752 forint a nyugdíjam,­s havonta — a negyvennyolc órás munkával —- 350 forint pluszt keresek. De Somogyi bácsit nem a ,*!50 forint búzza vissza társai közé. Szíve vonzza. Szereti a munkáját. Leggyakrabban ő ér­kezik elsőnek a munkahelyére — reggel 5 órakor. Begyújt, ne fázzanak a szaktársak, legalább d munka kezdésekor. Elmondta; szívesen dolgozik, mert ebben a rendszerben értelme van a mun­kának. S nagyon szeretné végre; ha az emberek megértenék . . . De mondjuk el az ő szavaival: — Hogy a kéményseprő rí éppen olyan ember, mint a ru­hagyári munkás — csak lehet bogy egyelőre a munkakörülmé­nye nem olyan jó, mint a gyári munkásé. — Az utcán rnegsi­mogatnak bennünket — ha csi­nos az illető nem is bánjuk. — Már messziről mosolyognak ránk. fis otthon, gorombán, durván fogadnak, mintha csak bosszantásukért dolgoznánk. Szidnak bennüiíket, hogy pisz­kot hagyunk magunk után. Hát erről nem tehetünk, ez a mun­kánkkal együtt jár. BIZODALOM, REMÉNYSÉG És befejezésül mit vár Somo­gyi Aladár, a >»szerencse embe­re— az új évtől? — Én már nem sokat —1 mondja. — Idős ember vagyok, de azért várom, mert úgy hír­lik. bogy rendezik a nyugdija­mat. Ez plusz száz forintot je­lentene. Hát ez bizony jól jön­ne. De a fiatalok, azok várnak tudom, a fiamtól hallottam, aki nyomdász Pesten. Várhatnak is; hiszen amit Kádár mond, az tel­jesül. öreg vagyok, de egyetlen egy ország vezetőjében sem bíztam úgy mint Kádár János­ban. Ilyenkor új évkor szívesen fogadjuk a kéményseprő jókí­vánságait. Mit tolmácsoljunk Sotnogvi bácsi? — Kívánom minden szegedinek — mondja különös nyomatékkal a szerver ét hozó kéményseprő —, úgy dolgozzon egy életen át, mint ahogy én. Soha sem kés­tem el a munkából, egvetb-n egy napot sem hiányoz' rn és nem voltam soha beteg. És vé­gül kívánok a szegedi kémény­seprők nevében minden szege­dinek boldog, békés új eszten­dőt (H. Pontosságukról nevezetesek a vasutasok és Dobó An­lalné, a Nagyállomás forgalmistája immár ötödik Szilveszter éjszakáján pontosan éjfélkor fogadia telefonon a kollegák jókívánságait.. Férje is vasutas — éppen úton uan, mint az a több száz szegedi MÁV dolgozó, akik az utasok ezreit szál­lítják az új esztendő első perceiben is. A masiniszták, a fűtők, a kalauzok, a vonatokon szolgálatukat teljesitik az iinnepi éjszakán, de a hálás utasok minden bizonnyal meg­kínálják őket a. demizsonból egy-két pohár borral, amit kö­telezően, sajnos, vissza kell utasítaniok. De jól esik a ked­vesség. — mi is köszöntjük őket. s robogunk tovább: most már 1958-ban. Távoli hozzátartozóknak akarjuk telefonon küldeni jó­kívánságainkat. A szegedi Főposta telefonközpontjában a 01 tárcsázása után Kotlár Mihályné jelentkezik. (El­árultuk nevét). Tizenöt éve már jónéhányszor közvetí­tette az interurbánt Szilvesz­ter éjjelén, s kötötte össze a szerelmeseket, a házastársa­kat, a családtagokat egymás­sal telefonon. Használjuk ki ezt a beszélgetést és kíván­junk neki és ügyeletes kar­társainak boldog új esztendőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom